Okoseszközök
A környezettudatosságot ösztönzi használt okostelefonok értékesítésével a Yettel
Kiváló minősítésű, 56 ponton ellenőrzött készülékek is a szolgáltató polcaira kerülnek.
A fenntarthatóbb mobilhasználatot ösztönözve áprilistól kísérleti jelleggel használt prémium okostelefonok értékesítését indítja el a Yettel. A mobilszolgáltató kezdetben kizárólag a legmagasabb minősítési kritériumoknak megfelelő (A+ minősítésű), előzetesen szigorúan átvizsgált iPhone készülékeket tesz elérhetővé kínálatában az új telefonoknál kedvezőbb áron.
A használt mobiltelefonok globális piaca évről évre dinamikusan nő, a forgalom tavaly elérte az 55 milliárd dollárt, becslések szerint 2025-re pedig már 70 milliárd dollárra nőhet. Egy használt mobiltelefon beszerzése – új helyett – nemcsak a vásárló pénztárcájának kedvez, hanem a környezetet is kevésbé terheli. Az okostelefonok akár 60%-a nyersanyagokból – főleg vas- és színesfémekből – készül, és becslések[1] szerint egyetlen telefon újrahasznosításával 154 kilogramm nyersanyag – például vas-és színesfémek, nemesfémek, ritkaföldfémek, speciális fémek és egyéb anyagok – kitermelése spórolható meg és 50 kilogramm széndioxid-egyenértéknek megfelelő üvegházhatású gáz kibocsátása kerülhető el. A Yettel nemcsak a még használható készülékek vásárlását ösztönzi, ugyanis már több alkalommal bonyolított nagy népszerűségnek örvendő használt készülék-visszagyűjtési akciót is, amelynek eredményeként az elmúlt két évben eddig több mint 10 tonna készüléket hoztak vissza az üzletekbe a mobiltársaság ügyfelei. Ezen környezettudatos iránynak egy újabb lépése a kiváló minőségű, ellenőrzött használt telefonok értékesítésének kísérleti programja.
Újabb lépés a fenntarthatóbb jövő felé
Áprilistól kísérleti jelleggel a Yettel is bevezeti a használt, prémium okostelefonok értékesítését. A mobilszolgáltató célja, hogy meglévő és új ügyfelei számára egy környezettudatosabb és költséghatékonyabb mobilvásárlási alternatívát tegyen elérhetővé. A Yettel kizárólag A+ minősítésű, használt iPhone készülékek értékesítésével indítja el a próbaidőszakot. Ennek értelmében az okostelefonok szinte újszerű állapotban kerülnek a kínálatba, amelyek előzetesen egy 56 pontra – többek közt az akkumulátorra, a kijelzőre, a funkcionalitásra, valamint az adattörlésre vállalt teljes garanciára – kiterjedő átfogó bevizsgáláson esnek át.
A kártyafüggetlen készülékeket legalább 85%-os akkumulátor-életciklussal, töltőadapterrel, valamint töltőkábellel együtt értékesítik. A kínálatban elérhető készülékek életciklusa átlagosan 5 év; megfelelő tarifacsomaggal párosítva a telefonok nagyságrendileg akár bruttó 100 ezer forinttal is kedvezőbb áron érhetőek el azok aktuális piaci árához képest. A használt mobilok online és kiszállítással érhetőek el a kínálatban; a szolgáltató két év kellékszavatosságot és cseregaranciát is vállal rájuk.
„A mobiltelefonok másodlagos piaca hatalmas növekedést mutat, a készülékek élettartama kitolódik. Egyre többen döntenek használt okostelefon vásárlása mellett, mert környezetbarátabb és költséghatékonyabb választás, és egy néhány éves modell sem feltétlenül jelent kompromisszumot egy átlagos felhasználó számára”
– mondta Szafonov Olga, a Yettel lakossági kereskedelmi igazgatója.
„A legnagyobb karbonlábnyom egy telefon életciklusán belül annak gyártása során keletkezik, ezért a fenntarthatóság iránt elkötelezett vállalatként törekedni fogunk rá, hogy idővel bővítsük a kínálatban elérhető használt készülékeket”
– tette hozzá.
A Yettel bízik a program sikerében, és abban, hogy a használt prémium okostelefonok értékesítésének megkezdésével jelentősen hozzájárulhat a fenntarthatóbb mobilvásárlási trendek hazai elterjesztéséhez. A szolgáltató a tapasztalatok fényében dönt majd a program hosszabb távú folytatásáról és a kínálat bővítéséről. A Yettel új szolgáltatásának partnere a Recommerce.
További információ: https://www.yettel.hu/mobiltelefon/felujitott-es-hasznalt-telefonok
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
A Samsung kiterjeszti a Galaxy AI-t
A Samsung 2024-ben új korszakot nyitott mobil AI-alapú fejlesztéseivel és a Galaxy S24 szériával, azzal a céllal, hogy 2024-re több mint 200 millió eszközön elérhető legyen a Galaxy AI.
A Galaxy AI a bemutatása óta folyamatosan fejlődik, megváltoztatva az okostelefonok nyújtotta lehetőségeket: a Galaxy S25 felhasználók több mint 70 százaléka AI-eszközöket is alkalmaz. A mesterséges intelligencia alapú funkciók közül a Google Gemini használata növekedett a legnagyobb mértékben, legújabb S széria készülékein megháromszorozódott .
A Samsung egy évvel ezelőtt, az első Galaxy AI Fórum eseményen osztotta meg a mobil AI jövőjéről szóló, úttörő technológiai céljait, amelyek jelentős előrelépést jelenthetnek a felhasználóknak. Az idei konferencián a vállalat Symmetry Research kutatócéggel közösen végzett felméréséből kiderült: a felhasználók egyre gyakrabban igénylik a mobil AI használatát, emellett pedig változik a multimodális, proaktív és személyre szabott AI-funkciókhoz való hozzáállásuk.
A válaszadók közel fele (47%) jelenleg napi szinten használja a mesterséges intelligenciát, és úgy véli, hogy bonyolultabb lenne a mindennapi feladatvégzése az AI-alapú keresés, a személyre szabott értesítések és a hangasszisztens szolgáltatás használata nélkül. A válaszdók 45%-a pedig ugyanolyan rendszerességgel alkalmaz hangalapú utasításokat, mint használ billentyűzetet a feladatok elvégzéséhez.
A Samsung fejlesztéseinek lényegét az az elképzelés vezérli, hogy a felhasználóknak egyszerű és biztonságos, az igényeiknek megfelelő mobil AI-t kínáljon. A Samsung Galaxy – e cél jegyében – elkötelezett amellett, hogy a Galaxy AI-t 400 millió eszközön elérhetővé tegye az év végéig, és ezáltal még több felhasználó megismerhesse a mobil AI teljesítményét és lehetőségeit.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Érkezik Magyarországra az LG vezeték nélküli csúcstévéje, az LG OLED evo M5
Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy világszerte megkezdi legújabb vezeték nélküli OLED TV-szériájának értékesítését.
Az LG OLED evo M5 televízió az LG fejlett valódi vezeték nélküli (True Wireless) technológiáját, illetve a G5 OLED televízió képminőségét és falra simuló kialakítását ötvözi, ezzel pedig kábelmentesen értelmezi újra az otthoni szórakozás élményét.
Az M5 új mércét állít fel a prémium kategóriás vezeték nélküli otthoni szórakoztatás terén. A True Wireless technológia lényege, hogy nincs szükség kábeles kapcsolatra a televízió és a hozzá csatlakoztatott külső készülékek között, köszönhetően az LG saját fejlesztésű, veszteségmentes vezeték nélküli videó- és hangátviteli megoldásának, a Zero Connect Box-nak. Az M5 szakadozásmentes, gördülékeny 4K felbontású képmegjelenítést garantál akár 144 Hz-es képfrissítési rátával és alacsony bemeneti késleltetéssel, azaz a vezetékes kapcsolatnak megfelelő teljesítménnyel büszkélkedhet.
Az M5 kiemelkedő minőségű vezeték nélküli kapcsolatot garantál a bemeneti forrással még a profi játékosok számára is, akiknek különösen fontos a rendkívül gyors válaszidő. Az LG OLED evo sorozat örökségére építve az M széria tagjai is kompatibilisek mind az NVIDIA G-SYNC®, mind az AMD FreeSync™ Premium technológiával, így folyamatos és akadozásmentes játékélményt nyújtanak még gyors tempójú és nagyfelbontású (4K és akár 144Hz) akciójelenetek közben is. Az Intertek is igazolta az M5 által kínált rendkívül gyors, kevesebb mint 0,1 ms-os válaszidejű, pontos, éles és folyamatos játékélményt.
Az M5 tökéletes választást jelent azok számára, akik a prémium játékélmény mellett rendezettebb környezetre is vágynak. A hagyományos tévék hátulján több port található a gyakran használt HDMI-eszközök, például játékkonzolok csatlakoztatásához, így a nézőknek oda kell sétálniuk a készülékhez, hogy bekapcsolják az eszközöket vagy bemenetet váltsanak. Az M5 esetében azonban ezek a portok a Zero Connect Box-on találhatók, így például a konzolokat könnyen elérhető helyre – egy közeli polcra, szekrénybe vagy a kanapé mellé – helyezhetik a felhasználók, a tévé és a szórakoztató eszközök között pedig nincs szükség kábelekre.
Az M5 a házimozi-rajongók számára is kiváló választás, mivel támogatja a Dolby Atmos, Dolby Vision és Filmmaker® Mode technológiákat, így pontosan olyan térbeli hangzással és olyan képi világgal szólalhatnak és jelenhetnek meg a tartalmak, amilyet a rendezők eredetileg elképzeltek. A második generációs α (Alpha) 11 AI processzorral működő készülék az AI Picture Pro segítségével nagyobb színmélységet és részletgazdagságot, az AI Sound Pro pedig magával ragadó 11.1.2 csatornás hangzást kínál. Az LG továbbfejlesztett Brightness Booster Ultimate technológiája a hagyományos OLED modellekhez képest akár háromszorosára is képes növelni a képernyő fényerejét. A televíziók ráadásul automatikusan módosítják a környezeti fényviszonyokhoz mérten a képernyőbeállításokat is. Az M5 megkapta az UL Solutions „Tökéletes Fekete” és „Tökéletes Szín” tanúsítványait, valamint az Intertek 100 százalékos színhűségre és 100 százalékos színmennyiségre vonatkozó tanúsítványait is. A TÜV Rheinland „Tökéletes” minősítése szintén bizonyítja, hogy az M5 még erős nappali fény mellett is képes megőrizni a kép tisztaságát.
Falra simuló kialakításával és kábelmentes megoldásával az LG OLED evo M5 magával ragadó szórakozási élményt nyújt, a vezetékes kapcsolat során megszokott, kompromisszumok nélküli teljesítménnyel.
„Az LG 12 éve vezeti a globális OLED TV piacot, a vezeték nélküli televíziózás terén betöltött szintén vezető szerepünkkel pedig az otthoni szórakozás új korszakát nyitjuk meg”
– mondta Park Hyoung-sei, az LG Média és szórakoztatóelektronika üzletágának elnöke.
„Az OLED evo M5 jól példázza az innováció és a csúcsminőségű otthoni szórakozás iránti elkötelezettségünket.”
Az LG OLED evo M5 világszerte 97, 83, 77 és 65 hüvelykes képernyőméretekben kerül forgalomba. Magyarországon a 65 hüvelykes modellt vásárolhatják meg hamarosan az érdeklődők, amely már most megtekinthető az LG hazai bemutatótermében. A televízióiról további részletek a vállalat angol nyelvű weboldalán olvashatók.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
A Kingston új formátummal bővíti NV3 PCIe 4.0 NVMe SSD-i választékát
A Kingston Digital Europe Co LLP, a memóriatermékek és technológiai megoldások vezető nemzetközi gyártójának, a Kingston Technology Company, Inc.-nek a flash memóriákra specializálódott társvállalata, a mai napon bejelentette, hogy a korábbi 2280-as modell mellett bevezetett egy új formátumot azon felhasználók számára, akik nagy sebességű, alacsony fogyasztású NVMe-tárhelybővítést szeretnének kompatibilis laptopokhoz és kézi játékkonzolokhoz. Ez a NV3 PCIe 4.0 NVMe M.2 2230 SSD.
A Kingston NV3 PCIe 4.0 NVMe 2230 egy kis méretű, egyoldalas M.2 2230-as (22 x 30 mm) kialakítású SSD, amely a korlátozott tárhellyel rendelkező rendszereknek kínál akár 2 TB-os2 tárhelybővítést. A Gen 4×4 NVMe-vezérlővel felszerelt NV3 2230 akár 6000/5000 MB/s3 olvasási/írási sebességre képes. A használatával kialakított rendszerek sokkal jobban reagálnak, és képesek különböző méretű terhelések kezelésére.
„Örömünkre szolgál, hogy új taggal bővíthetjük NV3 2230 SSD-ink családját, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy a készülékek képességeinek javítása mellett a felhasználói élmény tekintetében is szintet léphessenek, legyen szó akár munkáról, akár játékról”
– mondta Tony Hollingsbee, a Kingston EMEA-régiójának SSD-üzletért felelős vezetője, majd hozzátette:
„Az NV3 2230-at a sebesség és a megbízhatóság jellemzi, így egyaránt ideális mindazon alkotók és játékosok számára, akik készen állnak a jobb teljesítményre.”
Az NV3 2230 SSD 500 GB-tól 2 TB-ig terjedő kapacitásban biztosít tárhelyet számos alkalmazás, fájl, játék és egyebek számára. Az NV3-hoz 1 éves, ingyenes Acronis® True Image for Kingston szoftver, valamint a Kingston SSD Manager alkalmazás is jár, amely lehetővé teszi a felhasználók számára a meghajtóállapot és a lemezhasználat figyelését, a meghajtó firmware-jének frissítését és az adatok biztonságos törlését.
További információkért látogass el a kingston.com címre.
Az NV3 PCIe 4.0 NVMe 2230 SSD jellemzői és műszaki adatai:
- Formátum: 2 2230
- Interfész: PCIe 4.0 x4 NVMe
- Kapacitás: 500 GB, 1 TB, 2 TB
- Szekvenciális olvasás/írás:
- 500 GB – 5000/3000 MB/s
- 1 TB – 6000/4000 MB/s
- 2 TB – 6000/5000 MB/s
- NAND: 3D
- Tartósság (írt bájtok összesen):
- 500 GB – 160 TB
- 1 TB – 320 TB
- 2 TB – 640 TB
- Tárolási hőmérséklet: –40 °C ~ 85 °C
- Működési hőmérséklet: 0 °C ~ 70 °C
- Méret: 22 mm x 30 mm x 2,3 mm
- Súly:
- 500 GB – 2,6 g
- 1 TB és 2 TB – 2,8 g
- Üzemen kívüli rezgés: 20 G (20–1000 Hz)
- MTBF: 2 000 000 óra
- Garancia/támogatás: Korlátozott 5 éves garancia ingyenes műszaki támogatással
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Szórakozás2 hét ago
A Balaton Park Circuit készen áll a MotoGP-re és a World Superbike-ra
-
Ipar2 hét ago
Rangos elismerést kapott a Hankook a dunaújvárosi Semmelweis-napi ünnepségen
-
Okoseszközök2 hét ago
Indul a Real-Time Text, vagyis a valós idejű szöveg a Telekom hálózatán belül
-
Gazdaság1 hét ago
70 ezres drágulás egy hónap alatt, és más érdekességek a KSH és Használtautó.hu első közös statisztikájából
-
Mozgásban1 hét ago
A Forma–1-es Brit Nagydíjon versenyez Molnár Martin a hétvégén
-
Mozgásban2 nap ago
A Kia EV5 az elektromos mobilitást az európai vezetők igényeihez szabja
-
Gazdaság1 hét ago
TIME100: a Huawei a világ legbefolyásosabb vállalatai között
-
Gazdaság2 hét ago
Másodpercek alatt csap le a mesterséges intelligencia