Gazdaság
Most érdemes az ügyfeleknek az ingatlanpiacra lépni
A több mint kétszeres hitelpiaci bővülés és a növekvő tranzakciószám folytán történelmi rekordokat dönt az ingatlanpiac, a megfizethetőség azonban nehezíti a lakáshoz jutást – hangzott el az ingatlanszektor egyik legnagyobb eseményén, az OC Summit 2025 Hálózati Csúcstalálkozó és Díjátadó kerekasztal-beszélgetésén, amelyen Nagygyörgy Tibor, Becsei András és Kosztolánczy György elemezte az ingatlanpiac jelenét és jövőjét.
A beszélgetés során Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge Holding tulajdonosa, a Biggeorge Property alapító vezérigazgatója kiemelte, hogy a piaci előzménytörténetek is fontosak a mai folyamatok árnyalásához:
„Vissza kell tekinteni a korábbi történésekre, a 2022-es választásokat megelőző időszakra, amikor a kormány intézkedései növelték az emberek bizalmát és jó érzését”
– fogalmazott a szakember.
A vezérigazgató elmondta: a nagyon komoly pénzügyi támogatások, mint az szja-visszatérítés, vagy a Zöld Otthon Program óriási keresletet generált a lakáspiacon. Amikor viszont 2023-ban ezek az ösztönzők kikerültek a rendszerből, részben azért, mert az orosz-ukrán háború nyomán kialakuló energiakrízis miatt inflációs sokkot kapott a gazdaság, ráadásul az állampapírok hozama is drasztikusan emelkedett, ez a kettős hatás lényegében elszívta a befektetői keresletet. A hitelek kamatai magasra emelkedtek, csökkent a kereslet, ami 2024 közepéig tartott, mondta a szakember, egyúttal megjegyezte: a harmadik negyedévtől már egy nominálisan szintet tartó árszínvonal alakult ki, miközben a kamatok is kedvezőbbek lettek. Az állampapírhozam csökkenése miatt a befektetők újra a lakáspiac felé fordultak, így a tavalyi utolsó negyedévtől az idei év jelenlegi időszakáig egy valóban túlfűtött és nagyon likvid piac alakult ki, mondta Nagygyörgy Tibor.
„Egy évvel ezelőtt jóval pesszimistábbak voltunk”
– tekintett vissza Becsei András, a Magyar Bankszövetség alelnöke, az OTP vezérigazgató-helyettese, aki kijelentette: a várakozásoknál sokkal jobb számokat hozott a tavalyi év, így a szektor dübörögve nyitotta az évet. A tranzakciószám nőtt, a hitelpiac történelmi rekordokat döntött:
„Csak a nagyságrendek érzékeltetésére: a lakáshitelpiacon a 2023-as évhez képest több mint kétszeres volt a kereslet”
– mondta. A lejáró vagy kamatfordulóhoz érő állampapírok tőkéje vagy kamata várakozásaink szerint kisebb arányban, de még így is nagy volumenben jelentős befektetési keresletként jelenhet meg az ingatlanpiacon.
„Akik számítottak arra, hogy február-márciusban nagyobb összeghez jutnak, azok már tavaly októberben megjelentek a piacon és elkezdtek nézelődni”
– érzékeltette a legfrissebb folyamatokat Kosztolánczy György, az Otthon Centrum Holding vezérigazgatója.
Úgy vélte, jelentős azoknak a száma, akik ismét az állampapír-vásárlás mellett voksoltak, ugyanakkor valószínűsítette, hogy folyamatosan bővül majd az ingatlanpiacra visszatérők száma is. Megerősítette, a tavalyi extra jó év volt az ingatlanpiacon, annak ellenére, hogy a tranzakciószám nem volt kiugróan magas. A KSH nagyságrendileg 135-138 ezer tranzakciót valószínűsített, ami messze van minden idők legerősebb évétől.
„Idén ennél is jobb évet várunk, 150-160 ezres tranzakciószámot is elérhetőnek tartunk”
– mondta a vezérigazgató.
Nagygyörgy Tibor emlékeztetett arra, hogy idén 8-9 százalékos reálbér-növekedést jósolnak az elemzők, ami plusz löketet jelenthet a piacon.
„Az új építésű lakáspiacon egyértelműen látjuk, hogy a mi projektjeinknél a befektetési célú vásárlók dominálnak a közép- és felsőkategóriás ingatlanok esetében, ahol nagyjából 75-80 százalék az arányuk. Ez is mutatja, hogy van egy plusz kereslet a befektetők részéről.”
– összegezte. A lakóingatlan-fejlesztési szegmens piacvezető cégcsoportjának elsőszámú vezetője szerint a megfizethetőség és a reálbérek emelkedése együttesen fogja meghatározni a jövőben a piacot.
A hitelkamatok várható alakulásáról Becsei András azt mondta: 2022-ben egy alapvetően jó piac volt az 1200 milliárd forintos hitelkihelyezéssel, ami aztán lecsökkent 600 milliárd forintra. Tavaly viszont visszapattant a hitelpiac 1350 milliárdra, ami több mint kétszeres növekedés. Szerinte elképzelhető, hogy idén 1700 milliárd forintra bővül a hitelpiac. „Most olyan történelmi pillanat van, amikor a hitelt felvevő magánember ugyanannyiért tud forráshoz jutni, mint a magyar állam, ami nagyon ritkán fordul elő piaci körülmények között.” Ugyanakkor kijelentette: a hazai és a nemzetközi folyamatok tükrében nem számít arra, hogy a jelenleginél lejjebb menne a kamatszint.
Kosztolánczy György egyetértett ezzel, és nem tanácsolta, hogy erre várjanak az ügyfelek:
„Az elmúlt tíz évben gyakorlatilag majdnem minden nap igaz volt ez a mondás, és az ügyfeleket most kell igazán segíteni a döntéshozatalban: aki kivár, az rosszabbul fog járni negyedév, félév, háromnegyed év múlva”
– fogalmazott.
Az új építésű lakáskínálat szűkössége ugyancsak befolyásolja a folyamatokat, ráadásul Budapest különösen keresett.
„Hasznos lenne, ha több új lakás épülne, nagyságrendileg országos szinten 30-40 ezer lakás. Számtalan oka van annak, hogy miért nincs így, az egyik a szűkös telekkínálat, a másik az ingatlanpiac sajátosságából fakad: a padlógáz-satufék, padlógáz-satufék jellegű működésből”
– érvelt Nagygyörgy Tibor.
Abban mindhárman egyetértettek, hogy a fogyasztói bizalom javult, márpedig ez hagyományosan meghatározza az ingatlannal kapcsolatos döntéseket, így valószínűsíthetően nem kell attól tartani, hogy ugyanolyan nagyságrendű visszaesés következik be, mint 2022-ben. A jövőbeni kilátásokról Nagygyörgy Tibor úgy vélekedett, hogy júniusig szuperintenzív időszak, utána év végéig vagy jövő tavaszig lassabb, de még mindig erős piac valószínűsíthető. Becsei András is hasonló jövőképet vázolt fel, szerinte is most érdemes az ügyfeleknek az ingatlanpiacra lépni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Kia bekerült a Fortune 2026-os „Európa 100 Legjobb Munkahelye” közé
A Kia Europe a Great Place To Work® minősítést követően bekerült a Fortune „100 Best of Companies to Work For™ Europe 2026” listájára, ahol a 88. helyen végzett.
Ez az elismerés a Kia folyamatos elkötelezettségét tükrözi amellett, hogy Európa-szerte vonzó, befogadó és innovatív munkáltatóként erősítse pozícióját. Az eredmény a Great Place To Work® saját fejlesztésű Trust Index™ felmérésén alapul, amely a részt vevő vállalatok HR-adatai mellett a munkavállalók bizalmas visszajelzéseit is értékeli. Az eredmények rámutatnak az európai Kia erős emberközpontú vállalati kultúrájára: az új munkatársak 91%-a szerint szívesen fogadták őket, a munkavállalók 80%-a úgy véli, hogy az emberek törődnek egymással, míg 78%-uk úgy érzi, hogy munkájával valódi hatást gyakorol.
A Fortune „Európa 100 Legjobb Munkahelye” listája azokat a szervezeteket ismeri el, amelyek kiemelkedő elkötelezettséget tanúsítanak a munkavállalói élmény és a munkahelyi kultúra iránt. A rangsor több mint egymillió munkavállaló megkérdezésén alapul. A listán szereplő vállalatokat az különbözteti meg, hogy munkatársaik következetesen pozitív visszajelzéseket adnak, függetlenül a betöltött pozíciótól, szervezeti egységtől vagy munkavállalói csoporttól. A listára azok a szervezetek kerülhetnek fel, amelyek legalább 500 munkavállalót foglalkoztatnak, és 2025 során vagy 2026 elején szerepeltek a Great Place To Work® által közzétett egy vagy több nemzeti Best Workplaces™ rangsorban.
„Munkatársaink jelentik legnagyobb erősségünket, és ez az elismerés azt a vállalati kultúrát tükrözi, amelyet a Kia európai munkavállalói közösen építettek fel”
– mondta Francesco Mereu, a Kia Europe vállalati funkciókért felelős alelnöke.
„Az, hogy Európa legjobb munkahelyei között ismertek el bennünket, jól mutatja folyamatos elkötelezettségünket egy olyan munkáltatói környezet kialakítása iránt, amely a bizalomra, a befogadásra, az együttműködésre és a folyamatos fejlődésre épül. Hálásak vagyunk munkavállalóinknak, akik elkötelezettségükkel és szenvedélyükkel nagyszerű munkahellyé teszik a Kiát Európában.”
A Kia továbbra is erős vállalati kultúrát épít európai szervezetén belül. A Great Place To Work® felmérés eredményei szerint a munkavállalók különösen nagyra értékelik az erős vezetést, az emberekről való gondoskodást és a bizalomra épülő vállalati kultúrát. Számos munkatárs számolt be arról, hogy szívesen fogadják, támogatják, valamint hogy önmagát adhatja a munkahelyén. A csapatmunkával, az összetartozás érzésével, a méltányossággal és a tisztelettel kapcsolatos pozitív visszajelzések tovább erősítik a Kia elkötelezettségét a befogadó és támogató munkavállalói élmény biztosítása iránt az egész régióban.
A Kia ezeket a tapasztalatokat felhasználva folyamatosan erősíti szervezeti kultúráját, és a munkavállalói visszajelzéseket gyakorlati fejlesztésekké alakítja. Ezt a szemléletet a vállalat alapértékei vezérlik: törődünk az emberekkel (Care for People), együtt messzebbre jutunk (Move Further Together), cselekvésre hatalmazzuk fel az embereket (Empower People to Act), bátran feszegetjük a határokat (Dare to Push Boundaries), valamint nap mint nap a kiválóságra törekszünk (Chase Excellence Every Day).
Európában a Kia és leányvállalatai a fenntarthatóságra, a mobilitásra, az elektrifikációra, a konnektivitásra és a könnyű haszongépjárművekre összpontosítanak, ami új munkaterületek létrejöttét, és új piacok megnyitását teszi lehetővé. Ez arra ösztönzi a vállalat munkavállalóit, hogy a teljesítmény és az innováció terén új szintre lépjenek, miközben az „Ellentétek harmóniája” (Opposites United) formatervezési szemlélet új jelöltek és új nézőpontok előtt nyitja meg a vállalatot.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Országos MI oktatási programot jelentett be a Bosch
Hogyan lehet jól kérdezni a mesterséges intelligenciától? Honnan tudhatjuk, hogy megbízható-e a válasza? Mire használható az MI a tanulásban és a hétköznapokban, és mikor kell kritikusan viszonyulnunk ahhoz, amit létrehoz? Ezeket, a fiatalok mindennapjait egyre közvetlenebbül érintő kérdéseket járja körül a Bosch középiskolásoknak szóló mesterséges intelligencia oktatási programja. A vállalat tervei szerint a 2026/2027-es tanévben országosan összesen 20 középiskolába jut el a program, így mintegy 800 középiskolás szerezhet gyakorlati tapasztalatot a mesterséges intelligencia megfelelő használatáról.
A diákok visszajelzései is alakítják a programot
A Bosch a kőbányai Szent László Gimnáziumban oktatással egybekötött sajtóeseményen jelentette be a kezdeményezést. Az eseményt két próbanap előzte meg: az év elején Aszódon 40, Szombathelyen 60 középiskolás vett részt a vállalat MI-oktatásában. A pilotok egyik fontos célja az volt, hogy a diákok tapasztalataira és visszajelzéseire építve alakítsák ki a programot.
A tananyag a technológia rendkívül gyors fejlődése miatt nem tekinthető lezártnak, a Bosch szakemberei folyamatosan aktualizálják az oktatás tartalmát és a bemutatott eszközöket. A gyakorlati feladatok során sem ragaszkodnak kizárólag előre kijelölt témákhoz. A diákok saját érdeklődési területükön kísérletezhetnek, így közvetlenül megtapasztalhatják, hogyan használható a mesterséges intelligencia különböző problémák és kreatív feladatok megoldására. A programban a prezentációkészítő alkalmazások mellett a képés videógenerálás is hangsúlyt kap.
A világ vezető technológiáit fejlesztő szakemberek mennek az osztályterembe
A program sajátossága, hogy az MI-ről nem csupán elméleti szinten tanulnak a középiskolások. Az oktatási programban többféle szakmai háttérrel rendelkező kolléga is részt vesz a Boschtól: AI-szakemberek, tapasztalt fejlesztőmérnökök és PhD-hallgatók mellett projektmenedzserek és kommunikációs szakemberek is együtt dolgoznak azon, hogy a technológiai tudás a középiskolásoknak is érthető
és a gyakorlatban is használható formában jusson el az osztálytermekbe. A foglalkozások célja ezért nem egy-egy aktuális MI-alkalmazás használatának a megtanítása, sokkal inkább olyan szemlélet átadása, amely akkor is használható marad, amikor a ma népszerű eszközök helyét új megoldások veszik át. A diákok többek között azt vizsgálják, hogyan érdemes promptolni, azaz utasításokat adni az MI-nek, hogyan változik az eredmény a kérdések pontosításával, milyen hibákat követhet el egy generatív modell, illetve miként lehet ellenőrizni és
továbbgondolni az általa létrehozott tartalmakat.
„A technológiai versenyképesség hosszútávon nem választható el attól, hogy milyen tudással rendelkezik a következő generáció. Magyarország számára is meghatározó kérdés, hogy a fiatalok ne csak felhasználói legyenek az új technológiáknak, hanem értsék azok működését és lehetőségeit. A Bosch ehhez olyan tudást tud hozzátenni, amely mögött valós fejlesztési és mérnöki tapasztalat áll. Számunkra
ez a program ezért egyszerre tudástranszfer és egyúttal befektetés is, hogy a jövő generációi felkészüljenek a technológiai kihívásokra és naprakész tudással rendelkezzenek” – emelte ki Bodó Teodóra, a Bosch csoport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója Magyarországon és az Adria régióban.
Kutatás is igazolja a középiskolai MI oktatás fontosságát
A Bosch 2025 tavaszán közel 800, 16 és 20 év közötti középiskolában tanuló diák körében végzett felmérésének eredménye is igazolja, hogy a technológiai kompetenciák fejlesztésére a felsőfokú képzési intézmények mellett már a középiskolai oktatásban is nagy szükség van. Míg egy 2024 őszén végzett kutatásban a magyar felnőtt lakosság 53 százaléka, egy év múlva már 60 százalék gondolta úgy, hogy a mesterséges intelligencia lesz a következő évtized legmeghatározóbb technológiája, a megkérdezett középiskolások 65 százaléka értett egyet ezzel az állítással. A kutatás szerint a diákok körében 84 százalék azok aránya, akik már most tervezik, hogy a mesterséges intelligenciát valamilyen módon beépítik a tanulmányaikba és, hogy a jövő munkahelyein elengedhetetlenek lesznek az MI-készségek. A felmérés arra is rávilágított, hogy a választ adó iskolások 90 százaléka már ma is fontosnak tartja ezeket a készségeket a tanuláshoz.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A sikeres AI-transzformáció három alappillére
A mesterséges intelligencia (AI) egyre több vezetői megbeszélés központi témájává válik.
A vállalatok túljutottak a kísérletezés fázisán, sok cégnél azonban még nem tudják hatékonyan beépíteni a technológiát és pontosan mérni az AI hozzáadott értékét. Az EY tapasztalatai szerint a hosszú távon sikeres transzformáció három alapvető pillérre épül: a munkatársak AI-készségeinek fejlesztésére, az adatok tudatos kezelésére és a kiberbiztonság megerősítésére.
A mesterséges intelligencia fejlődése jelentős üzleti lehetőségeket teremt, ugyanakkor a vállalatoknak nemcsak a technológiát kell bevezetniük, hanem az azt támogató szervezeti és működési alapokat is biztosítaniuk kell. Azok a cégek, amelyek kizárólag az új alkalmazások bevezetésére összpontosítanak, mint például egy chatbot indítása, e-mail-asszisztensek vagy dokumentumkészítő megoldások használata, gyakran nem tudják kiaknázni az AI-ban rejlő teljes potenciált.
„A legtöbb hazai cégnél még mindig IT-projektként tekintenek a mesterséges intelligenciára, pedig valójában legalább ennyire emberi és szervezeti kérdésről van szó. Az AI nem kizárólag az informatikai csapatok számára hasznos eszköz. Ahhoz, hogy valódi üzleti értéket teremtsen, a szervezet minden szintjén meg kell jelenniük azoknak a készségeknek, amelyek segítségével a munkatársak megértik a technológia lehetőségeit és korlátait”
– mondta Erik Slooten, az EY AI-szolgáltatásait vezető partnere.
Az EY szakértői szerint a sikeres AI-programok jelentős része valójában adatprojektként indul. Bár a figyelem gyakran az új modellekre és alkalmazásokra irányul, az AI-megoldások teljesítménye nagymértékben függ az adatok minőségétől és elérhetőségétől.
„A legtöbb vállalat óriási mennyiségű információval rendelkezik, de ezek sok esetben különböző rendszerekben, eltérő formátumban találhatók meg. Ha az adatok nincsenek megfelelően strukturálva és irányítva, a mesterséges intelligencia sem képes megbízható eredményeket előállítani. Éppen ezért ma az egyik legjobb beruházás sok esetben nem egy új AI-alkalmazás, hanem az adatok rendezése, konszolidálása és megfelelő kezelése”
– tette hozzá Erik Slooten.
A generatív AI-eszközök gyors terjedésével párhuzamosan a biztonsági szempontok jelentősége is növekszik. A vállalatoknak egyszerre kell innoválniuk és garantálni az érzékeny adatok és rendszerek védelmét.
„A mesterséges intelligencia új lehetőségeket teremt az üzleti működésben, de új kockázatokat is hoz magával. A generatív AI használatának szabályozása, az adatvédelem, a hozzáférések kezelése és a kiberbiztonság ma már nem különálló feladatok. A biztonság az AI-stratégia szerves részévé vált. A védelemre legalább akkor figyelmet kell fordítani, mint az innovációra”
– hangsúlyozta Erik Slooten.
Az EY tapasztalatai alapján a mesterséges intelligencia bevezetésében élen járó szervezetek közös jellemzője, hogy nem kizárólag technológiai beruházásként tekintenek az AI-ra. Az emberek fejlesztése, az adatok tudatos kezelése és a biztonság megerősítése együttesen adja meg azt az alapot, amely a sikeres AI-transzformációhoz szükséges.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Megnyílt a MediaMarkt 41. áruháza az Allee-ban
-
Mozgásban2 hét ago
A Honda bemutatja a Prelude Limited Edition modellt
-
Gazdaság2 hét ago
Az összes hitelállomány több mint egyötödét támogatott lakáshitelek teszik ki
-
Gazdaság2 hét ago
Gyakorlatorientált képzések: együttműködik a Széchenyi István Egyetem és a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége
-
Gazdaság2 hét ago
Négy év elektromos flottatapasztalat: akár 10 százalékos költségmegtakarítás érhető el megfelelő infrastruktúrával
-
Zöld2 hét ago
Nem csak az számít, mennyi fát termel az erdő: százmilliárdokat érhet, ha tovább állva marad
-
Ipar2 hét ago
Robot Pick AI rendszer segíti az összeválogatást
-
Gazdaság2 hét ago
Budapest adott otthont a Schneider Electric Europe Supplier Day 2026 nemzetközi stratégiai beszállítói eseményének







