Gazdaság
Mesterséges intelligencia segíthet kiválasztani a jó jelölteket
Kettészakadt a munkaerőpiac: egyes állásokra akár 200-szoros is lehet a túljelentkezés
Kettészakadni látszik a magyar munkaerőpiac: bizonyos pozíciókra akár 200-szoros is lehet a túljelentkezés, míg IT-szakemberből, műszaki végzettségűekből vagy mérnökből továbbra is nagy hiány van. Megfelelő jelöltet viszont a mostani helyzetben is nehezen találnak a cégek. Ebben jelenthet hatalmas segítséget a mesterséges intelligencia, hiszen például egy HR feladatokra specializált chatbottal akár a toborzásra fordított költségek 45 százaléka is megspórolható – hívta fel a figyelmet Baltay Kristóf, a HR-tech megoldásokat fejlesztő ChatBoss Team ügyvezetője.
Miközben a legújabb felmérések szerint a magyar cégek kétharmada (66 százaléka) teljesen befagyasztotta a munkaerő-felvételt, illetve ötödük elbocsátásokról is döntött az elmúlt időszakban, egyes pozíciók esetében inkább azzal küzdenek a cégek, hogy a tömeges jelentkezésekből hatékonyan és eredményesen szűrjék ki a legalkalmasabb jelölteket. Meglepő módon ugyanezzel a problémával küzdenek a vállalatok a hiányszakmák terén is: a megfelelő jelöltet az IT és például mérnöki területen továbbra is nehéz megtalálni.
Az AI segít kiszűrni a csiszolt és csiszolatlan gyémántokat
Egy friss felmérés szerint cégvezetés, a vendéglátó- és építőipar, a humán erőforrás és a marketing érezte meg leginkább a koronavírus hatásait az álláslehetőségek tekintetében, ezeken a területeken nagyot csökkent a nyitott pozíciók száma és akár 200-szoros túljelentkezés is kialakulhat egy-egy állásajánlat esetében. Az IT, a gyártás/termelés és a műszaki/mérnöki területeken pedig több tíz százalékkal nőtt a betölthető munkakörök száma 2019 ugyanezen időszakához viszonyítva. A magyar munkaerőpiac tehát sok pozíció esetében kínálat-vezéreltté vált és a túljelentkezés bizonyos szakterületek esetében nagy kihívást jelent a toborzással foglalkozó kollégáknak.
„A jelenlegi helyzet nem a minőségi munkaerő hatékony és gyors kiszűrésének, illetve kiválasztásának kedvez, főleg ha több pozíciót kell egyszerre betölteni. A túljelentkezés több oldalról is próba elé állítja a HR-szakembereket: a vezetők gyorsan munkába szeretnék állítani a lehető legjobb jelölteket, a pályázók pedig elvárják a gyors kommunikációt, a folyamatos visszajelzéseket, a profi és transzparens felvételi folyamatot. A mesterséges intelligencia-alapú technológiákkal ezt könnyen teljesíthetik a toborzási szakemberek, ráadásul egy abszolút cégre szabott funkciókkal ellátott chatbot akár a toborzásra fordított erőforrások 45 százalékát megspórolhatja, mely egy közepes méretű vállalat esetében évi több millió forintot is jelenthet”
– mondja Baltay Kristóf, a ChatBoss Team ügyvezetője.
ályázókkezőktlé állítjaélkül – – sazheti otthon, fájdalommentesen, személyes érintkezés nélkül, a 94%-os pontosságú eredményt p
Szektorfüggetlen szupersztár a belső kommunikáció
Miközben a ChatBoss Team legutóbbi nagy dobása, a Chat Norris névre hallgató AI-megoldás a megkezdett beszélgetések 32 százalékát valós kiválasztási folyamatokra fordítja, soha nem látott igény mutatkozik a cégen belüli információáramlást és a munkavállalói élményt támogató chatbotokra is. A távoli munkavégzés által szétszakított vállalati kollektívák összetartásában kulcsszerepet játszik a napi szintű tájékoztatás és a folyamatos, kétoldalú kommunikáció lehetősége. A járványhelyzetben ráadásul óriási előnyt jelent, ha a HR-esek nem a munkatársaktól érkező hívások kezelésével töltik a napjukat, hanem egy 0-24-ben elérhető, fáradhatatlan chatbotra bízzák a sablonkérdések megválaszolását. Érdekes módon éppen ez a „mesterséges” segítség lehet a leghatékonyabb eszköz a fluktuáció és a motivációvesztés ellen – a győri Audinak fejlesztett Chatelka például 13 000 irodai és kékgalléros kollégával kommunikál naponta, aminek jól érezhető hatása van az általános munkavállalói közérzetre.
Poszt-COVID világ: csak előre lehet menekülni
A mesterséges intelligenciát alkalmazó fejlesztések tehát a legtöbb, munkaerő menedzsmenthez kapcsolódó kihívásra választ adhatnak, és úgy tűnik, egyre több cég ismeri fel, hogy most érdemes befektetni a kormányzati szinten is támogatott területbe. A Deloitte által megkérdezett vállalatok 70 százaléka már most is használ AI-alapú megoldásokat, 60 százalékuk pedig elsősorban a humánerő hatékonyságát növelő technológiák bevezetésére törekszik – vagyis a döntéshozók továbbra is úgy látják, hogy nem a mesterséges intelligencia uralma, hanem a gépi eszközök és az emberek partnersége fogja dominálni a COVID után elkövetkező új világot.
„A közeli jövőben valószínűleg az lesz a cél, hogy a gépi intelligencia és a humán munkaerő egymást tökéletesen kiegészítve, a másik hiányosságait pótolva nyújtsanak kiváló teljesítményt. Ez is mutatja viszont, hogy továbbra is az egyedi, üzleti célokhoz szabott megoldásokat keresik majd a cégek, illetve olyan fejlesztésekre lesz igény, melyek ezt a partnerséget a lehető legjobban kiaknázzák. Mi is folyamatosan kutatjuk, milyen új funkciók beépítésével érhetnek el még jobb eredményeket chatbotjaink, ehhez pedig behatóan kell ismernünk a toborzók aktuális nehézségeit és problémáit. Éppen ezért kikértük a hazai HR-szakemberek véleményét a további piaci szereplőkkel közösen megvalósítottuk Recruiter Moodmap 2.0 felmérésünkhöz, mellyel többek között az a célunk, hogy megtudjuk, mennyire nyitottak a toborzás területén dolgozók a munkájukat segítő technológiai megoldásokra”
– teszi hozzá Baltay Kristóf.
Gazdaság
Kétmilliárd forintról döntött a Kamara mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő független Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) 2026. első negyedévében 66 új kérelmet vett nyilvántartásba, amelyekben a felek összesen több mint 3,3 milliárd forint vitatott összeget jelöltek meg.
A TSZSZ az időszakban 33 szakvéleményt adott ki, amelyek alapján mintegy 1,92 milliárd forintot ítélt meg. Emellett 4 esetben folytattak le bankgarancia-vizsgálatot. A kiadott szakvélemények száma az előző év azonos időszakához képest 43 százalékkal, a megítélt összeg pedig 150 százalékkal nőtt.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium és Kamara fenntartásában működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) az építőipari szerződésekből eredő viták gyors és szakértői rendezését szolgáló, független köztestületi szerv. Segítségét elsősorban akkor vehetik igénybe a felek, ha a tervezési, kivitelezési vagy alvállalkozói szerződés teljesítése kapcsán vita merül fel a műszaki teljesítés mértékével, a vállalkozói díj elszámolásával, a teljesítésigazolás kiadásával vagy a bankgarancia lehívásával kapcsolatban. Az idei év első három havi kérelmeinek zöme egy és többlakásos lakóépületek építése, valamint ipari épületek beruházásai kapcsán érkeztek a TSZSZ-hez.
Kérelmet nyújthat be a megrendelő, a tervező, a fővállalkozó vagy az alvállalkozó egyaránt, amennyiben írásban megkötött, mindkét fél által aláírt szerződés áll rendelkezésre. A TSZSZ háromtagú szakértői tanácsa egy helyszíni szemle és a benyújtott dokumentumok alapján állapítja meg a teljesítés mértékét, így segíti a viták gyors lezárását. A szakvélemény elsődleges célja, hogy az segítse a felek megegyezését, de bírósági eljárás esetén jelentős előnyt jelent a szakvélemény, ugyanis az rövidebb határidőkkel és speciális eljárási szabályok mellett használható fel. Az eljárás határideje alapesetben 30 nap, indokolt esetben legfeljebb 60 nap. A szakértői díj a kérelmező által megjelölt vitatott bruttó érték 3 százaléka, de minimum 200 ezer és legfeljebb 2 millió forint. A TSZSZ eljárása elektronikusan, egyszerű űrlapkitöltéssel indítható, így az építőipari szereplők gyorsan és hatékonyan juthatnak szakértői állásfoglaláshoz akár régebbi, még el nem évült szerződéseik kapcsán is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
SZÉP kártya-láz a boltokban: milliárdok mentek élelmiszerre
Soha nem látott roham indult a boltokban, miután a SZÉP kártyával hideg élelmiszert is lehetett vásárolni. 2025. december 1-jétől idén április 30-ig 44 ezer K&H kártyabirtokos használta fel cafeteriáját bevásárlásra. A friss adatok szerint összesen 4,7 milliárd forintot költöttek el az élelmiszerüzletekben, ami a négy évvel ezelőtti adatokhoz képest közel 1,5 milliárdos növekedést mutat.
A számok döbbenetesek: az öt hónapos időszak teljes SZÉP-kártyás forgalmának több mint 30 százaléka élelmiszer-vásárlásokból származott, igaz, ebbe beleesett a tavalyi karácsonyi időszak is. Kimondható, hogy amíg hideg élelemért is lehetett SZÉP kártyával fizetni, addig a cafeteria-rendszer legismertebb eleme már nemcsak a pihenést és kikapcsolódást szolgálta, hanem a mindennapi megélhetés egyik fontos pénzügyi lába lett.
A vásárlási szokásokból az is jól látszik, hogy a felhasználók tudatosan és nagyobb volumenben költöttek. Az átlagos kosárérték elérte a 9200 forintot, vagyis sokan nem csupán néhány terméket vásároltak, hanem a kártyabirtokosok többsége jelentősebb, tervezett nagybevásárlások finanszírozására használta a keretét.
„Kiemelkedő érdeklődés övezte a hideg élelmiszerek SZÉP kártyával történő fizetését. És nemcsak a költési adatokban jelentett látható szintlépés, hanem a fizetési technológiák terén is
– hangsúlyozta Rammacher Zoltán, a K&H lakossági és kkv-szegmens marketingvezetője.
– Az ügyfeleink 5 százaléka használta digitális SZÉP kártyáját a fizetésnél. A digitális fizetés növekvő népszerűsége is igazolja, hogy a könnyű és gyors felhasználói élmény, valamint a technológiai naprakészség ma már alapvető elvárássá kezd válni bevásárláskor. Nem kérdés tehát, hogy a kkv-szektor számára a SZÉP kártya valódi stratégiai eszköz, akár cafeteriaként adják munkavállaóiknak, akár úgy, hogy maguk válnak elfogadóhellyé.”
Bár a K&H SZÉP-kártyás forgalmi statisztikákban továbbra is a nagyvállalatok dominálnak, a kisvállalkozások szerepe is érezhetően megnőtt ebben az időszakban, ami egyben azt is eredményezte, hogy a forgalom egy része közvetlenül a helyi közösségekben maradhatott, hozzájárulva a gazdasági sokszínűség megőrzéséhez.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Amikor a föld és az űr együtt segíti a gazdálkodókat – fiatal fejlesztő megoldása a vízpazarlásra
A digitális technológiák egyre fontosabb szerepet játszanak a mezőgazdaságban. Az új megoldások segítenek abban, hogy a gazdálkodás hatékonyabb és fenntarthatóbb legyen. A pontos talajnedvességi adatok és az adatvezérelt öntözés hozzájárulhatnak a vízfelhasználás csökkentéséhez, a terméshozamok növeléséhez, valamint a természeti erőforrások védelméhez. A K&H STEM pályázat szakmai különdíjas projektje szenzoros mérések és műholdas adatok kombinálásával támogatja ezt a törekvést.
A fejlesztés hatása azonban nemcsak a mezőgazdaságban fontos. A víz tudatos használata a mindennapokban is érezhető lehet. Kevesebb pazarlás történik, így a természeti erőforrások is jobban megmaradnak. A pontos öntözési döntések pedig hozzájárulhatnak ahhoz, hogy stabilabb legyen az élelmiszer-ellátás. Az ilyen adatvezérelt megoldások segítenek abban, hogy a mezőgazdaság jobban alkalmazkodjon a szélsőséges időjáráshoz, és hosszútávon is fenntarthatóbbá váljon.
Simon Márton, az Óbudai Egyetem, Neumann János Informatikai Kar hallgatójának fejlesztése egy szenzoros és egy szoftveres rendszer kombinációja. Az eszköz rendszeres talajnedvesség-méréseket végez, az adatokat pedig egy online felületen jeleníti meg műholdas megfigyelésekkel – például növényállapot mutatókkal – kiegészítve. Így a gazdálkodók pontosabb képet kaphatnak a talaj állapotáról és megalapozottabb döntéseket hozhatnak az öntözésről.
A fejlesztés egyik különlegessége, hogy a szenzorok nem hagyományos mobilhálózati IoT-kapcsolatra épülnek. Egy speciális rádiós megoldásnak köszönhetően egyetlen központi egység akár 10–20 kilométeres területet is lefedhet, így a rendszer olyan mezőgazdasági területeken is használható, ahol a mobilhálózati lefedettség korlátozott. A projekt egy talajnedvesség-szenzor és adatplatform prototípusa, amely segíthet a gazdálkodóknak csökkenteni a vízfelhasználást és a költségeket, miközben fenntarthatóbbá teszi a mezőgazdasági gyakorlatokat.
„A K&H-nál kiemelten fontos számunkra a fiatal tehetségek támogatása, hiszen meggyőződésünk, hogy a jövő innovációi gyakran az egyetemi évek alatt születnek és ezek a gondolatok később a gyakorlati IT fejlesztésekben is értéket teremtenek. Egy fiatalos, dinamikus és energikus szervezetként működünk, ahol az IT-szakemberek valódi fejlődési lehetőségeket találnak, támogató szakmai közösség, széles képzési lehetőségek, valamint karrierutak és projektváltási lehetőségek segítik kollégáink szakmai kiteljesedését. A K&H STEM pályázat díjazott projektjei is jól mutatják, miért fontos számunkra ez a terület, a fiatal fejlesztők már egyetemi éveik alatt olyan technológiákon dolgoznak- például szenzorhálózatokon, beágyazott rendszereken és felhő alapú adatplatformokon-, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a modern IT megoldásokhoz, melyek hosszútávon a banki és üzleti digitalizációt is formálják.”
– mondta Ozorai Dénes a K&H IT vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
2025 inspiráló hazai ipari projektjei
-
Gazdaság2 hét ago
Fordulat az albérletpiacon: már nem a kis lakások diktálják az áremelkedést
-
Ipar2 hét ago
Új szintre emelik az ipari vállalatok versenyképességét a Schneider Electric Hannover Messe-n bemutatott megoldásai
-
Ipar2 hét ago
Kiváló eredményekkel rajtolt el az „Impact 2030”, a Schneider Electric új fenntarthatósági programja
-
Egészség2 hét ago
Megfelelő kézmosással akár 50%-kal csökkenthető a kórokozók terjedése az egészségügyi intézményekben
-
Ipar2 hét ago
PEZ adagoló-összeszerelő gép fejlesztése
-
Egészség2 hét ago
Nem lusták a magyarok, csak biokémiailag kimerültek
-
Gazdaság2 hét ago
A Kia megkezdi az új XCeed gyártását a zsolnai gyártóüzemben




