Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

A nagykereskedők voltak a pandémia legnagyobb győztesei

pandémia

A pandémia alatt megsokszorozódott a webshopok száma – iparági statisztikák és az Adlogic becslései alapján másfélszer annyi webshop működik most hazánkban mint a pandémia kitörése előtt. A korábbi ütemesen felívelő növekedési tendenciával ellentétben a különböző korlátozások miatt tömegek próbálták a vállalkozásaikat az online térben is sikeressé tenni. Ugyan a folyamat kezdetben kényszercselekvés és az adott krízisre való reakcióként volt jelent, az utóbbi két évben rengeteg hozzáállásbeli változást is hozott magával. A 2020-21-es időszak legérdekesebb trendjeit az Adlogic foglalta össze.

A vírushelyzet alatt a különböző korlátozások miatt a vállalkozások zöme rá volt kényszerítve, hogy komolyan vegye az online értékesítést. A hagyományosan offline iparágak, mint például az építőanyagot és lakberendezési cikkeket forgalmazó üzletek tömegesen nyitottak és vittek sikerre webshopokat. Sokak számára a 2020-ban és 2021-ben szerzett gyakorlat elég volt arra, hogy a webáruház ne csak kiegészítése legyen a korábbi profitnak, hanem önálló bevételi forrásként is megállja a helyét az üzletben.

Döntés másodpercek alatt

A hagyományos offline kereskedelemhez képest az online térben a vásárlók akár a másodperc törtrésze alatt is hozhatnak döntéseket, anélkül, hogy a folyamatban eladók vagy kiszolgálók motiválnák őket választásra. A weben nagyon könnyű felvonultatni a termékportfoliót, új áru felvezetésére akár 15 perc is elég lehet, a webshop tulajdonosának pedig fizikailag még hozzá sem kell nyúlnia a termékekhez.

Az online áruházak sokkal könnyebben tudnak alkalmazkodni vásárlóik felgyorsult életéhez is, kényelmesebbek és elérhetőbbek lehetnek számukra, így több látogatót vonzhatnak.

“A számos előny mellett komoly elvárásokat is támaszt az internetes kereskedelem. A webáruház üzemeltetőjének – amellett hogy ismerje a termékét, a piacát és legyen megfelelő tőkéje – képben kell lennie a villámgyorsan változó trendekkel és viselkedési normákkal, ki kell tanulni a vásárlók megújult rutinjait, és úgy felkészíteni a webshopot, hogy az a látogatók maximális kényelmüket szolgálja”

– mutat rá Venk László, az Adlogic ügyvezető igazgatója.

A nagykereskedelem a legnagyobb nyertes

“Az átállás legnagyobb nyertesei a nagykereskedések voltak, mert piaci előnyüket és értékesítési tapasztalataikat alkalmazva könnyebben boldogultak az online térben. A legkiemelkedőbben a sportszereket, szerszámokat és lakberendezési – home dekor termékeket forgalmazó webáruházak teljesítettek, becsléseink szerint ez a 3 szegmens az elmúlt két évben megduplázta az online értékesítési volumenét”

– mutat rá Venk László, az Adlogic ügyvezető igazgatója.

„Ez a gyakorlatban azt mutatta hogy a pandémia első hulláma alatt a karácsonyi főszezont jóval meghaladó eredményt értek el, és ha nem is ilyen arányban, de ez az átlagot meghaladó növekedés azóta is tart”

– fűzi hozzá. Velük szemben a kevesebb jártassággal rendelkező, kezdő vállalkozások kísérletei gyakran hiúsultak meg az online kereskedelemben, főleg a költségvetési keret hibás tervezése miatt.

Gazdaság

A Hankook az FIA globális partnereként erősíti a fenntartható innovációt a motorsport és a mobilitás területén

A Hankook, a világ egyik vezető globális gumiabroncs-gyártó vállalata, mostantól a Nemzetközi Autómobil Szövetség (FIA) globális partnere. Az együttműködés az FIA Global Partner Program részét képezi.

A program olyan szervezeteket egyesít, amelyek az innovációt, a fenntarthatóságot és a biztonságot a mobilitás és a motorsport jövőjét meghatározó alappilléreknek tekintik. A hivatalos aláírási ceremóniára január 23-án került sor az FIA londoni irodájában, Mohammed Ben Sulayem, a FIA elnöke, valamint Jongho Park, a Hankook Tire európai elnöke és operatív igazgatója jelenlétében.

Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke elmondta:

„A fenntarthatóság és a technológiai innováció az FIA küldetésének középpontjában áll, így örömmel üdvözlöm a Hankookot új partnerünkként. Ez az együttműködés hűen tükrözi az FIA Globális Partnerprogramjának világszintű növekedését, és a közös munka révén tovább erősíti törekvéseinket, hogy biztonságosabbá tegyük a motorsportot és a mobilitást.”

Jongho Park, a Hankook Tire európai elnöke és operatív igazgatója kifejtette:

„Az FIA és a Hankook osztozik abban a meggyőződésben, hogy a technológiai innováció csak akkor lehet tartósan hatékony, ha ötvözi a biztonságot, a méltányosságot és a felelősségvállalást. Az FIA globális partnereként technológiai szakértelmünket és a fenntartható gumiabroncs-fejlesztésben szerzett tapasztalatunkat a jövő mobilitásának szolgálatába kívánjuk állítani – a motorsportban és azon túl is.”

Craig Edmondson, az FIA kereskedelmi igazgatója hozzátette:

„Bővülő globális partnerprogramunkon keresztül az FIA olyan vezető nemzetközi szervezetekkel dolgozik együtt, amelyek osztoznak az innováció, a fenntarthatóság és a biztonság iránti elkötelezettségünkben. Örömmel köszöntjük a Hankookot a programban. Együtt folytatjuk a fejlődés felgyorsítását és egy fenntarthatóbb, jövőorientált mobilitási ökoszisztéma kialakítását.”

Az új partnerség értelmében a Hankook többek között az évente decemberben megrendezett FIA Díjátadó, valamint 2026-tól 2028-ig az FIA Fenntartható Innovációs Sorozat hivatalos partnere lesz. Ez utóbbi egy globális platform, amely szoros együttműködésben áll az olyan FIA világbajnokságokkal, mint az ABB FIA Formula E, a Formula–1, a Hosszútávú Világbajnokság (WEC) és a Rali-világbajnokság (WRC). A sorozat összehozza az iparági vezetőket, elősegítve a párbeszédet, és az együttműködést – különös tekintettel a „pályáról a közútra” lehetőségek népszerűsítésére, amelyek révén a motorsportban megszülető innovációk hatást gyakorolhatnak a tágabb autóiparra.

A technológiai haladás közös előmozdítása

A partnerség a közös értékeken alapul: az új technológiák területén végzett úttörő munka a kulcsa a pozitív változásoknak mind a jövőbeli mobilitás, mind a motorsport terén. A Hankook átfogó technológiai szakértelmével és a fenntartható átalakulásra irányuló határozott fókuszával járul hozzá ehhez a szemlélethez. A prémium gumiabroncs-gyártó többek között AI-vezérelt fejlesztési folyamatokkal, az elektromobilitásba történő stratégiai befektetésekkel – mint például a kifejezetten elektromos járművekhez kifejlesztett iON gumiabroncs-családdal –, valamint a tanúsítottan megújuló és újrahasznosított alapanyagok fokozott használatával tör előre.

A modern mobilitás részeként a gumiabroncsok jelentősen hozzájárulnak a biztonsághoz, a hatékonysághoz és a fenntarthatósághoz – különösen az új hajtáskoncepciók felé történő technológiai váltás fényében. Ennek szellemében a Hankook integrált megközelítést alkalmaz, és olyan abroncsmegoldásokat fejleszt, amelyek megfelelnek a legmagasabb követelményeknek mind a hagyományos, mind az új járműtípusok esetében. Mint az ABB FIA Formula E világbajnokság és az FIA Rali-világbajnokság exkluzív technikai partnere és gumiabroncs-szállítója, a gyártó motorsport-szerepvállalása központi eleme a kutatási és fejlesztési stratégiájának az új anyagok és technológiák tesztelése során.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A fogyasztók új értéket keresnek: átalakul az autóipar jövője

A globális autóipar történetének egyik legátfogóbb átalakulásán megy keresztül, amelyet a fogyasztói elvárások gyökeres változása vezérel.

A Deloitte legfrissebb, 2026-os globális gépjárműfogyasztói tanulmányában (Global Automotive Consumer Study) a szakértők rávilágítanak, hogy a vásárlók egyre inkább az értéket, a hozzáférést és az élményt helyezik előtérbe, miközben az elektromos járművek (EV) iránti kereslet és a márkahűség is új utakat tör.

 A Deloitte több mint egy évtizede készíti el éves tanulmányát, amely objektíven mutatja be a gyorsan változó autóipari környezetet. A legfrissebb, 2026-os kiadás 27 kulcsfontosságú autópiac több mint 28 500 fogyasztójának véleményén alapul, és alapvető betekintést nyújt abba, hogy a járművásárlók mit tekintenek valóban értékesnek a mobilitásban, és milyen elvárásaik vannak a járműmárkákkal szemben.

„Az autóipari fogyasztók ma sokkal tudatosabbak az értékkel kapcsolatban. A minőség, valamint az innováció mellett megkövetelik az átláthatóságot és a bizalmat is. A magasabb járműárak és finanszírozási költségek miatt egyre inkább jellemző, hogy újragondolják, mit is jelent számukra a mobilitás valós értéke”

– mondta Gábor Zoltán, a Deloitte gyártó- és autóipari cégekkel foglalkozó iparági csoportjának vezetője.

Az elektromos járművek és a márkahűség új korszaka

A tanulmány egyik fő megállapítása szerint az elektromos járművek (BEV – Battery Electric Vehicle) iránti globális kereslet egyenetlen eloszlást mutat a különböző régiókban, miközben a hibridek iránti érdeklődés folyamatosan erősödik. A fogyasztók pragmatikusabbá váltak, és a megfizethetőség, a töltési lehetőség elérhetőségének és a mindennapi használhatóság egyensúlyát keresik.

A márkahűség folyamatosan változik: Japánban továbbra is erős a vásárlói elkötelezettség, míg az első alkalommal vásárlók körében nagyobb a szándék a későbbi márkaváltására, különösen azokon a piacokon, ahol számos új szereplő jelent meg. Ez a tendencia új lehetőségeket teremt a feltörekvő márkák számára, de egyben kihívások elé is állítja a hagyományos gyártókat.

„Az, hogy a hibridek iránti érdeklődés jelentősen nő, míg a tisztán elektromos autók piaca differenciáltabban fejlődik régiónként, azt mutatja, hogy a vásárlók nem egyetlen technológiai megoldásra fókuszálnak. Az autógyártóknak rugalmasabb stratégiákat kell kidolgozniuk, amelyek figyelembe veszik a helyi infrastruktúra fejlettségét és a fogyasztói preferenciákat”

– fűzte hozzá Farkas Gergely, a Deloitte gyártó- és autóipari cégekkel foglalkozó iparági csoportjának szenior menedzsere.

A technológia és szolgáltatások szerepe

A kapcsolódási funkciók (connectivity features) terén a fogyasztók a biztonságot és a védelmet növelő megoldásokat értékelik a leginkább, ugyanakkor továbbra is magasak az adatmegosztással kapcsolatos aggodalmak. Ez rávilágít arra, hogy az adatvédelembe vetett bizalom kiépítése kulcsfontosságú az új technológiák széles körű elfogadásához.

A mesterséges intelligencia (AI) által vezérelt, személyre szabott megoldások, valamint az OTA (Over-The-Air, azaz vezeték nélküli szoftverfrissítések) alapú fejlesztések iránt – amelyek hosszú távon növelhetik a járművek hasznosságát – nyitottak a fogyasztók. Ez a trend arra ösztönzi a gyártókat, hogy a járművet ne csak termékként, hanem folyamatosan fejlődő szolgáltatási platformként kezeljék.

A szolgáltató kiválasztásakor a fogyasztók a szolgáltatás minőségét, a bizalmat és az átláthatóságot tartják elsődlegesnek. Ez azt jelenti, hogy az after-care szolgáltatások terén is elengedhetetlen a kiemelkedő ügyfélélmény, amely erősíti a márkahűséget és a hosszú távú elkötelezettséget.

Mint arra a Deloitte 2026-os tanulmányában rámutatnak, az autóiparnak proaktívan kell reagálnia a változó fogyasztói igényekre, és a jövőben még inkább az ügyfélközpontú, értéket teremtő megoldásokra kell fókuszálnia a siker érdekében.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Új növekedési szakaszba lépett a TC2: többségi tulajdonrészt szerzett a szerb Kombinat IT Services vállalatban

Tizedik működési évét megkezdve többségi tulajdonrészt szerzett a szerb Kombinat IT Services vállalatban a TC2.

A döntést az elmúlt egy év sikeres szakmai együttműködése alapozta meg, amely során a két vállalat több felhő-natív rendszer megvalósítását igénylő projekten dolgozott együtt.

Az akvizíció célja, hogy a TC2 platformszintű mérnöki és felhőüzemeltetési szakértelmét alkalmazásmodernizációs és alkalmazásfejlesztési képességekkel egészítse ki, és ügyfelei számára a teljes életciklus mentén egységes, üzleti fókuszú szolgáltatást nyújtson. A lépés a vállalat tudatosan felépített fejlődési ívének következő állomása.

A TC2 az elmúlt tíz évben szakértői indulásból regionálisan is releváns, nagyvállalati fókuszú technológiai partnerré vált. Egyre erősebben jelent meg az az ügyféligény, hogy a stabil, skálázható felhőplatformokra épülő rendszerek mellett az alkalmazások modernizációja és fejlesztése is egységes szemléletben, egy kézben valósuljon meg.

A TC2 2024-ben kezdett szorosabban együttműködni a Kombinat IT Services-szel olyan projektekben, ahol a modern fejlesztési és DevOps technológiák magas szintű ismerete, valamint a nagyvállalati környezetben elvárt szállítási minőség egyaránt kulcsszerepet kapott. A Kombinat web-, mobil-, adat- és IoT-fejlesztési tapasztalata, valamint felhő-natív architektúrák és AI-alapú alkalmazásmodernizációs megoldások terén szerzett szakértelme egészíti ki a TC2 platformszintű mérnöki tudását.

„Az elmúlt egy év közös munkája egyértelművé tette számunkra, hogy a platformszintű gondolkodás és az alkalmazásfejlesztési szemlélet integrálása valódi ügyfélértéket teremt. Az alkalmazásokba integrált, üzleti célokra szabott innovatív megoldások és ezek teljeskörű fejlesztés- és üzemeltetés támogatása révén ügyfeleink számára mérhető versenyelőnyt biztosítunk”

– mondta Sepsy Károly, a TC2 üzletfejlesztési vezetője.

A többségi tulajdonszerzéssel a TC2 célja a már bizonyított közös képességek szervezeti szintű integrálása. Az egységes működés ügyféloldalon rövidebb fejlesztési ciklusokat, kisebb szállítási kockázatot és egyértelmű felelősségvállalást jelent, különösen komplex nagyvállalati és államigazgatási környezetben.

„Egy bizonyos érettségi szint felett nem csak az a kérdés, mit teszünk a szolgálatásfejlesztés során, hanem az is, hogyan tudjuk hosszú távon biztosítani ugyanazt a gondolkodásmódot, minőséget és felelősségvállalást a teljes értéklánc mentén. Ez a lépés erről szól”

– tette hozzá Révész Róbert, a TC2 társalapítója és CEO-ja.

A TC2 a közös képességek további mélyítésére, a felhő-natív fejlesztések és a komplex vállalati megoldások erősítésére, valamint regionális jelenlétének bővítésére fókuszál. A jubileumi év így egy új, integrált növekedési fejezet kezdetét jelenti.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss