Ipar
A Continental kitüntette a 2021-es év legjobb beszállítóit
Továbbra is az együttműködés és az ügyfélközpontúság a Continental legfőbb vezérelvei egy újabb kihívásokkal ás átalakulásokkal teli évben.
A 2021-es év legjobb beszállítóit „Az év beszállítója” díjjal elismerő Continental Automotive 2022. július 15-én egy virtuális díjátadó ünnepségen köszönte meg stratégiai sorozatgyártás-partnerei példamutató teljesítményét.
„Intenzív és szinergikus kapcsolatot ápolunk beszállítóinkkal, és minden eddiginél szorosabban dolgozunk velük együtt ezekben a jelenleg rendkívül nehéz időkben. Továbbra is számítunk az együttműködéseinkre annak érdekében, hogy a technológiai átalakulás megfelelő irányba haladjon, nagy hangsúlyt fektetve a digitalizációra és a dekarbonizációra”
– mondta Nikolai Setzer, a Continental vezérigazgatója és az Automotive igazgatótanácsának elnöke.
Tavaly a mintegy 7000 beszállítóból álló globális hálózat 170 ezer különböző alkatrészegységet szállított a Continental Automotive 80 gyártási helyszínére, összesen mintegy 165 milliárd egyedi elem feldolgozásával.
„Fontos és hálás feladat volt az 1300 stratégiai beszállítónk közül kiválasztani a 2021-es „Év beszállítója” díjának nyerteseit. Szeretnék gratulálni mind a 12 nyertesnek, akik különböző szempontok alapján kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, az elköteleződéstől és a minőségtől az ellátási és beszerzési feltételekig. Beszállítóink közül külön meg szeretném említeni a FRIULPRESS – SAMP S.p.A.-t, mivel a mechanika területén elnyert díj mellett a „Minőség” kategória győztesének is megválasztották”
– mondta Peter Hopp, a Continental autóipari beszerzésének igazgatója.
A Continental az „Év beszállítója” díjat az elektronika, elektromechanika, mechanika, az autonóm mobilitás és biztonság, valamint a járműhálózat és információ üzletágspecifikus-megoldásai, illetve a gyártóberendezések és mérnöki szolgáltatások területén legjobbnak bizonyult beszállítóknak adja át. A kiemelkedő minőségért járó elismerést a „Minőség” speciális kategória keretében ítélik oda.
A 12 legkiválóbb beszállító:
- Minőség
- FRIULPRESS – SAMP S.p.A.
- Elektronika
- NIHON DEMPA KOGYO CO., LTD. (frekvenciaeszközök)
- TAIYO YUDEN CO., LTD. (MLCC kondenzátorok, tantál kondenzátorok)
- Elektromechanika
- IRISO (autóipari csatlakozók)
- Huizhou BYD Electronics Co., Ltd. (konnektivitás)
- Mechanika
- FRIULPRESS – SAMP S.p.A. (öntött alkatrészek)
- EJOT SE & Co. KG (acélszerelvények)
- Az autonóm mobilitás és biztonság üzletág-specifikus megoldásai
- Ningbo Sunny Automotive Optech Co., Ltd. (optikai eszközök)
- A járműhálózat és információ üzletág-specifikus megoldásai
- CORNING AUTOMOTIVE GLASS SOLUTIONS LLC (LC kijelzők)
- Viaoptic GmbH (dekoratív műanyagok)
- Gyártóberendezések
- Baumann GmbH (backend összeszerelés)
- Mérnöki szolgáltatások
- AROBS TRANSILVANIA SOFTWARE SA (mérnöki szolgáltatások)
Ipar
Ipari automatizációval erősít a Delta Technologies
A Robotizálunk Kft. 51%-os tulajdonrészének megvásárlásáról írtak alá szándéknyilatkozatot a Delta Technologies Nyrt. és a Robotizálunk Kft. tulajdonosai.
Az akvizíció növekedési lehetőséget nyújt mindkét cég számára, egyúttal erősödnek szakmai kompetenciáik. A Delta akvizíciós stratégiájába szorosan illeszkedő tranzakciót várhatóan a közeljövőben továbbiak is követni fogják.
A Delta Technologies Nyrt. és a Robotizálunk Kft. tulajdonosai az átvilágításokat követően szándéknyilatkozatot írtak alá a társaság 51%-os tulajdonrészének megvásárlásáról. A megállapodás egyúttal rögzíti a további részesedésnövelés lehetőségét is középtávon. A tranzakció zárásának előfeltétele a felek közötti adásvételi szerződés aláírása, valamint az abban meghatározott esetleges zárási feltételek teljesülése.
A Delta Technologies Nyrt. hosszútávú stratégiájában meghirdetettek szerint a vállalat keresi az olyan, többek között az ipari automatizáció (Ipar 4.0) területén működő társaságokat, amelyekkel fejlesztheti a jelenlegi szolgáltatás portfólióját. A mostani tranzakció a stratégiával összhangban egyrészt tovább erősíti a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat piaci pozícióját, másrészt mérföldkövet jelent a cégcsoport szakmai profiljának erősítésében az ipari automatizáció és a digitalizáció területén. Céljuk, hogy nagyságrendileg 6 milliárd forintos tőkebevonással 3-5 év alatt további értékteremtő akvizíciókat hajtsanak végre, melynek során első körben főként a hazai, majd középtávon a releváns régiós piacokon keresnek potenciális akvizíciós célpontokat.
A Robotizálunk Kft.-t 2017-ben alapították, győri székhelyén 20 munkavállalót foglalkoztat. Az elmúlt évek során a cég stabil szereplővé vált az ipari automatizálás és robottechnológia hazai piacán. Fő tevékenységük az ipari automatizálás, azon belül is a robotizálás, a robottechnológiai tervezés és kivitelezés. Szakembereik több mint egy évtizedes tapasztalata a célgéptervezés, illetve robotprogramozás területén garanciát nyújt az elvégzett munka minőségére, melynek köszönhetően számos iparágban építettek ki hosszú távú, stabil kapcsolatokat ügyfeleikkel. A Robotizálunk Kft.-t a mérnöki precizitás, a testreszabott műszaki megoldások és a partnereik versenyképességét támogató hozzáállás határozza meg. Céljuk, hogy továbbra is meghatározó és megbízható technológiai partnerként segítsék ügyfeleiket a gyártási hatékonyság és minőség növelésében.
A Delta Technologies Nyrt. az akvizícióval a meglévő ügyfélbázisára és meghatározó piaci jelenlétére alapozva támogatni szeretné a Robotizálunk Kft. további növekedését, valamint elősegítené a társaság külpiaci terjeszkedését, kihasználva a Robotizálunk Kft. komplex ipari automatizációs referenciáit. A tranzakció zárását követően a társaság változatlan formában fog tovább működni.
Az elmúlt időszakban a Delta Technologies Nyrt. és 100%-os tulajdonú leányvállalata, Magyarország egyik legjelentősebb rendszerintegrátora, a Delta Systems Kft. is számos organikus üzletfejlesztést és hatékonyságjavító kezdeményezést valósított meg, új szakmai képviselőkkel erősítette meg felügyelőbizottságát, ezáltal is növelve a befektetők bizalmát.
Az akvizíciókkal és a további üzletfejlesztéssel céljuk a jövedelmezőség javítása, a szinergikus lehetőségek kihasználása, a rugalmasságuk erősítése és a cégcsoporton belüli digitalizációs kompetencia biztosítása.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Ez mentheti meg az e-töltős benzinkutakat
Nem fog elszállni a villanyszámla.
Kezd általános elvárássá válni, hogy a forgalmasabb utak mentén rendelkezésre álljon e-töltő, sőt, lehetőleg gyorstöltést biztosító berendezés. Ezek az akár 300-400 kW teljesítményű töltők jelentős villamosenergia-igénnyel bírnak, az üzemeltetőnek ráadásul fel kell készülnie, hogy elegendő teljesítmény álljon rendelkezésre akkor is, ha egyszerre használják az összes töltőpontot.
Biztosíthatják ezt úgy, hogy a csúcskapacitásnak megfelelő hálózati teljesítményt kötik le az áramszolgáltatónál, ezért azonban a kihasználtságtól függetlenül fizetniük kell. Ez nem túl költséghatékony megoldás, ráadásul a kapacitásbővítést lehetővé tevő, új villamos infrastruktúrák kiépítése is költséges, illetve akár éveket jelentő, időigényes folyamat. Ha azonban alacsonyabb teljesítménylimitet határoznak meg, és átlépik, bírságot kell fizetniük, illetve a védelmi készülékek esetleges működésbe lépése pedig átmeneti áramszünethez, így üzemkimaradáshoz is vezethet.
Erre nyújt megoldást a Siemens új fejlesztése. A dinamikus terhelésmenedzsmentet biztosító eszköz plug-and-play kialakítással, könnyen telepíthető hardveregységgel nem csupán a töltőberendezések, hanem a teljes telephely teljesítményét egyetlen közös rendszerben szabályozza. Azaz optimalizálható úgy a villamosenergia-gazdálkodás, hogy szükség esetén kielégítő töltési teljesítmény álljon rendelkezésre minden egyes töltőponton, miközben az akár alacsonyabb teljesítménylimitet sem lépi át az üzemeltető.
Ez az előrekonfigurált, és szabadon paraméterezhető hardvereszköz egyszerűbbé teszi az elektromos hálózat és a hozzá kapcsolódó eszközök felügyeletét, irányítását. Az ún. Multipurpose Automation Box hidat képez az elektromos fogyasztók, termelők és a szoftveres vezérlőrendszerek között, lehetővé téve az eszközök egy platformon történő vizualizációját, adatainak gyűjtését, illetve kezelését, elemzését.
A megoldás bármilyen Modbus-kommunikációval rendelkező készülékkel összeköthető, így például e-töltők mellett napelem, kiserőmű vagy mikrogrid szabályozásra is alkalmas. Egy automatizációs egység legalább 10 töltő menedzsmentjére képes, gyártótól függetlenül, de skálázhatóságának köszönhetően akár 250 eszköz is kezelhető ezzel a megoldással. Integrálható a távoli felügyeletet biztosító, felhőalapú szoftveres alkalmazásokba, így a Siemens Electrification X portfóliójába is, amelynek segítségével például helyszíni kiszállás nélkül elvégezhető a töltőberendezések hibaelhárítása vagy újraindítása.
Az egység tervezésekor a helytakarékos kialakítás és a zord környezeti feltételekkel szembeni ellenállóképesség mellett kiemelt figyelmet kapott az kiberbiztonság is, ezáltal megbízható, erőforrás- és költséghatékony, valamint fenntartható energiaoptimalizálási megoldást biztosít.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Technológia, ami működik és előre is visz
A digitalizáció korában egy vállalat technológiai színvonala már több, mint belső hatékonysági kérdés. Közvetlen hatással van versenyképességre, megbízhatóságra és jövőbeli növekedési potenciálra is. Ma már nem elég követni a technológiát. Aki az energiaellátásban is előrelátó, az tudatosan alakítja a cége jövőjét.
Korszerű rendszerek, összehangolt működés
Az üzemi napelemes rendszer telepítés egy összetett technológiai kihívás. Egy jól megtervezett és precízen kivitelezett rendszer energiát termel, valamint valós idejű szabályozhatóságot, stabil működést és pénzügyi megtérülést is nyújt. A Fenntartható Ipari Energia Rendszerek olyan design & build alapú megközelítéssel dolgozik, amely az első lépésektől a teljes rendszerátadásig biztosítja a folyamat teljes irányítását. Ez a konstrukció azért különösen hatékony, mert a tervezési szakasztól kezdve ugyanaz a szakmai szemlélet hatja át a munkát, mint a kivitelezési fázisban. Az ügyfél nem különböző alvállalkozók közt lavíroz, hanem egy kézben látja a projektet. Így minden döntés gyorsabb, pontosabb és a rendszer működése szempontjából összehangoltabb.
Egy rendszer, ami reagál és előre gondolkodik
A technológia szintjét jól mutatja, hogy a jelenlegi szabályozás szerint minden nagyobb ipari napelemes rendszernek képesnek kell lennie a hálózati rendszerirányító általi távszabályozásra, azaz az ún. aFRR előírásnak való megfelelésre. Ez azt jelenti, hogyha egy rendszernek ideiglenesen csökkentenie kell a termelését a hálózat kérésére, a kieső energia pontosan mérhető és a beruházót kártalanítják. Ez új szintre emeli az energiagazdálkodást. Olyan rendszerekről van szó, amelyek képesek reagálni a hálózat állapotára, az időjárás változásaira, vagy akár a vállalati igények alakulására is. A korszerű inverterek, akkumulátorok és vezérlőrendszerek ma már együtt dolgoznak annak érdekében, hogy a rendszer ne csak működjön, hanem optimalizáljon is.
Mögötte mérnöki tudás, tapasztalat és biztonság
A Fenntartható Ipari Energia Rendszerek mögött egy stabil, országosan működő, zalaegerszegi székhelyű csapat áll. Ez a csapat kiszolgálja a nagyvállalati igényeket, valamint része egy olyan szakmai csoportnak is, amely szántóföldi naperőművek fejlesztésében is aktív szerepet vállal. A projektekhez való hozzáállásuk egyértelmű. Minden megbízást úgy kezelnek, mintha saját rendszerüket építenék. A kivitelezés nem ér véget a műszaki átadással. Hosszú távú rendszergaranciát biztosítanak, és minden telepítés mögött ott van a tanúsított, független intézetek által igazolt szakmai háttér. Ez különösen fontos az energiatárolóval kombinált megoldások, UPS rendszerek vagy fázisjavító funkciók esetén, ahol a pontosság és a megbízhatóság alapkövetelmény.
A technológia akkor válik valódi értékké, ha azon túl, hogy a jelenlegi működést támogatja, jövőálló rendszereket is képes létrehozni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Tippek2 hét ago
Önkiszolgáló pénztárak, automatizáció: tényleg jönnek a robotok és elveszik a bolti dolgozók munkáját?
-
Mozgásban2 hét ago
Hogyan cseréljük le a váltógombot az autónkban?
-
Gazdaság2 hét ago
Miért nincsenek Munkáshitel akciók a bankoknál?
-
Gazdaság1 hét ago
E-kereskedelmi logisztika és telephelyválasztás 2025-ben Stratégiai megoldások a versenyképesség növeléséért
-
Zöld2 hét ago
Megtalálták a világ legrégebbi robotfűnyíróját
-
Mozgásban2 hét ago
Érezd a felfedezés ízét! – Stühmer Pillanat Korfu a világűrben és a Földön is
-
Mozgásban2 hét ago
Forma–1-es hétvégén versenyez Molnár Martin
-
Okoseszközök7 nap ago
Az AI a legemberibb IT projekt