Okoseszközök
Idén is megrendezésre kerül a világ legnagyobb mobilfotós versenye
A Huawei NEXT-IMAGE Awards kategóriájának győztesei akár 10.000 dollárt nyerhetnek.
November 30-ig lehet jelentkezni a világ legnagyobb mobilfotós versenyére, a Huawei NEXT-IMAGE 2021-re. A megmérettetés idei témája a „Better Together”, amire 10 kategóriában küldhetik be a felhasználók HUAWEI mobiltelefonokkal készített képeiket, vagy videóikat. A legjobb alkotásokat szakértő zsűri bírálja. A kategóriák győztesei Watch 3 okosórát, FreeBuds 4 fülhallgatót, 1000 dolláros pénzjutalmat nyerhetnek, a három fő győztes pedig fejenként 10.000 dollárral lesz gazdagabb.
Idén is megrendezik a világ legnagyobb mobilfotós versenyét. A Huawei NEXT-IMAGE Awards-ra 2017-es indulása óta több mint 2 millió nevezés érkezett. 2018-ban egy magyar páláyzó, Pávó Réka „Art & Leukemia” című alkotásával nyerte el a verseny nagydíját. A beérkezett képeket szakértői zsűri bírálja el: az ítészekhez idén a kanadai extrémsportfotós, Reuben Krabbe, Karen Smith, az Egyesült Királyság neves művészeti kritikusa, Olivier Chiabodo francia rádió- és tévéproducer is csatlakozik. Szintén a zsűrit erősíti a Pulitzer-díjas fotós és a Shanghai Photography Center alapítója, Liu Heung Shing, valamint a NEXT-IMAGE Awards 2020 egyik fődíjasa, Lin Haiyin. A legjobb képekről emellett a BNU Újságírói és Kommunikációs Iskola professzora, Yu Guoming és a HUAWEI Consumer Business Group fogyasztói stratégiai marketing osztályának alelnöke, Li Changzhu dönt.
10 kategóriában lehet nevezni
A HUAWEI arra ösztönzi a pályázókat, hogy több kategóriában is nevezzenek, és fedezzenek fel különböző nézőpontokat, beállításokat és fényviszonyokat, valamint az élet sokszínűségét és szépségét. A NEXT-IMAGE Awards 2021 tíz különálló témában várja az alkotásokat.
Idén a versenyzők 10 különböző kategóriában nevezhetik alkotásaikat. A „Portré” témakörben a legjobb arcképekkel lehet pályázni. Az egyszínű „Monokróm” kategória alkotásai nélkülözik a színeket, ezzel segítve koncentrálni a témára, a textúrákra, a formákra, a mintákra és a kompozícióra. A Huawei okostelefonok híresek élettel teli fényképek készítéséről. A „Szín” kategória pont ilyen alkotásokat vár. A „Pillanatkép” kategória lehetővé teszi, hogy a felhasználók elcsípjék a pillanatot, és megörökítsenek meghatározó mozzanatokat és jeleneteket.
A mesterséges intelligenciának köszönhetően a Huawei okostelefonok vaku nélkül is hihetetlen éjszakai képeket rögzítenek, kihasználva a sötétség kreatív erejét. Az „Éjszaka” alkotni hív. A „Teleobjektív” kategóriába olyan pályaműveket várnak, amiben nagy hangsúlyt kapnak a fontos részletek és a nagyított felvételek tisztasága. Míg a „Szuper széles látószög” módban készült képekkel a lehető legközelebb kerülhetnek a témához anélkül, hogy a háttérben lévő fontos elemeket kizárnák. A „Szupermakró” módban – akárcsak az életben – az apró részletek a legfontosabbak.
A korábbi versenyekhez hasonlóan idén is lehet videóval nevezni a megmérettetésre. A „Story Creator” (Történetalkotó) kiírásra olyan, legfeljebb 15 perces mobilfelvétellel lehet nevezni, mely kifejezi a pályázó kreativitását. Eltérően a többi kategóriától, amelybe csak egyetlen fényképpel lehet nevezni, a „Storyteller”-ben (Történetmesélő) egy fotósorozattal (3-9 fotó) lehet kifejezni az érzéseket, elmesélni történetet, vagy bemutatni a változásokat.
Díjak és nyeremények
A Huawei NEXT-IMAGE Awards 2021 díja az alkotás szabadságára ösztönzi a mobilfotózás szerelmeseit. Egy jól elkapott pillanattal a felhasználók HUAWEI Watch 3 okosórát és akár 10 000 dollár értékű pénzjutalmat nyerhetnek.
A legjobb három mobilfotós „Az év fotósa” cím mellett 10.000 Dollárt, valamint elektronikus oklevelet nyer, a 27 kategória győztes 1000 dollárral lesz gazdagabb. További 30 nyertes az oklevél mellett HUAWEI Watch 3 okosórát kap ajándékba.
Együtt lenni öröm
A verseny idei szlogenje, a „Better Together” a sok hónapos bezártság utáni találkozások örömére, a társadalmi együttlét fontosságára utal. Erre mutatott rá a Huawei és az IPSOS 10 európai országban nemrég végzett online felmérése is, mely szerint a magyarok több mint fele úgy érzi, mindenképpen változtatna a pandémia és a korlátozások mentális és fizikai állapotukra gyakorolt negatív hatásain. A legtöbbek szerint a barátokkal és családdal töltött idő segíthet a mentális egyensúlyuk helyreállításában. Minden negyedik honfitársunk pedig úgy véli, a sport és fitnesztevékenységet támogató okosórák és okoskarkötők – mint a NEXT-IMAGE versenyen is megnyerhető HUAWEI Watch GT3 is – segíthetnek az egészségük mindkét aspektusának javításában.
Nevezés a Community-n keresztül
A NEXT-IMAGE mobilfotós versenyre nevezni legegyszerűbben a Huawei Community oldalán keresztül lehet az alábbi linkre kattintva:
https://consumer.huawei.com/hu/community/gallery/?forumId=20404
Az alkotások feltöltésének végső időpontja: 2021. november 30.
Okoseszközök
5 kihívás a banki digitális kommunikációban – a Rakuten Viber tanácsai
A pénzügyi szektor egyre aktívabban használja a digitális kommunikációs csatornákat: a Rakuten Viber megbízásából készült kutatás szerint a bankok és pénzügyi intézmények 40%-a már üzenetküldő alkalmazásokon keresztül kommunikál ügyfeleivel.
A digitális kommunikáció kényelmes és hatékony megoldás, ugyanakkor bizonyos kockázatokat is magában hordoz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bankoknak le kellene mondaniuk az online kapcsolattartásról – sokkal inkább azt, hogy érdemes tisztában lenniük a lehetséges buktatókkal és azok kezelésének módjaival. A Rakuten Viber összegyűjtötte az öt leggyakoribb kihívást, amellyel a pénzügyi intézmények szembesülhetnek a digitális kommunikáció során, valamint azokat a megoldásokat, amelyek segíthetnek ezek kezelésében.
1. kihívás: Az ügyfél rossz személynek adja át az adatait
Ez az egyik leggyakoribb kockázati forgatókönyv. Az ügyfél látszólag a bankjától kap üzenetet: „Erősítse meg a tranzakciót!” vagy „Fiókja zárolásra kerül.” Az üzenet hitelesnek tűnik, különösen akkor, ha ismert banki arculati elemeket használ, és hivatalos hangnemben íródott. Az ügyfél így rákattinthat egy linkre, vagy megadhat egy kódot egy állítólagos banki munkatársnak, amivel valójában csalóknak biztosít hozzáférést a számlájához, vagy jóváhagy egy tranzakciót.
A bank számára ez pénzügyi veszteséget, vitatott tranzakciókat és a digitális csatornákba vetett bizalom csökkenését eredményezheti. Bár az ügyfél döntései nem befolyásolhatók teljes mértékben, a hibázás esélye jelentősen csökkenthető.
Hogy segíthetnek a bankok ügyfeleiknek adataik védelmében?
- Tegyék könnyen felismerhetővé hivatalos kommunikációs csatornáikat (például hitelesített profillal), hogy az ügyfelek gyorsan megkülönböztethessék azokat a csalóktól.
- Rendszeresen emlékeztessék ügyfeleiket a legfontosabb biztonsági szabályokra. Érdemes egyértelműen kommunikálni, hogy a bank milyen adatokat vagy műveleteket soha nem kér.
- Biztosítsanak egyszerű hozzáférést a hivatalos kommunikációs csatornákhoz. Ha például üzenetküldő alkalmazáson keresztül kommunikálnak, annak elérhetőségét érdemes feltüntetni a weboldalon és a mobilalkalmazásban is.
2. kihívás: A bank rossz személynek küld adatot
Az adatkezelési kockázatok kétirányúak. Amikor egy bank megkeresést kap, biztosnak kell lennie abban, hogy valóban az ügyféllel kommunikál, és nem egy csaló próbál hozzáférni érzékeny információkhoz.
Mi jelenthet megoldást?
- A kétfaktoros hitelesítés alkalmazása alapvető biztonsági követelményként.
- További ellenőrzési lépések bevezetése az érzékeny információk megosztása előtt. A Viberen a bankok által használt ilyen megoldások közé tartozik például a SecurePlus üzenetküldési funkció.
A rendszer valós időben ellenőrzi a címzett telefonszámát potenciális csalási kockázatok szempontjából, figyelembe véve többek között a fiókaktiválási előzményeket, az eszközcseréket és a tipikus felhasználói viselkedést. Például érzékeli, ha egy fiókot néhány perccel korábban töröltek és újraaktiváltak. Csak pozitív ellenőrzés esetén kerül kézbesítésre a bizalmas információt tartalmazó üzenet. Ha gyanús aktivitást észlel a rendszer, a kézbesítés blokkolható, és a bank más módon igazolhatja az ügyfél személyazonosságát.
3. kihívás: Az ügyfelek nem olvassák el a fontos üzeneteket
Nem minden kockázat kapcsolódik közvetlenül a csalásokhoz. Komoly problémát jelenthet az is, ha egy fontos üzenet egyszerűen nem jut el az ügyfél figyelméig. Előfordulhat, hogy egy fizetési emlékeztető elveszik az értesítések között, vagy egy olyan e-mail-címre érkezik, amelyet az ügyfél már nem használ.
Ennek következtében az ügyfél elmulaszthat egy fontos teendőt, a bank pedig további erőforrásokat fordíthat ismételt értesítésekre és panaszkezelésre.
Mit tehetnek a pénzintézetek?
- Olyan kommunikációs csatornákat használjanak, amelyeket ügyfeleik napi szinten használnak.
- Alkalmazzanak tartalék kommunikációs csatornákat is, például SMS-t, ha az elsődleges csatorna nem elérhető.
- Már a számlanyitás során egyértelműen kommunikálják, mely csatornákon küldenek fontos értesítéseket.
4. kihívás: A nem megfelelő online ügyfélkiszolgálás rontja a vállalat hírnevét
A pénzügyi szektorban kiemelten fontos a gyors és magas színvonalú ügyféltámogatás. Ha egy ügyfél nem tud gyorsan segítséget kérni például egy bankkártya letiltásához, vagy nem kap egyértelmű választ a kérdésére, az jelentősen növelheti a bizonytalanságát.
Amennyiben egy chatbot kizárólag általános válaszokat ad, az ügyfél végül ügyintézőhöz fordul, és kénytelen újra elmondani ugyanazt az információt. Ez elégedetlenséghez vezethet, amely könnyen nyilvános panasz formájában jelenik meg, negatívan befolyásolva a bank megítélését.
Hogyan alakítható ki megbízható ügyféltámogatás?
- Teremtsenek megfelelő egyensúlyt az automatizált chatbotok és az élő ügyfélszolgálat között.
- Alakítsanak ki átlátható ügykezelési folyamatokat. Az egyszerűbb kérdések – például egyenleglekérdezés vagy limitinformációk – automatizálhatók, míg az összetettebb vagy kritikus helyzetek kerüljenek ügyintézőhöz.
- Integrálják a chatbotokat CRM- vagy ügyféltámogatási rendszerekkel, hogy az ügyintézők lássák az előzményeket, és az ügyfélnek ne kelljen újra ismertetnie a problémáját.
5. kihívás: A nyilvános panaszt megfogalmazó ügyfél nem azonosítható
Mi történik akkor, ha egy elégedetlen ügyfél nyilvánosan, például a közösségi médiában osztja meg negatív tapasztalatait? A bank ilyenkor gyakran csak egy rövid bejegyzést lát, minimális háttérinformációval, sokszor valós név nélkül.
Az ügyfélszolgálatnak ilyenkor külön erőforrást kell fordítania arra, hogy a bejegyzés alapján azonosítsa az ügyfelet és feltárja az eset körülményeit. Ez növeli a terhelést, miközben fennáll a veszélye annak is, hogy a probléma végül megoldatlan marad.
Hogyan előzhető meg mindez?
- Küldjenek rövid elégedettségi felmérést az online ügyintézést követően.
- Kapcsolják a visszajelzéseket konkrét tranzakciókhoz, ügyekhez vagy megkeresésekhez, és dolgozzanak ki egyértelmű folyamatokat a negatív visszajelzések gyors kezelésére.
A bankok digitális átalakulása végső soron arról szól, hogy csökkentsék a távolságot saját maguk és ügyfeleik között. Az itt bemutatott kihívások többsége kezelhető megfelelő átláthatósággal, következetes kommunikációval és biztonságos folyamatokkal. Azok a pénzintézetek, amelyek kiszámítható és megbízható kommunikációs csatornákat alakítanak ki, nemcsak versenyelőnyre tehetnek szert, hanem hosszú távon ügyfeleik bizalmát és lojalitását is erősíthetik.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
A MOVA a jövő okosotthonát építi Közép- és Kelet-Európában
A MOVA bemutatta legújabb prémium okosotthon-innovációit a MOVA Prague Launch Event rendezvényén, amely újabb mérföldkövet jelent a márka folyamatos közép- és kelet-európai terjeszkedésében.
A 2024-ben alapított MOVA gyorsan növekvő globális prémium AI smart living márkává vált, amely egy rendkívül intelligens és teljesen integrált ökoszisztéma kiépítésére összpontosít a modern háztartások számára. A felhasználóközpontú technológián alapuló jobb életminőség megteremtésének küldetésével a márka világszerte bővíti jelenlétét: több mint 4 millió regisztrált taggal, 1,4 millió kiszolgált családdal és több mint 3000 offline üzlettel rendelkezik globálisan.
A prágai eseményen a MOVA az intelligens otthonok új generációját képviselő innovációkat mutatott be, amelyek célja a még zökkenőmentesebb, intuitívabb és kényelmesebb mindennapi élet biztosítása a modern fogyasztók számára.
„A MOVA alapja az a hit, hogy a technológiának értelmes és emberközpontú módon kell egyszerűsítenie a mindennapokat”
— mondta Evan Lyu, a MOVA CEE regionális üzletfejlesztési vezetője.
„Ahogy tovább terjeszkedünk Közép- és Kelet-Európában, elkötelezettek maradunk a prémium innovációk, a helyi partnerségek erősítése és a fogyasztók hosszú távú bizalmának kiépítése mellett.”
A bemutató középpontjában a MOVA V70 Ultra Complete állt, a márka következő generációs zászlóshajó robotporszívója, amelyet a még intelligensebb és teljesen autonóm takarítási élmény érdekében fejlesztettek. A készülék az iparág első 17 cm-es MaxiReachX™ Mop Extension és 12 cm-es MaxiReachX™ Side Brush Extension rendszerével rendelkezik, így rendkívüli precizitással éri el a sarkokat, széleket és nehezen hozzáférhető területeket.
A kiemelkedő 42 000 Pa szívóerő és a 9 cm-es akadályleküzdési képesség lehetővé teszi, hogy a V70 Ultra Complete könnyedén alkalmazkodjon a modern otthonok változatos kihívásaihoz. A fejlett önkarbantartó technológiák és az intelligens automatizáció tovább erősítik a MOVA elköteleződését a prémium mérnöki megoldások, a nagy teljesítményű takarítás és a mindennapi kényelem iránt.
A MOVA bemutatta továbbá az S70 Ultra Roller robotporszívót, amelyet a mélyebb és higiénikusabb padlóápolásra terveztek a HydroForce™ Mopping rendszerrel. A valós idejű frissvizes felmosás, a folyamatos szennyvízelvezetés és a 4100 Pa lefelé irányuló nyomás alaposabb és higiénikusabb takarítást tesz lehetővé.
A padlóápolási portfólió további bővítéseként a MOVA bemutatta az M50 Ultra nedves-száraz porszívót, amely a világ első összecsukható és kihúzható nyélkialakításával, valamint robotkaros él-tisztító technológiájával rendelkezik. A készülék a rugalmasságot, az ergonómiát és a használhatóságot helyezi előtérbe.
A MOVA továbbá bemutatta az S7 Ultra vezeték nélküli porszívót is, amely 220 AW szívóerőt és egy mozdulattal aktiválható, érintésmentes portartály-ürítést kínál a mindennapi takarítás megkönnyítésére.
A padlóápoláson túl a MOVA bemutatta az X10 medencetisztító robotot és az N1 intelligens ablaktisztító robotot is. Az X10 átfogó 7 az 1-ben tisztítási megoldást biztosít: felületek, padló, falak, sarkok, vízvonal, lépcsők és sekély zónák tisztítása többféle medencekörnyezetben. Az N1 kompakt kialakítása a Dual-Wing Mist-Cleaning System technológiával és intelligens biztonsági funkciókkal párosul, így hatékonyabb, megbízhatóbb és gondtalanabb ablaktisztítást kínál.
A MOVA emellett ismertette újdonságait a konyhai eszközök, kávémegoldások, személyes gondoskodás, okos kisállatgondozás és 3D nyomtatás kategóriáiban is, tovább erősítve a márka vízióját egy teljesen integrált, AI-alapú életmód-ökoszisztéma kiépítéséről.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
A sportszurkolóknak készült Sports Playbook valós idejű sportstatisztikákat és elemzéseket jelenít meg közvetlenül a képernyőn
Az LG Electronics (LG) elindította LG Sports Playbook szolgáltatását okostévéin, amely a sportközvetítések alatt részletes mérkőzési adatokat jelenít meg a nagyképernyőn.
A Sports Playbook valós idejű statisztikákat és elemzéseket kínál, így a rajongók a nappalijuk kényelméből követhetik kedvenc sportágaikat. A szolgáltatás már elérhető az LG Apps felületén a webOS 5.0 vagy újabb rendszert futtató LG okostévéken[1], és a következő hetekben fokozatosan vezetik be az LG Sports Portalon keresztül is.
A Sports Playbook többek között az alábbi funkciókkal kínál magával ragadó élményt:
- Élő meccsfrissítések: valós idejű eredményeket, menetrendeket és bajnoki tabellákat jelenít meg közvetlenül a képernyőn, így a szurkolók eszközváltás nélkül maradhatnak naprakészek.
- Vizuális statisztikák és mérkőzéselemzések: statisztikai elemzőfelületeken, könnyen áttekinthető formában mutatja meg a csapatok vagy játékosok egymás elleni mutatóit, a legfontosabb mérkőzési adatokat és a teljesítményük alakulását.
- Tabellák: könnyen követhető tabellák és mérkőzéssorozatok alakulását jeleníti meg, így a felhasználók egy helyen követhetik a rájátszások fejleményeit.
Az LG Sports Portal a Sports Playbookkal kiegészülve még teljesebb nézői élményt nyújt. A felhasználók élő mérkőzésekhez[2], visszanézhető tartalmakhoz, valamint a támogatott ligák és régiók esetében, közel valós idejű statisztikákhoz és adatokhoz férhetnek hozzá.
A sportrajongók az LG legújabb, ultranagy képátlójú QNED evo és Micro RGB evo tévéin még intenzívebb meccsélményt élhetnek át. Az otthoni stadionélményre tervezett új modellek nagy képátlójukkal, élénk képminőségükkel és fejlettebb kontrasztjukkal még tisztábban jelenítik meg a pörgős játékhelyzeteket, így a nézők közelebb érezhetik magukat minden akcióhoz, mérkőzéshez és pillanathoz.
„Célunk, hogy az LG okostévék a sportélmények valódi otthonává váljanak, ahol a rajongók az események minden pillanatához kapcsolódhatnak”
– mondta Chris Jo, az LG média- és szórakoztatóelektronikai megoldások üzletágának (Media Entertainment Solution Company) webOS platformért felelős vezetője.
„A Sports Playbookkal élő statisztikákat, valós idejű elemzéseket és interaktív funkciókat viszünk közvetlenül az otthoni nagyképernyőre. Így a meccsnézés még izgalmasabbá válik, anélkül hogy ehhez külön eszközre vagy második képernyőre lenne szükség.”
Az LG Sports Playbookról, valamint arról, hogyan formálja újra az LG a sportnézés élményét, további információ az LG.com oldalon érhető el.
[1] Elérhető a webOS 5.0 vagy újabb rendszert futtató LG okostévéken és Smart Monitorokon 51 országban és régióban: Egyesült Államok, Kanada, Mexikó, Brazília, Argentína, Kolumbia, Chile, Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Egyesült Királyság, Szerbia, Fülöp-szigetek, India, Thaiföld, Vietnám, Szingapúr, Indonézia, Malajzia, Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Katar, Dél-Afrika, Nigéria, Egyiptom, Ausztrália és Új-Zéland. A támogatott ligák és funkciók modellenként, platformverziónként és országonként eltérhetnek. Az információk és a támogatott ligák lefedettsége az aktuális versenynaptárakhoz igazodik, és a sorozatok kezdetével, illetve lezárásával változhat. Az LG Sports Playbook angol nyelven érhető el.
[2] Az élő mérkőzések és a visszanézhető tartalmak elérhetősége piaconként eltérő. Ahol a szolgáltatás rendelkezésre áll, a tartalmak támogatott külső szolgáltatókon vagy csatornákon keresztül érhetők el; ezek egy része előfizetéshez kötött lehet.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Egészség2 hét ago
Magyarul is beszélő vércukormérő segíti a látássérült és gyermek diabéteszes betegeket
-
Okoseszközök2 hét ago
Okoseszközök a fürdőszobában: intelligens reggeli rutin
-
Egészség2 hét ago
Minden harmadik budapesti egyedül érzi magát mások társaságában is
-
Gazdaság2 hét ago
Százezrek hiányoznak a munkaerőpiacról, és nincsenek rejtett tartalékok
-
Ipar2 hét ago
Országos kamarai program indul a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentésére
-
Ipar1 hét ago
Az MKIK üdvözli az uniós források hazahozataláról szóló megállapodást
-
Okoseszközök2 hét ago
A sportszurkolóknak készült Sports Playbook valós idejű sportstatisztikákat és elemzéseket jelenít meg közvetlenül a képernyőn
-
Egészség1 hét ago
A Haleon az UEFA Medical első egészségügyi partnerévé válik egy többéves együttműködés keretében







