Connect with us

Ipar

Innovatív jármű- és gyalogos-forgalommenedzsment alkalmazást fejlesztettek a Széchenyi István Egyetemen

Akadálymentes és folyamatos jármű-, illetve gyalogosközlekedést tesz lehetővé az UniParking elnevezésű forgalommenedzsment-alkalmazás, amelyet az Uni Inno Zrt.-nél, a győri Széchenyi István Egyetem százszázalékos tulajdonában lévő vállalkozásnál fejlesztettek ki.

Az innováció a valós piaci igényeket kiszolgálva a beléptetést és forgalomirányítást is új szintre emeli a felhőalapú rendszer segítségével.

A Széchenyi István Egyetem elkötelezett az innovációk létrehozása iránt, az általa alapított Uni Inno Zrt. célja pedig a szellemi alkotások támogatása, a fejlesztési eredmények hasznosításának elősegítése. Az NKFIH 2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV pályázaton nyertes projekt során a cég az Uninet Kft. és a Digitális Fejlesztési Központ szakértőinek bevonásával speciális rendszert valósított meg. Az UniParking forgalommenedzsment-alkalmazás sajátossága, hogy az eddigieknél sokkal rugalmasabban és könnyebben integrálja az adott területen található kapukat, ajtókat, sorompókat, több technológiával elősegítve a belépéshez szükséges jogosultság meghatározását és kezelését.

„A gyalogosbeléptetés esetében a klasszikus kártyás megoldást azzal egészítettük ki, hogy az alkalmazásban virtuális kártyát tudunk létrehozni, amely igény esetén rendszeres vagy egyszeri belépésre is jogosíthat”

– fogalmazott Daliás Tibor, az egyetem Digitális Fejlesztési Központjának fejlesztőmérnöke. Hozzátette, a járműforgalom esetében a hagyományos rendszámfelismerő rendszerhez ugyancsak kioszthatók hasonló jogosultságok.

„Ezt egészítettük ki azzal a foglaltságjelző rendszerrel, amely kameraképek és a mesterséges intelligencia segítségével működik. Mindez jelentősen megkönnyíti a felhasználók dolgát, akik így az alkalmazásban arról is tájékozódhatnak, hogy a területen belül hol találnak szabad parkolóhelyet”

– fogalmazott. A költséghatékonyságot növeli, hogy a kameraképek feldolgozása kiválthatja a fizikai foglaltságjelző berendezéseket, hiszen a mesterséges intelligencia felismeri a szabad helyeket.

A rendszer felépítése moduláris, tehát teljes egészében a megrendelő igényeire szabható. Az alkalmazás akkor is használható, ha csak a gyalogos- vagy csak a járműves rendszerre van szükség, ha teljesen új rendszert kell kiépíteni, sőt akkor is, ha valaki a meglévőt szeretné „felokosítani”.

A mai kor embere magától értetődőnek tartja a mobilitást, így a járművek száma rohamosan növekszik. Ezek kezelése, elhelyezése viszont egyre nehezebb feladat, főleg a nagy forgalmú intézményeknél, kereskedelmi egységeknél.

„Innovációnk abban segít, hogy a beléptetés és a forgalomirányítás folyamatai egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá váljanak. Olyan integrált megoldásokat kínálunk, amelyek zökkenőmentesen kezelik a járművek és a gyalogosok mozgását, biztosítva a hozzáférési jogosultságok precíz kezelését. A felhőalapú rendszer lehetővé teszi a valós idejű azonosítást és a biztonsági rendszerek folyamatos kommunikációját, hogy minden helyzetben kontroll alatt lehessen tartani a forgalmat a szoftver segítségével. Az azonnali megjelenítést erősíti az 5G-képes kommunikáció”

– összegezte a fejlesztőmérnök.

Az UniParking rendszer egyaránt alkalmas bevásárlóközpontok, sportlétesítmények, iroda- és parkolóházak, parkolóudvarok, ipari létesítmények, kórházak, közszolgálati intézmények, valamint turisztikai célú attrakciók forgalommenedzselésére. Használatával a parkolók kihasználtsága is növelhető, amely sok esetben többletnyereséget jelent.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ipar

Élen jár a Schneider Electric hazai csapata a nők egyenjogúságának biztosításában

Nagyszabású, a nők értékesítési területen történő érvényesülésére fókuszáló workshopot rendezett a közelmúltban a Schneider Electric „Sustainability Business” üzletágának budapesti központja.

A vállalat Magyarországon már a múlt évben elérte a globális tervekben 2025 végéig megfogalmazott célkitűzéseket a nők arányára vonatkozóan az újonnan felvettek és a vezetők körében.

A háromnapos, budapesti „Women in sales” rendezvénysorozat célja az volt, hogy megvizsgálják, milyen akadályok nehezítik a nők elhelyezkedését az értékesítési területen, illetve milyen módszerekkel lehetne támogatni az érvényesülésüket ezekben a pozíciókban. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az értékesítők között alacsonyabb a nők aránya, mint a férfiaké, és ez különösen igaz a mérnöki tudást igénylő ágazatokra. A Schneider Electricnél az elmúlt években az értékesítési pozíciókban számottevő javulás volt, mára ezen a területen elérte a 24 százalékot a nők aránya, a vezetői posztokon pedig a 17 százalékot.

„Úgy gondoljuk, hogy a nők ugyanúgy tudnának érvényesülni az értékesítői szerepkörben is, mint a férfiak, hiszen rendelkeznek a szükséges képességekkel, ráadásul új értékeket is be tudnának hozni erre a területre. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a meglévő sztereotípiák, a családban betöltött szerepük miatt, illetve a megfelelő mentori támogatás és magabiztosság hiányában sokan eleve lemondanak arról, hogy erre a pályára lépjenek. A budapesti „Women in sales” rendezvényünk volt az első ilyen jellegű, nagyobb program a cégen belül, amelyen a világ számos országából mintegy 60 kollégánk vett részt. Nagyon fontosnak tartom, hogy a hasonló, a közösségépítést is jelentős mértékben támogató eseményeken keresztül ne csupán felhívjuk a figyelmet erre a kihívásra, hanem a tapasztalatok és a tudás megosztásával megoldási javaslatokat is megfogalmazzunk”

– mondta el Gábor Csilla, a Schneider Electric „Sustainability Business” üzletág budapesti központjának HR vezetője.

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat 2025 végéig megfogalmazott ESG célkitűzései között szerepel a nők arányának növelése az újonnan felvettek és a vezetők között is. A tervek szerint az idei év végére az újonnan felvettek körében a nők arányát 50 százalékra, az első vonalbeli vezetők között 40, míg a felsővezetők esetében 30 százalékra kell növelni. A társaság legfrissebb, a tavalyi utolsó negyedévre vonatkozó jelentése alapján, globális szinten az újonnan felvettek 42 százaléka volt nő, az első vonalbeli vezetők körében 30, míg a felső vezetőknél 31 százalék volt az arányuk. A vállalat törekvéseinek és elért eredményeinek elismeréseként zsinórban hatszor szerepelt a Bloomberg Nemek Közötti Egyenlőségi Indexében.

Magyarországon a 2025 végéig szóló célkitűzéseket már 2024-ben sikerült elérni – sőt, itthon a felső vezetők körében is már 40 százalék a nők aránya a cégnél –, ezzel a teljesítménnyel a társaság hazai érdekeltségei élen járnak a régióban. A nemek közötti egyenlőség kapcsán a másik fontos célkitűzés a bérek egy szintre hozása az azonos feladatkört ellátó nők és férfiak között, ezen a területen legfeljebb egy százalékos különbség elérése a terv a társaságnál. Magyarországon a múlt évben 1,2 százalék volt ez az érték, vagyis lényegében sikerült ezt a célt is teljesíteni.

„Nagyon fontos, hogy legyenek olyan egyedi kezdeményezések, mint a „Women in sales” program, hiszen a mi esetünkben kihívást jelent, hogy sok olyan értékesítői pozíció van, ahol magas szintű mérnöki ismeretek is szükségesek ahhoz, hogy valaki sikeres lehessen, és a mérnöki pályán eleve kisebbségben vannak a nők. Az ilyen események pedig segítik a hosszú távú, fenntartható eredmények elérését. Emellett gondot fordítunk arra, hogy a mindennapokban is beépüljön az alaptevékenységünkbe, hogy egyenlő esélyeket kínálunk mindenkinek arra, hogy valóra váltsa karrierálmait. Különösen büszke vagyok arra, hogy tavaly úgy sikerült az újonnan felvettek között tartani a nemek közötti egyenlőséget, hogy többszáz fővel bővült a dunavecsei Duna Smart Power Systems üzemünk csapata, és főleg közvetlenül a gyártásban dolgozókat vettünk fel oda. A Schneider Electricnél nagyfokú rugalmasság jellemzi a munkavállalókhoz való viszonyulást, így például egyre több lehetőséget kínálunk a részmunkaidős foglalkoztatásra, valamint a „Family Leave” programunk keretében rendkívüli családi események alkalmával plusz fizetett szabadság jár a dolgozóinknak. Úgy gondolom, ezek a lehetőségek is hozzájárultak ahhoz, hogy sikerült már tavaly elérnünk a nők arányára vonatkozó célkitűzéseket”

– mutatott rá Ivanov Katalin, a Schneider Electric országos HR vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Folyamatosan erősödik az elektromos és a hibrid, stagnálnak a hagyományos hajtásláncok

A Használtautó.hu adatai alapján 2025 februárjában az előző év azonos időszakához viszonyítva ismét emelkedtek az átlagárak a használt autók piacán – kivéve az elektromos autók esetében.

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, elmúlt év második hónapjához viszonyítva hogyan alakultak a 2025. februári autópiaci adatok.

A Használtautó.hu-n februári adatok alapján a hajtásláncok rangsorát magabiztosan a hagyományos hajtásláncú – benzines és dízeles – autók vezetik, azonban ha nem az összesített számokat, hanem a változás mértékét nézzük, sokkal árnyaltabb képet kapunk. Tavaly februárhoz képest idén 34,9%-kal nőtt elektromosok, és 7,3%-kal a hibridek után érdeklődők száma. Ezzel szemben a benzines autók iránti kereslet 5,4%-kal csökkent, a dízelek népszerűsége viszont csupán 1,3%-ot esett.

Átlagárakat vizsgálva egyedül elektromos autót vehetünk olcsóbban, mint tavaly ilyenkor, a hibrid, benzin- és dízelhajtású autók átlagára 2% – 3,5% között emelkedett.

„Tavaly februárhoz képest nagyot ugrott az alternatív hajtásláncok, tehát a hibrid (+7,3%) és elektromos autók (+34,9%) iránti érdeklődés mértéke. Ettől függetlenül a hagyományos hajtásláncokat sem kell félteni, ugyanis nagyon minimális visszaesés történt csupán. Az átlagárak tekintetében az elektromos autóké csak 7,5%-ot csökkent, míg a hibrideké növekedett 3%-kal”

emelte ki Koralewsky Márk, a Használtautó.hu üzletágvezetője.

A Használtautó.hu-n meghirdetett autók átlagéletkora minimálisan növekedett, ez számokban kifejezve a benzines autók esetében 13,6, dízeleknél 12,3, elektromos autóknál 3,5 és hibrideknél pedig 4,3 évet jelent.

Kivitel szerinti bontásban a legnépszerűbbek továbbra is a ferdehátú autók, azonban idén a SUV-ok már megelőzték a kombikat, ugyanis a városi terepjárók iránt 10,2%-kal nőtt az érdeklődés, míg kombit 4,6%-kal kevesebben kerestek tavaly februárhoz képest.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

A Columbia Sportswear és az Intuitive Machines bővítette tudományos partnerségét az újabb Hold-misszióval

Az Intuitive Machines a Columbia két szabadalmaztatott technológiáját fogja alkalmazni, hogy megvédje a holdra szálló egységét az űrbeli szélsőséges hőmérsékletektől.

A Columbia Sportswear tovább teszteli innovatív technológiai határait az Intuitive Machines űrkutató vállalattal folytatott partnerségének bővítésével, a  második történelmi holdra szállás előtt. A Columbia Omni-Heat™ Infinity és Omni-Shade™ Sun Deflector technológiái segítenek megvédeni a leszállóegységet az űrben és a Holdon uralkodó szélsőségesen hideg és forró hőmérséklettől. A Hold déli pólusát érintő küldetés célja, hogy megfúrják a felszínt annak érdekében, hogy a Holdon jeget találjanak, ami egy olyan tudományos mérföldkő, amelyet ebben a zord környezetben még soha nem kíséreltek meg.

A tavalyi sikeres IM-1 küldetést követően, amely a Columbia Omni-Heat Infinity szigetelési technológiáját alkalmazta, a Columbia és az Intuitive Machines szorosan együttműködtek olyan hőkezelő anyagok tervezésében és tesztelésében, amelyek teljes mértékben integrálják a Columbia Omni-Heat Infinity technológiáját, valamint egy további technológiát, az Omni-Shade Sun Deflector-t az IM-2 leszállóegységbe, az Athenába. Az Omni-Heat Infinity hővisszaverő szigetelés segít megvédeni a leszállóegység egyes részeit a fagyos hőmérséklettől, míg az Omni-Shade Sun Deflector technológia megvédi az Athena egyéb részeit a nap extrém hőjétől az űrben és a hold felszínén.

„Az IM-1 küldetés során bemutattuk az Omni-Heat Infinity technológiánk szigetelő erejét és tartósságát a leszállóegység védelme érdekében – ugyanazt a szigetelést, amelyet téli kabátjainkban és felszereléseinkben használunk. Miközben ünnepeltük ezt a történelmi pillanatot, tudtuk, hogy ez csak az első lépés a Columbia szabadalmaztatott innovációinak valódi potenciáljának felszabadításában,”

– mondta Dr. Haskell Beckham, a Columbia Sportswear innovációs alelnöke.

„Ezen tudományos partnerség révén képesek voltunk az anyag- és terméktesztelés határait a legvégsőkig kiterjeszteni amellett, hogy a világ néhány leginnovatívabb szabadtéri megoldásait nyújthassuk.”

Az Athena extrém hőségnek lesz kitéve a Nap miatt, miközben kísérleteket végez a holdfelszínen. A Columbia Omni-Shade Sun Deflector technológiája, egy szabadalmaztatott anyag, amelyet az emberek védelme érdekében fejlesztettek ki a nap intenzív hőjével szemben, beépítésre fog kerülni egy többrétegű szigetelő (MLI) takaróba, amely a leszállóegység felső fedélzetét borítja. A Columbia technológiája segít hűvösebben tartani a leszállóegységet a túlmelegedés megakadályozása érdekében, elterelve a napsugarakat az Athena létfontosságú akkumulátoraitól és avionikájától. A Földön az Omni-Shade Sun Deflector anyag számos meleg időjárásra szánt Columbia termékben megtalálható és titán-dioxidból készült visszaverő pontokat használ a nap forró sugarainak eltérítésére a testtől, ami mérsékli a hőfelhalmozódást, ezáltal hűvösebb érzetet biztosítva az embereknek a szabadban.

Ahogy az IM-1 küldetésnél is, a Columbia díjnyertes Omni-Heat Infinity technológiáját ismét használni fogják, ezúttal az Athena héliumtartályának szigetelésére, segítve annak védelmét a körülbelül +250° és -250° Fahrenheit (-121°C és -157°C) közötti hőmérsékletektől, miközben az Athena az űrön keresztül utazik, valamint a leszállóegység működési fázisa alatt a holdfelszínen.

„Büszkén csatlakozunk az Intuitive Machines-hez ezen a második történelmi Hold-misszión, támogatva az Egyesült Államok célját, hogy embereket juttassunk vissza a Holdra, és a mi mérnöki anyagainkat adjuk aküldetéshez”

– mondta Joe Boyle, a Columbia Sportswear márka elnöke.

„Az oregoni Portlandben lévő központunktól egészen a Hold felszínéig, magabiztosan állíthatjuk, hogy termékeink a legalaposabb tesztelésen mennek keresztül annak biztosítására, hogy megfeleljenek a legmagasabb szintű elvárásoknak is. Ez a partnerség lehetővé tette számunkra, hogy félelem nélkül kísérletezzünk és alkalmazzuk technológiáinkat a legextrémebb környezetekben, erősítve közös elkötelezettségünket az emberi felfedezés mellett a Földön és azon túl.”

A NASA kereskedelmi holdrakományok szolgáltatási (CLPS) kezdeményezésének részeként, amely a NASA Artemis holdfelfedezési erőfeszítéseinek kulcsfontosságú része, az Intuitive Machines IM-2 küldetése a holdi mobilitást, erőforrás-felderítést és a felszín alatti anyagokból származó illékony anyagok elemzését hivatott bemutatni. Ez kritikus lépés a Földön túli vízforrások felfedezése felé – amely kulcsfontosságú összetevője a fenntartható infrastruktúra kialakításának mind a Hold felszínén, mind az űrben.

Az IM-2 holdmisszió fellövése a NASA Kennedy Űrközpontjából történt és a küldetést élőben közvetítették a NASA TV-n és a https://www.intuitivemachines.com/im-2 oldalon.

„Az űr és a Föld egy innovációs ökoszisztéma részei, ahol az egyik területen elért haladás előrelendíti a másikat,”

– mondta Steve Altemus, az Intuitive Machines elnök-vezérigazgatója.

„A Columbia Sportswearrel kialakított partnerségünk folytatásával bizonyítjuk, hogy a kereskedelmi innováció áttörheti a mérnöki korlátokat, támogatva az új iparágakat a Holdon, miközben olyan technológiai előrelépéseket hajt végre, amelyek újraformálják a piacokat a Földön.”

A partnerségre vonatkozó nagyfelbontású képekért, videókért és további információkért a Columbia és az Intuitive Machines között, kérjük látogasson el ide.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss