Egészség

Dr. MI – A Bosch mesterséges intelligenciával segíti az orvosi diagnosztikát

Innovációs díjjal jutalmazták a Vivascope sejtanalizáló platformot a CES-en

Vannak olyan régiók a világban, ahol másfél millió emberre csupán egyetlen patológus szakorvos jut – ők azok a klinikai szakemberek, akik az emberi szövetmintákat elemezve a betegségeket vagy szöveti eltéréseket azonosítják és a pontos diagnózis felállítását segítik.

Így sokan nem jutnak laboratóriumi diagnosztikai lehetőségekhez, vagy csupán költséges és időigényes utazás után tudnak konzultálni szakorvossal. A kevés elérhető patológus túlterhelt, ez pedig a késedelem és az emberi hiba lehetőségét is növeli. Annak érdekében, hogy az orvosi diagnosztika még könnyebben elérhető legyen, a Bosch egy új eszközt fejlesztett ki. A Vivascope nemcsak digitális mikroszkopikus képeket hoz létre az emberi sejtekről, hanem algoritmusok segítségével analizálja is azokat. A Vivascope a CES® Innovációs díját (CES® Innovation Award) is elnyerte a „Technológia egy jobb világért” kategóriában.

„A mesterséges intelligencia és a hálózatba kapcsolt működés komoly lehetőséget kínál az egészségügyi szektorban is. Mi a Bosch-nál olyan mesterséges intelligencia alapú, hálózatba kapcsolt megoldásokon dolgozunk, amely az emberek életminőségét javítja. Az Életre tervezve szlogenünknek megfelelően a Vivascope segít könnyebben, illetve gyorsabban felismerni a betegségeket és eltéréseket.”

– mondta Marc Meier, a Bosch Healthcare Solutions GmbH elnöke.

Elemzés 15 percen belül 30 különböző állapotról

Azokon a távoli területeken, ahol nincsenek modern eszközök, a betegeknek sokszor több mint egy hetet kell várniuk arra, hogy megkapják a vizsgálati eredményeket. Jelenleg a klinikai diagnózisok közel kétharmadát manuálisan, hagyományos optikai mikroszkóp segítségével állítják fel és a diagnózis pontossága a patológus szakértelmén, tapasztalatán is múlik.  A Vivascope segítségével a diagnózisok felállítása rövidebb idő alatt pontosabb eredményt ad.

A Vivascope az eszközbe épített mesterséges intelligencia algoritmus segítségével gyorsan diagnosztizálja a sejtek formáját, alakját és struktúráját, kategorizálja őket és a legkisebb elváltozásokat is észleli. A Vivascope-ot Indiában fejlesztették klinikai orvosok, laboratóriumi szakértők támogatásával. Indiában várhatóan 2020 közepén vezetik majd be, ezt később más országok is követik. Az eszköz már több mint 30 ezer képet és 9 milliót különálló sejtpontot ismer, minden egyes sejtből 165 különböző jellemzőt képes elemezni. Tizenöt perc alatt elvégzi az elemzést és több, mint 30 lehetséges betegségről, klinikai rendellenességről tud információval szolgálni a patológus számára. Az evidencia alapú lelet mellett minden elemzést patológus validál a pontos diagnózis felállítása érdekében.

A Vivascope ugyanolyan hatékony és pontos az ezredik mintánál, mint a legelsőnél, mivel az algoritmus nem fárad el.

“A csúcstechnológiáknak köszönhetően a termék innovatív funkciókat tartalmaz, így alkalmas arra, hogy jelentős változást hozzon az emberek életébe és az orvosi diagnosztika világába”

– mondja Sri Krishnan V., az Indiában működő Robert Bosch Engineering and Business Solutions Pvt Ltd. innovációért és kísérletekért felelős alelnöke.

A megoldás lehetővé teszi, hogy a szakemberek a bonyolultabb esetekre és a diagnózisra koncentrálhassanak, így gyorsan érhetnek el pontos eredményeket. Különösen, de nem kizárólag, azokban a régiókban számít ez hatalmas előnynek, ahol nagyon alacsony a patológus szakorvosok száma.

Mindenhonnan könnyen elérhető laborok

A Vivascope az egész világon támogatni tudja a patológusokat így lehetőséget nyújt a távoli, elszigetelt helyeken élőknek is, hogy hozzáférjenek a laboratóriumi diagnosztikához.

„Ha a beteg nem tud eljutni a laboratóriumba, akkor a labor megy a beteghez”

– mondja Guruprasad S., az indiai Robert Bosch Engineering and Business Solutions elnökhelyettese és az egészségügyi tevékenységekért felelős üzleti terület vezetője.

A készüléket csak be kell kapcsolni és már integrálható is a kórházi, laboratóriumi információs rendszerekbe. A beépített akkumulátoregység hat órát is meghaladó folyamatos működést tesz lehetővé, még áram nélküli körülmények között is. A felhőben tárolt adatok a világon bárhol és bármikor digitálisan megoszthatók más laboratóriumokkal.

A hálózatba kapcsolt rendszer a tudományos kutatómunkát is segíti. A Vivascope platform a CES-en elnyerte a „Technológia egy jobb világért” díjat, valamint a 2019-es Európai Termékdesign Díjat is az Ipari és élettani / orvosi / tudományos gépek kategóriában.

Friss