Tippek
Ezeket a beállításokat mindenképpen végezd el a karácsonyra kapott okoseszközökön
Minimálisra csökkenthető az adatvesztés veszélye azzal, ha szentelünk egy órát a digitális eszközök szakszerű beállítására.
Az elmúlt években a digitális eszközök az ünnepi szezon legnagyobb slágertermékének bizonyultak. Szinte nincs olyan háztartás, ahol évről-évre ne kerülne a fa alá legalább egy új okostelefon vagy tablet, de az okosórák és smart TV-k is egyre népszerűbb ajándéknak számítanak a magyar családok körében. Nem meglepő, hogy az ajándékozás után a legtöbben már azonnal használatba vennék a csúcskategóriás okoskészüléküket. Ennek ellenére az üzembe helyezéssel érdemes kivárni inkább egy nyugodtabb időpontot, amikor kellő figyelmet és időt tud szánni a felhasználó arra, hogy alaposan és átgondoltan végezzen el minden szükséges készülékbeállítást. Ellenkező esetben ugyanis súlyos kibervédelmi kockázatokkal és végzetes adatvesztéssel is számolhatnak a készüléktulajdonosok.
Egy új készülék beállítása ma már nem csak annyiból áll, hogy áthelyezzük a SIM kártyát
Bizonyára sokak emlékezetében élnek még azok az idők, amikor egy új mobiltelefon beüzemelése annyiból állt, hogy áthelyeztük bele a SIM kártyát, a legnagyobb bosszúságot pedig maximum az okozta, hogy a nem SIM-re mentett névjegyek a régi készüléken maradtak. Azonban a digitális technológia jelenlegi állásánál az eszközök cseréje már jóval bonyolultabb, ezzel együtt pedig az adatvesztési kockázatok is jelentős mértékben nőttek.
„A hanyagul elvégzett eszközbeállítás azért veszélyes, mert sokszor csak a készülék elvesztésénél, meghibásodásánál, vagy egy újabb készülékcsere során buknak ki a végzetes problémák. Például, hogy nem készült biztonsági mentés az adatokról, vagy készült, de nem tudjuk hol érjük el őket. Az sem egyedi eset, hogy a felhasználók olyan fiókokat használnak, amikhez már nem él a regisztrált email cím, így az új készüléken már nem tudnak belépni ezekre a profilokra. Ezek banálisnak tűnhetnek, de mind olyan dolgok, amikre már a legelső beállítások elvégzése során oda kell figyelni.”
– árulta el Juhász Viktor a felhőmegoldásokkal foglalkozó iSolutions ügyvezetője.
Legyen automatikus mentés a felhőbe
Az okostelefonok ma már rengeteg fontos és szenzitív adatot tárolnak a felhasználókról, amik nagy eséllyel elveszhetnek egy elkapkodott készülékcsere során. Ilyenkor pedig nemcsak a névjegyzék, de a feljegyzések, fényképek, belépési adatok, fizetős applikációk, sőt, banki adatok is elveszhetnek, amiknek a helyreállítása időigényes, bonyolult, nem ritkán pedig egyenesen lehetetlen. Ennek elkerülésére az egyik legfontosabb lépés, hogy az új készüléket már a legelső használat alkalmával úgy állítsuk be, hogy a rá kerülő adatokat automatikusan valamilyen felhőtárhelyre szinkronizálja.
Fizetős tárhely helyett Google Drive
A felhőbe való adatmentésre ugyan a nagy gyártóknak már vannak saját fejlesztésű alapértelmezett megoldásaik, ám ezek sok esetben korlátozottak, bizonyos méret felett pedig fizetősek. Azonban kevesen tudják, hogy az Androidra és iOS-re is ingyenesen telepíthető Google Drive alkalmazáson keresztül könnyen le lehet menteni a telefonon lévő képeket és más dokumentumokat a saját Google tárhelyre. Ezzel rengeteg memória szabadítható fel az okoskészülékeken, ráadásul a költséges tárhely előfizetést is megspórolhatjuk.
A belépési adatokat vezessük védett dokumentumokban!
A legtöbb felhasználónak ma már követhetetlen, hogy hány felületre és alkalmazásba van regisztrálva az okos készülékeken keresztül. Ez általában egészen addig nem okoz problémát, amíg az eszköz megjegyzi helyettünk a jelszavakat, ám egy készülékcsere esetén nagy bajban lehetünk, ha nem vezettük valahol a belépési adatainkat. Erre a Google Keep egy praktikus és biztonságos megoldást kínál, de az Apple készülékeken lévő jegyzetekben is védve és átlátható módon vezethetjük ezeket az információkat. Mivel ezek az alkalmazások csak hitelesített fiókokkal használhatóak, így tökéletes biztonságot nyújtanak a felhasználók szenzitív adatainak.
„Én mindenkinek azt javaslom, hogy azonnal jegyezze fel valahova a belépési adatokat, ha új helyre regisztrál, mert később rengeteg bosszúságot spórolhat meg ezzel. Ha a jelszavak mellé feljegyezzük a dátumot, az még jobb, ugyanis évente egyszer nem árt cserélni a különböző jelszavakat. Egy digitális jegyzetben listaszerűen vezetve átláthatóvá válnak ezek az adatok, és ha szükség van valamire, rá is lehet keresni.”
– érvelt Juhász Viktor az iSolutions ügyvezetője.
Emellett a gyenge jelszavak használata is súlyos adatbiztonsági kockázatot jelent, ami a szakértő szerint azért olyan gyakori a felhasználók körében, mert fejben akarják megjegyezni azokat. Az is kockázatos lehet, ha több belépéshez is ugyanazt a kódot adjuk meg hiszen, így egy jelszó feltörésével több fiókunk is veszélybe kerül. A smart TV-ken létrehozott fiókok ilyen szempontból még kitettebbek a rosszindulatú támadásoknak, mert a legtöbb felhasználó a nehézkes gépelés miatt nagyon rövid és egyszerű jelszavakat ad meg rajtuk.
A gyerekek biztonsága érdekében hozzunk létre családi fiókot!
A szakértő azt is hangsúlyozza, hogy abban az esetben, amikor a gyerekek kapnak okoskészüléket, aranyszabály, hogy ők is saját profilt kapjanak. Sajnos sűrűn látni azt a hibás gyakorlatot, hogy a gyerekek a tabletet vagy okostelefont a szülők felhasználói profiljával használják. Ilyenkor nemcsak az jelent veszélyt, hogy a gyerekek hozzáférnek minden olyan képhez és tartalomhoz, ami a szülők eszközein van, de ilyenkor az alkalmazásokra, webáruházakra beállított bankkártya adatok is védtelenek. Az internetes csalók kedvelt célpontjai gyerekek, akiktől a játék és videó platformokon való böngészés során csalják ki a bankkártya adatokat. Ennek elkerülésére a megoldás egy családi fiók létrehozása, ahol részletesen beállítható, hogy a gyerekek profiljai milyen jogosultságokkal rendelkezzenek, mihez férjenek hozzá és az is megszabható, hogy mennyi ideig használhatják az alkalmazásokat.
A Google Family Linkre a legtöbben egy online szülői felügyeleti eszközként tekintenek, pedig a legújabb fejlesztései már jóval túlmutatnak ezen. Amellett, hogy a beállítás számos ellenőrzési lehetőséget biztosít a hozzá kapcsolt készülékekhez, a jogosultságok beállításával egyszerűen kezelhető, hogy a gyerekek milyen alkalmazásokhoz és mennyi ideig férhetnek hozzá. Ezek mellett a Family Link biztonsági eszközként is működik, amivel láthatjuk a hozzá kapcsolt készülékek helyzetét. A funkciók használatához azonban elengedhetetlen az új eszközök körültekintő beállítása, amit érdemes a családnak közösen elvégeznie.
„Nagyon fontos, hogy a szülők odafigyeljenek rá és tudatosan kezeljék azt a helyzetet, amikor a gyerekek okoseszközt kapnak karácsonyra. Ilyenkor akármekkora is az izgalom, hogy a gyerkőc használatba vegye az új készüléket, a beállításokat mindenképpen együtt kell elvégezni. Ugyanis ilyenkor van lehetősége a szülőnek testreszabni a gyerekek különböző hozzáféréseit és jogosultságait, amit a legpraktikusabb egy családi fiókban kezelni.”
– magyarázta Juhász Viktor informatikai szakértő.
A régi készülékek tovább ajándékozása is veszélyes lehet a saját adatokra nézve
Az ünnepek alatt gyakran a régi eszközök is gazdát cserélnek. Vannak, akik családon belül, vagy ismerősöknek ajándékozzák tovább, de sokan eladásra kínálják megunt készülékeiket. A továbbadás előtt azonban mindenképpen meg kell bizonyosodni arról, hogy véletlenül sem maradt a készüléken saját adat és minden felületről és alkalmazásból kijelentkeztünk. A legmegbízhatóbb eljárás ilyenkor a gyári reset, amikor a telefont visszaállítjuk a gyári állapotba. Azonban a szakértő azt tanácsolja, hogy ezzel a lépéssel mindenképpen várjunk 2-3 hetet, ami alatt megbizonyosodunk arról, hogy valóban minden adat átkerült az új eszközünkre.
“Mielőtt teljesen letöröljük a régi telefonunk memóriáját, fontos, hogy használjuk az új eszközt legalább két hétig. Ha ez idő alatt minden működik rajta, a bankkártya, a címek, a naptár, alkalmazások, fotók, tehát megvannak az adatok, akkor törölhetjük a régi telefont. Az eddigi tapasztalataim szerint azonban ez az egy-két hét biztosan kell ahhoz, hogy észre vegye az ember, ha valami hiányzik.”
– tanácsolta Juhász Viktor az üzleti felhőmegoldásokkal foglalkozó iSolutions Kft. ügyvezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
You may like
-
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
-
Ezek az ajándékok kerülnek a karácsonyfa alá
-
A karácsonyi készülődésben is segíthetnek applikációk
-
Amit a Black Friday utáni és a karácsony előtti csomagszállításról tudni érdemes
-
Már több mint félmillióan takarékoskodnak nyugdíjbiztosítással
-
Idén még megspórolható a szocho a TBSZ-nél
Tippek
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire.
Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
💭 Készítsünk biztonsági mentést a felhőbe – A karácsonyi vagy évzáró bulik sajnos remek lehetőséget szolgáltatnak arra, hogy megsérüljön telefonunk. Nagyon fontos, hogy készítsünk biztonsági mentést adatainkról, így, ha valami történik is eszközünkkel, nem veszik minden kárba.
💧 Használjunk vízálló tokot – A karácsonyfa-vadászat, az ajándékok begyűjtése és az egyéb szaladgálások balesetveszélyesek, pláne, ha esik vagy havazik. A HONOR legtöbb készüléke ugyan rendelkezik vízállósággal, azonban nem árt, ha szerzünk készülékeinkhez vízálló tokot, hogy legalább belülről ne sérüljenek.
📍 Használjunk helymeghatározást – A nagy sürgés-forgás közepette könnyedén ottfelejthetjük valahol telefonunkat, akár táskánkkal együtt. Az elérhető helymeghatározó alkalmazások segítenek abban, hogy egy másik eszköz segítségével megtaláljuk készülékünket, mielőtt még más csap le rá.
🔒 Ügyeljünk az online biztonságra is – Csábító lehet gyorsan még az utolsó pillanatban beszerezni pár dolgot online, de figyeljünk arra, hogy ne essünk adathalászat áldozatául. Ellenőrizzük a weboldalakat, ahonnan rendelünk, és ne adjuk meg személyes információinkat, jelszavainkat illetékteleneknek. Ügyeljünk arra is, hogy ne nyilvános Wi-Fi-n bonyolítsunk le tranzakciókat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Ezek az ajándékok kerülnek a karácsonyfa alá
A karácsonyi ajándékozási szezon nem csak minket, vásárlókat, hanem a játékpiacot is kihívások elé állítja. A hazai piacvezető REGIO JÁTÉK ügyvezető igazgató-helyettese, Gyaraki Dávid elmondta, hogyan készülnek fel az év végi csúcsidőszakra, amikor éves forgalmuk felét realizálják.
A karácsony egy egészen más bolygó, és a diafilm is új értelmet nyer
A REGIO JÁTÉK működése teljesen átalakul a november-decemberi időszakban, amely „turbófokozatot” igényel a logisztikai háttértől is. A vásárlási szokásokban a Black Friday jelentette a legnagyobb változást az elmúlt években: ez a kampány előrébb hozta a karácsonyi bevásárlási szezon kezdetét, bár a korábbi „letaposós” rohamok konszolidálódtak. A slágertermékek között továbbra is a LEGO és a társasjátékok vezetnek, azonban meglepő módon a diafilmvetítő is mindig toplistás.
A diavetítőt egyébként éppen Gyaraki Dávid édesapja, a vállalat vezetője támasztotta fel, miután húsz évvel ezelőtt hiány volt a régi, lemezgyári kiadásából a piacon. Az új verzió LED-es, nem forrósodik, és kompatibilis a régi filmekkel. Így a klasszikus meséken túl, mint az „Öreg néne őzikéje”, új tartalmak is készülnek, például a „Bogyó és Babóca” vagy a „Kufli” sorozatok.
Társasjáték, nem csak hardcore gamereknek
A boltokat járva szinte egyértelmű, hogy a társasjáték-piac aranykorát éli. A klasszikus, versengő játékok mellett egyre népszerűbbek a kooperatív és asszociációs játékok, így már tényleg mindenki megtalálhatja a számára izgalmas formát. A kooperatív típusúak a közös célokra, például egy szigetről való megmenekülésre vagy az univerzum közös megmentésére fókuszálnak, az asszociációs és absztrakt játékok pedig a kreativitásra építenek.
A modern játékok demokratizálták is a piacot: ma már nemcsak „hardcore gamerek”, hanem átlagos családok is tartalmas, közös élményt találhatnak a társasozásban. Ugyanakkor vannak olyan különlegességek is, mint például a Sikoly társasjáték, amelyben a technológia is szerepet kap: applikáció használatával ugyanis a játék egy pontján a résztvevők egy hívást kaphatnak, és az itt elhangzottak döntik el a további lépéseket.
Érdekesség, hogy míg a játékokat általában többnyire az anyukák veszik, az apukák inkább a társasjáték-felelősök és a távirányítós autók beszerzésében is szívesen is kiveszik a részüket, hiszen tudjuk, hogy „minden játék a bennünk lévő kisgyerek öröme” – fogalmaz a REGIO JÁTÉK ügyvezető igazgató-helyettese.
A játékok nem az Északi-sarkról, hanem Kínából érkeznek a fa alá
A játékok döntő többsége Távol-Keletről, elsősorban Kínából érkezik, ahol a jól kiépített ipar lehetővé teszi a tömeggyártást. A hazai gyártás ezzel nem tudja felvenni a versenyt, a magasabb alapanyagköltségek és a korlátozott exportcsatornák miatt, így szinte olcsóbb az ottani késztermék, mint az európai nyersanyag.
A játékpiac továbbá jelentősen előfinanszírozott, így elvileg akár már szeptemberben beszerezhetnénk az összes karácsonyi ajándékot. A REGIO JÁTÉK-nál a rendeléseket minimum fél évvel előre leadják, hogy a játékok időben, augusztus végére megérkezzenek. A nagykereskedőik pedig jellemzően szeptember elején töltik fel készleteiket a viszonteladók és vásárlók számára.
Automatizált raktárból, gyorsan, pontosan
Mindennek hátterében óriási logisztikai rendszer áll. A REGIO JÁTÉK 10 ezer négyzetméteres, 2017 óta működő törökbálinti raktára a szezonális időszakban hatalmas terhelést kap. A Kínából, hajóval érkező árukat, az uniós vámellenőrzés után, kamionnal szállítják az országba, majd a központba. Itt szortírozás és betárolás következik, vagy továbbítják az árut a 44 üzlet és a webáruház számára. Mivel karácsony előtt az átlagoshoz képest akár négy-ötszörösére is felpörög a forgalom, ilyenkor akár naponta kétszer is kiszállítanak az üzletekbe.
A raktárt 2020-ban automatizálták, hogy még inkább felgyorsítsák a munkafolyamatokat, minimalizálják a hibákat, és csökkentsék az emberi erőforrásokra való túlzott támaszkodást, mivel a jó munkaerő megtalálása a raktári környezetben is komoly kihívás. A Siemens-technológiával vezérelt és automatizált rendszer most 10 másodpercenként helyez fel egy dobozt a 800 méter hosszú szalagra, kezelve a legkisebb diafilmtől a kétméteres plüssmackókig minden terméket. A fejlesztés a hatékonyság mellett a készletpontosságot is javította: a gép a vonalkódok alapján válogatja a beérkező árut, így például látja, adott darabból mennyit kell betárolni, és mennyi kerüljön a boltokba.
Zöldül a játékpiac is
Ma már a piac és a vásárlók is elvárják, hogy egyre fenntarthatóbb módon állítsák elő a játékokat, miközben azok esztétikusak maradnak. Ez kezdetben ellentmondott a kínai beszállítói logikának, hiszen ez plusz erőforrásokat igényel a gyártás során.
A szülők elsősorban a gyerekek egészsége miatt keresik ezeket a megoldásokat, de persze a pénztárca érzékenysége még mindig meghatározza a döntéseket Gyaraki Dávid szerint. A szakember az Ipar Hangjai podcast friss epizódjában emellett elmondta, hogy nem csak a késztermékek esetében szentelnek figyelmet a környezettudatos megoldásoknak, hanem a törökbálinti raktár működtetését is napkollektorok, illetve energiatároló rendszer segíti, sőt, évtizedek óta bejáratott módszereik vannak a játékok és a kartoncsomagolások újrahasznosítására is.
A teljes adás meghallgatható a Siemens-világ podcast csatornán, valamint az alábbi felületeken:
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Cégek csatlakozását várják a Nemzeti Faültetés Napjához
„Az ország 8 régiójában több helyszínen ültetünk el legkevesebb 100 ezer fát 2025. március 1-jén, de jóval többet szeretnénk, ezért várjuk további környezettudatos cégek jelentkezését” – mondta el a 10 millió Fa főkoordinátora, Hervai Franciska. A partnereink ESG törekvéseik elérése mellett komoly megjelenési felületet kapnak a helyszíneken és kampányaink során, melyeket a Content’ n more (CNM) reklámügynökség koordinál.
Máris több mint 30 közéleti személyiség, köztük Geszti Péter, Döbrösi Laura, Litkai Gergely, és Csányi Vilmos etológus csatlakozott a 10 millió Fa közösség által kezdeményezett Nemzeti Faültetés Napjához. A művészek mellett több cég is beállt a soha nem látott méretű faültetés mellé, mint a Gránit Bank, Anima Travel, Gigawood. „Továbbra is keressük céges partnereinket, akik a „kötelező zöldkonferenciákon túl, 2025 tavaszán cselekednének is, hogy túlszárnyalhassuk eredeti elképzeléseinket, és minél többen örülhessenek az erdősítés, Miyawaki-faültetés, csemeteültetés, városi ültetés eredményeinek – mondta el Hervai Franciska. A 10 millió Fa főkoordinátora hozzátette, hogy a vállalkozások számára a faültetés élménye, és ESG céljaik elérése mellett komoly brandépítési lehetőséget is biztosítanak.
Komoly értéket kapnak a Nemzeti Faültetés Napja partnercégei
A Nemzeti Faültetés Napja során több száz helyszínen, erdőszélen, városi környezetben ültetünk – mely helyszíneken megjelenést biztosítunk partnercégeinknek. Ezenfelül közösségi médiás és sajtómegjelenéseket is szervezünk a Content’ n more (CNM) reklámügynökség támogatásával, melyen partnereink a Nemzeti Faültetés Napja és a 10 millió Fa brand mellet jelenhetnek meg – mondta el Hervai Franciska.
„Nem csak fákat, gondolatokat is ültetünk!”
„Sokak számára túl nagy falatnak tűnik a klímaválsággal felvenni a küzdelmet, mondván, a kormányok, gazdasági szereplők nélkül mindez lehetetlen. Ugyanakkor programtervekkel, konferenciákkal, tanulmányokkal teli a polc, látjuk hová jutottunk, itt a cselekvés ideje! Ahogyan Csányi Vilmos ökológus fogalmazott sajtótájékoztatónkon, ’Magyarországon mintegy 6 milliárd fa található, ezt kellene duplázni, triplázni. A 10 millió fa elültetése az első lépés”. Mi a 10 millió Fánál tapasztaljuk, hogy a faültetésekkel egyben gondolatokat is ültetünk, melyek hosszútávon egy olyan tudatos társadalom kialakulásához vezethetnek, amely képessé válhat szembenézni a globális felmelegedés helyi kihívásaival” – hívta fel a figyelmet Bojár Iván András, a Nemzeti Faültetés Napjának ötletgazdája, a 10 millió Fa alapítója.
Várják csapatok, közösségek, iskolák, dalárdák, focicsapatok és egyházak csatlakozását is a Nemzeti Faültetés Napjához!
„A fa törzse kör alakú, nincs se jobb, se bal oldala. És ugyanígy, nincs bal- és jobboldali klímaválság, hőguta, aszály, árvíz és elsivatagosodás sem” – vallja Bojár Iván András.
A Nemzeti Faültetés Napján, (melyre itt lehet regisztrálni) a becsatlakozó civileken túl valamennyi magyarországi szervezet és szerveződés, intézmény és vállalat részt vehet. Magukat erre az egy alkalomra megszervező iskolák, osztályok, óvodák, laktanyák, egyetemek, tancsoportok, cégek, színházak, kórházak, sport és egyházi közösségek, énekkarok, kiránduló társaságok, multicégek alkalmazottai, jógások és madarászok, a legkülönfélébb társadalmi vagy civil szervezetek tagjai, de akár a nemzeti tőkésosztály vállalatai is – szögezi le a 10 millió Fa alapítványa.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Népszerű
A HONOR Magic V3 és V2 a minimalista divat legjobb barátai
10 panasz, amit elkerülhetsz, ha mozogsz a munkahelyeden
Új fejlesztés: az energiahatékonyságot és a munkabiztonságot is szolgálja az intelligens, elektromos rásegítő hajtású komissiózó kocsi
GreenGo: Még közelebb a repülőtérhez – új zóna nyílt a terminál mellett
Robotokkal segíti a hatékonyabb oktatást a Yettel
A SkyShowtime és a Magyar Telekom prémium szórakoztatást kínál a magyar nézőknek
Számos innovációs díjjal ismerték el az LG-t a CES 2025 bírái
Újfajta motorindítót hoz a Siemens
Ez lett a legdrágább Casio karóra, ami hazánkban eddig valaha forgalomba került
Melody of Europe: Szimfónia született Európa mobilhálózati adataiból
Kapcsolódó cikkek
Technokrata.hu
Ezek voltak a leginspirálóbb üzleti könyvek 2024-ben
Miller Dávid: Felemelő, ha tudunk segíteni
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet új innovációs képviseletet nyitott Magyarországon
A magyar átlagnál drágábban vásárolnak ingatlant a külföldiek
MI-összegzés: 2024 – az év, amikor elkezdett helyettünk dönteni a mesterséges intelligencia
Ezek az ajándékok kerülnek a karácsonyfa alá
A Honda megerősítette, hogy 2026 elején érkezik a Prelude Európába
ViewSonic M1X hordozható projektor a tökéletes útitárs a valódi szabadságot kedvelőknek
Cégek csatlakozását várják a Nemzeti Faültetés Napjához
Most érlelődnek az újévi karrierfogadalmak
Műszaki-Magazin.hu
Ezek az ajándékok kerülnek a karácsonyfa alá
Rakománytípusok a logisztikában
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Kollaboratív robotok és az új generációs végeffektorok
A körforgásos gazdaságra fókuszál az SZTNH új, kkv-kat támogató kiadványa
A biogáz jövője a mi jövőnk is
Találjuk fel a jövőt – Gábor Dénes-díj 2024
Intralogisztika és digitalizáció – Logisztikai Évkönyv 2025
ViewSonic M1X hordozható projektor a tökéletes útitárs
Cégek csatlakozását várják a Nemzeti Faültetés Napjához
Ajánljuk
Friss
-
Szórakozás2 hét ago
Feltörekvő művészeket díjazott a HONOR Talents program
-
Gazdaság2 hét ago
Idén még megspórolható a szocho a TBSZ-nél
-
Okoseszközök2 hét ago
A hétköznapi élet lenyűgöző pillanatait mutatják be a legjobb idei mobilfotók
-
Okoseszközök2 hét ago
Újabb magyar siker a szuperszámítógépes világban
-
Tippek2 hét ago
Így vásárolunk idén karácsonyra: a magyarok 47%-a praktikus ajándékokra esküszik
-
Mozgásban2 hét ago
Amit a Black Friday utáni és a karácsony előtti csomagszállításról tudni érdemes
-
Ipar2 hét ago
AI-alapú hálózati biztonsági asszisztenst indított a Zyxel
-
Gazdaság1 hét ago
Több évre kiszámítható bankolást ígér az alapszámla