Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

A Continental forradalmasította a székeket a Super Bowl arénában

„Kényelmes ülőhellyel várjuk a szurkolólat” – ígéri Jim Hill amerikaifutball-rajongó, a Continental észak-amerikai ContiTech üzletágának vezetője

A világ legnagyobb stadionjai közül többen is a Continental technológiai vállalat üléshuzatát használják, így például Miamiban, a Hard Rock Stadionban. Itt rendezik meg februárban a világ egyik legrangosabb sporteseményét, a Super Bowlt, ahol bizonyára egy ülés sem marad üresen a több mint 65 ezerből.

Az amerikai foci rajongói szinte az egész napot ott fogják tölteni, hiszen a játékidő három-négy órás lesz, a félidőben pedig műsorral szórakoztatják majd őket. Ahhoz, hogy igazán élvezni lehessen a meccset, rendkívül fontos a kényelmes ülőhely. A napos Floridában ráadásul nemcsak erre kell ügyelni, hanem arra is, hogy a nap az év kétharmadában tűz a stadionra. A Continental megoldása jóvoltából a lelátó üléseinek hőmérséklete végig elviselhető marad.

„Kényelmes ülőhelyet biztosítunk a rajongóknak a speciális ’hideg színek’ technológiával”

– mondta el Jim Hill, megszállott amerikaifoci-rajongó, a Continental észak-amerikai régióján belül a ContiTech üzletágvezetője.

„A nanobevonat mellett speciális színpigmenteket használunk, amelyek az UV-sugárzás akár 80%-át is képesek visszaverni a közel infravörös tartományban. Így a Virginia államban található Winchesterben készült kárpit sokkal kevésbé melegszik, ezért az anyag akár 15 Celsius fokkal hűvösebb lehet, mint az egyéb textilfélék.”

A stadion üzemeltetőinek azonban más kihívásokkal is szembe kell nézniük. „Miamiban nem csak a hőmérséklet, hanem a páratartalom is magas. Ez komolyan próbára teszi az ülés anyagát, nem is beszélve az eseményekkel együtt járó természetes elhasználódásról” – teszi hozzá Jim Hill. A felület anyagának mindezt bírnia kell, hogy a stadion éveken át a legjobb formáját mutathassa. Az arénát 2015-ben újították fel, és több mint hétezer üléshez a Continental „skai cool colors Venezia” anyagát használták.

Meggyőző design, tapintás és színválasztás

Az anyag körülbelül 85%-a PVC kompozitból áll, 13%-a pedig kötött poliészter és bakelit. A nanobevonatnak köszönhetően a huzat nem csupán az UV-sugárzásnak áll ellen, hanem az időjárás viszontagságainak és a pecséteknek is, a tisztítása pedig nagyon egyszerű. A kilöttyintett ital, az ételmaradék és a cipőtalp sem tud látható foltot hagyni az üléseken.

Az üzemeltetők szerint a finom textil elegánsan sportos hatást kelt, a szőtt struktúrát pedig jó érzés megérinteni. Emellett a szín is fontos tényező, hiszen például a „jégkék” megegyezik Miami amerikai foci csapatának színével. „Ügyfeleinknek személyre szabott megoldásokat nyújthatunk a 12 választható színnek köszönhetően” – magyarázza a ContiTech üzletágvezetője.

Az európai stadionokban is otthon vagyunk

Számos német labdarúgócsapat is kihasználja ezeket az előnyöket, és a klub színeinek megfelelő üléspárnákat rendel a stadionjába. A skai felületi anyagnak köszönhetően a rajongók – akár Münchenben, Wolfsburgban vagy Mönchengladbachban – garantáltan kényelmes helyen ülve szurkolhatják végig a szezon összes meccsét. De ugyanez igaz a jéghoki mérkőzésekre és az atlétikai versenyekre is. A Continental üléshuzatait összesen több mint 50 sportaréna használja világszerte, ami azt jelenti, hogy a legfontosabb sportesemények állandó résztvevőivé váltak.

Az anyagot olyan jól fogadták az Egyesült Államokban, hogy elnyerte a North American Seating Company díját. A siker másik biztos jele, hogy már nem csak stadionokban, hanem éttermekben, közterületeken, lakóövezetekben, az egészségügyben, a kiskereskedelemben, és más kültéri létesítményekben is alkalmazzák ezt a megoldást. A különleges anyagot napokon belül emberek milliói látják majd a tévé közvetítésében, még akkor is, ha a 7 ezer ülés biztosan nem marad üresen a világ legnézettebb amerikaifutball-meccsének lelátóján.

Gazdaság

Új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat bejelentette, hogy Tomor Ákost, a cég transzferár-szolgáltatásainak a vezetőjét 2026. január 1-től partnerré nevezte ki, elismerve több mint egy évtizedes, kiemelkedő szakmai munkáját és nemzetközi tapasztalatát.

Tomor Ákos a hazai transzferár-szolgáltatások üzletágvezetője, partnerként felel a csapat mindennapi működéséért, valamint részt vesz a Forvis Mazars komplex transzferár-tanácsadási projektjeinek irányításában. A cégcsoport közép-kelet-európai régiójának transzferár vezetőjeként koordinálja a régiós szakmai munkát, és aktívan támogatja a külföldi irodák projektjeit is. Emellett rendszeresen előad magyar és régiós webináriumokon, közreműködik rendezvények szervezésében és koordinálásában, valamint szakmai hírlevelek készítésében.

Tomor Ákos kiemelkedő szaktudással rendelkezik több iparág transzferár-sajátosságainak kezelésében, valamint speciális pénzügyi tranzakciók – különösen a cégcsoporton belüli hitelek, garanciák, biztosítási és viszontbiztosítási ügyletek – transzferár szempontból történő árazásában és dokumentálásában.

Tomor Ákos jelentős „Big Four” tanácsadói és multinacionális vállalati háttérrel – 2018-ban csatlakozott a Forvis Mazars magyarországi irodájához.

Ezt megelőzően az American International Groupnál („AIG”) dolgozott, ahol az amerikai biztosító vállalatcsoport nemzetközi transzferár kérdéseivel foglalkozott, szoros együttműködésben a brit és amerikai „Big Four” tanácsadókkal. Ebben a szerepkörben átfogó tapasztalatot szerzett a biztosító szektor speciális transzferár kérdéseiben és módszertanában, valamint a pénzügyi ügyletekhez kapcsolódó, iparág-specifikus szabályozói és adóhatósági elvárások kezelésében.

Szakmai pályafutását a KPMG Tanácsadó Kft. transzferár csapatában kezdte, ahol megalapozta az általános transzferár-tanácsadás és dokumentációkészítés területén szerzett tudását a későbbi komplexebb megbízásokhoz.

Tomor Ákos okleveles adótanácsadó, kiemelkedő („Distinction”) minősítésű nemzetközi adó és jogi mester diplomáját (LL.M.) az Egyesült Királyságban a King’s College London egyetemen szerezte.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Schneider Electric-el robog tovább a McLaren csapat

A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a McLaren Racing közösen olyan technológiákat fejlesztenek és vezetnek majd be, amelyek a legzordabb körülmények között is biztosítják a csúcsteljesítményt.

 A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata és a McLaren Racing együttműködése kiterjed a McLaren Mastercard Formula 1 Teamre, az Arrow McLaren IndyCar Teamre, a McLaren F1 Academy-re, valamint a McLaren United Autosports WEC Hypercar Teamre. A partnerség keretében a vállalat és a McLaren Racing a több mint 20 éves beszállítói kapcsolatukra építve olyan kihívást jelentő energiaügyi problémákra keresnek megoldásokat, amelyeknél a magasszintű teljesítmény és a folyamatos működés egyaránt elvárás.

Olyan energia-technológiai megoldások létrehozása a cél, amelyek a legzordabb körülmények között is csúcsteljesítményt biztosítanak, akár a világ legkülönbözőbb pontjain lévő versenypályákon is, vagy éppen a McLaren Technology Centre Egyesült Királyság-beli Wokingban található bázisán. Az együttműködés egyik fontos törekvése, hogy a szélcsatornában, a gyártóüzemekben, az IT-adatközpontokban és másutt található, jelenleg is használt eszközöket rugalmas rendszerek alkalmazásával optimalizálják az energiafogyasztás csökkentése érdekében. A célok között szerepel továbbá a fejlett energia-technológiák révén történő elektrifikáció megvalósítása, valamint a digitális iker technológiában rejlő lehetőségek kihasználása annak érdekében, hogy az adatokból kinyerhető átfogó tudás révén javítsák a hatékonyságot és a fenntarthatóságot.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a Schneider Electric-et hivatalos energia-technológiai partnerünkként üdvözölhetjük. Ez az együttműködés szilárd alapokra épül, és tükrözi közös elkötelezettségünket az innováció és az energiahatékonyság iránt. A Schneider energia-technológiai szakértelmének és a McLaren teljesítményre való törekvésének ötvözésével új módszereket fogunk keresni, hogy működésünket intelligensebbé és hatékonyabbá tegyük”

– mondta el a partnerség kapcsán Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója.

„Az autóversenyzés az egyik legnagyobb kihívást jelentő környezet, amelyben jól kimutatható, hogy mekkora értéket képvisel a fejlett energia- és digitális technológia. A McLaren Racing minden rendszer esetében a határok elérésére törekszik, és pontosan itt jön jól a teljesítmény, a megbízhatóság és a hatékonyság területén szerzett szakértelmünk. Büszkék vagyunk arra, hogy a McLaren hivatalos energia-technológiai partnere lettünk, és mind a pályán, mind azon kívül biztosítjuk számukra a szükséges energiaintelligenciát”

– hangsúlyozta Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A mobilhálózatok is extra figyelmet kapnak a szokatlan hidegben

Az elmúlt hetekben tapasztalható zord időjárás nemcsak nekünk jelent kihívásokat. A szélsőséges hideg a mobilhálózatot is meg tudja viselni, ezért az infrastruktúraszolgáltatónak fel kell készülnie, hogy a felhasználók ilyenkor is zökkenőmentesen tudják használni mobileszközeiket.

Összességében elmondható, hogy a mai korszerű mobiltávközlési berendezések nagyon szélsőséges hőmérsékleti tartományok között is képesek megfelelően működni, de a nagy hideg azért okozhat kisebb-nagyobb problémákat. Az ország egyik legjelentősebb távközlési hálózati infrastruktúráját – mintegy 4060 bázisállomást – tulajdonló és üzemeltető CETIN Hungary az előrelátható extrém időjárás esetén megteszi a megelőző védelmi intézkedéseket. Így történt ez most is: a vállalat felhívta az üzemeltetési feladatokban közreműködő partnerei figyelmét, hogy több hiba és leállás várható, ezért akár plusz erőforrásokkal, járművekkel, valamint tartalék generátorokkal is készüljenek fel a várható többletfeladatokra.

 „A CETIN Hungary 24/7 üzemelő felügyeleti rendszere révén automatikus riasztást kap minden meghibásodásról

– mondta el Urbán István, a CETIN Hungary hálózatfelügyeleti központjának vezetője.

– Extrém időjárási helyzetekben a hibajelzések száma a szokásos volumen többszörösére – szélsőséges esetben akár tízszeresére – nőhet. Kollégáinkkal most is felkészülten vártuk az extrém időjárást, de a nagy hideg nem okozott komolyabb problémát a hálózati infrastruktúrában.”

A szolgáltató minden paraméterezhető beállítást és konfigurációmódosítást távolról tud végrehajtani – így amikor a nagyon alacsony hőmérséklet ezt indokolja, akár a fűtés is bekapcsolható távolról. Helyszíni beavatkozás csak akkor szükséges, ha cserélni kell valamilyen berendezést.

Hogyan viseli a hálózat a szélsőséges időjárást?

A szélsőséges időjárási helyzetekben a leggyakrabban az áramellátási láncban fordul elő hiba. Ez bármelyik bázisállomásnál előfordulhat, de ilyenkor a felhasználók sokszor nem érzékelnek semmit, mert az áramellátást átmenetileg a tartalék áramforrás veszi át – ennek kapacitása az állomás hálózatban betöltött fontosságától függ –, hosszabb áramszünet esetén pedig mobilgenerátorokat használ a szolgáltató.

Erős fagyra a magyarországi körülmények között nagyon ritkán van példa, és jellemzően nem is tart hosszú ideig. Ilyenkor a mikrohullámú berendezések részben vagy teljesen eljegesedhetnek, ami lecsökkentheti kapacitásukat, vagy szélsőséges esetben akár az adott bázisállomás teljes leállása is bekövetkezhet. Előfordulhat az is, hogy a karbantartók nem tudnak felmenni az eljegesedett toronyra, és emiatt átmenetileg nem javítható ki egy bármilyen egyéb okból meghibásodott berendezés. Néha pedig a jég fagy rá a bázisállomás áramellátását biztosító vezetékre, amelynek ettől annyira megnő a súlya, hogy leszakad.

Az időjárásból fakadó leggyakoribb problémát egyébként nem a hideg időjárás, hanem a nagy viharok és zivatarok jelentik. Ezek koncentráltan, egy helyen tudnak gondot okozni, elsősorban szintén az áramellátásban – az ilyenkor jellemző viharos szél például elszakíthatja az áramkábelt, kidöntheti az áramoszlopot vagy villámcsapás miatt túlfeszültség keletkezhet az áramhálózatban. A távközlési infrastruktúraszolgáltató ilyenkor is felkészül a hibákkal vagy esetleges leállással járó várható többletfeladatokra.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss