Gazdaság
Microsoft Civil Tech Hub: segítség a digitalizációs szintlépésben
A civileké volt a pálya: húsz társadalmi szervezet munkatársai ismerkedhettek meg az irodai munka hatékonyságát megtöbbszöröző Office 365 mesterfogásaival a Microsoft Civil Tech Hub ingyenes képzéssorozatán. A résztvevők a várakozásaikat is felülmúló, eredményes és hangulatos tudásátadásról számoltak be.
A jellegénél fogva mindig forráshiányos civil szektorban az üzleti szférához hasonlóan óriási szerepe van a hatékonyságnövelésnek, a digitalizációnak – csakhogy az előrelépés lehetőségei is sokkal szűkösebbek. Ezt ismerte föl a Microsoft, amikor a NIOK alapítvánnyal együttműködve megalapította a Civil Tech Hubot a társadalmi szervezetek digitalizációjának támogatására. A közösségi térként és tréningközpontként működő képzőhelyen a civilek a Microsoft szakértőinek mentorálásával, egymástól is tanulva, egymás tapasztalataira reflektálva juthatnak magasabb szintre az Office 365 programcsomag alkalmazásainak megismerésében illetve felhasználásában.
Az elképzelés, hogy egy ilyesfajta segítségre igény és nyitottság is van a civil szféra szereplőiben, most a gyakorlatban is jelesre vizsgázott: május végén ért véget a Civil Tech Hub hat alkalmas képzéssorozata, ahol – a Microsoft támogatásával a NIOK Alapítvány szervezésében és az ismert Microsoft-partner, a Kingsol szakmai közreműködésével – húsz szervezet képviselői vehettek részt a gyakorlatorientált, a mindennapi működésben azonnal hasznosítható tudást adó interaktív, kiscsoportos tréningeken. Az időzítés aligha lehetett volna pontosabb: egy olyan időszakban, amikor a járványhelyzet miatt korlátok közé szorulnak a személyes interakciók, és megnő a távmunka/távügyintézés szerepe, az ehhez szükséges ismeretek és kompetenciák is felértékelődnek.
A RIROSZ (Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetsége) erősen hátrányos helyzetű betegcsoportok érdekképviseleteit fogja össze. A közhasznú szervezet már korábban megszerezte az Office 365-hozzáférést – a képzés révén most megkapta a kezdő lendületet és tudásanyagot a bevezetéshez, illetve a programokban rejlő lehetőségek kibontásához, vagyis ahhoz, hogy egyből haladó szintű felhasználóként vághasson bele a napi alkalmazásba. „A trénerek segítségével megismertük a Teams-t, a Sharepoint-ot, a OneDrive-ot, el is kezdtük őket használni. Idén már a rendezvényeinket is ezeken keresztül szervezzük, de az alkalmazáscsomag a home office kialakításában is nagy segítség volt, és megkönnyítette, hogy a járvány kapcsán létre tudjunk hozni egy információs hálózatot a ritka betegségekkel érintettek számára. A felület azt is lehetővé teszi, hogy azokat, akik segíteni, támogatni szeretnék valamivel a rászorulókat, összeköthessük azokkal, akiknek valamilyen speciális segítségre van szükségük a járvány kapcsán” mondta Pogány Gábor a RIROSZ Alapítvány elnöke.
Hasonló kép rajzolódott ki a résztvevők anonim visszajelzéseiből is:
„Informális, segítőkész előadás, pozitív hozzáállás az előadótól, családias hangulat.”
„A várakozásainkat felülmúló áttekintés érthetővé tette, miért érdemes használni ezt a lehetőséget.”
„Gyakorlatias bemutatás, azonnali kérdezési lehetőség.”
„A résztvevők kérdéseire épülő ismertető órákon nagyon hasznos és gyakorlatias tudást szereztünk.”
„A Microsoftnál fontosnak tartjuk, hogy a digitális fejlesztéseinkkel egy jobb világot teremtsünk. A közjó érdekében dolgozók munkájának hatékonyabbá tételével még többet ér a segítő munka. Ahogy az üzleti szektorban, úgy a civil szervezetek esetében is igaz, hogy a digitális átalakulás előnyeinek kiaknázáshoz alapvető feltétel a képzés és a digitális készégek fejlesztése, ezért dolgozunk közösen a NIOK Alapítvánnyal a Civil Tech Hub kezdeményezésen”
– mondta Mátrai Zsuzsanna a Microsoft Közép-Kelet Európai régiójának kormányzati kapcsolatokért felelős regionális igazgatója.
Gazdaság
A Schneider Electric-el robog tovább a McLaren csapat
A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a McLaren Racing közösen olyan technológiákat fejlesztenek és vezetnek majd be, amelyek a legzordabb körülmények között is biztosítják a csúcsteljesítményt.
A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata és a McLaren Racing együttműködése kiterjed a McLaren Mastercard Formula 1 Teamre, az Arrow McLaren IndyCar Teamre, a McLaren F1 Academy-re, valamint a McLaren United Autosports WEC Hypercar Teamre. A partnerség keretében a vállalat és a McLaren Racing a több mint 20 éves beszállítói kapcsolatukra építve olyan kihívást jelentő energiaügyi problémákra keresnek megoldásokat, amelyeknél a magasszintű teljesítmény és a folyamatos működés egyaránt elvárás.
Olyan energia-technológiai megoldások létrehozása a cél, amelyek a legzordabb körülmények között is csúcsteljesítményt biztosítanak, akár a világ legkülönbözőbb pontjain lévő versenypályákon is, vagy éppen a McLaren Technology Centre Egyesült Királyság-beli Wokingban található bázisán. Az együttműködés egyik fontos törekvése, hogy a szélcsatornában, a gyártóüzemekben, az IT-adatközpontokban és másutt található, jelenleg is használt eszközöket rugalmas rendszerek alkalmazásával optimalizálják az energiafogyasztás csökkentése érdekében. A célok között szerepel továbbá a fejlett energia-technológiák révén történő elektrifikáció megvalósítása, valamint a digitális iker technológiában rejlő lehetőségek kihasználása annak érdekében, hogy az adatokból kinyerhető átfogó tudás révén javítsák a hatékonyságot és a fenntarthatóságot.
„Büszkék vagyunk arra, hogy a Schneider Electric-et hivatalos energia-technológiai partnerünkként üdvözölhetjük. Ez az együttműködés szilárd alapokra épül, és tükrözi közös elkötelezettségünket az innováció és az energiahatékonyság iránt. A Schneider energia-technológiai szakértelmének és a McLaren teljesítményre való törekvésének ötvözésével új módszereket fogunk keresni, hogy működésünket intelligensebbé és hatékonyabbá tegyük”
– mondta el a partnerség kapcsán Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója.
„Az autóversenyzés az egyik legnagyobb kihívást jelentő környezet, amelyben jól kimutatható, hogy mekkora értéket képvisel a fejlett energia- és digitális technológia. A McLaren Racing minden rendszer esetében a határok elérésére törekszik, és pontosan itt jön jól a teljesítmény, a megbízhatóság és a hatékonyság területén szerzett szakértelmünk. Büszkék vagyunk arra, hogy a McLaren hivatalos energia-technológiai partnere lettünk, és mind a pályán, mind azon kívül biztosítjuk számukra a szükséges energiaintelligenciát”
– hangsúlyozta Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A mobilhálózatok is extra figyelmet kapnak a szokatlan hidegben
Az elmúlt hetekben tapasztalható zord időjárás nemcsak nekünk jelent kihívásokat. A szélsőséges hideg a mobilhálózatot is meg tudja viselni, ezért az infrastruktúraszolgáltatónak fel kell készülnie, hogy a felhasználók ilyenkor is zökkenőmentesen tudják használni mobileszközeiket.
Összességében elmondható, hogy a mai korszerű mobiltávközlési berendezések nagyon szélsőséges hőmérsékleti tartományok között is képesek megfelelően működni, de a nagy hideg azért okozhat kisebb-nagyobb problémákat. Az ország egyik legjelentősebb távközlési hálózati infrastruktúráját – mintegy 4060 bázisállomást – tulajdonló és üzemeltető CETIN Hungary az előrelátható extrém időjárás esetén megteszi a megelőző védelmi intézkedéseket. Így történt ez most is: a vállalat felhívta az üzemeltetési feladatokban közreműködő partnerei figyelmét, hogy több hiba és leállás várható, ezért akár plusz erőforrásokkal, járművekkel, valamint tartalék generátorokkal is készüljenek fel a várható többletfeladatokra.
„A CETIN Hungary 24/7 üzemelő felügyeleti rendszere révén automatikus riasztást kap minden meghibásodásról
– mondta el Urbán István, a CETIN Hungary hálózatfelügyeleti központjának vezetője.
– Extrém időjárási helyzetekben a hibajelzések száma a szokásos volumen többszörösére – szélsőséges esetben akár tízszeresére – nőhet. Kollégáinkkal most is felkészülten vártuk az extrém időjárást, de a nagy hideg nem okozott komolyabb problémát a hálózati infrastruktúrában.”
A szolgáltató minden paraméterezhető beállítást és konfigurációmódosítást távolról tud végrehajtani – így amikor a nagyon alacsony hőmérséklet ezt indokolja, akár a fűtés is bekapcsolható távolról. Helyszíni beavatkozás csak akkor szükséges, ha cserélni kell valamilyen berendezést.
Hogyan viseli a hálózat a szélsőséges időjárást?
A szélsőséges időjárási helyzetekben a leggyakrabban az áramellátási láncban fordul elő hiba. Ez bármelyik bázisállomásnál előfordulhat, de ilyenkor a felhasználók sokszor nem érzékelnek semmit, mert az áramellátást átmenetileg a tartalék áramforrás veszi át – ennek kapacitása az állomás hálózatban betöltött fontosságától függ –, hosszabb áramszünet esetén pedig mobilgenerátorokat használ a szolgáltató.
Erős fagyra a magyarországi körülmények között nagyon ritkán van példa, és jellemzően nem is tart hosszú ideig. Ilyenkor a mikrohullámú berendezések részben vagy teljesen eljegesedhetnek, ami lecsökkentheti kapacitásukat, vagy szélsőséges esetben akár az adott bázisállomás teljes leállása is bekövetkezhet. Előfordulhat az is, hogy a karbantartók nem tudnak felmenni az eljegesedett toronyra, és emiatt átmenetileg nem javítható ki egy bármilyen egyéb okból meghibásodott berendezés. Néha pedig a jég fagy rá a bázisállomás áramellátását biztosító vezetékre, amelynek ettől annyira megnő a súlya, hogy leszakad.
Az időjárásból fakadó leggyakoribb problémát egyébként nem a hideg időjárás, hanem a nagy viharok és zivatarok jelentik. Ezek koncentráltan, egy helyen tudnak gondot okozni, elsősorban szintén az áramellátásban – az ilyenkor jellemző viharos szél például elszakíthatja az áramkábelt, kidöntheti az áramoszlopot vagy villámcsapás miatt túlfeszültség keletkezhet az áramhálózatban. A távközlési infrastruktúraszolgáltató ilyenkor is felkészül a hibákkal vagy esetleges leállással járó várható többletfeladatokra.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Úttörő hűtési megoldás az MI-gyárak számára a Motivair by Schneider Electric-től
Új, 2,5 MW-os hűtőfolyadék-elosztó egységgel (CDU) bővült a Motivair by Schneider Electric portfóliója.
Az MCDU-70 rugalmas és skálázható megoldást kínál a következő generációs GPU-k (grafikus processzorok) és gigawatt-méretű MI-gyárak által támasztott hűtési követelmények teljesítéséhez.
Az MCDU-70 a Motivair eddigi legnagyobb kapacitású hűtőfolyadék-elosztó egysége. Kompakt kialakítása és hatékony működése lehetővé teszi, hogy a legnagyobb léptékű létesítmények igényeit is kiszolgálja – például az NVIDIA Omniverse DSX Blueprint koncepció alapján tervezett MI-gyárakét. Ezekben a rendszerekben a gigawattos teljesítmény eléréséhez akár 10 MW hűtési kapacitásra is szükség lehet. A Schneider Electric EcoStruxure szoftverét felhasználva a Motivair CDU-i központosított rendszerként működnek, és a mai hűtési követelményeknek megfelelően akár 10 MW-ot meghaladó teljesítményre is skálázhatók.
Az MI-gyárakban használt GPU-k 20-50-szer több hőt termelnek, mint a hagyományos CPU-k (központi feldolgozóegységek), ezért a mesterséges intelligencia (MI) korszakban elengedhetetlen a folyadékhűtés. Az MI alkalmazásokat kiszolgáló infrastruktúrát üzemeltető szervezeteknek szembe kell nézniük a rendkívül nagy, a rackenként 1 MW-ot elérő, vagy akár azt meghaladó teljesítménysűrűség jelentette kihívásokkal. A Motivair by Schneider Electric megoldása lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy megfeleljenek ezeknek a követelményeknek, és okosan növeljék a kapacitásukat a kínálatban szereplő CDU modellekkel vagy a szükséges teljesítményhez tökéletesen hozzáigazított, egyedi gyártású CDU-kkal.
„Az MI terjedése nem lassul. Megoldásainkat úgy alakítottuk ki, hogy lépést tartsanak a chipek fejlődésével, és következő generációs teljesítményt nyújtsanak, amikor ez a leginkább számít. Az adatközpontok sikere ma már attól függ, hogy képesek-e olyan skálázható, megbízható és hatékony infrastruktúra-megoldásokat nyújtani, amelyek megfelelnek a következő generációs MI-gyárak elvárásainak. Mi erre a kihívásra olyan bevált folyadékhűtési megoldásokkal válaszolunk, amelyek ügyfeleink igényeinek megfelelően skálázhatók”
– mondta el Rich Whitmore, a Motivair by Schneider Electric vezérigazgatója.
Az MCDU-70 főbb tulajdonságai és teljesítménye
Az MCDU-70 bevezetésével a Schneider Electric folyadékhűtési portfóliója most már 105 kW-tól 2,5 MW-ig terjedő CDU-kat tartalmaz, amelyek egyaránt megfelelnek a jelenlegi és jövőbeli követelményeknek. Minden CDU skálázható és zökkenőmentesen integrálható más egységekkel, valamint a Schneider Electric szoftverével, hogy pontos és megbízható hűtési kapacitást biztosítson az adatközpontok üzemeltetőinek.
- Teljesítmény és hatékonyság: A kettős hőcserélőkkel tervezett MCDU-70 párhuzamos szűrést biztosít minimális rendszernyomásesés mellett, és fenntartja az iparági célértéket, azaz 1,5 LPM/kW-t, miközben biztosítja a rendszer hatékony működését.
- Teljesítmény és megbízhatóság: Minden CDU modell szigorú, valós körülmények között végzett tesztelésen esik át, amely lehetővé teszi a digitális iker szimulációkat és a gyártósor végén végzett tesztelést, ahol a szivattyúk teljes terheléssel működnek. A Schneider Electric globális szakértői hálózata a tervezéstől a karbantartásig támogatja a felhasználókat.
- Skálázhatóságra tervezve: Az MCDU-70 egy olyan CDU-termékcsalád része, amelyet moduláris felépítésre terveztek. Ennek köszönhetően a rendszer rugalmasan bővíthető, így a felhasználók könnyen kiválaszthatják azt a megoldást, amely leginkább illeszkedik az adott MI-alkalmazás igényeihez.
A Motivair teljes CDU-kínálata (MCDU-25-től MCDU-70-ig terjedő modellek) támogatja a fejlett hőkezelési stratégiákat, precíz áramlásszabályozást, valós idejű felügyeletet és adaptív terheléselosztást az üzemeltetés optimalizálása és az energiafogyasztás csökkentése érdekében.
Az MCDU-70 hamarosan elérhető lesz Magyarországon.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Bemutatkozik az AUMOVIO magyarországi menedzsmentje
-
Tippek2 hét ago
A füst a legnagyobb veszély – miért kritikus a HFR és a tűzjelző rendszer felülvizsgálata 2026 ban?
-
Ipar2 hét ago
Közel 700 milliós beruházással indítja az évet az Sz. Variáns
-
Gazdaság2 hét ago
A Telekom 2G forgalma a Yettel hálózatára költözik
-
Ipar2 hét ago
Mesterséges intelligenciával hoz új szintet az épületüzemeltetésben a Schneider Electric
-
Zöld2 hét ago
Március 1-jén ismét jön a Nemzeti Faültetés Napja!
-
Ipar2 hét ago
Az energia-technológia közös fejlesztésére szólítja fel a davosi találkozó résztvevőit a Schneider Electric
-
Gazdaság2 hét ago
A vendégek készen állnak az AI-ra – de vajon a szállodaipar is?







