Okoseszközök
Megújult a bringások kedvenc appja: ha csak egy dolgot töltesz le biciklisként, ez legyen az!
Folyamatosan fejlesztik az ingyenes Kerékpárosbarát alkalmazást
Egy éves lett a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikációja, ez alatt az egy év alatt pedig folyamatosan figyelték a felhasználói visszajelzéseket, hogy az app minél jobban kiszolgálhassa a biciklisek igényeit.
Egyre sikeresebb a Kerékpárosbarát app, amelyet eddig több mint harmincezren töltöttek le. Az alkalmazás létrehozásának apropója az Országos Kerékpárosbarát Hálózat, amelynek már több mint 700 tagja van. Az alkalmazás tartalmazza a már belépett kerékpárosbarát vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket, valamint a hazai bringaparkokat, a vízvételi helyeket, a szervizpontokat, a bringás pihenőket, az e-bike töltőket és a kezdőknek és haladóknak egyaránt izgalmas útvonalakat. Egyszóval: mindent, ami hasznos lehet egy bringás számára.
„Folyamatosan dolgozunk a fejlesztéseken a felhasználói visszajelzések és a saját tapasztalataink alapján. Rengeteg olyan fejlesztés is megvalósult, amiket korábban terveztünk. Ilyen például az, hogy bekerült az alkalmazásba egy keresőmotor, jelenleg már nagyjából száz útvonal közül válogathatunk és tekerhetünk rajta végig, de több mint 12 ezer vízvételi hely is szerepel már az appban. Aminek pedig a legjobban örülünk és ami egyben az egyik legnagyobb erőssége is az alkalmazásnak, hogy elérhető a felhasználói bejelentés lehetősége, amivel – annak ellenére, hogy útvonalat nem tervez az alkalmazás – egyfajta „bringás Waze” is lett egyben. Ezt a lehetőséget egyébként már sok százan használták eddig, napi szinten érkeznek a bejelentések. Ezeknek a felhasználói bejelentéseknek köszönhetően az e-bike töltők, pihenőhelyek, közmosdók és egyéb hasznos információk köre is folyamatosan bővül, de továbbra is mindenkit biztatunk, hogy használja ezt a funkciót, hogy minden bringás pont felkerüljön a térképre.”
– fejtette ki Coates Ádám, a kerékpárosbarát hálózat projektvezetője, aki azt is elárulta, hogy az alkalmazást kis költségvetésből fejleszti a MAKETUSZ, azzal a céllal, hogy minél több szolgáltató váljon kerékpárosbaráttá, valamint hogy az alkalmazás használatának hatására, egyre többen üljenek kerékpárra szabadidős céllal.
A jövőben is számos fejlesztést terveznek
Az applikáció felhasználási köréből és a felhasználók szokásaiból kiválóan látszik, hogy nagy szükség van egy ilyen alkalmazásra. A projektvezető szerint az alkalmazás éppen attól tud tovább fejlődni, hogy a fejlesztések mellett a felhasználók is hozzájárulnak az információáramláshoz a bejelentéseikkel.
„A közeljövőre nézve is több fejlesztést és újítást tervezünk. Az egyik ilyen az alaptérkép fejlesztése mellett, hogy fel lehet tölteni saját útvonalat is, amihez tartozni fog egy útvonalkövető funkció amivel így végigtekerhetünk a saját feltöltött útvonalunkon. Ez az követő funkció elérhető lesz útvonalfeltöltés nélkül is, tehát ha például az alaptérképünkre ráhelyezzük az OSM Kerékpárutak rátétréteget, és bekapcsoljuk a “követés” funkciót, tulajdonképpen az ország bármelyik kerékpárosútvonalán végigtekerhetünk. Fontos hangsúlyozni, hogy az app nem tartalmaz külön útvonaltervező funkciót, ez egy jóval komplikáltabb dolog, amit egyenlőre nem is tervezünk megvalósítani. Viszont terveink között szerepel egy olyan funkció, amelynek a bekapcsolásával, ha többen kerékpároznak együtt, láthatják egymást a csoport tagjai, ami megkönnyíti és biztonságosabbá teszi a közös biciklizést.”
– tette hozzá Coates Ádám.
A jövőben az app kerékpárosbarát szolgáltatói funkciói is megújulnak és immár az is látszódni fog, mely kritériumoknak felel meg egy adott szolgáltató:
„Az a kerékpáros, aki meglátogatja a kiválasztott szállást, vendéglátóhelyet vagy attrakciót pontosan tudni fogja, mire számíthat ott. Nyilván a kötelező kritériumoknak – mint például szervizcsomag, biztonságos kerékpártárolás, vízvételi lehetőség – mindegyik szolgáltatónak meg kell felelnie, de hamarosan olyan jellemzők is láthatóak lesznek majd, mint mondjuk biciklimosási lehetőség, e-bike töltési lehetőség vagy éppen hogy fogad-e egy éjszakára vendéget egy adott szálláshely.”
A szolgáltatók számára a kerékpárosbarát hálózatba való bekerülés lehetősége továbbra is nyitott: egy regisztráció és az appon keresztüli önminősítés után, a MAKETUSZ központilag ellenőrzi a beküldött információkat és ha mindent rendben találnak a szolgáltató látható is lesz az alkalmazásban.
A MAKETUSZ a kerékpározás, a kerékpárosbarát hálózat és alkalmazás népszerűsítése érdekében szeptember közepére meghirdeti a Kerékpárosbarát hétvégét, amikor a kerékpárosok számára szolgáltatói kedvezmények lesznek igénybe vehetőek, illetve túrák is szerveződnek országszerte erre a hétvégére.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Baseus prémium Inspire széria – a kiváló hangzás most szélesebb közönség számára válik elérhetővé
A prémium hangélmény általában prémium árral jár — a Baseus azonban készen áll átformálni a piacot az új Inspire széria bevezetésével, elérhető áron.
A vezető globális fogyasztói elektronikai márka zászlóshajó audio termékcsaládja a Bose legendás hangolását ötvözi a Baseus innovatív dizájn-, akusztikai- és AI-megoldásaival.
Az Inspire széria három tagja Magyarországon is kapható decembertől: az XH1 zajszűrős fejhallgató, az XC1 open-ear fülhallgató és az XP1 zajszűrős fülhallgató, amelyek kedvező árazásával a minőségi hangélmény szélesebb közönség számára is elérhetővé válik.
„Mindenkit megillet az a fajta inspiráció, amit a zene adhat”
– mondta He Shiyou, a Baseus vezérigazgatója.
„Szeretnénk, ha a kiváló hangélmény hozzáférhetőbb lenne, alkalmazkodva az eltérő életstílusokhoz. Éppen ezért az Inspire szériát Sound by Bose technológiával kínáljuk, hiszen minden pillanat minőségi hangzást érdemel.”
Baseus Inspire XH1 zajszűrős fejhallgató
Az Inspire XH1 fejhallgató kivételes hangminőséget nyújt a Sound by Bose technológiának köszönhetően, emellett támogatja a Dolby Audio hangzást, valamint a Hi-Res Audio- és az LDAC-kodekeket, így akár 990 kbps sebességgel továbbítva a zenét, tömörítetlen részletességgel. A 360°-os hangszíntér életre kelti a zenéket, filmeket és játékokat — részletgazdag, kristálytiszta, torzításmentes hangzással.
A SoundFit technológiával a fejhallgató hangzása egyénileg testreszabható a felhasználó hallásprofilja alapján — ezzel minden hangerőn optimális hangélményt nyújtva —, a négyrétegű ANC-rendszer pedig akár –48 dB-lel is képes csökkenteni a külső zajt. A dedikált, ötmikrofonos rendszer és a fejlett DNN-algoritmusok kiváló, tiszta beszédhangot biztosítanak még 75 dB(A) zajszintű környezetben is.
Az akkumulátor akár 100 órás üzemidőt nyújt, 10 perc töltéssel pedig további 12 óra használat érhető el. A puha és modern műbőr anyagú fülpárnák, valamint a memóriahabos, párnázott fejpánt hosszú távon is pehelykönnyű érzetet, kényelmes viseletet nyújtanak.
Baseus Inspire XC1 open-ear fülhallgató
A Baseus Inspire XC1 open-ear, fülre csíptethető fülhallgató prémium hangzást és kényelmes mindennapi használatot kínál. Egyike azon kevés fülhallgatónak a kategóriában, amelyek nyitott kialakítás mellett is magas minőségű hangélményt nyújtanak.
A hibrid, kétutas meghajtó (dinamikus mélyhangszóró és Knowles kiegyensúlyozott armatúrás magas hangszóró) Hi-Res Audio Wireless tanúsítvánnyal és LDAC-kodekkel részletgazdag, dinamikus hangzást ad, a kiegyensúlyozott hangszóróegységet közvetlenül a fülcsatornához irányítja. A független BA-tweeter közelebb helyezkedik el a fülhöz, így a közép- és magas hangok tiszták, a hangszivárgás minimális: mindössze 47,2 dB(A).
A fülhallgató egyedülálló „zero-sense” levegőpárnás kialakítása, a puha, bőrbarát szilikon fülpárnák hosszantartó, kényelmes használatot biztosítanak. A készülék egy fülön mindössze 6 grammot nyom, a továbbfejlesztett csuklós rögzítés pedig akár 10000 hajlítást is gond nélkül elvisel, így mozgás közben is stabilan a helyén marad.
A négy mikrofonból álló, mesterséges intelligencia által vezérelt hangfelismerő rendszer (AI ENC: környezeti zajszűrés) automatikusan a beszédhangra fókuszál, miközben hatékonyan kiszűri a szél- és háttérzajt. Így a beszélgetések mindig tiszták maradnak, legyen szó szeles utcáról vagy zajos városi környezetről.
A készülék egyetlen feltöltéssel akár 8 órán át használható, a töltőtokkal pedig akár 40 órás üzemidő érhető el, de rendelkezik gyorstöltéssel is, amelynek során egy 10 perces töltés 2,5 órás további működést tesz lehetővé.
Az IP66 szabvány szerinti védelem garantálja a fülhallgató ellenállóságát a fröccsenő vízzel, izzadsággal és esővel szemben, így akár vízi sportokhoz, akár esős napokon is megbízható társ.
A Baseus Inspire XC1 Multipoint csatlakozást kínáló Bluetooth® Core 6.1 támogatással érkezik, így egyszerre két eszközhöz csatlakoztatható — például játékhoz az egyik eszközön, zenehallgatáshoz a másikon —, miközben a Baseus Smart Connect rendszer gondoskodik a szakadásmentes hangzásról. A prémium hangminőség, a fejlett funkciók és az ergonomikus kialakítás révén az Inspire XC1 a valódi audiofil felhasználók számára is tökéletes választás.
Baseus Inspire XP1 zajszűrős fülhallgató
Az XP1 ear-in zajszűrős fülhallgató a Sound by Bose technológiát és a Dolby Audio hangzást egyesíti a magával ragadó, kristálytiszta hangélményért, miközben fejlett, adaptív ANC- rendszere akár –50 dB zajszűrésre képes, a környezethez igazodva.
A PU+PEEK kétrétegű membrán kristálytiszta magasakat és mély, erőteljes basszust biztosít, a SuperBass 3.0 és SuperBalance 3.0 pedig dinamikusan igazítja a hangzást a tartalomhoz.
Az ergonomikus dizájn leköveti a fül természetes íveit, jól illeszkedik viselőjéhez, a bőrbarát szilikon fülpárna pedig „ernyő-szerű” kialakításával maximalizálja a komfortot és a hangszigetelést, miközben a hatmikrofonos AI- rendszer szélálló, akár 80 dB(A) zajszint mellett is tiszta hívásokat garantál.
Az üzemidő akár 8 óra is lehet (ha az ANC ki van kapcsolva), míg a töltőtök használatával akár 45 óra is elérhető és 10 perc töltés akár 2,5 óra további használatot tesz lehetővé.
Árak és elérhetőség
A készülékek az Euronics, az iPON, a MediaMarkt, a Notebook.hu és a Telekom kínálatában még december folyamán elérhetők lesznek.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
A mobiltelefonok piacán is hódít az AI
24 százalékkal több mobiltelefont értékesítettek a novemberi „cyber” akcióban a Magyar Telekomnál, mint egy átlagos hónapban.
A november sztár készüléke az iPhone 17 Pro Max volt, 256 GB memóriával. Az ügyfelek nagyon magas arányban továbbra is részletre vásárolnak, hűségidő vállalásával, hogy ezzel is maximalizálják az elérhető kedvezményeket. Az akció alatt az idei átlagos forgalomhoz képest megduplázódott az online vásárolt készülékek aránya, a legmagasabb elérhető extra kedvezmény pedig elérte a 44 ezer forintot a szolgáltatásokhoz kapcsolódó készüléktámogatáson felül.
Jelentősen, 24 százalékkal nőtt a mobiltelefonok értékesítése a Magyar Telekomnál a novemberi „cyber” hónap akció keretén belül. A lakossági ügyfelek legnagyobb része továbbra hűséggel vásárol készüléket, kihasználva az elérhető kedvezményeket és a részletfizetési lehetőséget – ez nem változott a novemberi kedvezményes időszakban sem. Az ügyfelek a múlt hónapban a szolgáltatásokhoz kapcsolódó készüléktámogatáson felül akár 44 ezer forint kedvezménnyel is vásárolhattak új mobilt, okosórát, tabletet, notebookot, TV készüléket, okosmonitort vagy meghatározott játékkonzolt.
A legnépszerűbb mobilok a cyber novemberben belépő kategóriában a Samsung Galaxy A17, a Xiaomi Redmi 15C és a Honor 400 LITE voltak, míg a középkategória első három helyezettje a Samsung Galaxy A56, a Xiaomi 15T Pro5G és a Xiaomi 15T 5G. Csúcskategóriában és összességében is taroltak az iPhone készülékek: a kategória és a teljes novemberi értékesítés győztese az iPhone 17 Pro Max (256GB), a kategória másik két helyezettje pedig az iPhone 16 és 15 készülékek voltak.
Az online csatornák népszerűsége tovább nőtt: a novemberi forgalom duplázta az idei átlagos havi online értékesítést. Új rekordot döntött a felújított készülékek eladása is, a korábbi használt készülékeknél mért havi rekord másfélszeresére nőtt a múlt hónapban.
„Folyamatosan azért dolgozunk, hogy digitális megoldásainkkal – készülékekkel és szolgáltatásokkal egyaránt – minél több ügyfelünk számára teremtsünk lehetőséget az előrelépésre. Ezért örülünk cyber akciónk sikerének, hiszen az újabb, egyre több funkciót kínáló készülékek a digitális megoldásokban is előrelépést jelentenek. Azt látjuk például a készülékeknél, hogy a mesterséges intelligencia már nem kizárólag a csúcskategóriás mobilok kiváltsága, hanem egyre több mobilban alapfunkcióként is megjelenik; az egyre növekvő adatforgalommal párhuzamosan pedig a memóriát illetően is az egyre nagyobb tárhelyek mellett teszik le voksukat az ügyfelek”
– mondta el Pereszlényi Zoltán, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.
A hazai felnőtt lakosság által használt mobilkészülékek kora átlagosan 2,8 év, ami minimális elmozdulást jelent csupán az elmúlt 5 évben (2020: 3 év)1. Új készüléket a döntő többség (73%) akkor vásárol, ha az előző már nem működik megfelelően, ezen belül is előfordul, hogy az előző váratlanul, hirtelen meghibásodik (29% tapasztalt már ilyet). Körülbelül minden negyedik okostelefon használó (28%) az akkumulátoridő nem megfelelő teljesítménye esetén dönt új készülék vásárlása mellett. Vannak olyanok, akik a hűségidő lejártakor automatikusan új eszközt vásárolnak (12%), 5% pedig fix időközönként (pl. kétévente) vásárol új mobiltelefont.2
Új készülék kiválasztásánál a Magyar Telekom tapasztalatai szerint az akkumulátor kapacitása, a kamera funkciók, valamint a memória mérete a legfontosabb kiválasztási szempont. Várhatóan ezek a paraméterek a jövőben kiegészülnek az AI képesség meglétével – idén azonban ez még kisebb hangsúllyal jelenik meg az ügyfelek döntéseiben.
1 MSD, Market Share and Demand kutatás/2024, 18+ hazai lakosságra reprezentatív minta
2 PWC, e-kereskedelmi kutatás/2025, digitálisan affinis hazai felnőtt lakosságra reprezentatív minta
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Még letisztultabb felhasználói élményt hoz a One UI 8.5 bétaverziója
A Samsung bemutatja a One UI 8.5 bétaverzióját, amely megkönnyíti a kreatív tartalmak létrehozását és a biztonságos kapcsolattartást a vállalat okoseszközein.
A One UI 8.5 lehetővé teszi, hogy a felhasználók kevesebb erőfeszítéssel, hatékonyabban tudjanak dolgozni, és olyan frissítéseket hoz magával, amelyek tovább növelhetik a teljesítményt, megkönnyíthetik az eszközkezelést és fokozott biztonságot nyújthatnak.
One UI 8.5: Mit jelent a tartalomgyártásban?
A One UI 8.5 a tartalmak létrehozását és megosztását is jelentősen megkönnyítheti. A frissített Fotósegéddel[i] a felhasználók megszakítás nélkül generálhatnak új képeket. A funkciói lehetővé teszi, hogy folyamatosan szerkesszék a fényképeket, anélkül, hogy minden egyes változatot külön el kellene menteniük. Miután végeztek a módosításokkal, az összes változatot áttekinthetik a szerkesztési előzményekben és egyszerűen kiválaszthatják a kedvenceiket.
A megosztás is gördülékenyebb a Quick Share[ii] fejlesztéseinek köszönhetően, amely képes lehet felismerni a fotókon szereplő személyeket és felajánlja a közvetlen küldés lehetőségét a képekhez tartozó kontaktoknak.
Hogyan segíti a One UI 8.5 az eszközök közötti csatlakoztathatóságot?
Az új, eszközök közötti csatlakozást támogató funkciók megkönnyítik azok kezelését, legyen szó fájkezelésről, a hálózatmegosztásáról vagy a közeli eszközökkel való kommunikációról. A Hangközvetítés[iii] az Auracast segítségével egyszerű kommunikációt tesz lehetővé a közeli LE Audio technológiát támogató eszközökkel. A különböző médiaforrásokból származó hangok mellett a felhasználók mostantól a saját hangjukat is közvetíthetik Galaxy okostelefonjuk beépített mikrofonjával. Ez a megoldás kiválóan használható például túrákon vagy rendezvényeken.
A Tárhelymegosztás[iv] még gördülékenyebb felhasználói élményt biztosít a Galaxy ökoszisztémában azáltal, hogy más Galaxy eszközökön, például táblagépeken és PC-ken tárolt fájlokat közvetlenül a Saját fájlok alkalmazásban is elérhetővé tesz. Emellett lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy más Samsung eszközökről, például a tévéjükről is hozzáférjenek az okostelefonjukon lévő fájlokhoz.
Hogyan maradnak védettek a Galaxy eszközök?
A One UI 8.5 tovább erősíti az eszközök védelmét, és könnyen áttekinthetővé teszi a biztonsági beállításokat. A Lopásvédelem biztosítja az okostelefonok és a rajtuk tárolt adatok biztonságát elvesztés vagy lopás esetén is. A rendszer automatikusan zárolja a képernyőt, ha egymás után túl sok sikertelen kísérlet történik a személyazonosság ujjlenyomatos, PIN-kódos vagy jelszó alapú ellenőrzésre. A Személyazonosság-ellenőrzés a korábbinál is több beállítást véd, így egy extra biztonsági szintet biztosít kritikus helyzetekben.
Elérhetőség
A One UI 8.5 bétaverziója december 8-tól válik elérhetővé a programban részt vevő országokban[v], elsőként a Galaxy S25 sorozat készülékein. A felhasználók a Samsung Members alkalmazáson keresztül jelentkezhetnek a programba.
[i] A Fotósegéd Generatív szerkesztés funkciójának használatához hálózati kapcsolat és Samsung-fiókba való bejelentkezés szükséges. A Generatív szerkesztéssel a fénykép mérete módosulhat, legfeljebb 12 MP-ig. A kép mentésekor látható vízjel kerül a képre, jelezve, hogy a kép mesterséges intelligencia használatával készült. A generált kép pontossága és hitelessége nem garantált. A képernyőkép illusztráció, a tényleges felhasználói élmény és a felhasználói felület eltérő lehet.
[ii] Elérhető a One UI 2.1 vagy újabb és az Android Q vagy újabb operációs rendszerrel működő eszközökön. A Quick Share használatához Bluetooth Low Energy és WiFi kapcsolat is szükséges. A tényleges sebesség a készülékektől, a hálózat állapotától és a felhasználói környezettől függően eltérő lehet. A képernyőkép illusztráció, a tényleges felhasználói élmény és a felhasználói felület eltérő lehet.
[iii] Kizárólag a Galaxy S25 sorozat eszközein érhető el, beleértve a Galaxy S25, S25+ és S25 Ultra modelleket. A képernyőkép illusztráció, a tényleges felhasználói élmény és a felhasználói felület eltérő lehet.
[iv] A funkció használatához minden eszköznek ugyanazon Samsung-fiókba kell bejelentkeznie, illetve Wi-Fi és Bluetooth kapcsolat szükséges. A Tárhelymegosztás a One UI 7 vagy újabb verzióval és 5.15 vagy újabb kernel verzióval rendelkező Galaxy okostelefonokon és tableteken, valamint Galaxy Book2 vagy újabb (Intel) és Galaxy Book4 vagy újabb (Arm) modellekkel, valamint a 2025 után kiadott U8000 és újabb Samsung Smart TV modelleken érhető el. A funkciók elérhetősége régiótól és modelltől függően változhat. A képernyőkép illusztráció, a tényleges felhasználói élmény és a felhasználói felület eltérő lehet.
[v] A bétaprogram Magyarországon nem lesz elérhető.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Tippek2 hét ago
A design és a funkcionalitás találkozása: itt az új Gorenje keresztajtós hűtőszekrény
-
Mozgásban2 hét ago
Látványosan csökkent a dízelek iránti érdeklődés, több mint 40%-os növekedéssel az elektromos autók nyerték a novembert
-
Tippek2 hét ago
A szakirányú továbbképzés mellett már modulonként is elvégezhető a Széchenyi István Egyetem pilótaképzése
-
Szórakozás2 hét ago
A milánói Dóm téren nyitotta meg a TCL a “Wishes for Greatness” téli fesztivált
-
Gazdaság2 hét ago
Lassult az albérletárak drágulása, de továbbra is hatalmas a különbség a főváros és a vidék között
-
Tippek2 hét ago
Elindult az Adni Öröm! – több ezer önkéntes várja az adományokat országszerte
-
Ipar2 hét ago
Időzavaroktól védi a villamos alállomásokat ez a megoldás
-
Gazdaság2 hét ago
Az adózást is átalakítja a mesterséges intelligencia









