Egészség

Egy nap alatt felismeri a demenciát ez az AI rendszer

A minél előbbi diagnózis nagy mértékben javítja a betegek kilátásait.

A demenciát felismerni képes, mesterséges intelligencián alapuló rendszert tesztelnek brit kutatók. Úgy vélik, hogy az eszköz egyetlen agyi felvétel alapján egy nap alatt képes diagnosztizálni a betegséget.

A rendszer azt is előre jelezheti, hogy a betegség éveken át változatlan marad, lassan romlik, vagy azonnali kezelést igényel.

Jelenleg számos agyi felvételt és tesztet kell készíteni a demencia diagnózisához. A kutatók szerint a minél korábbi diagnózis jelentősen javítja a páciensek kilátásait.

„Ha korán beavatkozunk, a betegség előrehaladása lassul, így a további károk megelőzhetők. Valószínű, hogy a tünetek későbbi életkorban, vagy talán soha nem jelentkeznek”

– idézte a BBC hírportálja Zoe Kourtzi, a Cambridge-i Egyetem és az adattudománnyal és mesterséges intelligenciával foglalkozó Alan Turing Intézet munkatársát.

Kourtzi professzor rendszere összehasonlítja a demenciagyanús páciensek és a kórral már korábban diagnosztizált, sok ezer beteg agyi felvételeit és leleteit. Az algoritmus olyan mintázatokat képes azonosítani a felvételeken, amelyeket tapasztalt idegspecialisták sem látnak, és adatbázisában megkeresi, milyen kilátások várhatók.

„A preklinikai teszteken a mesterséges intelligencia évekkel a tünetek jelentkezése előtt képes volt diagnosztizálni a demenciát, még ha a felvételen a károsodásnak nem is voltak nyilvánvaló jelei.”

A klinikai tesztekkel az Addenbrooke Kórházban és Nagy-Britannia más memóriaklinikáin az vizsgálják, vajon a módszer – a hagyományos diagnosztikai eszközökkel együtt – kórházi körülmények között is működik-e. Az első évben nagyjából 500 páciens részvételével számolnak.

Forrás: HVG

Friss