Gazdaság
Az ESET előrejelzése szerint 2021-ben tovább nő a zsarolóvírusok száma
Az életünk egyre intimebb területein kell számolnunk kibertámadásokkal
2021-ben is egyre több zsarolóprogrammal és fájl-nélküli kártevővel kell majd szembenéznie a vállalkozásoknak és az egyéni felhasználóknak, de az okoseszközök fejlődésével a biztonsági kockázatok a magánéletünk egyre intimebb területein is jelen lesznek – derült ki az ESET 2021-es Kiberbiztonsági Trendekről szóló jelentéséből.
Bármit is tartogasson számunkra 2021, az biztos, hogy a mindennapi életünk különböző területein továbbra is erőteljesen a technológiára támaszkodunk majd. A koronavírus fizikailag elkülönítette ugyan egymástól az embereket, de digitálisan minden korábbinál jobban összekötött minket – így a technológia többet jelent ma, mint előtte valaha.
Trend #1: A munka jövője – 2020-ban egy új valóság érkezett
A COVID-19 világjárvány megérkezése miatt egyik napról a másikra tömegesen álltak át távmunkára a cégek, amely egyben azt is jelentette, hogy minden korábbinál nagyobb mértékben kezdett a világ a technológiai megoldásokra támaszkodni. A távoli munkavégzés számos előnnyel járt a munkavállalók számára, de ezzel párhuzamosan a vállalatok hálózatait is fokozottan sebezhetővé tette a támadásokkal szemben.
„Világszerte egyre több alkalmazott tér át a számukra és munkáltatójuk számára legmegfelelőbb munkavégzési formákra és helyszínekre. Ahogy a munkánk és a magánéletünk egyre nagyobb része kerül át a digitális térbe, a kiberbiztonság az üzleti biztonság alappillérévé válik. A kibertámadások állandó fenyegetést jelentenek a szervezetek számára, ezért a vállalkozásoknak olyan speciális munkahelyi biztonsági csapatokat és informatikai rendszereket kell kiépíteniük, melyek hatékonyan tudnak segíteni abban, hogy elkerüljék az ilyen jellegű támadások pénzügyi és hírnévromboló következményeit”
– mondta Jake Moore, az ESET biztonsági szakértője.
Trend #2: Zsarolóprogramok csavarral – ha nem fizetünk, az adataink kiszivárognak
Ahogy a zsarolóvírusok egyre növekvő befolyással veszik rá áldozataikat a váltságdíj kifizetésére, valamint a követelt összegek is emelkednek, úgy válik egyre nagyobbá a kockázat az áldozatok számára. Az adatok kiszivárogtatása és a zsarolás nem új technikák, de minden bizonnyal növekvő tendenciát mutatnak. 2020 augusztusában például a felhőszolgáltatásokat nyújtó Blackbaud bejelentette, hogy IT biztonsági csapatuk sikeresen elhárított egy zsarolóvírus támadást. A támadó erre reagálva díjat követelt azért, hogy törölje a biztonsági csapat közbelépése előtt sikeresen megszerzett érzékeny ügyfél adatokat – melyet a Blackbaud ki is fizetett.
„A vállalatok egyre felkészültebbek, ezért olyan technológiákat alkalmaznak, melyek meghiúsítják a támadásokat, és képesek állandó biztonsági mentési és visszaállítási folyamatokat alkalmazni. A támadóknak ahelyett, hogy a fenyegetések egyetlen formáját alkalmaznák, B-tervet kell készíteniük. Így a zsarolás egyre több esetben kiegészül azzal a fenyegetéssel, hogy ha az áldozat nem fizeti ki a kért összeget, akkor a megszerzett adatait nyilvánosságra hozzák. A meghiúsított támadások, vagy a gondos biztonsági mentési és visszaállítási folyamatok már nem minden esetben elegendőek egy ilyen kibertámadás kivédésére. Ez a tendencia 2021-ben sem fog változni“
– mondta Tony Anscombe, az ESET biztonsági vezetője.
Trend #3: Túl a megelőzésen – lépést kell tartani a folyamatosan fejlődő kiberfenyegetésekkel
Az elmúlt években a kiberbűnöző csoportok egyre összetettebb módszereket alkalmaztak a kiválasztott célpontok támadásaihoz. Néhány évvel ezelőtt lehetett először hallani az ún. „fileless malware” támadásról, amely az operációs rendszer saját eszközeit és belső folyamatait használja rosszindulatú célokra. Ezek a technikák az utóbbi időben nagy népszerűségre tettek szert, és az észlelési adatok szerint a kiberbűnözők különböző kiberkémkedési kampányokban alkalmazták őket, főként kiemelt célpontok, például kormányzati szervek megtámadására.
A fájl nélküli fenyegetések gyorsan fejlődnek, és várhatóan 2021-ben ezeket a módszereket még gyakrabban fogják használni az egyre összetettebb és erőteljesebb támadásokban. Ez a helyzet ugyanakkor rávilágít arra is, hogy a biztonsági csapatoknak olyan eszközöket és technológiákat alkalmazó folyamatokat kell kidolgozniuk, amelyek nem csupán megakadályozzák, hogy egy rosszindulatú kód veszélyeztesse a számítógépes rendszereiket, hanem a korai észlelési és gyors reagálási képességeiket is fejleszteniük kell – még mielőtt ezek a támadások célba érhetnének.
Trend #4: Biztonsági hibák az okos szexuális játékokban
Bár kevés szó esik róla, a statisztikák szerint folyamatosan jelen vannak a piacon a felnőttek számára készült okos szexuális játékok. Népszerűségük gyors növekedéséhez valószínűleg az is hozzájárulhatott, hogy a COVID-19 járvány miatt egy globális egészségügyi válság és karanténhelyzet közepébe csöppentünk, amely jelentős társadalmi elszigeteltséggel jár.
Az IoT (Internet of Things), azaz internetre csatlakozó okoseszközök és alkalmazások általában hatalmas adatvédelmi és biztonsági kihívásokkal járnak. A felmérések szerint nincs ez másképp a felnőtteknek szánt eszközök esetében sem, melyek használata komoly kibertámadási kockázatokat rejt: az intim adatok megszerzése és a velük való zsarolás mellett a meghackelt eszközök akár fizikai fájdalmat is okozhatnak, például az eszköz túlmelegedése vagy felrobbanása esetén.
Az ESET kutatói szerint az okos szexjátékok korszaka valójában még csak most kezdődik. Az iparág legújabb vívmányai közé tartoznak a VR (Virtuális valóság) képességekkel rendelkező modellek és a mesterséges intelligencián alapuló szexrobotok, amelyek kamerákkal, mikrofonokkal és hangelemzési képességekkel is rendelkeznek. Itt is kiemelt fontosságúvá válik a biztonságos fejlesztés és a felhasználói tudatosság, hogy az érzékeny adatok védelme biztosított legyen. E terület felhasználóinak olyan tudatos fogyasztókká kell válniuk, akik megkövetelhetik a gyártóktól azt, hogy digitális intimitásukat maximálisan biztonságban tudhassák.
Bár a COVID-19 járvány alaposan rányomta bélyegét erre az évre, visszatekintve értékes tanulságok vonhatók le: érdemes mindig ébernek maradni, hogy megfelelő tudással, tapasztalattal felfegyverkezve tehessük meg a további lépéseinket az újabb fenyegetések ellen. A 2021-es évben remélhetőleg legalább részben visszatérhetünk a járvány előtt megszokott életünkhöz, azonban az óvatosságról nem szabad megfeledkeznünk.
További információkat az ESET 2021-es Kiberbiztonsági trendekről szóló jelentésében olvashatunk.
Gazdaság
Fél évre lefagyhat az ipari ingatlanpiac a kormányváltás után
A kormányváltást követő bizonytalanság rövid távon érezhetően visszafoghatja a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac aktivitását. A piaci szereplők szerint a következő hónapokban a befektetők és vállalatok jelentős része kivárásra rendezkedhet be, ami átmeneti lassulást hozhat a tranzakciók számában.
„A politikai mikrokörnyezet rövid távon kivárást eredményez, szinte paralízist okozva a piacon, ahol a nem sürgős döntéseket elhalasztják”
– mondta Weitzel Zsolt, a REMAX Hillside irodák partnere és vezető értékesítője.
A nagy beruházások lehetnek a legérzékenyebbek
A szakértő szerint a bizonytalanság különösen a nagyobb volumenű beruházásokat és fejlesztéseket érintheti, ahol a döntések időigénye eleve hosszabb, és a gazdaságpolitikai környezet kiszámíthatósága kulcsszerepet játszik. Az ipari és logisztikai ingatlanpiac működését alapvetően meghatározza a befektetői bizalom, amely egy politikai fordulatot követően átmenetileg meginoghat.
„A kormányváltást követően az átmeneti bizonytalanság miatt a befektetők még legalább fél, akár egy évig kivárnak, amíg az új gazdaságpolitikai irányok körvonalazódnak”
– tette hozzá.
A kivárás elsősorban a nem sürgős beruházásokat érinti, ugyanakkor a már előkészített vagy folyamatban lévő projektek esetében nem várható azonnali leállás. A piaci szereplők ugyanakkor óvatosabbá válhatnak, különösen a spekulatív fejlesztések esetében, ahol a bérlői elköteleződés hiánya nagyobb kockázatot jelent.
A kereslet nem tűnt el, de óvatosabb lett
A bérlői oldalon szintén érzékelhető a döntéshozatal lassulása, amely nem független az elmúlt évek gazdasági folyamataitól sem. Az infláció, a magasabb finanszírozási költségek és az energiaárak növekedése már korábban is óvatosabb működésre késztette a vállalatokat.
„Vagyis a kereslet nem tűnt el, de óvatosabb, lassabban döntő és sokkal inkább költségtudatos lett”
– fogalmazott a szakértő.
Magyarország az elmúlt években jelentős nemzetközi tőkét vonzott az ipari és logisztikai szektorba, különösen az autóipari és e-mobilitási beruházások területén. A külföldi befektetők reakciója ezért kulcsfontosságú lehet a következő időszakban. Egy új gazdaságpolitikai környezet rövid távon kivárásra késztetheti a nemzetközi szereplőket is. A szakértők szerint ugyanakkor a jelenlegi helyzet elsősorban átmeneti jellegű. Amint az új gazdaságpolitikai irányok és szabályozási keretek kiszámíthatóvá válnak, a beruházási aktivitás fokozatosan visszatérhet.
Hosszabb távon a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac fundamentumai továbbra is stabilak maradhatnak, ugyanakkor a következő hónapokban a kivárás és az óvatos döntéshozatal határozhatja meg a piaci működést.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Több mint 1,1 milliárd forintos beruházással újult meg két SPAR áruház Balatonfüreden és Budapesten
Összesen több mint 1,1 milliárd forintból korszerűsítette két szupermarketét a SPAR Magyarország Balatonfüreden és Budapesten. A megújult üzletek modern belső terekkel, a friss kínálat bemutatására épülő elrendezéssel és a gyors bevásárlást támogató megoldásokkal várják a vásárlókat. A fejlesztések célja az volt, hogy a mindennapi bevásárlás kényelmesebb és gyorsabb legyen, miközben az áruházak működése energiahatékonyabbá vált.
A SPAR Magyarország folyamatosan fejleszti üzlethálózatát: a vállalat ezúttal Balatonfüreden és Budapesten valósított meg beruházásokat. A két fejlesztés összértéke meghaladja az 1,1 milliárd forintot. A modernizáció során az áruházak belső kialakítása megújult, korszerű berendezések kerültek az üzletekbe, és a vásárlók számára gyorsabb és kényelmesebb bevásárlást lehetővé tévő, modern környezet jött létre.
„A SPAR hosszú távon elkötelezett a magyar vásárlók és a helyi közösségek mellett. Folyamatos fejlesztéseinkkel azt szeretnénk megmutatni, hogy országszerte jelen vagyunk, beruházunk, és a mindennapok stabil, megbízható partnerei kívánunk maradni. Célunk, hogy a vásárlók minden üzletünkben korszerű környezetben, széles választékkal és gyors kiszolgálással intézhessék bevásárlásaikat”
– mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
Megújult SPAR áruház Balatonfüreden
A SPAR Magyarország 2026. május 7-én újranyitotta balatonfüredi szupermarketét (8230 Balatonfüred, Széchenyi István út 47.), amely közel 739 millió forintos beruházással újult meg. A 618 négyzetméteres eladótér alapterülete nem változott, ugyanakkor az üzlet teljes berendezése és belső kialakítása megújult. A vásárlókat a bejáratnál a frissáru területek fogadják: zöldség-gyümölcs osztály, kényelmi termékek, valamint frissen készült grillételek és pékáruk várják a betérőket. A friss kínálatot a csemege-, a hús- és a baromfitermékek hűtői, majd a tejtermékek részlege követi, biztosítva az átlátható és logikus bevásárlási útvonalat. Az üzlet központi részén kapott helyet az akciós és szezonális termékek bemutatóterülete, amely segíti a vásárlókat az aktuális ajánlatok gyors áttekintésében.
A fizetést két hagyományos szalagos kassza és hat önkiszolgáló kassza gyorsítja, így a vásárlók igényeik szerint választhatnak a fizetési módok között. Az üzlet homlokzata is megújult, a parkoló pedig teljes felújításon esett át, ahol 71 saját férőhely található, emellett további nyilvános parkolóhelyek is elérhetőek a környező utcákban. A kerékpárral érkezők számára biciklitároló is rendelkezésre áll. Az italcsomagolások visszaváltására a főbejárat mellett, külön bejáraton keresztül megközelíthető REpont áll rendelkezésre, ahol a nem visszaváltható üveg-, fém- és PET-csomagolások szelektív gyűjtésére is lehetőség van.
Új vásárlási élmény a budapesti Tétényi úton
Budapesten, a XI. kerületben található SPAR szupermarket (1119 Budapest, Tétényi út 31.) 2026. május 14-én nyitott újra. A 337 négyzetméteres üzlet 361,8 millió forintos fejlesztéssel újult meg. A modernizáció célja az volt, hogy a kisebb alapterület ellenére is jól áttekinthető és komfortos bevásárlási környezet jöjjön létre.
A megújult bejáraton belépve a vásárlókat friss zöldség-gyümölcs kínálat és egy jól látható akciós terület fogadja, amely megkönnyíti az aktuális kedvezmények áttekintését. Innen a tejtermékek részlege vezeti tovább a vásárlókat az üzlet hátsó részébe, ahol kényelmi termékek és új szolgáltatásként önkiszolgáló grill pult egészíti ki a kínálatot. A gyors fizetést két hagyományos szalagos kassza és öt önkiszolgáló kassza biztosítja. A kerékpárral érkezők számára az üzlet mellett kerékpártároló áll rendelkezésre. Az italcsomagolások visszaváltását az épület oldalán, külön bejáraton keresztül elérhető REpont segíti, amely mellett a nem visszaváltható csomagolások szelektív gyűjtésére is lehetőség van.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Wilier Rave SLR a gravel kerékpárok királya női méretekben és trendy színekben
A gravel kategória az elmúlt években nemcsak technológiai, hanem stílusbeli forradalmon is átesett. Aki ma komolyan gondolja a terepen és aszfalton egyaránt gyors, élvezetes tekerést, az nem éri be félmegoldásokkal. A Wilier Rave SLR ID2 pontosan erre a szemléletre épít: versenyszintű teljesítmény, aerodinamikus kialakítás és karakteres, olaszos megjelenés. Mindez női méretekben és kifejezetten trendi színvilággal.
Ez a modell nem egyszerűen egy újabb gravel kerékpár a piacon. Inkább egy valódi high-end gép, amely női méretezés mellett is teljes értékű, kompromisszummentes teljesítményt nyújt. Könnyű, gyors, technikailag kiforrott, és megjelenésben is messze kiemelkedik az átlagból.
Versenykarakter gravel köntösben
A Wilier Rave SLR ID2 legnagyobb előnye talán a, hogy nem akar választani országút és terep között, hanem mindkettőben erős. Aszfalton tempós és hatékony, murván pedig stabil és jól kontrollálható, anélkül, hogy bármelyik irányba kompromisszumot kellene kötni. A váz formája, a csőprofilok és a teljesen integrált kialakítás együttes erővel szolgálják azt, hogy nagy sebességnél is kiszámíthatóan és hatékonyan viselkedjen.
A mindössze 990 grammos karbon váz (M-es méretben) a kategória élmezőnyébe tartozik. Ez a kis tömeg nemcsak emelkedőn előny, hanem akkor is, amikor gyorsan kell reagálni: irányváltásoknál és technikás részeken is érezhetően könnyebb vele a tekerés. A kerékpár közvetlenül reagál minden mozdulatra, ami akkor jön igazán jól, ha nem csak gurulni szeretnél, hanem úgy döntesz, hogy te diktálnád a tempót.
Fejlett karbon vázszerkezet
A Wilier nem csak egyszerű karbon vázra alapozza a teljesítményt, hanem ennek érdekében különböző tulajdonságú szénszálas rétegeket kombinál. Az egyirányú (UD) és a hagyományos szövésű anyagok eltérően viselkednek terhelés alatt, és együtt adják azt az egyensúlyt, ami egy ilyen szintű váznál alapelvárás.
A 65TON hyper high modulus karbon Liquid Crystal technológiával kiegészítve azt a célt szolgálja, hogy a váz ott legyen extrém merev, ahol az erőátvitel megkívánja, miközben képes tökéletesen elnyelni az úthibákból származó rezgéseket.
Ezt egészítik ki az NH-MOD és NHU-MOD szövetek, amelyek a komfortot és a tartósságot erősítik, valamint a Mitsubishi 60TON karbon, amely kiváló súly–merevség arányt biztosít. Az eredmény pedig egy olyan váz, amely könnyű és hatékony erőátvitelt biztosít, miközben hosszabb távon is kényelmes.
Felszereltség, ami minden szituációban helytáll
A Rave SLR ID2 egy olyan kerékpár, amely tudatosan felépített rendszerként lett összeállítva. A Shimano GRX Di2 elektromos váltás garantálja a gyors és pontos működést, ami terepen is megbízhatóan teljesít, akár változó körülmények között is. Az 1×12-es hajtás egyszerűbb kezelést tesz lehetővé, ami nemcsak tempós haladásnál, de hosszabb távokon is érezhető előnyt jelent.
A Miche Graff XL kerékszett is jól illeszkedik a bringa karakteréhez: merev, strapabíró és gravel körülmények között is stabilan megállja a helyét. A Wilier saját Stamma és Barra kokpit rendszere pedig nemcsak letisztult megjelenésével hódít, de, ergonómiai szempontból is rendkívül átgondolt megoldás. A teljes kábelintegráció is a letisztult megjelenést erősíti, nagy tempónál pedig a légellenállás csökkentéséhez is hozzájárul.
A press fit középrész, az UDH váltófül és az Easy Fit spacer rendszer mind azt mutatják, hogy itt minden részlet a teljesítményt és a használhatóságot szolgálja, és a Rave SLR ID2 GRX Di2 1×12 Miche komoly mérnöki munka eredménye.
Női méretek és trendi megjelenés
A prémium kerékpárok világában még mindig gyakori probléma, hogy a női modellek technikailag visszafogottabbak vagy egyszerűen csak „átcímkézett” férfi modellek. A Wilier Rave SLR ID2 nem ilyen: ugyanazt a műszaki szintet és teljesítményt kínálja. Hölgyek igényeihez könnyen igazítható S és XS méretben is elérhető
Ez nemcsak a vázméretben mutatkozik meg, hanem az egész kerékpár arányaiban és kezelhetőségében is. Így kisebb testalkat mellett is ugyanolyan a stabil, kiszámítható a viselkedés jellemzi, mint a nagyobb méretű modelleket.
A megjelenés is rendben van: letisztult formák, jól eltalált színek és egységes összhatás jellemzik a kerékpárt. A Rave SLR ID2 olaszosan elegáns, nem hivalkodó, de van karaktere.
Aero kialakítás gravel használatra
A Rave SLR ID2 egyik lényegi erőssége az aerodinamikus kialakítás, ami nemcsak aszfalton, hanem gyorsabb gravel szakaszokon is érezhetően jól teljesít. A váz formája, az integrált kokpit és a rejtett kábelezés egytől egyig azt szolgálják, hogy nagy tempónál is hatékony legyen a tekerés, ne vesszen el feleslegesen az energia.
Közben a 52 mm-es gumiszélesség megőrzi a bringa valódi gravel karakterét is. Aszfalton gyors, murván stabil, és nem kell alkalmazkodnunk hozzá, hiszen ő alkalmazkodik a körülményekhez. Többé nincs szükségünk külön kerékpárra aszfalton és terepen, hiszen a Rave SLR ID2 mindkettőre használható, anélkül, hogy bármelyik téren kompromisszumot kellene kötnünk.
Kinek való a Wilier Rave SLR ID2?
A Wilier Rave SLR ID2 azoknak készült, akik nem akarnak külön kerékpárt aszfaltra és terepre, és nem szeretnének kompromisszumot kötni a teljesítmény terén sem. Olyan felhasználóknak, akik értékelik a pontos működést, az átgondolt technikai megoldásokat és a könnyű, merev vázat.
A női méretezés itt nem külön kategóriát jelent, hanem ugyanazt a műszaki szintet hozza, kisebb méretekben. Ez a modell nem egy szűk réteget céloz meg, hanem mindenkit, aki tempósan szeret tekerni és fontos számára, hogy a kerékpárja minden helyzetben kiszámíthatóan működjön.
A Biondo Bike kínálatában ez a modell azoknak szól, akik ezt az irányt keresik, és nem szeretnének megalkudni sem a teljesítmény, sem a kényelem, sem pedig a felszereltség terén.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Szurkolói élményre hangolva: bemutatkozott a Samsung 2026-os tévékínálata
-
Egészség2 hét ago
Kiderült, hogy a hölgyek, vagy a férfiak isznak-e több kávét Magyarországon
-
Ipar2 hét ago
2025 inspiráló hazai ipari projektjei
-
Gazdaság2 hét ago
A Wellis a Growww Digitallal kötött stratégiai partnerséget
-
Gazdaság2 hét ago
Az MI nem munkahelyeket, hanem feladatokat automatizál
-
Gazdaság2 hét ago
Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek
-
Gazdaság2 hét ago
Fordulat az albérletpiacon: már nem a kis lakások diktálják az áremelkedést
-
Ipar2 hét ago
Új szintre emelik az ipari vállalatok versenyképességét a Schneider Electric Hannover Messe-n bemutatott megoldásai








