Gazdaság
Fehéredik a gazdaság – változások a munkaerőkölcsönzési piacon
Április 1-jével eltörölték a fordított ÁFA kötelezettséget a szektorban
Az Európai Unió rendelkezésének megfelelően 2021. április 1-jei hatállyal módosult a magyar ÁFA törvény.
Ennek értelmében megváltoztak a munkaerőkölcsönzési szolgáltatások ÁFA kezelési szabályai is és megszűnik az ún. fordított áfa alkalmazásának kötelezettsége a legtöbb esetben. Mindez azt jelenti, hogy mostantól az eladó, a számla kiállítója – vagyis a munkaerőkölcsönző vállalat – fizeti meg az ÁFÁ-t. Eddig ennek terhe a munkaerőt kölcsönzött konstrukcióban foglalkoztató vállalatra, vagyis a vevőre hárult. Korábban a szektorban tapasztalt jelentős visszaélések és törvénytelenségek visszaszorításának érdekében vezették be ezt a speciális ÁFA szabályozást.
„Nagyjából hat-hét ezer vállalatnál közel százötvenezer ember dolgozott közvetített munkavállalóként 2018-ban és 2019-ben. Ha nincs a járvány, ezek az adatok valószínűleg 2020-ban is irányadóak lettek volna és noha jelentős volt a visszaesés, de idén már újra látjuk az erősödést és egyre nagyobb arányban térnek vissza a vállalatok a vírus előtti időben megszokott létszámokhoz.”
– mondta el Juhász Csongor a 8 országban jelen lévő Prohuman ügyvezető igazgatója.
A munkaerőkölcsönzés globálisan és Európában is elfogadott, folyamatosan fejlődő iparág, Magyarországon is szinte minden üzleti szegmensbe elterjedt ez a foglalkoztatási megoldás.
„Az általános munkaerőhiánnyal együtt a kölcsönző cégek szerepe is egyre erősödött, az elmúlt 15 évben nagyjából megötszöröződött a kölcsönzött konstrukcióban foglalkoztatottak száma Magyarországon. Korábban voltak olyan cégek, amelyek rendszeresen megszegték a szabályokat, többek között visszaéltek a járulékokkal, az ÁFÁ-val vagy nem fizették ki a dolgozókat. Ennek kiküszöbölésére az egyik határozott intézkedés volt a fordított ÁFA bevezetése 2015. január elsején.”
– összegezte Juhász Csongor, aki szerint az elmúlt évek piaci tisztulást hoztak. Mint elmondta, azok a cégek, amelyek tisztességtelen üzletpolitikára építettek, fokozatosan kikoptak a piacról, mindez pedig az egész szektornak, a megbízóknak, az államnak és főleg a munkavállalóknak is az érdeke.
A Prohuman szerint a tisztességtelen gyakorlatot folytató cégek káros öröksége, hogy sok esetben a munkaerőkölcsönző vállalatok megítéléssé előítéletekkel terhelt. Pedig a munkaerőkölcsönzésben résztvevő vállalatok ma már nagyon szigorú állami kontroll alatt dolgoznak, tisztességes üzletpolitikát követnek miközben ez a foglalkoztatási forma a munkáltatónak és a munkavállalónak is sok szempontból optimális megoldást jelent számos területen.
„Ma már rendkívül szigorú külső kontroll alatt dolgozunk, folyamatosak az adóhatóság és más hatóságok által végzett ellenőrzések is. Nincs értelme és üzletileg sem éri meg az ilyen jellegű csalás, komoly és megbízható cégeknél ez nem jöhet szóba. Ennek a tisztulásnak az egyik újabb jele, hogy a korábban bevezetett fordított ÁFA gyakorlatot a megszüntették”
– tette hozzá a szakember.
Az új jogszabályi változás meghatároz kivételeket is, elsősorban az építőipar területén, de csak azok a munkaerő-kölcsönzés szolgáltatások maradnak a fordított ÁFA hatálya alatt, amelyek:
- termékértékesítéshez (építési-szerelési munkával létrehozott, ingatlan-nyilvántartásba bejegyzendő ingatlan átadás – az A?fa tv. 10. § d) pontja szerint), vagy
- ingatlan létrehozatalára, bővítésére, átalakítására, egyéb megváltoztatására irányuló építési-, szerelési és egyéb szerelési munkákhoz kapcsolódnak.
(A fentiek vonatkozásában 2021. március 2-án, a Magyar Közlöny 2021. évi 33. számában megjelent az egyes adótörvények módosításáról szóló 2020. évi CXVIII. törvény 42. §-ának hatálybalépéséről szóló 1/2021. (III. 2.) PM határozat.)
Gazdaság
BMW-dominancia a használt motorpiacon 2026 elején
A Használtautó.hu adatai alapján 2026 első negyedévében a hazai használtmotor-piac stabil, jól látható trendeket mutatott: a kereslet egyértelműen néhány jól ismert modellcsalád köré koncentrálódik és a BMW toronymagasan vezet a többi márka előtt. A kínálat jelentős része már nem számít fiatalnak, és a futásteljesítmények is kifejezetten magasak, még motorokhoz képest is.
Az érdeklődések* alapján összeállított népszerűségi toplista élén a BMW R-sorozat végzett. Ezt a modellt majdnem kétszer annyian keresték, mint a második helyezett Suzuki GSX-et. A bajor gyártó ráadásul nemcsak az első helyet szerezte meg, hanem a BMW F modellel a tizedikként is felkerült a listára.
A lista további helyein japán márkák dominálnak: a Suzuki, a Honda, a Yamaha és a Kawasaki modelljei adják a mezőny gerincét. A Suzuki (GSX, DL, AN) három modellel is szerepel a top 10-ben, míg a Honda (CB, CBR) és a Yamaha (MT, FZ) két-két típussal van jelen. A vásárlók elsősorban a jól ismert, megbízható típusok között keresnek, és még kevésbé jelennek meg új szereplők a legnépszerűbbek között.
A toplista egyik legfeltűnőbb sajátossága az életkor és a futásteljesítmény alakulása. A tíz legnépszerűbb modell többsége 10 év feletti átlagéletkorral szerepel, több esetben pedig jóval efölött. A Yamaha FZ különösen kiemelkedik: közel 20 éves átlagéletkorával a lista legidősebb modellje, miközben még mindig a legkeresettebbek között szerepel.
Hasonlóan idősnek számít a Honda CBR és a Suzuki AN is, amelyek 16 év feletti átlagéletkorral vannak jelen. Ezzel szemben a Yamaha MT jelent kivételt: 6 éves átlagával messze a legfiatalabb modell a listán.
A futásteljesítmények szintén magasak, még motoros viszonylatban is. Több modell átlépi a 40-50 ezer kilométeres szintet, a Suzuki AN esetében pedig 84 ezer kilométer feletti átlag látható, a BMW R modellek pedig több mint 70 ezer kilométeres átlaggal szerepelnek az első helyen.
Az árak jelentős szórást mutatnak a toplistán belül. A BMW R modellek közel 4,5 millió forintos átlagárral a mezőny felső részébe tartoznak, míg a Yamaha MT és a Suzuki GSX is 3 millió forint körüli szinten mozog. A lista legolcsóbb modellje a Suzuki AN, amely 1 millió forint alatti átlagárral képviseli a belépő szintet.
A listából látszik, hogy az alacsonyabb árú, idősebb modellek – például a Yamaha FZ vagy a Suzuki AN – továbbra is jelentős érdeklődést generálnak. Ez arra utal, hogy a használtmotor-piacon az árérzékenység továbbra is meghatározó tényező, és a vevők jelentős része a kedvezőbb árú, de idősebb modellek között keres.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Együttműködési megállapodást kötött a Hungarian Procurement Community (HPC) és a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE)
Együttműködésről állapodott meg a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Hungarian Procurement Community (HPC), azaz a Magyar Beszerzők Közössége. A partnerség célja, hogy a két szakmai szervezet kölcsönösen támogassa egymás tevékenységét, valamint erősítse a logisztikai és beszerzési szakemberek közötti szakmai párbeszédet Magyarországon.
A megállapodás hátterében áll, hogy a beszerzés és a logisztika az ellátási lánc két olyan kulcsterülete, amelyek szorosan összekapcsolódnak a vállalatok mindennapi működésében. A beszerzési döntések jelentős hatással vannak a logisztikai folyamatokra, míg a logisztikai infrastruktúra és szolgáltatások hatékonysága alapvetően befolyásolja a beszerzési stratégiák sikerét. A két szakmai szervezet ezért úgy döntött, hogy együttműködésük révén erősítik a tudásmegosztást és a szakmai közösségek közötti kapcsolatokat. A partnerségük keretében a két szervezet kölcsönösen támogatja egymás szakmai kezdeményezéseit, rendezvényeit, programjait és képzéseit. A cél, hogy a szervezetek tagjai, partnerei és szakmai eseményeinek résztvevői a jövőben még szélesebb körű tudásra és kapcsolati hálóra építhessenek.
„A logisztika és a beszerzés az ellátási lánc két meghatározó területe, amelyek egymást kiegészítve járulnak hozzá a vállalatok hatékony működéséhez. A Hungarian Procurement Communityval történő együttműködésünk lehetőséget ad arra, hogy a két szakmai közösség tapasztalatai és tudása szorosabbá váljon, ami hosszú távon mindkét fél további fejlődését szolgálhatja”
– mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.

Sudy György és Dr. Door Zoltán – KRPR.hu
Már közel 40 éve támogatják Magyarországon a logisztikát
Az 1990-ben alapított Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) még kezdetben a logisztikai tudásmegosztást és a szakma fejlődésének támogatását tűzte ki célul. Tevékenységének központi elemei az oktatások, a Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzések és a szakmai tréningek, amelyek országszerte személyesen és online is nagy népszerűségnek örvendnek. Az Egyesület jelentős tudományos szerepet is vállal: gondozásában több évtizede, évente megjelenik a Logisztikai Évkönyv, amely a hazai logisztikai szektor kiemelt szakmai tanulmánygyűjteménye. Az „A” kategóriás kiadványban megjelenő tanulmányok DOI-számot is kapnak, ezzel is támogatva a tudományos életet és a szakmai utánpótlás-nevelést. Az MLE emellett rendszeresen szervez szakmai eseményeket, munkáját és márkáját pedig több Business Superbrands és MagyarBrands elismeréssel egyaránt díjazták.
Kevesebb mint 2 év alatt már több mint félezer tag
A 2025-ben alapított Hungarian Procurement Community (HPC), azaz a Magyar Beszerzők Közössége (MBK) a beszerzési szakma egyik legdinamikusabban fejlődő szakmai közössége Magyarországon. A szervezet célja a beszerzési szakemberek közötti tudásmegosztás erősítése, valamint a szakma presztízsének növelése. A közösség kevesebb mint két év alatt több mint félezer tagot számlál, és rendszeresen szervez szakmai eseményeket, workshopokat és networking programokat a beszerzés és az ellátási lánc területén dolgozó szakemberek számára. A Hungarian Procurement Community ezt a szemléletet a gyakorlatban is aktívan képviseli: a közösség évente adja át a Fenntartható Beszerzésért Díjat, valamint beszerzési területen kiválósági díjakat (pl. Év Beszerzési Vezetője), amelyekkel a beszerzési szakemberek kiemelkedő teljesítményét ismeri el. Emellett mentorprogramot működtet a szakmai fejlődés és az utánpótlás támogatására. A HPC szervezi a hazai beszerzői közösség egyik legnagyobb eseményét, a Beszerzői Bárt is, amely mára a szakma meghatározó találkozási pontjává vált.
„A beszerzés és a logisztika egymást erősítő területek, amelyek együtt tudnak igazán hatékonyan működni az ellátási láncban. A Magyar Logisztikai Egyesülettel kötött együttműködés lehetőséget ad arra, hogy a két szakmai közösség közelebb kerüljön egymáshoz, és közösen támogassuk egymás céljainak elérését, valamint tagjaink és partnereink szakmai fejlődését”
– hangsúlyozta Südy György, a Hungarian Procurement Community (HPC) elnöke.
A két szervezet szerint az együttműködés hozzájárulhat ahhoz is, hogy a logisztikai és beszerzési szakma szerepe még hangsúlyosabbá váljon a gazdaságban. Közös céljuk, hogy a szakmai párbeszéd erősítésével és egymás kezdeményezéseinek támogatásával jelentősebb hatást érjenek el a hazai szakmai közösségek fejlődésében.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Elissza a vizünket a mesterséges intelligencia?
A Xylem kutatása szerint az AI-forradalom 2050-re közel 130 százalékkal növeli a globális vízfelhasználást – Magyarország adatközpont-ambíciói is új kihívást hoznak a vízgazdálkodásnak. Az AI robbanásszerű terjedése nemcsak az energiahálózatokat terheli meg – egyre inkább a vízellátást is.
A Xylem és a Global Water Intelligence (GWI) közös, 2026 elején megjelent tanulmánya szerint az AI-ipar vízigénye 2050-re 129 százalékkal nő: az adatközpontok hűtése, a chipgyártás és az energiatermelés együttesen évente mintegy 30 ezer milliárd liter extra vizet igényel majd. Miközben Magyarország is aktívan törekszik arra, hogy adatközpont-befektetéseket vonzzon az országba, a vízgazdálkodási következmények egyelőre kevés figyelmet kapnak a stratégiai tervezésben.
Harminc perc intenzív AI-használat – kódgenerálás, kutatás, összetett lekérdezések – összesen több mint 616 milliliter vizet igényel. Összehasonlításképp: egy csésze kávé elkészítéséhez körülbelül 190 liter víz szükséges a teljes termelési láncot figyelembe véve – az AI ezzel persze nem versenyez, de a globális felhasználás mértéke mellett az egyéni lekérdezések vízigénye összeadódva már komoly terhelést jelent a vízkészletekre.
Mindez a Magyarországon is aktív víztechnológiai cég, a számos vízművel és ipari felhasználóval dolgozó Xylem friss, Watering the New Economy (Az új gazdaság öntözése) című tanulmányából derül ki, amelyet a világ egyik vezető vízipari think tankjével, a Global Water Intelligence-szel együttműködve publikáltak.
Az AI vízlábnyoma nem ott van, ahol a legtöbben keresik
Kiderült az is: a legtöbb víz azonban nem ott “folyik el”, ahol a legtöbben keresik. A közvélemény figyelme az adatközpontok közvetlen hűtővíz-felhasználására irányul, holott a tanulmány szerint a legnagyobb terhet az energiatermelés jelenti: a várható vízigény-növekedés mintegy 54 százaléka az áramtermelésből, elsősorban a szén- és atomerőművek hűtési igényéből fakad, 42 százaléka a chipgyártásból, és csupán 4 százaléka az adatközponti üzemeltetésből. A három szektort együttesen az AI-értéklánc gerincének tekinthetjük – és mindhárom megbízható, tiszta vizet igényel.
Különösen súlyos kockázatot jelent, hogy a világ adatközpontjainak közel 40 százaléka olyan területen működik, amelyek vízkészletei már mai is nagy terhelésnek vannak kitéve, és a jövőbeni bővítések is várhatóan érzékeny vízgyűjtőkön valósulnak meg. Az AI tehát nem csak globális kihívás, hanem helyi feszültségek előidézője is.
Magyarország sem marad ki az AI-infrastruktúra globális versenyéből. A 2025-ben megújított nemzeti MI-stratégia 2026-ig a hazai számítási kapacitások megháromszorozását irányozza elő, dedikált MI-infrastruktúra – az úgynevezett MI Üzem – kiépítése mellett. Kormányzati szinten megfogalmazott cél az is, hogy az adatszuverenitás szempontjából elengedhetetlen, hogy a nagy számítási kapacitású adatközpontok Magyarországon legyenek – és a feltételek ehhez nagyrészt adottak, illetve megteremthetők. Mindez azt jelenti, hogy a hazai vízgazdálkodásnak is fel kell készülnie egy olyan infrastruktúra kiszolgálására, amelynek vízigényét eddig senki nem tette az egyenlet részévé.
„A klímaváltozás és az AI-forradalom egyszerre teszi próbára a vízrendszereket. Az adatközpont-fejlesztések tervezésekor nem elég az energiaigényt és a területhasználatot számításba venni – a vízigényt is be kell emelni az egyenletbe. Aki most épít adatközpontot, annak ma kell gondolkodnia arról, hogy 2030-ban vagy 2040-ben honnan veszi a vizet”
– mondta el Gampel Tamás, a Xylem Water Solutions Hungary értékesítési vezetője.
A megoldás már létezik – csak alkalmazni kell
A tanulmány fő tanulsága, hogy az extra vízigény nem feltétlenül jelent végzetes terhelést az ivóvízkészletekre – ha a megfelelő víztechnológiai megoldásokat időben bevezetik. A világ szennyvízrendszerei évente 320 ezer milliárd liter vizet dolgoznak fel; miközben például az elavult városi vízhálózatokból, repedéseken, réseken a földbe elszivárgó vízmennyiség önmagában is eléri a 100 ezer milliárd litert. Ez a két forrás, vagyis a szennyvíz újrahasznosítása és az infrastruktúra modernizálása fedezhetné az AI-ipar teljes előrejelzett vízigény-növekményét 2050-ig – mindez persze komoly beruházásokat igényelne. Tehát a megelőzés és a körültekintőbb vízgazdálkodás, szennyvízkezelés már önmagában segíthetne ezen a problémán.
„A mesterséges intelligencia új igényeket támaszt a vízellátással szemben, de a kihívás kezeléséhez szükséges eszközök már rendelkezésre állnak. A fejlett vízkezelési technológiák lehetővé teszik, hogy újrahasznosítsuk a vizet ahelyett, hogy elveszne. A digitális rendszerek valós időben segítenek kezelni a kínálatot, csökkentve a szivárgásból eredő veszteségeket. Ideje elindítani a vízátállás folyamatát, amely célzott beruházásokon és az ipar, a közművek és a kormányzatok közötti együttműködésen alapul – hogy a vízrendszerek egyaránt támogatni tudják a növekedést és a közösségek rezilienciáját”
– mondta el Matthew Pine, a Xylem elnök-vezérigazgatója.
Konkrét példa is akad arra, hogy az ilyen együttműködés mit érhet el: Mexikóvárosban és Monterreyben az Amazon és a Xylem közösen, intelligens csőhálózati fejlesztésekkel és valós idejű szivárgásdetektálással évente több mint 1,3 milliárd liter vizet takarít meg – miközben a helyi lakók vízellátásának megbízhatósága is javul.
A teljes tanulmány innen tölthető le angol nyelven.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Az iRobot új korszakba lép
-
Tippek2 hét ago
Így teremti meg a modern otthont a generációk párbeszéde
-
Egészség2 hét ago
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
-
Gazdaság2 hét ago
Kutatás: Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők
-
Egészség2 hét ago
AI-használat: elégedettség vagy szorongás?
-
Ipar2 hét ago
Új sztenderd segítheti az AI-adatközpontok áramellátását
-
Ipar2 hét ago
A robotok nekünk dolgoznak, nem helyettünk
-
Ipar2 hét ago
Napelemes rendszer a Schneider Electric MG Zala üzemében







