Gazdaság
Az űrtechnológia betör a várostervezésbe
Egyéves kutatás-fejlesztési együttműködést követően a magyar Paulinyi & Partners sikeresen zárta az Európai Űrügynökség (ESA) szerződéses partnereként végzett első közös projektjét, amelynek eredményeként megszületett a HeatScape Resolve – egy forradalmian innovatív szolgáltatás, amely műholdas földmegfigyelési adatok és saját fejlesztésű szimulációk segítségével képes megoldást nyújtani városi hőszigethatás okozta kihívásokra. Az úttörő technológia mostanra készen áll a piaci alkalmazásra, és a szakemberek szerint jelentős változást hozhat a városfejlesztés és az ingatlanberuházások világában.
Az Európa legjobb proptech vállalatai között számontartott Paulinyi & Partners Innovations (PPI) évek óta dolgozik az ingatlanfejlesztési folyamatok gyökeres megújításán. Ennek érdekében a vállalat tavaly a városi mikroklímát és az azt befolyásoló hatásokat vizsgálta az ESA szerződéses partnereként. A kutatási mérésekből egyértelműen az derült ki, hogy a városi hőszigethatás Budapesten is valós problémát okoz: ez azt jelenti, hogy akár 5 fokos eltérés is lehet a beépített, illetve a parkos, zöldebb területek között. A PPI azonban nem csak a jelenség feltérképezésére, hanem valós megoldások azonosítására koncentrált. Az így létrehozott komplex szolgáltatás, a HeatScape Resolve a településvezetőknek, a lakosoknak és az ingatlanberuházóknak egyaránt új korszakot nyit a komfortos városi környezet kialakításában.
Városi hőhullámok: Mit tehetünk ellenük?
A globális felmelegedés és az urbanizáció együttes hatásai egyre intenzívebb hőhullámokhoz vezetnek, amelyek különösen a sűrűn beépített városi területeken okoznak kritikus problémákat. Európában a súlyosan érintett területek közé tartozik például a mediterráneum, a Balkán-térség, és Közép-Európa is. A HeatScape Resolve műholdas adatokat és szimulációs modelleket használ, hogy pontosan feltérképezze a hőszigethatást, és célzott, hatékony megoldásokat kínáljon az érintett városokvezetők, ingatlanfejlesztők és döntéshozók számára.
A városi hőszigetek jelensége miatt Közép-Európa nagyvárosaiban – így Budapesten is – akár 5-10°C-kal magasabb lehet a hőmérséklet, mint a környező vidéki területeken. A hatás városon belül, akár kerületenként is érezteti hatását, hiszen nagyban függ a területek beépítettségétől. A hőszigethatás érdemben súlyosbítja a hőhullámok hatásait, és növeli azok egészségügyi kockázatát. Az előrejelzések arra mutatnak rá, hogy ha a városok nem alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez, az évszázad végére több mint 2 millió ember kerülhet veszélybe a hőhullámok miatt Európában1.
„A hőhullámokkal szembeni védekezés ma már nem csupán várostervezési kérdés, hanem társadalmi és gazdasági szükségszerűség is. Az volt a célunk, hogy olyan megoldást dolgozzunk ki, amely lehetőséget ad arra, hogy a városaink fenntarthatóbbak, élhetőbbek és ellenállóbbak legyenek a klímaváltozás hatásaival szemben” – mondta el Szivák Béla, a Paulinyi & Partners Innovations ügyvezetője.
Technológiai áttörés az Európai Űrügynökséggel együttműködésben
A Paulinyi & Partners az ESA szerződéses partnereként kezdte meg a HeatScape Resolve fejlesztését, amely során a cég kutatói és mérnökei részletesen elemezték a városi hőszigetek kialakulásának okait. A program során több európai nagyváros, köztük Budapest, illetve lengyel és olasz települések várostervezési folyamatait is vizsgálták, hogy olyan modelleket fejlesszenek ki, amelyek a legkülönbözőbb környezeti feltételek között ugyanolyan megbízhatóan alkalmazhatók.
A szolgáltatás több kulcstényező elemzésével segíti a fenntartható várostervezést. Az albedo-értékek, és az épületek és burkolatok hőtárolási tulajdonságainak vizsgálatával például tudatosabb döntések előkészítésére nyílik lehetőség az anyaghasználat terén.
„A vizsgálatokba olyan faktorokat is bevontunk, mint a városi zöldfelületek és vízfelületek hatása, vagy a városrészt jellemző széldinamikai és benapozási jellemzők – mondta a módszer kapcsán Németh Roland, a Paulinyi & Partners Innovations automatizációs fejlesztési vezetője. – Az ESA-val való együttműködésünk lehetővé tette számunkra, hogy műholdas földmegfigyelési adatok segítségével finomhangoljuk a szimulációinkat, és így képesek legyünk minél pontosabb javaslatokat tenni a városi mikroklíma a városlakók érdekeit szolgáló alakítására.”
Ez a megoldás mentheti meg a felforrósodó városokat?
A kutatási program lezárultával a HeatScape Resolve minden téren készen áll a gyakorlati alkalmazásra. Ez önkormányzatoknak, ingatlanportfólió-kezelőknek és várostervezőknek egyaránt segíthet abban, hogy pontosan azonosítsák a problémás területeket, és adatokkal, szakmai érvekkel alátámasztott megoldásokat alkalmazzanak.
Az új szolgáltatással jelentős javulás érhető el a városi komfort és a hőérzet terén. Ezt jól szemlélteti, hogy Budapesten belül a városi hőszigetek akár 6°C-nyi különbségért is felelősek lehetnek, és a megfelelő, adatalapú tervezéssel ez jelentősen csökkenthető lesz a jövőben. A HeatScape Resolve emellett a hűtési- és fűtési igényt is csökkentheti a belvárosi közegben, így az energiahatékonyság javításához és ezzel szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez is hozzájárul majd.
„A Paulinyi & Partners elkötelezett amellett, hogy az innovációt a jövőálló, tudatos építészet és a várostervezés szolgálatába állítsa. Büszkék vagyunk rá, hogy az ESA-val együtt olyan tudományos és technológiai hátteret építettünk fel, amely lehetővé teszi, hogy mostantól bármelyik várost segíthessük az adatalapú, fenntartható jövő létrehozásában – tette hozzá Dr. Paulinyi Gergely DLA, a Paulinyi & Partners elnök-vezérigazgatója. – A projekt végén több lehetőséget is látunk az esetleges folytatásra, bízunk benne, hogy hamarosan ezekről is beszámolhatunk.”
További információ
A Paulinyi & Partners csoport 2023 decemberétől 2025 januárjáig működött együtt az Európai Űrügynökséggel (ESA) a „Space for Green Construction” pályázat keretében. A magyar szakemberek által végzett kutatás a világűrből nyert földmegfigyelési adatok felhasználására épült, a városi klíma javítása érdekében. A kereskedelmi célú fejlesztési tevékenység az Európai Űrügynökség programjának részeként, és finanszírozása mellett, az ARTES BASS program keretében valósult meg. A közleményben kifejtett nézetek és vélemények nem tekinthetők az Európai Űrügynökség hivatalos állásfoglalásának.
Forrás: Paulinyi & Partners
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! A cikkben partnerünk volt a dunapest.hu. Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Így hat az MI az európai villamosenergia-igényre – a Schneider Electric friss kutatási eredményei
A villamosenergia-infrastruktúra összehangolt fejlesztése, intelligens megoldások bevezetése az áram felhasználásának optimalizálására, különböző szektorok közötti együttműködések – többek között ezek a lépések szükségesek ahhoz, hogy Európa elkerüljön egy komolyabb, a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazások fokozott áramigénye miatti energiaválságot.
A Schneider Electric új elemzése, az „AI & Energy in Europe” négy lehetséges forgatókönyvön keresztül mutatja be, hogy a különböző szabályozási lépések és stratégiák hogyan formálhatják az MI és az energiafelhasználás jövőjét a kontinensen.
Az egyes európai országok jelenleg nagyon eltérő helyzetből indulnak a mesterséges intelligencia ugrásszerűen növekvő energiaigényének menedzselésében. Azok az államok, ahol már most jelentős a megújuló forrásból származó villamosenergia termelés aránya és rugalmas erőforrásokra támaszkodnak, a kibocsátásuk minimális növelésével tudják kezelni az MI térhódítását. Ugyanakkor a fosszilis energiaforrásoktól függő országok esetében a digitalizáció iránti igény még szigorú hatékonysági szabványok mellett is emeli a kibocsátást.
A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata legújabb, „AI & Energy in Europe” című tanulmánya négy lehetséges forgatókönyvet vázol, amelyek a különböző szabályozási gyakorlatok alapján vizsgálják az adatközponti kapacitás bővülését és a várható energiaigényt. Az elemzésből kiderül, hogy attól függően, milyen stratégiát választ Európa, drámai mértékű különbségek lehetnek az energiaigényben. Míg az MI fejlesztés szigorú szabályozása és korlátozása mellett a mesterséges intelligencia energiaigénye 2030-ra 45 TWh lehet, addig összehangolt, fenntartható fejlesztés mellett ez az érték már elérheti a 90 TWh-t. Nem kontrollált fejlődés esetén viszont akár 145 TWh-ra is nőhet az MI energiaigénye a kontinensen, vagy a válság és fellendülés között ingadozó, volatilis pályát követhet.
A tanulmány megállapítja, hogy a fenntartható MI-fejlődés eléréséhez három területen szükséges az európai országok koordinált fellépése. Ezek közül az egyik az infrastruktúra várható keresletet felülmúló fejlesztése, a rugalmas kapacitások biztosítása, valamint a modern, ellenállóképes villamosenergia-rendszerek gyorsított bevezetése révén. A másik fontos terület a változó körülményekhez alkalmazkodó szabályozás megvalósítása. A harmadik kiemelt jelentőségű lépés pedig a villamosenergia-hálózat dekarbonizációjának felgyorsítása.
„Európának egyedülálló lehetősége van arra, hogy vezető szerepet töltsön be az MI fenntartható fejlesztésében. Jelenleg a világ számítástechnikai infrastruktúrájának kevesebb mint 5 százaléka található itt, ami jóval alacsonyabb, mint az Európai Unió részesedése a globális GDP-ből. A kutatás alapján egyértelmű, hogy az MI teljes potenciálját úgy aknázhatjuk ki, hogy közben teljesítjük a klímavédelmi céljainkat is.
Ehhez együtt kell működnünk az engedélyezési folyamatok felgyorsítása, a hálózathoz való gyorsabb és egyszerűbb csatlakozás elősegítése, valamint a dekarbonizált villamosenergia-termelésbe történő további befektetés érdekében. A villamos energia Európa digitális jövőjének gerince, így ha megfelelően kezeljük, esélyünk van arra, hogy együtt sikeresen véghezvigyük a digitális és az energetikai átállást”
– mondta el Laurent Bataille, a Schneider Electric „European Operations” területért felelős ügyvezető alelnöke.
„Az, hogy hogyan alakul a mesterséges intelligencia energiafelhasználása, nem determinált – attól függ, hogy most milyen döntéseket hozunk három alapvető területen: a technológia, a szabályozás és az infrastruktúra terén. Ez a kutatás rámutat arra, hogy mennyire fontos az MI technológia fejlesztését összekapcsolni az elektromos infrastruktúra bővítésével és a valós körülményekre reagáló, adaptív szabályozással. A fenntartható MI Európában megvalósítható, de csak átgondolt tervezéssel. –Az egész kontinensre kiterjedő, tudatos lépések hiányában az ennek eléréséhez rendelkezésre álló időkeret szűkül”
– mutatott rá Rémi Paccou, a Schneider Electric „Sustainability Research” igazgatója és a tanulmány vezető szerzője.
A Schneider Electric külön köszönetét fejezi ki Thomas Le Goffnak, a Télécom Paris adjunktusának és a CERRE ösztöndíjasának, aki az MI szabályozás, a digitális jog és a fenntarthatósági politika szakértője, valamint társszerzője a tanulmánynak. Társszerzőként Fons Wijnhoven, a Twentei Egyetem docense is közreműködött, aki az egyes forgatókönyvek kidolgozásával és az elemzésekhez elengedhetetlen rendszerdinamikai modellezési szakértelmével járult hozzá a tanulmányhoz. Köszönet illeti Somya Joshi-t, a Stockholmi Environment Institute kutatási igazgatóját is, aki a kormányzás és az ágazatokon átívelő megközelítések kapcsán segítette szakértő tanácsokkal a tanulmány elkészítését.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Új partnert nevezett ki a Forvis Mazars
A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat bejelentette, hogy Tomor Ákost, a cég transzferár-szolgáltatásainak a vezetőjét 2026. január 1-től partnerré nevezte ki, elismerve több mint egy évtizedes, kiemelkedő szakmai munkáját és nemzetközi tapasztalatát.
Tomor Ákos a hazai transzferár-szolgáltatások üzletágvezetője, partnerként felel a csapat mindennapi működéséért, valamint részt vesz a Forvis Mazars komplex transzferár-tanácsadási projektjeinek irányításában. A cégcsoport közép-kelet-európai régiójának transzferár vezetőjeként koordinálja a régiós szakmai munkát, és aktívan támogatja a külföldi irodák projektjeit is. Emellett rendszeresen előad magyar és régiós webináriumokon, közreműködik rendezvények szervezésében és koordinálásában, valamint szakmai hírlevelek készítésében.
Tomor Ákos kiemelkedő szaktudással rendelkezik több iparág transzferár-sajátosságainak kezelésében, valamint speciális pénzügyi tranzakciók – különösen a cégcsoporton belüli hitelek, garanciák, biztosítási és viszontbiztosítási ügyletek – transzferár szempontból történő árazásában és dokumentálásában.
Tomor Ákos jelentős „Big Four” tanácsadói és multinacionális vállalati háttérrel – 2018-ban csatlakozott a Forvis Mazars magyarországi irodájához.
Ezt megelőzően az American International Groupnál („AIG”) dolgozott, ahol az amerikai biztosító vállalatcsoport nemzetközi transzferár kérdéseivel foglalkozott, szoros együttműködésben a brit és amerikai „Big Four” tanácsadókkal. Ebben a szerepkörben átfogó tapasztalatot szerzett a biztosító szektor speciális transzferár kérdéseiben és módszertanában, valamint a pénzügyi ügyletekhez kapcsolódó, iparág-specifikus szabályozói és adóhatósági elvárások kezelésében.
Szakmai pályafutását a KPMG Tanácsadó Kft. transzferár csapatában kezdte, ahol megalapozta az általános transzferár-tanácsadás és dokumentációkészítés területén szerzett tudását a későbbi komplexebb megbízásokhoz.
Tomor Ákos okleveles adótanácsadó, kiemelkedő („Distinction”) minősítésű nemzetközi adó és jogi mester diplomáját (LL.M.) az Egyesült Királyságban a King’s College London egyetemen szerezte.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Schneider Electric-el robog tovább a McLaren csapat
A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a McLaren Racing közösen olyan technológiákat fejlesztenek és vezetnek majd be, amelyek a legzordabb körülmények között is biztosítják a csúcsteljesítményt.
A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata és a McLaren Racing együttműködése kiterjed a McLaren Mastercard Formula 1 Teamre, az Arrow McLaren IndyCar Teamre, a McLaren F1 Academy-re, valamint a McLaren United Autosports WEC Hypercar Teamre. A partnerség keretében a vállalat és a McLaren Racing a több mint 20 éves beszállítói kapcsolatukra építve olyan kihívást jelentő energiaügyi problémákra keresnek megoldásokat, amelyeknél a magasszintű teljesítmény és a folyamatos működés egyaránt elvárás.
Olyan energia-technológiai megoldások létrehozása a cél, amelyek a legzordabb körülmények között is csúcsteljesítményt biztosítanak, akár a világ legkülönbözőbb pontjain lévő versenypályákon is, vagy éppen a McLaren Technology Centre Egyesült Királyság-beli Wokingban található bázisán. Az együttműködés egyik fontos törekvése, hogy a szélcsatornában, a gyártóüzemekben, az IT-adatközpontokban és másutt található, jelenleg is használt eszközöket rugalmas rendszerek alkalmazásával optimalizálják az energiafogyasztás csökkentése érdekében. A célok között szerepel továbbá a fejlett energia-technológiák révén történő elektrifikáció megvalósítása, valamint a digitális iker technológiában rejlő lehetőségek kihasználása annak érdekében, hogy az adatokból kinyerhető átfogó tudás révén javítsák a hatékonyságot és a fenntarthatóságot.
„Büszkék vagyunk arra, hogy a Schneider Electric-et hivatalos energia-technológiai partnerünkként üdvözölhetjük. Ez az együttműködés szilárd alapokra épül, és tükrözi közös elkötelezettségünket az innováció és az energiahatékonyság iránt. A Schneider energia-technológiai szakértelmének és a McLaren teljesítményre való törekvésének ötvözésével új módszereket fogunk keresni, hogy működésünket intelligensebbé és hatékonyabbá tegyük”
– mondta el a partnerség kapcsán Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója.
„Az autóversenyzés az egyik legnagyobb kihívást jelentő környezet, amelyben jól kimutatható, hogy mekkora értéket képvisel a fejlett energia- és digitális technológia. A McLaren Racing minden rendszer esetében a határok elérésére törekszik, és pontosan itt jön jól a teljesítmény, a megbízhatóság és a hatékonyság területén szerzett szakértelmünk. Büszkék vagyunk arra, hogy a McLaren hivatalos energia-technológiai partnere lettünk, és mind a pályán, mind azon kívül biztosítjuk számukra a szükséges energiaintelligenciát”
– hangsúlyozta Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Zöld2 hét ago
Március 1-jén ismét jön a Nemzeti Faültetés Napja!
-
Szórakozás2 hét ago
Exkluzív termékekkel indul a KitKat és a Formula-1 első közös szezonja
-
Gazdaság2 hét ago
2026: az év, amikor végleg búcsút inthetünk a jelszavaknak?
-
Gazdaság2 hét ago
Modern irodaházak, modern szabályozókkal Zuglóban
-
Mozgásban2 hét ago
Sivatagi misszió és önzetlen segítség: A St. Hubertus gyógynövénylikőr támogatásával vág neki Afrikának a Heves vármegyei csapat
-
Mozgásban2 hét ago
A gumi defekt javítás mennyi időt vesz igénybe
-
Okoseszközök2 hét ago
Exkluzív Galaxy Z Flip7 Olympic Edition modell lesz az olimpikonok társa a 2026-os milánó-cortinai téli játékokon
-
Szórakozás2 hét ago
Új kollekcióval érkezik a MediaMarkt kínálatába a PEAQ by Robbie Williams





