Connect with us

Egészség

Már húszezer esetnél segített az ÉletMentő

életmentő

Több mint hétszázezer letöltésen túl a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat közös segélykérő Mobilapplikációja

Az ÉletMentő applikációt a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat 2020-ban indította el, mint közös segélyhívó alkalmazást. Azóta több mint 700 ezren töltötték le, és csak az idei nyáron közel kétezer hívást indítottak a segítségével. A több szakmai díjjal elismert applikáció idén új funkcióval bővült, így már Csehországban, Szlovákiában és Ausztriában is indítható segélyhívás a magyar ÉletMentő alkalmazásból.

Az ÉletMentő applikációt azzal a céllal indította el a Vodafone Magyarország Alapítvány az Országos Mentőszolgálattal együttműködve, hogy megkönnyítse a segélyhívást és a mentésirányítók munkáját. Az alkalmazásban az előre megadott egészségügyi adatok, valamint a hívást indító tartózkodási helye a segélykérő gomb megnyomásakor azonnal láthatóvá válnak a mentésirányítók számára, így a segélykérés ideje jelentősen lerövidülhet. Az ÉletMentő alkalmazás a segélyhívó funkció mellett hasznos információkat is tartalmaz, így például a felhasználóhoz legközelebb eső gyógyszertár, kórház, defibrillátor helyét, valamint része egy elsősegélynyújtó kisokos is, amellyel vészhelyzet esetén egyetlen gombnyomással életmentő fontosságú információkat érhetünk el.

A folyamatosan fejlesztett alkalmazás a korábbi években push üzenetek küldésével, az alkalmazást érintő telepítési és felhasználási kérdéseket megválaszoló chatbot funkcióval, koronavírus és az új ügyeleti rendszer infógombokkal bővült, idén pedig lehetővé vált a különböző országokban működő applikációk közötti átjárás is. Ezzel a bővítéssel a magyar ÉletMentő app Csehországban, Szlovákiában és Ausztriában is használható, a segélyhívás az ottani mentőszolgálatokra fut be. Hasonló módon a cseh, szlovák vagy osztrák alkalmazást letöltő turisták is tudnak Magyarország területén segítséget hívni az applikáción keresztül, amit idén nyáron több esetben is megtettek.

A hiánypótló alkalmazással az érdeklődők a 2023. szeptember 2-án megrendezett városligeti Mentőnapon is találkozhattak, ahol a Vodafone Magyarország Alapítvány munkatársai az app működésének megismerésében és telepítésében is segítettek.

„Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy az ÉletMentő app már több mint húszezer esetben segítette a mentősök munkáját, és juttatta el a segítséget a bajbajutottakhoz. Fantasztikus volt testközelből megtapasztalni, hogy a városligeti Mentőnapon ilyen sokan érdeklődtek a segélyhívó alkalmazás iránt, és hogy ez idáig közel hétszáztizenöt ezer alkalommal töltötték le az ÉletMentő appot. Bízunk benne, hogy a Vodafone Magyarország Alapítvány és az OMSZ közös alkalmazása így a jövőben még több esetben tud hozzájárulni ahhoz, hogy a segítség idejében megérkezzen oda, ahol szükség van rá”

– mondta el Flakstad Emőke, a Vodafone Magyarország Alapítvány ügyvezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Egészség

Új magyar applikáció támogatja a munkavállalók mentális jóllétét

A munkahelyi mentális egészség kérdése egyre nagyobb kihívást jelent a vállalatok számára, hiszen miközben az alapvetően meghatározza a szervezet teljesítményét, a munkaerőpiacon mind nagyobb súllyal jelenlévő Z generáció már komoly elvárásokkal fordul a cégek felé ezen a téren is.

A stressz mindennapos jelenség a hazai dolgozók kétharmadánál, amely gyakran még a pihenőnapokon sem csillapodik, emellett világszerte az alkalmazottak nagyjából 50%-a küzd a rohamosan terjedő kiégéssel, ami szélesebb értelemben vett egészségügyi tüneteket is okozhat. A probléma társadalmi jelentőségét felismerve három hazai cég fogott össze, hogy megalkossa a Health check ☑️ nevű digitális megoldást, amely a munkavállalók mentális és fizikai állapotát átfogóan vizsgálja, hogy értékes visszajelzésekkel szolgáljon dolgozók és vállalatok számára egyaránt.

Az Európai Unióban átlagosan 136 milliárd euró, Magyarországon pedig nagyságrendileg 440 milliárd forint veszteség keletkezik évente a nem, vagy nem megfelelően kezelt munkahelyi stressz miatt, amely a kieső munkanapok mintegy 50-60%-áért felelős. Eközben a munkavállalók is egyre jelentősebbnek érzik a problémát, ráadásul többnyire magukra hagyva küzdenek vele: 10-ből 4 dolgozó úgy véli, hogy a fokozott stresszel járó pszichoszociális kockázatokat az adott szervezeten belül nem képesek hatékonyan orvosolni. Erre a kihívásra ad innovatív választ a Health check ☑️ alkalmazás, melyet a Budapest központú startup, a CHEQ munkáltatói kommunikációs rendszerébe integrálták, szakmai partnere pedig a Pro Health Consulting Group és a munkahelyi pszichológiára specializálódott Minder.

„Ma már nem kérdés, hogy a munkavállalók mentális állapota milyen jelentős mértékben támogatja vagy éppen akadályozza a cégek hétköznapjait, a feladatellátás minőségét vagy konkrétan a termelékenységet. A digitális világban olyan eszközöket kell a cégek kezébe adni, melyek segítségével hatékonyabban felismerhetik és kezelhetik a dolgozóik mentális egészségéhez kapcsolódó problémákat”

– mondta el Logemann-Molnár Zsófia a MINDER alapító szakpszichológusa.

Az alkalmazás anonim visszajelzéseken alapuló „hőtérképet” készít a szervezetről, így a cégvezetők és HR-szakemberek gyorsan felismerhetik, hol van szükség beavatkozásra. Az eredmények alapján újratervezhetők a munkahelyi folyamatok és a célzott egészségmegőrző programok is – ezek pedig közvetlen konkrét üzleti előnyként járulnak hozzá a munkavállalói elköteleződés növeléséhez és a fluktuáció legyőzéséhez is.

Kölcsönös érdek a mentális egészség minden munkahelyen

A hazai munkavállalók egyébként a túlzott munkaterhelés (43%), a tisztelet és igazságosság hiánya (32%), valamint a túl magas elvárások (26%) miatt szenvednek leginkább, és 46%-uk úgy gondolja, hogy már olyan fizikális egészségügyi problémája is van, melyet az ebből fakadó stressz váltott ki. A Health check ☑️ ezeket a tényezőket mind figyelembe veszi, és visszajelzést ad a dolgozónak saját pszichés állapotáról, támogatva ezzel a tudatos stresszkezelést és az önismereti fejlődést. Sokan küzdenek például azzal, hogy bár érzik, hogy valami nincs rendben, mégsem tudják az okokat azonosítani és a dolgok mélyére ásni; a magyar fejlesztésű digitális megoldás segít a felismerésben, sőt, akár a komolyabb következmények megelőzésében is.

“CHEQ rendszeren belül mostantól elérhető a mentális és fizikai egészség felmérése digitálisan, azonnal és adatvezérelten. Ez nemcsak a munkavállalók jólétét támogatja, hanem közvetlenül hozzájárul a cégek hatékonyságához és hosszú távú versenyképességéhez. A modern vállalatok számára a digitalizáció már nem lehetőség, hanem stratégiai eszköz az emberi erőforrás fejlesztésében.”

– emelte ki Deliága Ákos a CHEQ-et fejlesztő Talk-A-Bot Zrt. alapító-vezérigazgatója.

A Health check ☑️ emellett azért is kulcsszereplővé válhat a jövő munkahelyein, mert a fiatalabb generációk egyre nagyobb szeletet hasítanak ki maguknak a munkaerőpiacon, az ő igényeik pedig merőben eltérnek az idősebb kollégáiktól, akik még csak most tanulják, hogy tarthatják karban egészségüket. A fiatalabb munkavállalók olyan vállalatokat keresnek, ahol a szakmai kihívások mellett hangsúlyos szerepet kap a munka-magánélet egyensúlya, a mentális és fizikai egészség támogatása, valamint a kreativitás és az innováció – vagyis sokkal magasabb elvárásokat támasztanak a munkahelyi jóllétük kapcsán, mint bármelyik korábbi generáció, de ha úgy érzik, odafigyelnek rájuk és visszajelzéseikre, azt meghálálják.

„Az sem szabad elfelejteni, hogy a hatályos jogszabályok hazánkban is tartalmaznak a mentális egészségre vonatkozó előírásokat, melyek szerint a munkáltatóknak kötelessége a pszichoszociális kockázatok (konfliktusok, munkaszervezés, stressz stb.) rendszeres felmérése és szükség esetén azok csökkentése. A megoldás hatékonyan támogatja a vállalatokat a törvényi megfelelésben, ráadásul több legyet is üthetnek egy csapásra, hiszen közben a munkavállalói elkötelezettséget és lojalitást is növelhetik. Az eddigi tapasztalatok abszolút pozitívak: a Health check ☑️ bevezetésével könnyebb valóban működő egészségprogramokat tervezni és a CHEQ felhasználással mérhetően javult a belső kommunikáció minősége is”

– részletezte Dr. Horváth Zsófia, a Pro Health Consulting Group vezető partnere.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Hogyan hűtsünk okosan és főleg egészségesen az irodát?

Magyarországon közel másfél millió munkavállaló tölti a nyarat irodai környezetben, sokan hőségben.

Ám a hűtött irodaházak sem kellemesebbek, és főleg nem egészségesebbek, ha a nem megfelelő beltéri klímának köszönhetően a beteg épület szindróma tüneteivel kell megküzdeniük a munkavállalóknak. De hogyan hűtsük egészségesen és hosszú távon is költséghatékonyan az irodát? A felülethűtés terén itthon piacvezető Wavin a kérdést pulmonológus és épületgépész szakember segítségével járta körbe.

Nyári „nátha”? Nem véletlen…

Magyarországon 1,2–1,5 millióan dolgoznak irodákban adminisztratív, pénzügyi, informatikai és egyéb szolgáltató munkakörben – a nyári hónapok forróságában is. Bár az épületek 50–60 százalékában működik légkondícionáló berendezés, ez önmagában nem jelenti azt, hogy a munkavállalók egészséges, komfortos környezetben töltik a munkaidejüket. A nem megfelelő beltéri klíma – különösen az olyan nagy felelősséggel járó pozíciókban, mint például diszpécserközpontokban vagy IT-rendszerfelügyelet esetén – nemcsak a közérzetet, hanem a koncentrációt, a teljesítményt és a dolgozók egészségét is veszélyezteti. A nyári időszakban ráadásul a „beteg épület szindróma” tünetei – mint a fejfájás, légúti panaszok, fáradtság vagy szemirritáció – sokaknál felerősödnek, jellemzően a nem megfelelő hőmérséklet és páratartalom miatt, de a bútorokból, tisztítószerekből vagy nyomtatókból származó vegyi anyagok, a por, pollen, penészgombák és baktériumok mind hozzájárulhatnak a rossz közérzethez.

“Nem csak a régi, hanem a nyílászárók tökéletesítésének köszönhetően szinte hermetikusan szigetelt új épületek is gondot okozhatnak, ha nincs megfelelő, higiénikus hűtő- és szellőzőrendszer. A keringetős hűtő rendszereknek, légkondícionálóknak köszönhetően az atipikus kórokozók akár több emeleten keresztül is fertőzhetnek, elhúzódó, makacs tüneteket produkálnak, vagy akár olyan súlyos lefolyású betegséget is okozhatnak, mint a legionella fertőzés”

– mondta el Dr. Várdi Katalin pulmonológus. Az egészséges beltéri klímát tehát leginkább olyan hűtési rendszerrel érhetjük el, amely nem levegőbefúvással működik.

Várban vagy irodában – a hűvös fal a legkellemesebb

A nyári kánikulában igazi felfrissülés egy terméskőből, vagy tömör téglából készült épületbe lépni. Ez a hűvös falaknak köszönhető, ugyanis a testünk érzékeli a környezetből érkező hősugárzást, a hidegebb falak pedig kevesebb hőt sugároznak, így nem melegítik fel az embereket, tárgyakat. Ezért tűnik sokkal kellemesebbnek 22 fok egy várkastélyban, mint például egy sátorban. Bár a modern irodákat nehézkes lenne ódon épületekbe költöztetni, mégsincs minden veszve, ha nyáron a klaviatúra mellett is kellemesen hűvös falakra vágyunk.

Németországban, Ausztriában, és a skandináv országokban növekvő arányban alkalmazzák a mennyezetbe integrált felülethűtést, mely huzatmentesen, csendesen és egyenletesen, tehát “egészségesen” hűti le a teret. A megoldás a felületfűtés-hűtési megoldások terén itthon piacvezető Wavin tapasztalati szerint Magyarországon is egyre keresettebb, elsősorban prémium kategóriás irodaházakban vagy okosirodákban telepítik, sokszor hőszivattyúval kombinálva. Ilyen rendszer működik például a K&H Bank budapesti székházban és a STIEBEL ELTRON irodaházában is.

Nem csak a munkavállalóknak jobb

Kóczián László, az intelligens épületgépészeti szolgáltatásokat szállító Stiebel Eltron magyarországi ügyvezető igazgatója szerint a felülethűtés az irodák piaci értékét is befolyásolja, magasabb bérleti díjat és eladási árat eredményez.

Az egyik szempont az energiamegtakarítás:

„2024-ben például a saját 440 négyzetméteres irodaházunk hűtésére a Wavin mennyezetbe integrált felületi fűtés-hűtés megoldásával, a geotermikus hőszivattyúnkkal üzemelve mindössze 8.280 kWh energiát használtunk fel, ami kiemelkedő eredménynek számít”

– árulja el a szakember. A másik szempont pedig az ESG szabályozásnak való megfelelés, hiszen az 1 000 fő feletti cégek számára kötelezővé váló fenntarthatósági riport szerves része az irodák fűtése és hűtése, a magasabb környezetvédelmi követelményeknek pedig számos vállalat éppen az energiahatékony felülethűtéssel igyekszik megfelelni.

A modern irodaházakban egyre gyakrabban találkozunk a felületfűtés-hűtés és a vezérelt gépi szellőztetés összehangolt alkalmazásával. Ez a megoldás nem csupán az energiahatékonyságot növeli, hanem aktívan javítja a beltéri klímát is. A rendszerek egyetlen épületfelügyeleti technológia segítségével, integráltan működnek együtt, így biztosítva a kellemes, egészséges munkakörnyezetet. A Wavin szerint az egyre gyakoribb hőhullámok közepette ez a megközelítés nemcsak innovatív, hanem hamarosan alapvető követelménnyé is válhat az irodaház-fejlesztésekben.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

A szakorvosok közel fele naponta ellenőrzi digitálisan betegei vércukorértékeit

A digitális vércukornapló használata jelentősen megkönnyíti a cukorbetegek mindennapjait, hatékonyabbá teszi az orvos-beteg kommunikációt, valamint a vércukorértékeket kontroll alatt tartó kezelési stratégiák kialakítását – mutat rá a 77 Elektronika Kft. kutatása, amely közel 1200 diabéteszes beteg és szakorvos megkérdezésével készült.

Hazánkban jelenleg több mint 1,2 millió embert érint a cukorbetegség, emellett sokan élnek együtt annak megelőző állapotaival, így számukra létkérdés, hogy folyamatosan és a lehető legnagyobb pontossággal tudják figyelemmel kísérni vércukorszintjüket.

Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az adatalapú megoldások, a rohamléptékű digitalizáció pedig az egészségügyet sem kerüli el. Számos területen váltak nélkülözhetetlenné a telemedicinás rendszerek – különösen a járványügyi lezárások idején –, melyek hatékonyabbá teszik az otthoni önellenőrzést, javítják az orvos-beteg kommunikációt és lehetőséget adnak a terápiák azonnali módosítására szükség esetén. Ez különösen fontos lehet a diabéteszes betegeknél, hiszen számukra életmentő lehet a vércukorszint rendszeres monitorozása és az adatok megfelelő kezelése.

Nagyobb biztonság a betegeknek, gyorsabb döntések az orvosoknak

A szakorvosok mintegy 45 százaléka naponta használja a Dcont® eNapló (Dcont.hu) telemedicinás rendszert a diabéteszes betegek állapotának nyomonkövetésére, további 18 százalékuk pedig legalább hetente ellenőrzi az eredményeket – derült ki a felmérésből, melyet hazai diabéteszes betegek és az őket kezelő egészségügyi szakemberek részvételével készítettek. A 77 Elektronika Kft. által fejlesztett Dcont.hu az egyik első telemedicinás megoldás Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a betegek online rögzítsék vércukoradataikat, inzulinadagolásukat és egyéb releváns paramétereiket.

A megkérdezett szakorvosok közel 60 százaléka egyébként már több mint egy éve használja a Dcont.hu rendszert, és a vizitek során szinte azonos arányban történik az értékek megtekintése digitális eszközökön és papíralapon – ez nagy előrelépés a korábbi gyakorlathoz képest, egyben olyan fontos eszközt ad a szakemberek kezébe, mellyel célzottabb terápiát állíthatnak be.

A megkérdezett cukorbetegek 68 százalékát 2-es típusú diabétesszel diagnosztizálták és 55 százalékuk már több mint 10 éve él együtt betegségével, vagyis bőven van tapasztalatuk az ezzel járó mindennapi kihívásokkal kapcsolatban. A felmérésben résztvevők 70 százaléka használja a Dcont.hu-t vércukorértékeik rögzítésére, és a viziteken kívül ez leginkább a kezelésük folyamatos felülvizsgálata és szükség esetén azonnali módosítása (76 százalék), a távoli ellátás (31 százalék) vagy éppen más orvosokkal való konzultáció (13 százalék) céljából történik.

A cukorbeteg-ellátás élen jár a magyar telemedicinában

„A diabétesz kezelésének digitalizációja tehát jó úton halad, ebben pedig óriás lépést jelentett, hogy 2022 novembere óta a Dcont.hu rendszerbe feltöltött vércukoradatok automatikusan szinkronizálódnak az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel (EESZT), melyekhez így minden egészségügyi dolgozó azonnal hozzáférhet. A magyar cukorbetegek számára így elérhetővé vált a valódi adatalapú egészségügyi ellátás és a hatékony online orvosi távszolgáltatás”

– mondta el Dr. Brasnyó Pál, a Siófoki Kórház és Rendelőintézet Belgyógyászati osztályának diabetológusa.

Ezt a felmérés szerint a diabéteszes betegek 69 százaléka kifejezetten hasznosnak ítéli, különösen azért, mert így sürgősségi ellátás esetén is azonnal fontos információkhoz juthatnak a kezelőorvosok az állapotukat illetően, ez pedig nagyban hozzájárul, hogy a szükséges beavatkozások a lehető leghatékonyabbak és biztonságosabbak legyenek. A megkérdezett szakorvosok szerint az EESZT-integrációval elkerülhetővé vált a felesleges papírmunka (68 százalék) és megnyílt az egyszerű telefonos konzultáció lehetősége mind a páciensekkel (58 százalék), mind a kollégákkal (29 százalék) az adott kezelés kapcsán.

A digitalizáció tehát jelentős előrelépést jelent a diabéteszkezelés terén, ugyanakkor további edukáció és fejlesztés szükséges annak érdekében, hogy az ebben rejlő előnyöket teljes körűen élvezhessék mind a kezelőorvosok, mind a betegek. Emellett azt is fontos hangsúlyozni, hogy a telemedicinás ellátás akkor működhet hatékony, ha a cukorbetegek megbízható eszközöket használnak az otthoni önellenőrzés során, melyre szerencsére már minden lehetőség adott: a Dcont® család legújabb típusai ±8 százalékos hibahatáron belüli, közel klinikai laboratóriumi pontosságú vércukormérést biztosítanak, a készülékek ráadásul Bluetooth-on keresztül is összekapcsolhatók a Dcont.hu rendszerrel.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss