Egészség

Több, mint 10szer jobban véd a harmadik Pfizer oltás

A Pfizer szerint aki a koronavírus elleni védőoltásként a cég oltóanyagát kapta meg, annak érdemes lehet a harmadik dózishoz is ezt választania.

Az elmúlt időszakban egyre többször lehetett arról hallani, hogy a koronavírus delta variánsa miatt szükség lehet majd egy harmadik védőoltásra is. Orbán Viktor miniszterelnök egy másfél hete adott rádióinterjújában azt közölte: lehetővé teszik a harmadik vakcinát, majd az is kiderült, hogy melyik oltás után melyiket lehet beadni.

Az előírás szerint a Pfizer oltóanyaga Sinopharm, Janssen és AstraZeneca vakcinákkal kombinálható. (Müller egyébként arról beszélt, hogy a harmadik oltást a páciensek kérhetik, de az oltóorvos dönti el, hogy mit ad be.) A Pfizer ugyanakkor a negyedéves pénzügyi jelentésben közölt friss kutatási eredmény alapján azt javasolja, az erős immunvédelem érdekében a harmadik védőoltás is a cég által gyártott mRNS-vakcina legyen.

CNN beszámolója szerint a közzétett adatok azt sugallják, a 18–55 év közötti korosztály szervezetében a delta variánst célzó antitestek száma megötszöröződött a harmadik adag Pfizer után (miután az első kettő is az volt), a 65 és 85 év közötti korosztálynál pedig 11-szer jobban véd a harmadik dózis.

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a Pfizer nagyon kicsi, mindössze 23 fős csoporton végezte el a kutatást, az adatokat pedig egyelőre nem publikálták a tudományos lapok. Mikael Dolsten, a cég kutatásért felelős vezetője ugyanakkor biztatónak nevezte a mostani eredményeket.

Egy korábbi kutatásból az már kiderült, hogy az AstraZeneca oltóanyagára mindenképpen érdemes Pfizert adni harmadik dózisként, így ugyanis erősebb védelem érhető el.

A Pfizer által közölt adatokból az is kiolvasható, hogy a harmadik Pfizer-oltás a vuhani és a dél-afrikai vírussal szembeni antitestek számát is jelentősen megnöveli.

A fenti kutatás mellett egy másik kutatási eredményt is közölt a Pfizer–BioNTech, ami a cég által előállított védőoltás hatékonyságára vonatkozik. Ezek szerint a szérum legalább hat hónapnyi védettséget biztosít, igaz, a hatodik hónapra ez más gyengülni kezd. A védőoltás általános hatékonysága 91 százalékos, míg a súlyos Covid-tünetek ellen 97 százalékos.

A második dózis beadása utáni egy hét, két hónap időintervallumban az általános hatékonyság 96 százalékra emelkedett, majd négy–hat hónappal később 83,7 százalékra csökkent.

Forrás: HVG

Friss