Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Black Friday 2020: a COVID sem áll az útjába

Friss e-kereskedelmi trendek a Reacty Digital X LogiNet kutatásában

Rohamos léptekkel közeledik a 2020-as ünnepi időszak, így a Black Friday akciók is hamarosan lázba hozzák az arra nyitott közönséget.

Míg tavaly csak minden 3. ember vásárolt valamilyen Black Friday akció keretében, idén, a COVID okozta gazdasági bizonytalanság ellenére ezt a lakosság fele tervezi. Ők azok, akik kifejezetten örülnek, hogy a bolti és az online akciók nem csak 1 napig tartanak, így biztosan nem maradnak le a kedvezményekről – derült ki a LogiNet és a Reacty Digital közös, 18-79 éveseket vizsgáló, reprezentatív felmérésből.

Bolt vagy web, a lényeg az akció

Gyakorlatilag nincs olyan ember Magyarországon, aki ne hallott volna a Black Friday jelenségről, de míg tavaly az emberek 66 százalékát hidegen hagyták az akciók, és nem vásároltak ebben az időszakban, addig idén ez a szám 49 százalékra csökkenhet. A megkérdezettek több mint fele tervezi, hogy online vagy offline bezsebel valamilyen akciós terméket magának, vagy szeretteinek ebben a szezonban. Gondolhatnánk, hogy a koronavírus veszélye miatt egyértelműen az online vásárlást tervezők száma nő majd a bolti látogatások kárára, de ez nem feltétlenül lesz így: tavaly az emberek 6 százalék döntött úgy, hogy csak offline módon, vagyis valamelyik áruházban él a Black Friday kedvezményekkel, idén ez 8 százalékra nőhet – ők maszkban, fizikai vásárlás formájában hajtanak rá a legnagyobb időszakos akciókra.

A Black Friday népszerűsége az online térben is töretlen: a koronavírus járvány árnyékában a kutatásban résztvevők közül minden ötödik fog online vásárolni, míg minden negyedik ember online és offline térben is akcióvadászatra indul 2020-ban.

Az online és offline kedvezményekre hajtók attitűdbeli különbségét mutatja, hogy míg az előbbit tervezők 62 százalékát kifejezetten zavarja a tömeg, addig a bolti vásárlást fontolgatóknak csak a fele mondta ugyanezt – derül ki az e-kereskedelmi szoftvereket fejlesztő LogiNet System és a Reacty Digital friss felmérésből.

Egészséget a fa alá

Az ajándékvásárlás hevében úgy tűnik, nyitva felejtjük a pénztárcánkat az idei Black Friday időszakban: a két évvel korábbi adatokhoz képest mindössze 2000 Ft-tal kevesebbet költenénk a gazdasági kihívásokkal és a koronavírussal összefüggő, nem várt kiadásokkal járó időszak ellenére. Az akció-imádók átlagosan, fejenként 40.000 Ft-ot terveznek költeni kedvezményes árú termékekre.

A divatcikkek népszerűsége változatlan (36%), de a játék (27%), a szórakoztató elektronika (26%), a mobiltelefon (25%), a lakberendezés (24%), a háztartási gép (23%) és a szállásfoglalás (22%) kategóriák is nagy arányban kerülnek majd bele a virtuális vagy a valódi kosarakba. Nem meglepő módon az egészséggel és wellnesszel kapcsolatos cikkek vásárlása nőhet a legnagyobb mértékben: 2018-hoz képest 9 százalékkal többen, a válaszadók 23 százaléka tervezi idén, hogy egészséggel kapcsolatos ajándékot helyez a fa alá. Ez a koronavírus járvánnyal, és egészségtudatosabb döntésekkel mutathat összefüggést.

Black Friday, heteken át

Már évek óta tendencia, hogy mind az online, mind az offline térben a Black Friday akciók nem csupán egy napra, november utolsó péntekjére korlátozódnak, hanem heteken át, akár karácsonyig is kitartanak. A vásárlók fele (49%) egyébként ennek kifejezetten örül, így megkímélhetik magukat az ‘Egy-nap-alatt-mindent’ stressztől. A folyamatos árvadászatra azért is szükség lesz, mivel csak minden harmadik vásárló van tisztában azzal, hogy egyes üzletek mikor hirdetik meg a Black Friday akciójukat.

 Tudatosabb vásárlók

A legnagyobb kedvezmények levadászásához az ár-összehasonlító oldalak nyújtanak régóta segítséget a vásárlóknak, ezek népszerűsége töretlen: a Reacty Digital és az e-commerce specialista, LogiNet felméréséből kiderült, hogy az online vásárlást tervezők háromnegyede a fizetés gomb megnyomása előtt összehasonlítja az árakat és több weboldalt is megnéz, hogy a legjobb kedvezményeket csípje el.

Van, aki már az akció mögötti százalék mértékétől lázba jön, másoknak az ismert, favorizált brandnév adja a garanciát arra, hogy valóban kézhez kapja a vágyott csomagot. Jól kirajzolódó trend, hogy 2020-ra a megkérdezettek számára a legfontosabb, hogy megbízható, ismert helyről vásároljanak az akciós időszakokban. Az akció mértékét csak minden 5. válaszadó emelte ki fő prioritásként.

 Kereskedők, felkészülni!

A megnövekedett online forgalom miatt várhatóan nem minden vásárlás végződik boldog mosollyal, előfordulhatnak késések, készlethiányok. A korlátozott termékmennyiségről a tavalyi online vásárlók harmada számolt be. A vevők szempontjából az viszont bizakodásra adhat okot, hogy 2018-ról 2019-re a növekvő online forgalom és leterheltség ellenére nem változott a késve érkezett csomagok száma, ez a vásárlások ötödét érintette a válaszadók tapasztalatai szerint.

2019-ben minden hetedik ember (14%) csalódott valamilyen Black Friday vásárlás során. A késések és a készlethiányok mellett a válaszadók a csalódás legfőbb okaként az egyedi akciók hiányát jelölték meg – előfordult, hogy bár első ránézésre nagy üzletnek tűnt az adott akció, később kiderült, hogy a kiszemelt termék máshol is megvásárolható hasonló, vagy alacsonyabb áron.

A kereskedők a kedvezmény mértékén is elcsúszhatnak: a Reacty Digital tavalyi, hasonló témában végzett kutatásában a megkérdezettek háromnegyede mondta, hogy az 50 százalék feletti akciók hiteltelenek, idén viszont a válaszadók fele nem tartja elég nagynak a várható akciókat. Vagyis a féláras termék már gyanús, ám a kis kedvezmény nem elég vonzó – ezt érdemes a kereskedőknek is idén szem előtt tartani!

Máriás Zsigmond, a LogiNet Systems Kft. ügyvezetője:

„Az e-kereskedelemben nem ez az első Black Friday – mind a vevők, mind az online kereskedők rendelkeznek már tapasztalattal. A vásárlók a felhalmozott tudás birtokában hozzák meg döntéseiket; itt az ideje, hogy a webáruházak is implementálják ezeket a tapasztalatokat. Az akciós időszakra a performancia javításával, átgondolt erőforrás menedzsmenttel és előzetes tesztelésekkel érdemes készülniük az e-kereskedőknek.”

Black Friday 2020 kutatás: a Reacty Digital, az IFUA Horváth & Partners Kft., és a LogiNet reprezentatív kutatása, 2020. október

További információ a kutatással kapcsolatban:
https://www.loginet.hu/cikkek/milyen-lesz-az-idei-black-friday-friss-kutatasi-eredmenyek

Gazdaság

Ígéretes kutatási projektek nyertek támogatást a Széchenyi István Egyetemen

Tizennégy ígéretes kutatási projekt valósulhat meg a Széchenyi István Egyetemen az intézmény hasznosítóvállalkozása, az Uni Inno Zrt. által, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával meghirdetett Proof of Concept pályázat keretében. A 383 millió forintos program a kutatási eredmények gyakorlati kipróbálásához és későbbi piaci hasznosításához járul hozzá.

A Széchenyi István Egyetem olyan innovációs ökoszisztémát épít, amelyben saját oktatóit és kutatóit is támogatja új szellemi alkotások létrehozásában, valamint azok gyakorlati és piaci hasznosításában. E szemlélet részeként működnek azok a célzott programok és ösztönzők – köztük a Proof of Concept pályázat –, amelyek a kutatási eredmények hasznosítását és továbbfejlesztését segítik.

Az Uni Inno Zrt. közvetítő szerepet tölt be az egyetemi kutatások és a gazdasági hasznosítás között. Feladata az intézményben létrejövő szellemi alkotások előmozdítása, a fejlesztési eredmények piacra vitelének elősegítése, valamint az egyetemi és ipari szereplők közötti együttműködések szakmai koordinálása. A cég a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával hirdette meg a Proof of Concept pályázatot az egyetem kutatói és kutatócsoportjai számára.

„A konstrukcióval azt szeretnénk elérni, hogy az egyetemen születő ígéretes kutatási és fejlesztési eredmények eljussanak arra a szintre, ahol kísérleti módszerekkel is igazolható a megvalósíthatóságuk, és reálisan vizsgálhatóvá válik későbbi hasznosításuk, illetve piaci potenciáljuk. A felhívásra az egyetem különböző karairól, kutatóközpontjaiból és kompetenciaközpontjaiból több mint harminc projektjavaslat érkezett, ami jól mutatja az intézmény kutatás-fejlesztési tevékenységének sokszínűségét. A szakértői bírálat és a prezentációk alapján végül tizennégy olyan terv részesült támogatásban, amelyek szakmailag megalapozottak, újszerűek, és a későbbi hasznosítás szempontjából is valós üzleti lehetőséget hordoznak”

– mondta Dósa Gábor, az Uni Inno Zrt. vezérigazgatója.

A támogatott fejlesztések több tudományterületet is lefednek, a járműipari és informatikai megoldásoktól kezdve az egészségtechnológiai, fenntarthatósági, agrár- és digitális innovációkig. A program lehetőséget biztosít arra, hogy az egyetemi kutatásokból kézzelfogható, továbbfejleszthető technológiák, prototípusok és szolgáltatások szülessenek, amelyek a későbbiekben ipari és gazdasági hasznosításra is alkalmassá válhatnak.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A luxusipar digitalizációja: Virtuális polcok és valós igények

luxus kozmetikum digitális luxusipar smink telefonon
képek: Freepik

A modern luxus ma már nem helyhez kötött – ott van a nappalinkban, a telefonunk képernyőjén, egyetlen karnyújtásnyira. Egy virtuálisan felpróbált rúzs ma épp olyan benyomást kelthet, mint egy bolt tükrében tett felfedezés. A valódi kérdés az, mennyire érezzük hitelesnek ezt az élményt. Az AR, vagyis a kiterjesztett valóság akkor válik a prémium döntés eszközévé, ha ugyanazt az érzést biztosítja, amit korábban csak személyesen tapasztalhattunk meg.

Luxus a nappalidban – így próbálj sminket kanapéról

Egy prémium kozmetikum kiválasztása ritkán pusztán racionális döntés. Nemcsak azt mérlegeljük, mit tud a termék, hanem azt is, hogyan fogunk kinézni vele és hogyan érezzük majd magunkat. Illik-e hozzánk az árnyalat? Természetes lesz-e a fedése? Nem lesz túl sok? Nem lesz túl kevés? Az AR képes ezt visszaadni, hiszen valós időben illeszti a digitális elemeket a felhasználóhoz.

Ennek egyik leglátványosabb példája a korszerű virtuális próba, vagyis a VTO (Virtual Try-On), amely ma már jóval több egyszerű szűrőnél. Sokan azt gondolják, hogy a virtuális próba nem több egy egyszerű közösségi médiás filternek ható effektnél, pedig a luxusiparban alkalmazott VTO valójában egy összetett, nagy pontossággal dolgozó technológia, amely egészen más szinten működik, mint egy felületes vizuális megoldás. Amikor belenézel a kamerába, a rendszer ezredmásodpercek alatt részletesen feltérképezi az arcod jellegzetes vonásait és arányait, így a virtuálisan felvitt smink együtt tud mozogni veled. A különbség abban mérhető, mennyire érezzük hitelesnek az eredményt.

A valósághű megjelenítésben fontos szerepet játszik még a PBR (Physically Based Rendering) technológia is, amely a fény fizikai viselkedését modellezi. Ennek köszönhetően képernyőn keresztül is látható, hogyan különbözik egy fényes szájfény és egy matt rúzs. A számítógépes látás technológiája teszi lehetővé, hogy a szoftver valóban értse, mit lát, és 3D-ben kövesse az arcod tömegét. Így ha elfordítod a fejed, a virtuális rúzs nem csúszik el, hanem pontosan követi a mozdulataidat.

Tökéletes összhang: a smink, ami együtt mozog veled

A prémium kozmetikumok piacán a bizalom több, mint érzelem: a vásárlók tudatosan figyelik, mit visznek a bőrükre. Érdeklődnek az összetevők és a gyártás körülményei iránt, hiszen számít nekik a minőség és a következetesség. Itt válik igazán értékessé az AR: nemcsak azt mutatja meg, hogyan áll a termék, hanem segít megérteni, mire számíthatunk. Milyen fedést ad? Rétegezhető-e? A hiper-perszonalizáció tovább emeli a felhasználói élményt: az adatvezérelt elemzés figyelembe veszi a bőr tónusát, textúráját, esetleges problémáit, sőt még a környezeti tényezőket, például az UV-sugárzást is, ahol élsz.

Ebben a közegben a prémium árazás is új értelmet nyer. Nem pusztán a csomagolást és a márkanevet fizetik meg, hanem a következetességet, ami a laborban kezdődik és a felhasználói élményben végződik. A prémium márkák esetében a virtuális próbalehetőség és az exkluzív digitális jelenlét mellett a fogyasztók a magas minőségű kozmetikum gyártás technológiai precizitását is megfizetik, hiszen a laboratóriumi innovációk és a tiszta összetevők garantálják azt a luxusélményt, amit az AR-felületek hirdetnek.

luxus kozmetikum smink

Ígéret vagy élmény? Itt dől el a bizalom

Az AR könnyen túlzó ígéretté válhat, ha a termék teljesítménye nem támasztja alá a digitális élményt. Ebben a kategóriában ez már különösen kockázatos, hiszen a csalódás itt már bizalomvesztést jelent. Ezért a valódi kérdés nem az, hogy egy prémium márka használ-e AR-t, hanem az, milyen minőségben teszi. Mennyire pontos a megjelenítés? Mennyire következetes az offline és az online élmény? Ugyanazt kapjuk-e a valóságban, amit a képernyőn láttunk?

Amikor a technológia téged szolgál

Az online környezet új eszközöket adott a márkák kezébe, de az alapelv nem változott: a részletek számítanak. A vizuális minőség, a következetes márkahasználat, a technológiai pontosság mind azt üzeni, hogy a döntésünk jó kezekben van. Az AR akkor tölti be igazán a szerepét, ha rábeszélés helyett megerősít: nem bizonytalanságot kelt, hanem csökkenti azt, és a digitális és a valós élmény között nincs különbség.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Egymást érik a változások a fuvarozásban: mindez a fogyasztókra is hatással lehet

A 2026-os év kezdete az útdíjemeléstől volt hangos hazánkban. Az emelkedés ugyan nem maradt el, de kisebb mértékben valósult meg, mint az tervezett volt. Július 1-jén életbe lép egy új EU-s tachográf-szabályozás, amely a korábbiaknál szigorúbb ellenőrzést eredményez. Mindemellett a KRESZ tervezett módosításai szintén jelentős hatással lehetnek a magyarországi fuvarozási piacra – hívta fel a figyelmet a DSV.

Mérséklődik a költségnyomás: egyelőre elmarad a márciusra tervezett díjemelés

A 3,5 tonna feletti tehergépjárművek útdíja 2026-ban tovább emelkedett, ami költségnövekedést jelent a fuvarozási és áruszállítási ágazat számára. Az emelés eredetileg két lépcsőben valósult volna meg: 2026. január 1-jétől életbe lépett az útdíjak 4,3%-os, inflációkövető emelése, amely a rendszer infrastruktúra‑díjelemét érinti. A díjak további korrekciójára március 1-jén került volna sor. Azonban ez a legfrissebb hírek szerint elmarad. A díjak további korrekcióját eredetileg március 1-jére tervezték, azonban a legutóbbi egyeztetések eredményeként ez az emelés nem lép életbe. A döntéshozók korábban a 2025-ös szinthez képest előbb 54%-os, majd 35%-os díjnövekedéssel számoltak. Egy ilyen mértékű emelés jelentős többlet terhet rótt volna a fuvarozási ágazatra, amelynek hatása közvetve a fogyasztói árakban is megjelent volna.

„A növekvő útdíj közvetlenül emeli a kilométeralapú szállítási költségeket, csökkentheti a vállalkozások árrését és várhatóan beépülhet a fuvardíjakba, végső soron pedig az áruk fogyasztói áraiba is. Ez tehát nemcsak a fuvarozókat és az egyéb logisztikai szereplőket, hanem a fogyasztókat is érintheti áremelkedések formájában”

– mondta Szűcs Tünde, a világ legnagyobb logisztikai és szállítmányozó vállalatának, a DSV magyarországi közúti divíziójának értékesítési vezetője.

A változások különösen érzékenyen érinthetik a belföldi és tranzitfuvarozást, ahol az útdíj a teljes költség jelentős részét adja. Hatást gyakorol azonban a logisztikai szektorra az útdíjemelés mellett a 20 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjárművek korlátozása is. Emiatt a nehézgépjárművek kerülőútra kényszerülnek, ami sok esetben jelentős extra kilométereket jelent. Ez az útdíjon felül növeli az üzemanyag- és bérköltségeket, az amortizációt és a menetidőt, így tovább drágítja a szállítást.

Idén más változások is érintik a fuvarozókat, de nem csak Magyarországon

2026. július 1-jétől minden EU-n belüli nemzetközi és kabotázs fuvarokat teljesítő 2,5-3,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeg közötti kishaszongépjárműnek úgynevezett G2v2 okos tachográffal kell rendelkeznie. A szabályozás a vezetési és pihenőidők betartását, a gépjárművezetők kiküldetésére vonatkozó rendelkezések alkalmazását, valamint az 56 napra visszamenőleges adatbemutatást írja elő.

„Az új előírások miatt minden fuvarozó kénytelen lesz újragondolni a mindennapi működését. A vezetési- és pihenőidők pontos nyomon követése, valamint az ellenőrzésekre való felkészülés minden fuvarozó számára alapkövetelmény lesz”

– hangsúlyozta a DSV magyarországi közúti divíziójának értékesítési vezetője.

A változások következményeként egy 3,5 tonnás jármű egy műszakban átlagosan 800-900 km-t tud majd teljesíteni, mielőtt a jellemzően minimum 11 órás egybefüggő pihenőt ki kell vennie. A 2,5 tonna alatti járművek esetén a korábbi teljesítmény fenntartható, ami bizonyos szegmensekben a tranzitidők megtartását teszi lehetővé. Mindemellett 2026-ban a gépjárművezető képzés területe is jelentős átalakuláson megy keresztül, különös tekintettel a jogszabályi környezetre és a támogatási lehetőségekre.

A tervezett KRESZ-módosítások a magyarországi áruszállításra is hatást gyakorolhatnak

A tervezett KRESZ-módosítások szintén hatást gyakorolhatnak a logisztikai szektorra. Az év elején életbe lépett új útdíjszabályozásokkal szinkronban a KRESZ-tervezetbe például bekerült, hogy az olyan tehergépkocsi és járműszerelvény, amelynek megengedett legnagyobb össztömege meghaladja a 7,5 tonna össztömeget, lakott területen kívül csak autópályán, autóúton és főútvonalon közlekedhet.

„Persze kivételekre is kitér a tervezet, hiszen amennyiben például az üzembentartó telephelye csak így közelíthető meg, továbbra is lehetőséget teremtenek a tervezetben alapvetően tiltott útvonalak használatára”

– emelte ki a szakember.

Az autópályákon és autóutakon, ahol egy irányba két vagy három forgalmi sáv áll rendelkezésre, a bal szélső forgalmi sáv használata, valamint az ott történő elhaladás tilos bizonyos tehergépkocsik és járműszerelvények számára. A tilalom néhány kivételt leszámítva minden 7,5 tonnát meghaladó tehergépkocsira időbeli korlátozás nélkül vonatkozik, továbbá kiterjed a 3,5 tonnánál nagyobb, de legfeljebb 7,5 tonnás tehergépkocsikra is naponta reggel 6 és este 22 óra között.

„A tervezett sávhasználati korlátozások közvetlenül érintik a fuvartervezést és a kapacitáskihasználást. A hosszabb útvonalak és a megnövekedett átfutási idők miatt a pontos tervezés és az előre kalkulált szállítási idők kulcsfontosságúvá válnak. Bár a változások új kihívásokat hoznak, megfelelő tervezéssel és folyamatos monitoringgal a fuvarozók hatékonyan alkalmazkodhatnak az új működési környezethez”

– tette hozzá Szűcs Tünde.

A korábbi kihívásokból számos továbbra is fennál a logisztikában

A DSV magyarországi szakértői szerint a szabályozások mellett a hazai piacot érintő egyéb tényezők – például a sofőrhiány, a növekvő költségek, valamint a digitalizációs elvárások – is jelentősen befolyásolják a fuvarozás hatékonyságát, miközben a geopolitikai és globális ellátási kockázatok további bizonytalanságot hordoznak.

„A 2026-os év várhatóan az alkalmazkodás és a hatékony üzemeltetés éve lesz. A digitális tervezés, az adatvezérelt döntéshozatal és a fenntartható megoldások alkalmazása kulcsfontosságú a hatékony, biztonságos és versenyképes működéshez a logisztikában”

– fogalmazott Szűcs Tünde.

A piaci és szabályozási változások miatt a fuvarozók számára elengedhetetlenné válik a proaktív tervezés a hosszú távú teljesítmény és az ügyfélelégedettség fenntartásához.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss