Connect with us

Ipar

Eljött a mikrogrid ideje – Saját hálózat biztosíthatja a fenntartható, stabil energiaellátást

mikrogrid

Bemutatkozik a jövő energiaellátásának alapegysége: intelligens energiagazdálkodási megoldással az áramhálózattól részben független, költséghatékony villamos rendszerek alakíthatóak ki.

A hagyományos áramhálózatok világszerte és Magyarországon is egyre nagyobb nyomás alá kerülnek, ahogy robbanásszerűen emelkedik a villamosenergia-igény, tömegesen jelennek meg megújuló termelő egységek, és változnak a felhasználói szokások. Az üzemeltetőknek emellett a klímavédelemi, az ellátásbiztonsági és a megfizethetőségi szempontoknak egyszerre kell megfelelniük. Ezekre a kihívásokra kínál hatékony választ a mikrogrid.

Saját hálózat, számos előnnyel

„Egy iparvállalat telephelyét, egy irodakomplexumot vagy kisebb településeket a mikrogridek segítségével akár jelentős részben függetleníteni lehet a közcélú áramhálózattól.”

– magyarázza Vass József, a Siemens Zrt. Smart Infrastructure divíziójának villamosenergia-hálózattal kapcsolatos és digitalizációs üzletfejlesztésért felelős szakembere.

 „Ez rugalmasabbá, így megbízhatóbbá teszi az elektromos ellátást, csökkenti az adott felhasználó energiaszámláját, emellett a megújuló energiaforrások, például naperőművek használatával fenntartható és környezetkímélő megoldás is. Mindeközben akár egy új bevételi forrás alapjait is megteremtheti a résztvevők számára.”

Azaz ezek az önálló helyi elosztóhálózatként működő, intelligens rendszerek mindig a pillanatnyi igényeknek megfelelően és az aktuális energiaárak figyelembevételével, mesterséges intelligenciát is használva, folyamatosan finomhangolják egy-egy épület vagy akár több létesítmény energiagazdálkodását. Ehhez összefogják a hozzájuk csatlakozó villamosenergia-termelő, -tároló és -fogyasztó berendezéseket. Ezekről valós idejű adatokat kapnak okos szenzorokon és kommunikációképes eszközökön keresztül, amelyeket gyakran felhőalapú rendszerek segítségével tárolnak és elemeznek.

Kiegyensúlyozott áramellátás, a megújulók integrációjával

2027-ig várhatóan az összes új áramtermelő kapacitás mintegy 90 százalékát a megújulók tehetik ki, amelyből 80 százalék az időjárásfüggő (nap- és szélenergia) technológiákhoz fog fűződni. Ezek előrejelzési bizonytalanságai és váratlan ingadozásai rendszerszinten okozhatnak ellátásbiztonsági problémákat, amelyeket a korábbiaknál jóval magasabb fokú intelligencia és automatizáció alkalmazásával lehet elkerülni.

A mikrogridek digitális megoldások segítségével folyamatosan felügyelik az eszközök állapotát, aktuális termelését és fogyasztását, így az algoritmusokra támaszkodva pillanatokon belül, automatikusan reagálnak az energiatermelésében bekövetkező változásokra. Ezáltal képesek kiegyensúlyozni a termelési ingadozásokat és a csúcsterhelési időszakokat („peak shaving”). Az alacsony fogyasztású vagy megújulóenergia-túltermelési időszakokban eltárolják az energiát, áramszünet esetén pedig a szükséges saját kapacitásokat elindítva biztosítják a zavartalan ellátást, majd a szünetet követően újraszinkronizálják a rendszert az elosztó hálózattal.

Mikrogrides példák: e-töltés, irodaház, ipari naperőmű

Amellett, hogy a mikrogridek tiszta, jövőálló rendszerekként fenntarthatóbbá teszik az energiatermelést, skálázhatóságuknak és rugalmasságuknak köszönhetően változatos körülmények között, számos célra telepíthetőek.

Tipikusan ilyen, gyorsan megtérülő befektetés lehet a hazánkban is egyre jelentősebbé váló e-mobilitás területe. Például a benzinkutak könnyebben szélesíthetik szolgáltatásaik körét elektromos töltéssel, ha a rendelkezésükre álló villamos energiát a korábbinál hatékonyabban „osztja el” egy mikrogrid rendszer. Így ahelyett, hogy költség- és időigényes elektromos hálózati infrastruktúra-bővítésbe kellene beruházniuk, önálló rendszert is kialakíthatnak, naperőmű és energiatároló alkalmazásával. Nagyobb méretű e-flották esetében pedig a töltőegységek igény szerinti teljesítménykiosztását, vagy a holtidőkben a „felesleges” energia értékesítését is szabályozhatják mikrogriddel.

A mikrogridek emellett az áramszolgáltatóval való folyamatos kommunikáción alapuló vezérléssel nagyobb, akár akkumulátoros energiatárolóval kombinált, napelemparkok termelését szintén képesek optimalizálni. Magyarországon például már létezik olyan ipari naperőmű, amelynek szabályozását egy új, mikrogridhez hasonló technológia látja el. Ez a szoftveres megoldás automatikusan a pillanatnyi telephelyi igényekhez igazítja a napelemek termelését.

A nemzetközi szintérre kitekintve pedig a mikrogridek már többszörösen bizonyítottak: egyetemi campusok, irodaházak energiaellátását teszik hatékonyabbá, illetve fenntarthatóbbá. Például így működik a Siemens bécsi és müncheni központja is.

A technológiáról készült tanulmány teljes terjedelmében, rövid regisztrációt követően, erről az oldalról letölthető.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ipar

Az Emerson oxigénelemzője egyszerűen használható a tüzelő berendezések optimalizálásához

Az Emerson a mai napon bemutatta az új Rosemount™ CX2100 helyszíni oxigénelemző készüléket, amelynek célja, hogy biztosítsa a tüzelő berendezések folyamatainak optimalizálásához szükséges kritikus információkat, és segítse a gyártókat a kibocsátási normák teljesítésében, az energiaköltségek csökkentésében és a biztonság növelésében.

Az ilyen típusú elemző készülékeket széles körben használják különböző iparágakban, többek között az energia- és közüzemi, a vegyi és petrolkémiai, a cellulóz- és papíriparban, a kőolaj- és finomítóiparban, a fémiparban és a bányászatban.

A jelenlegi tüzelőberendezési folyamatokhoz használt oxigénelemzők telepítése, üzembe helyezése és karbantartása általában nehéz, ami megnehezíti a folyamatok optimalizálását. Ezzel szemben a CX2100 egyszerűen telepíthető, és számos kiegészítővel rendelkezik, amelyekkel különböző folyamatokhoz, például magas hőmérsékletű, magas részecsketartalmú és magas kéntartalmú alkalmazásokhoz is telepíthető. A távadó a szondától akár 91 méterre (300 láb) is felszerelhető, ami tovább egyszerűsíti a telepítést, ami különösen fontos az üzemeltetők és karbantartók biztonsága szempontjából.

A CX2100 üzembe helyezését a helyi kezelői felület útmutatóval ellátott beállítási és üzembe helyezési funkciója egyszerűsíti, amely hét nyelven elérhető. A távadó kapacitív érintőgombokkal rendelkezik, számos testreszabási lehetőséggel, és a belső elektronikát védő, strapabíró fémházban van elhelyezve. Az irányított beállítás távoli, központigépen, például vezérlő- vagy eszközkezelő rendszeren keresztül is elvégezhető.

A szonda gyors csatlakoztatási/leválasztási funkciója megkönnyíti a karbantartást, mivel nincs szükség újrakábelezésre, így gyorsabban megvalósítható a csere. A hosszú élettartamot a kerámia vagy Hastelloy diffúzorok biztosítják, amelyek megvédik a szondát a magas hőmérsékleti körülmények között bekövetkező károsodástól, és ezek a diffúzorok a helyszínen cserélhetők.

Az automatikus kalibrálás és az automatikus kalibrálás-ellenőrzés funkciók rendszeresen mérik az analizátor pontosságát, így a technikusok több időt fordíthatnak magasabb értékű feladatokra, és a biztonság is javul, mivel az analizátor kalibrálási határain belül marad. A biztonságot tovább javítja a lángbiztonsági reteszelés, amely automatikusan kikapcsolja a szonda fűtőelemét, ha lángkioltást észlel.

További információ: Emerson.com/RosemountCX2100.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Afrika legnagyobb üvegkonténer-gyára nyírbátori rendszerekkel működik

Palackmozgatás és palettázás – Az MSK Hungary nyírbátori szakemberei kulcsszerepet játszottak Afrika legnagyobb üvegkonténer-gyárának, az Ardagh Glass Packaging–Africa nigeli üzemének fejlesztésében. A „cold end” palackmozgató, palettázó és csomagoló rendszerek magyar mérnöki tudással, helyben gyártott berendezésekkel és Siemens-eszközökkel valósultak meg. A projektről Uwe Jonkmanns-szal, az MSK Covertech Group nemzetközi értékesítési és marketingigazgatójával beszélgettünk.

A nyírbátori MSK Hungary immár közel három évtizede a hazai és nemzetközi ipari csomagolástechnika meghatározó szereplője. Az 1995-ben alapított gyártóegység mára közel 400 munkatárssal, korszerű gyártócsarnokokkal, saját fejlesztő csapattal és teljes körű mérnöki kompetenciával dolgozik, és a cégcsoport egyik legfontosabb exportbázisa.

MM: Milyen szerepet tölt be az MSK Hungary a cégcsoporton belül?

Uwe Jonkmanns (UJ): Nyírbátor a csoport központi gyártóbázisa és fő termelési telephelye. Itt készülnek az MSK acélalkatrészei, a felületkezelés és az összeszerelés is itt történik; komplett gépeket és szállítópálya-rendszereket építünk, amelyeket közvetlenül a vevőknél telepítünk. Az elmúlt években több mint 20 millió eurót fordítottunk épületekre, gépparkra és automatizálásra, ennek köszönhetően az egyedi alkatrészgyártástól eljutottunk a komplett, átadásra kész berendezésekig. Portfóliónkban többek között stretch-hood csomagológépek, palackszállító és anyagmozgató rendszerek, emelők és forgatóasztalok szerepelnek.

MM: Az MSK termékeivel mely piacokra fókuszál, kik tartoznak a fontosabb vevői közé?

UJ: Fő piacunk a konténerüveg-ipar, ahol a teljes „cold end” – palackmozgatás, palettázás, csomagolás, raktározás – megoldásait szállítjuk, a szegmens meghatározó nemzetközi szereplőjeként. Emellett jelen vagyunk az építőanyag-, a papír- és csomagolóiparban, az italgyártásban – itt egyedülállóan végzünk palettakicsomagolást a töltőüzemekben –, továbbá a háztartási gép- és a vegyiparban. Hazai referenciáink közül kiemelhető az Unilever, a MOL és az Electrolux; jelenleg egy zöldmezős üveggyár teljes „cold end” rendszerén dolgozunk, ami az MSK Hungary eddigi legnagyobb megrendelése.

MM: Milyen speciális kompetencia teszi a hazai vállalatot különlegessé a gyártáson túl?

UJ: Nyírbátorban működik a saját HMI- és vizualizációs szoftverfejlesztő csapatunk (Management System / EMSY), amely a gépeink vezérlésének kulcseleme világszerte.

MM: Bemutatná az egyik afrikai projektjüket, amelyet régi partnerével, az Ardagh Glassnál valósítottak meg? Hogyan indult, mi volt a fő célja?

UJ:  Ez egy konténerüveggyár az Ardagh Glass Packaging–Africa (korábban Consol, az Ardagh Group része) számára, amely a világ egyik legnagyobb konténerüveg-gyártója. Az MSK évek óta erős szereplő a dél-afrikai üvegipari piacon, korábban is szállítottunk ehhez az ügyfélhez, így ez egy újabb megbízás egy hosszú távú partnerségben. Nyírbátori rendszereinkkel segítjük Afrika legnagyobb üvegkonténer-gyárát abban, hogy a cold end megbízhatóan és nagy sebességgel működjön.

MM: Mi motiválta a beruházás elindítását, mi volt a fő cél?

UJ: Az Ardagh Glass Packaging–Africa a dél-afrikai üvegpiac növekvő igényeire reagálva döntött úgy, hogy bővíti kapacitását Nigelben, és ehhez ismét az MSK-t választotta a technológia és a szervizháttér miatt. Az üveggyárak 24/7-ben üzemelnek, a kemencéket nem lehet leállítani, ezért kulcsfontosságú volt egy megbízható, nagy sebességű, modern „cold end” rendszer telepítése, amely hosszú távon is fenntartható és hatékony működést biztosít.

MM: Mik voltak a beruházás fő elemei, milyen ütemezéssel valósult meg, és milyen kihívásokkal találkoztak közben?

UJ: A teljes „cold end” rendszert szállítottuk – mindent, ami a palackok formázása és lehűtése után következik. A projekt célja egy nagy sebességű, modern rendszer telepítése volt, amely akár 500–600 palackot kezel percenként üdítőital-, bor- és sörpalackozó sorokon. A megrendeléstől a szállításig körülbelül 6–7 hónap telt el, a hajózás 4–6 hétig tartott, a helyszíni telepítés és üzembe helyezés pedig 6–8 hét alatt zajlott le. Jelentős technikai vagy kulturális akadályokkal nem szembesültünk, hiszen régóta dolgozunk együtt az Ardagh Glass Packaging–Africával, mindkét fél pontosan ismeri a folyamatokat és az elvárásokat.

MM: Miért éppen Siemens-berendezéseket választottak ehhez a projekthez, és milyen eszközöket, megoldásokat építettek be?

UJ: Vezérléstechnikát és a kulcskomponenseket minden projektünknél Siemens-megoldásokra standardizáltuk, így itt is Siemens PLC-k és egyes hardverelemek kerültek beépítésre a vezérlőszekrénybe. Ez a szabványosítás nemcsak megbízható és energiahatékony működést biztosít, hanem egységes programozási és karbantartási környezetet is teremt a világ bármely pontján. A vevőink számára ez külön előny: a Siemens globális alkatrész- és szervizhálózatára támaszkodhatnak, így a folyamatos 24/7-es üzemeléshez szükséges támogatás mindenhol elérhető.

MM: Vannak-e már tapasztalatok, eredmények a projekttel kapcsolatban?

UJ: A rendszer már üzemel, és a beindítás zökkenőmentesen zajlott. Az első tapasztalatok alapján a berendezések a tervezett sebességen és hatékonysággal működnek, így az ügyfél már most élvezi a nagyobb kapacitás előnyeit. Az MSK gépeit hosszú élettartamra tervezzük: tipikusan 20–25 évig szolgálnak, két kemenceciklust is lefedve, miközben stabil teljesítményt és megbízható működést biztosítanak.

MM: Milyen további fejlesztéseket terveznek?

UJ: Családi vállalatként az innováció nálunk stratégiai kérdés. Most a szoftver- és mesterségesintelligencia-integrációra összpontosítunk: olyan megoldásokon dolgozunk, amelyek még magasabb szintű automatizálást, prediktív karbantartást és önállóan hibát jelző, kezelési utasításokat adó gépeket tesznek lehetővé – különösen fontos ez ott, ahol az operátorok kevésbé képzettek. Új szoftvermegoldásainkat és digitális szolgáltatásainkat a következő kiállításon mutatjuk be, ezek egy része már most is pilotfázisban van ügyfeleinknél.

www.siemens.hu
www.msk.hu


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Magyar siker: Dunavecsén készül az adatközpontok szíveként emlegetett kapcsolóberendezés

Elérte teljes kapacitását a Schneider Electric dunavecsei Duna Smart Power Systems (DSPS) üzemében az Okken termékeket készítő első gyártósor.

A vállalat többek között az adatközponti piacon tapasztalható jelentős felfutásra reagálva döntött úgy, hogy új termékcsaládot vezet be.  Európában egyedül ebben a létesítményben készítik az adatközpontok villamosáram elosztásáról gondoskodó kisfeszültségű kapcsolóberendezéseket olyan ügyfelek számára, amelyek megbízható és nagy teljesítményű elektromos megoldásokat igényelnek

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Schneider Electric dunavecsei okosgyárának fejlesztése, egy évvel a projekt elindítása után, idén júliusra elérte teljes kapacitását az új, Okken berendezéseket készítő gyártósor. Ez egyben azt is jelenti, hogy bővült a DSPS termékportfóliója, a középfeszültségű mellett már kisfeszültségű kapcsolóberendezéseket is készítenek az üzemben.

Az elmúlt években jelentős felfutás volt tapasztalható az adatközponti piacon, erre az igényre reagálva döntött úgy a Schneider Electric, hogy az Okken berendezések gyártásába a dunavecsei üzem is bekapcsolódik. Ezek a kisfeszültségű kapcsolóberendezések gondoskodnak a villamosáram elosztásáról például az adatközpontokban. Az Okken gyártósor tervezése, telepítésének előkészítése, valamint a munkatársak képzése tavaly júliusban indult el, októberben történt meg a kvalifikáció, januárban került sor a vevői auditra, áprilisban pedig már az első szállítmány is elindult Dunavecséről.

A Schneider Electric idén márciusban jelentette be, hogy 44 millió eurós beruházással 18 000 négyzetméteres új üzemrészt alakít ki a DSPS-ben. Az új egység kivitelezése már folyamatban van, és a piaci igényekre reagálva ott is az adatközpontokba szánt Okken berendezések gyártásával és tesztelésével foglalkoznak majd.

Tavaly májusban adták át ünnepélyes keretek között a Schneider Electric 28 ezer négyzetméteres DSPS üzemét, amely a vállalat egyik legnagyobb, egyedi rendelésre történő tervezés (engineering-to-order, ETO) metodikán alapuló gyára Európában. A Schneider Electric legújabb SF6-mentes középfeszültségű kapcsolóberendezéseinek, az RM AirSeT európai központi üzemeként működik.

A létesítményben a társaság épület- és energiamenedzsment rendszereit használják, ami éves szinten 20-25 százalékos energiamegtakarítást, illetve 600 tonna CO2-kibocsátás elkerülését jelenti egy hasonló méretű, ilyen megoldásokkal nem rendelkező üzemhez képest. Az intelligens gyár rendszerei a Schneider Electric digitális épületirányítási szolgáltatásaihoz és energiagazdálkodási megoldásaihoz kapcsolódnak, ezáltal lehetőség nyílik a termelés digitális nyomon követésére a maximális energia- és folyamathatékonyság érdekében.

„Jövőformáló vállalatként kulcsfontosságú számunkra, hogy rugalmasan reagáljunk a piaci változásokra, és energiahatékony, biztonságos működést segítő berendezésekkel támogassuk ügyfeleink törekvéseit. Az adatközpontok esetében hatalmas növekedést látunk, ez indokolja, hogy bővítsük az Okken termékeink gyártását. Magyarországi okosgyárunk pedig kitűnő helyszín erre, hiszen az itteni csapatunk a DSPS első fázisával már bizonyította szakértelmét. Az üzem bővítése révén olyan gyártási kapacitást alakítunk ki Magyarországon, ami alkalmas lesz arra, hogy párhuzamosan több nagy vevőt is kiszolgáljon”

– mondta el Aleksandar Bakic, a Schneider Electric dél-európai régiójának ETO gyártásért felelős alelnöke.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss