Tippek

November 10-én összegyűlik a regionális startup világ Budapest szívében!

startup

Lépjünk szintet – váljon láthatóvá hazai innovációs és befektetési ökoszisztéma hazai és regionális szinten is! Ezt a célt tűzték ki a szervezők a november 10-én Budapesten sorra kerülő Central European Ecosystem Summit (CEES) kapcsán, ahol felvonul a hazai szereplők színe-java, és számos elismert külföldi szakértő.

A Néprajzi Múzeum vadonatúj konferenciaközpontjában kerül megrendezésre a CEEcosystem Summit 2023. november 10-én. Ács Zoltán, a Magyar Fintech Szövetség (MAFISZ, illetve angolul HFA) elnöke, és az MHB Fintechlab vezetője, az esemény egyik szervezője elmondta:

„Az esemény célja, hogy a hazai és regionális startupokkal foglalkozó, azok piacra lépését támogató ökoszisztéma tagjai kapcsolódási pontot találhassanak. A startup konferencia összehozza a piaci szereplőket, vállalkozókat és iparági vezetőket, hogy együtt beindítsuk és feltérképezzük Közép-Európa dinamikus innovációs közösségét”.

A startup-ökoszisztéma szereplői közül előadnak a Startup Hungary, a Tőkeportál, a Pozi.io, a Future Founders, a HunBan, a frissen alakult ÓUVC, a Startup Grind és még számos szervezet vezetői. De előad az eseményen számos igen neves külföldi szakértő is: a legnagyobb brit crowdfunding platformot, a Seedrs-t alapító Jeff Lynn, az egyik legnagyobb befektetési platform, a Tel-Avivi OurCrowd partnere, Bán Dénes, a MOME innovációs központjának litván vezetője, Lasma Ivaska, valamint a régió egyik legnagyobb kockázatitőke-befektetője, a 500VC török regionális vezetője, Tunya Irkad is előad, ahogy több, az USA-ból hazánkba települt befektető, mint Jared Schrieber és a nemrégen an Interactive Venture Partnershez csatlakozó Mary Alcantra is jelen lesz, ahogy az egyetemi startup programokat a Corvinus oldaláról bemutató Milos Milocsevics is, és a hazai nagyvállalati szektort is képviseli az MVM inkubátorának vezetője, Márton István, hogy csak néhányat ragadjunk ki az 50+ fős előadói gárdából.

A késő estébe nyúló eseményt egy zenés-táncos vacsora zárja a múzeumban. Másnap, szombaton délután folytatódhat a kapcsolatépítés az az Unicum túra során, amire a Zwack múzeumban kerül sor, ahol a Füves bár a spontán pitchelésre is helyet ad a Vallalkozas-okosan.hu workshopját követően.

A szervező csapat, Tőkeportál.com, az InnoMaker Partners, a Tech In The City, a Startup Grind Budapest, az Óbuda Uni Venture Capital, az MBH Fintechlab és a Magyar Fintech Szövetség számára kiemelten fontos a best practicek terjedése, az egymás hibából való tanulás, a tudásmegosztás, azaz az ökoszisztéma szervezése.

A részletes program és az igen kedvező árú jegyek az esemény weboldalán találhatóak.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tippek

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

stem

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára.

A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

Első alkalommal jelentkezhetnek a hazai informatikai képzésben részt vevő hallgatók a K&H STEM pályázatra, ahol a fiatal IT tehetségek tudományos dolgozatukon keresztül lehetőséget kapnak arra, hogy bemutassák innovatív megoldásaikat, akár új, szokatlan, kreatív ötleteiket. „Az innováció és a szakmai fejlődés kulcsfontosságúak a jövő generációjának felkészítésében. Mi, a K&H-nál az innováció élvonalába tartozó megoldásokra, a technológiai fejlesztésekre és a jövőálló tudásra, fejlődésre fókuszálunk. A K&H STEM díjjal pedig most szeretnénk elismerni és lehetőséget adni azon fiatal tehetségeknek, akik az IT területén ugyanezt a folyamatos fejlődést és innovációt képviselik, hogy megcsillogtathassák egyedi, innovatív gondolkodásmódjukat, és akik ily módon is példaként állhatnak a többiek előtt” – tájékoztatott Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője. A nyertes pályázók összesen közel 2 millió forint díjazásban részesülnek és akár részt is vehetnek valódi, értékteremtő piaci megoldások fejlesztésében, a K&H hazai és nemzetközi IT csapatának innovatív, technológiai projektjein keresztül.

„Az erős technológiai háttér ma már mindenhol jelen van – legyen szó akár az ügyfelekkel való biztonságos kommunikációról, a kontinensek között századmásodpercek alatt átfutó pénzügyi tranzakciókról vagy a biometrikus azonosítással indított vállalati banki megbízásokról. Annak érdekében, hogy mindezekhez könnyen használható, innovatív digitális megoldásokat tudjunk nyújtani, ma már a K&H nemcsak pénzügyi szervezetként, hanem egy IT szervezetként is működik, inspiráló feladatokkal és tapasztalt szakemberekkel”

– tette hozzá a szakember.

„Tulajdonképpen egy nagyvállalati IT műhelyről van szó, ahol az első ránézésre akár különösnek is tűnhető ötletekből olyan újítások születhetnek végül, mint Kate, az ország egyetlen hangalapú pénzügyi asszisztense vagy a szintén piacon egyedüli K&H digitális SZÉP kártya. Így arra bíztatom a hallgatókat, hogy nyugodtan gondolkodjanak szokatlan megoldásokban – akár a pénzügy világától elsőre távolinak tűnő IT területeken is – mutassák meg, miben igazán jók, mi érdekli őket a legjobban, hiszen egy kreatív, újító, nehezen megvalósítható ötlet kidolgozása során megszerzett tapasztalat által lehet valaki igazán egyedi és inspiráló szakember”

– hangsúlyozta Ozorai Dénes a pályázat kapcsán.

A pályázatra ezért nagyon széles témakörben, összesen nyolc szakterülethez kapcsolódóan jelentkezhetnek a hallgatók, az AI és fintech technológiától a felhőalapú megoldásokon át az adatelemzésig. A pályázatokat két, alap- és mesterképzés kategóriában lehet benyújtani 2024. október 31-ig. Bővebb információ ezen a linken található.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Tippek

Rövid útmutató a szúnyogháló szereléséhez

szúnyogháló szerelése

A szúnyoghálók többségének felszerelése minimális kézügyességgel és műszaki érzékkel aránylag könnyen megvalósítható, de ha mégsem boldogulnál vele, akkor mindenképpen olvasd el a mai cikkünket, amelyben megpróbálunk ehhez segítséget nyújtani.

Fix keretes szúnyogháló felszerelése

Ha megnézed a Lakberbazár szúnyogháló kínálatát, akkor láthatod, hogy a fix keretes szúnyoghálónak két nagy csoportja létezik. Vannak az úgynevezett kallantyús, valamint a csavarral történő rögzítésűek.

Az előbbi felszerelése lényegesen egyszerűbb: be kell helyezni az ablakba, rá kell fordítani a rögzítőkallantyúkat, és máris fent van. A másik esetében viszont a szerelés előtt át kell fúrni a szúnyogháló keretét azokon a helyeken, amelyeket ideálisnak vélsz a biztonságos rögzítéshez. Ezután pedig a csavarokat bele kell tenni a furatokba, és a keretet fel kell csavarozni kívülről az ablak tokjára.

Hogy ehhez mennyi csavar lesz szükséges, azt leginkább a háló mérete határozza meg. Ha egy kisebbről van szó, akkor elég lehet oldalanként egy-egy csavar, amennyiben viszont egy nagyobbról, akkor akár 8-12 darab csavar is kelleni fog majd a rögzítéshez.

Fentről lefelé húzható rolós szúnyogháló szerelése

Ez a típus már valamivel több figyelmet és hozzáértést igényel, de ha van már némi gyakorlatod a különböző tárgyak összeállításában és szerelésében, akkor nem okozhat számodra problémát.

Első lépésként a síneket óvatosan húzd rá a szúnyogháló tokjának két végén lévő műanyag oldal végére, és a korábban már kifúrt lyukakon keresztül a csomagban kapott csavarokkal rögzítsd az elemeket egymáshoz!

Következő lépésként fordítsd át a szúnyoghálót úgy, hogy a tok alul legyen! Majd a sínbe óvatosan rakd bele az alsó akasztóelem műanyag “T” idomját, és rögzítsd csavarokkal! Tulajdonképpen ennyi lenne az összeszerelés, ezután már csak annyi dolgod maradt, hogy az ablaktok külső részére felszereld a szúnyoghálót.

Ehhez viszont szükség lesz egy másik személyre is. Egyrészt azért, mert így sokkal biztonságosabb, másrészt pedig a szerelés is könnyebben megy majd. Amíg ugyanis ő odatartja a keretet az ideálisnak vélt helyre, te fel tudod csavarozni az ablak tokjára.

Oldalra húzható rolós szúnyogháló szerelése

Ennek a típusnak az összeszerelése a fentebb ismertetett módon történik, annyi különbséggel, hogy ebben egy mágnescsíkot tartalmazó elem van és nem akasztó.

Ami pedig a felszerelését illeti, először a felfogatást könnyítő műanyag idomokat kell a szúnyogháló tokján és a mágneses elemen lévő „T”-horonyba behúzni. Az ezekben lévő furatokon keresztül pedig a szúnyogháló már felszerelhető a kívánt helyre.

Ha még a fentebb leírtak után sem érzed a késztetést arra, hogy szúnyoghálót szerelj fel, akkor jobban teszed, ha inkább szólsz egy szakembernek.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Tippek

Időtálló, tartós bútorokat válassz a kertbe és a teraszra!

kerti székek bútorok

A szürke téli hónapok bezártsága után sokakat a szabadba csábítanak az első meleg napsugarak, és ha jól megválasztott kerti bútorokkal rendelkezünk, gyerekjáték lesz megnyitni a szezont.

A szépséges fabútorok esetében munkával kezdhetjük a tavaszt, ezek ugyanis évente felújításra szorulnak szépségük és állaguk megőrzése érdekében. Kényelmes és gondtalan megoldást kínálnak a gondozásmentes anyagokból készült kerti berendezések, amelyeket csak elő kell szedni a téli tárolóhelyről és már használatba is vehetők. Melyek ezek az anyagok, és milyen előnyöket nyújtanak?

Takaríts meg időt, élvezd a nyarat!

Se időd, se kedved a székek, asztalok, kanapék, fotelek és napágyak karbantartásához? Nem vagy vele egyedül, ezért is hoztak létre a gyártók olyan korszerű anyagokból készült bútorokat, amelyek nem igényelnek gondoskodást. A Dublino Home kerti székei között magas minőségű anyagokból készült, gondozásmentes műanyag, műrattan és fém ülőalkalmatosságokat találsz. Igényeid és ízlésed szerint találsz klasszikus, modern, skandináv stílusú és designbútorokat, így teraszodat dekoratívan, az enteriőrnek megfelelően rendezheted be.

A fabútorok természetes szépsége sokakat elvarázsol, ám mielőtt erre voksolnál, mérlegeld, tudsz-e és akarsz-e időt szánni a karbantartásra. Ha nem, inkább válassz gondozásmentes színes vagy akár fahatású műanyagot, de a műrattan bútorok is méltán népszerűek.

Ellenálló korszerű anyagok

A korszerű anyagokból készült kültéri műanyag garnitúrák jól bírják az időjárás viszontagságait, nem fakulnak, nem vetemednek, nem rohadnak és penészednek a nedvesség hatására. A karbantartásuk is minimális erőfeszítést igényel, és a szennyeződésektől megtisztítani is egyszerű, mindössze slagos lemosásra van szükség. Az sem probléma, ha nem tudod megoldani a téli tárolásukat zárt helyen, ponyvával letakarva átteleltethetők.

A műrattan székek és asztalok a hazai éghajlaton is megfelelőek, hiszen ellentétben a természetes rattannal, az eső nem árt nekik. Tartósak, hosszú élettartamot garantálnak, sok éven át díszítik a teraszokat és nyújtanak komfortos pihenőhelyet. Számos stílusban, színben és kialakításban elérhetőek, így megtalálhatod a számodra megfelelőeket. Kényelmi szempontból is tökéletesek.

A székválasztásnál ezeket a szempontokat mérlegeld!

Az ülőhelyek tekintetében a kényelem elsődleges, így amikor étkező- vagy dohányzóasztal mellé választasz székeket, foteleket, először ezt a szempontot értékeld! Egyrészt a megfelelő magasság, másrészt a szélesség, illetve az ülőfelület mélysége, a háttámla magassága a döntő, de sokat nyom a latban a komfort szempontjából, hogy rendelkezik-e karfával vagy sem.

Választhatsz ma már kültérre kárpitozott, párnával ellátott bútorokat is, ugyanis a vízlepergető outdoor szöveteknek köszönhetően nem kell attól tartanod, hogy bepenészednek, átáznak.

A széles választéknak köszönhetően nem kell kompromisszumokat kötnöd, igényeidnek és ízlésednek megfelelően választhatsz!


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss