Connect with us
Hirdetés

Egészség

A napi kalóriabevitel számolása fontosabb a fogyáshoz, mint az étkezések időzítése

A fogyásnál a nap folyamán elfogyasztott kalóriák száma a döntő – állítják egy friss tudományos kutatás készítői.

Varga Dóra dietetikus szerint a kalóriaszámlálás jó módszer a testsúlycsökkentésre, és segít abban, hogy jobban megismerjük táplálkozásunkat, ugyanakkor az étrend összetétele és minősége ugyanúgy lényeges, akárcsak a fizikai aktivitás. Az egészségtudatosabb életmódhoz az okosórák hatékonyan járulhatnak hozzá: a Huawei felméréséből kiderült, hogy az okosóra-tulajdonosok 71 százalékkal nagyobb valószínűséggel ismerik a megfelelő napi kalóriamennyiségüket, ráadásul általánosságban fittebbnek és egészségesebbnek érzik magukat.

Egy friss tudományos kutatás nemrégiben rámutatott: a nap folyamán elfogyasztott kalóriák száma a döntő fogyás esetén, nem pedig az, hogy mikor fogyasztják el ezeket a kalóriákat – így a kalóriaszámoláson alapuló étkezés a tudomány jelenlegi állása szerint győzni látszik az időszakos étkezés fölött.

Varga Dóra dietetikus, táplálkozástudományi szakember szerint a kalóriaszámlálás alapvetően jó módszer a testsúlycsökkentésre:

„A kalóriák számolása segíthet az étrend kontrollálásában és pozitívan befolyásolja a táplálkozási döntéseket, de hosszú távon nem szabad, hogy uralja mindennapjainkat. A cél, hogy átmenetileg alkalmazva segítsen a testsúlycsökkentésben”

– mondta a szakértő.

Varga Dóra felhívta a figyelmet arra, hogy a kalóriabevitel figyelése ugyan fontos lehet a testsúly optimalizálásában, de számos egyéb tényező is befolyásolja. Ilyen például a mikrobiom állapota, az anyagcsere-betegségek, a mentális állapot, az étkezési idő, az alvási szokások vagy a gyógyszerszedés.

„Nemcsak a kalóriák mennyisége, hanem az étrend összetétele és minősége is fontos. Alapvetően pozitív, ha tudatosabbá tesszük az étkezésünket, de nem csak a számokat kell nézni. Ráadásul a túl alacsony kalóriabevitel még le is állíthatja a fogyást, vagy akár testsúly gyarapodást is okozhat. Általános elvként elmondható, hogy ha a korábbihoz képest 500 kalóriával csökkentjük a napi energiabevitelt, az jellemzően egy fokozatos, tartható fogyást eredményez.”

A szakértő szerint nagyon fontos szerepe van a fizikai aktivitásnak, mert ha többet mozgunk, több energiára van szükségünk: „

A napi lépésszám nyomon követése már egy jó módszer lehet, mindenképp javasolt a minimum napi tízezer lépést elérni átlagosan naponta”

– mondta a szakértő.

A dietetikus szerint általános ajánlásként megfogalmazható mindenkinek heti szinten minimum 150 perc közepes intenzitású kardio mozgás és 2×30 perc izomerőt növelő mozgás, amit szintén nagyon jól monitorozhatunk okoseszközök segítségével.

A Huawei legutóbbi okosóra-modelljei, a WATCH GT 4 és a WATCH FIT 3 jól példázzák, milyen sokrétűen támogathatja egy-egy okoseszköz az egészségtudatosabb életmódot. A gyártó legutóbbi okosórái a tudományos alapú edzésfigyelés révén mérik az elégetett kalóriákat, emellett már olyan kalóriamenedzsment-alkalmazással is rendelkeznek, amellyel valós időben nyomon követhetők a kalóriabevitellel és súlycsökkentéssel kapcsolatos célok. Az applikációban személyre szabható a fogyás gyorsasága (normál, gyors, leggyorsabb), és az adott felhasználóra vonatkozó aktivitásszintet, edzést is javasol a célsúly ismeretében. Az alkalmazás egyik legnagyobb előnye, hogy az összes elégetett kalória számolásakor figyelembe veszi a pihenés és az aktivitás (edzés, napi mozgás) közben elégetett kalóriát is.

A Huawei tavalyi felmérése szerint a megkérdezettek relatív többsége az elhízás (46 százalék) miatt aggódik, és a legtöbben a stressz csökkentése mellett a megfelelő testsúly megőrzését (40 százalék) és az egészséges táplálkozást (35 százalék) szeretnék elérni a közeljövőben. A Huawei felméréséből az is kiderült, hogy az okosórát használók sokkal tudatosabbak egészségi állapotukkal kapcsolatban. Többek között 71 százalékkal nagyobb valószínűséggel ismerik a megfelelő napi kalóriamennyiségüket, ami a testsúly megőrzésének kulcsa. Emellett általánosságban fittebbnek (56 százalék, szemben a 45 százalékkal) és egészségesebbnek érzik magukat (57 százalék, szemben a 45 százalékkal), és elégedettebbek egészségi állapotukkal is (60 százalék, szemben az 50 százalékkal).


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Egészség

A Huawei bemutatta európai egészségügyi kutatási platformját és a HUAWEI WATCH D3-at Münchenben

A Huawei az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) 2026-os kongresszusán bemutatta új európai egészségügyi kutatási platformját, a Terve Researchöt, valamint a platform első két kutatási projektjét. A vállalat emellett első alkalommal mutatta be a vérnyomásmérést támogató HUAWEI WATCH D3-at.

A Huawei az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) 2026-os kongresszusán, Münchenben mutatta be európai egészségügyi kutatási platformját, a Terve Researchöt, valamint első alkalommal ismertette a HUAWEI WATCH D3-at. A két kezdeményezés jól szemlélteti a vállalat egészségügyi technológiákhoz kapcsolódó megközelítését, amely a kutatást és a mindennapi egészségkövetést egy közös ökoszisztémában kapcsolja össze. Míg a Terve Research a kutatók és a viselhető technológiák felhasználói közötti együttműködést támogatja, a HUAWEI WATCH D3 a mindennapi használat során kínál vérnyomásmonitorozási lehetőségeket. A Huawei célja, hogy a technológia ne különálló eszközként jelenjen meg, hanem szervesen illeszkedjen a mindennapi életbe, mind a design, mind a funkcionalitás szempontjából.

Terve Research az európai egészségügyi kutatások támogatására

A Huawei által támogatott Terve Research egy európai akadémiai és egészségügyi intézmények számára kialakított online kutatási platform és alkalmazás. Célja a kutatási résztvevők toborzásának támogatása, valamint a Huawei viselhető eszközeiből származó, valós környezetben gyűjtött adatok kutatási célú felhasználásának lehetővé tétele.

A platform zárt és nyílt kutatások megvalósítását egyaránt támogatja. Zárt kutatások esetében a kutatók választják ki és toborozzák a résztvevőket, akik számára eszközöket biztosítanak. Nyílt kutatások esetében az Európában élő, jogosult Huawei viselhetőeszköz-felhasználók önkéntesen választhatnak a Terve Research alkalmazáson keresztül elérhető projektek közül.

A résztvevők hozzájárulását követően a platform a kutatók által meghatározott gyakorisággal automatikusan gyűjti a szükséges adatokat, majd elemzés céljából elérhetővé teszi azokat. A rendszer a vonatkozó szabályozási, adatvédelmi és adatkezelési követelményeknek megfelelően működik, és megfelel az európai adatvédelmi előírásoknak, köztük a GDPR követelményeinek. A Terve Research ISO 27001 információbiztonsági irányítási és ISO 9001 minőségirányítási tanúsítással rendelkezik.

A platform működését és menedzsmentjét a Huawei finanszírozza, független működtetését pedig a Thryve végzi. A Terve Research a Huawei viselhetőeszköz-ökoszisztémájába integrált rendszerként támogatja a kutatásokban részt vevő eszközökből származó adatok egységes gyűjtését és elemzését.

Két kutatás indul szeptemberben

A Terve Research első két kutatási projektje 2026 szeptemberében indul. A Social Jetlag Study azt vizsgálja, hogy a cirkadián ritmus felborulása milyen kapcsolatban állhat a viselhető eszközöket használók egészségi állapotával Európa-szerte. A kutatást Ramin Khatami professzor, a Zürichi Egyetemi Kórház alvásgyógyászati részlegének vezetője és az European Narcolepsy Network (EU-NN) egyik alapító tagja vezeti. A kutatás olyan mintázatokat vizsgál, amelyek összefüggést mutathatnak a rendszertelen alvás-ébrenlét ciklusok, valamint a kardiovaszkuláris és metabolikus egészségi állapot között.

A Exercise & Cardiovascular Health Study a fizikai aktivitás mintázatai és a kardiovaszkuláris kockázati tényezők közötti kapcsolatot vizsgálja. A kutatást Tomasz Guzik professzor, az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) programbizottságának elnöke vezeti. A kutatás a Huawei viselhető eszközeinek szenzortechnológiájára építve folyamatos aktivitási és szív-egészségügyi adatok gyűjtését és elemzését támogatja.

A két kutatás jól szemlélteti a Terve Research által létrehozott együttműködési lehetőséget, amely az egészségügyi kutatókat és a viselhető technológiák felhasználóit kapcsolja össze, és lehetőséget teremthet nagyobb léptékű, valós környezetben végzett kutatások megvalósítására.

HUAWEI WATCH D3 új vérnyomásmonitorozási lehetőségekkel

Az eseményen bemutatták a HUAWEI WATCH D3 okosórát, ami több alkalmazási területre vonatkozóan is megszerezte a CE-tanúsítást: nyugalmi vérnyomásmérésre, ambuláns vérnyomás-monitorozásra (ABPM), valamint a testmozgás előtti és utáni vérnyomás követésére.

Vérnyomásmonitorozás fizikai aktivitás előtt és után

A HUAWEI WATCH D3 támogatja a fizikai aktivitás előtti és utáni vérnyomásadatok rögzítését. Az eredeti termékanyag szerint a készülék fizikai aktivitáshoz kapcsolódó vérnyomásmonitorozása ISO-szabványoknak megfelelő megoldás. A készülék intelligens emlékeztetőket is kínál, amelyek a magasság változására és a hirtelen hőmérséklet-változásokra hívhatják fel a figyelmet.

Mindennapi használatra tervezett kialakítás

A HUAWEI WATCH D3 karcsúbb profillal és könnyű szíjjal rendelkezik, amelyet a vállalat egész napos viselésre tervezett. A készülék három színváltozatban érhető el. A vérnyomásmonitorozás mellett továbbfejlesztett Health Glance és Health Insights funkciókat is kínál.

Az egészségügyi kutatások háttere

A Huawei digitális egészségügyi fejlesztéseit világszerte több mint 160 egészségügyi intézménnyel kialakított együttműködés támogatja. A vállalat több mint tíz kutatóközponttal dolgozik együtt, köztük három jelentős sport- és egészségtudományi laboratóriummal.

A Terve Research és a HUAWEI WATCH D3 bemutatása ennek a hosszabb távú kutatási és fejlesztési megközelítésnek két különböző oldalát mutatja. A Terve Research az egészségügyi kutatásokhoz kapcsolódó együttműködéseket és adatgyűjtést támogatja, míg a HUAWEI WATCH D3 a mindennapi egészségkövetésben kínál vérnyomásmonitorozási lehetőségeket.

Elérhetőség

A HUAWEI WATCH D3 elérhetőségéről, áráról és teljes specifikációjáról a Huawei a szeptember 2-i hivatalos bemutatón és saját kommunikációs csatornáin ad további tájékoztatást.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Iskolakezdés, új rutinok, új célok – de megfigyeled valójában, mit üzen a tested?

Szeptember sokak számára egyfajta új kezdet. Visszatérünk a munkába, az iskolába, új napirendet alakítunk ki, és ilyenkor gyakran egészségügyi célokat is kitűzünk magunk elé. Többet mozgunk, tudatosabban étkezünk, megpróbálunk változtatni a korábbi szokásainkon.

Mégis van egy lépés, amelyről a legtöbben megfeledkeznek: mielőtt változtatnánk, érdemes megfigyelni, hogyan működik a saját szervezetünk. Dr. Hámori Lilla biológussal (PhD), táplálkozási és életmód-tanácsadóval beszélgettünk arról, miért lehet a tudatos megfigyelés az egyik leghasznosabb eszköz, ha valaki emésztőrendszeri panaszokkal – például visszatérő puffadással – küzd.

„Sokan már az első kellemetlen tünetnél elkezdenek élelmiszereket elhagyni vagy új étrendet követni. Pedig az első kérdés nem az, hogy mit kellene megváltoztatni, hanem az, hogy pontosan mi történik a szervezetünkben.”

– mondja a szakértő.

A tested minden nap információt ad

A puffadás sokaknál kiszámíthatatlannak tűnik. Egyik nap jelentkezik, másnap nem. Van, aki egyetlen ételt okol, más pedig úgy érzi, „szinte mindentől” puffad. A valóság azonban gyakran összetettebb. Nemcsak az számít, mit ettünk, hanem az is, milyen gyorsan ettünk, mennyit aludtunk, milyen stressz ért bennünket, hol tartunk a menstruációs ciklusban, mennyit mozogtunk, vagy éppen mennyi idő telt el az előző étkezés óta.

„A szervezetünk ritkán működik véletlenszerűen. Sokszor vannak visszatérő mintázatok, csak a rohanó hétköznapokban nem vesszük észre őket.”

Egy egyszerű napló többet mutathat, mint gondolnánk

A szakember szerint már néhány hét tudatos megfigyelés is értékes információkat adhat. Nem csupán az elfogyasztott ételek feljegyzése lehet hasznos, hanem az is, hogy mikor jelentkeztek a tünetek, milyen erősek voltak, hogyan alakult a széklet, mennyit mozogtunk, mennyit aludtunk, vagy éppen mennyire volt stresszes a napunk. Így sokkal könnyebben kirajzolódhatnak azok az összefüggések, amelyek elsőre nem is tűnnek fel.

„A megfigyelés nem önmagában gyógyít. Viszont segít abban, hogy ne találgassunk, hanem valódi információk alapján hozzunk döntéseket.”

– teszi hozzá.

Nem a tökéletes étrend a cél. Az interneten ma már szinte minden élelmiszerről találunk olyan véleményt, amely szerint egészséges – és olyat is, amely szerint kerülni kellene. Ez könnyen bizonytalansághoz vezethet, különösen azoknál, akik rendszeresen puffadnak.

„Nincs olyan étrend, amely minden embernek egyformán megfelelő lenne. Éppen ezért fontos először megérteni a saját szervezetünk működését, és csak ezután alakítani az étkezésen.”

Egy új rutin szeptemberben

Az iskolakezdés és a munkába való visszatérés sokaknak új napirendet jelent. Ez egyben lehetőség is arra, hogy ne csak új szokásokat vezessünk be, hanem tudatosabban figyeljünk a testünk jelzéseire. Már napi néhány perc elegendő lehet arra, hogy feljegyezzük az étkezéseinket, a közérzetünket és az emésztőrendszeri tüneteinket. Ezek az apró megfigyelések később sokkal értékesebb információt adhatnak, mint egyetlen internetes lista a „puffasztó ételekről”.

Dr. Hámori Lilla biológusként (PhD), táplálkozási és életmód-tanácsadóként, fitoterapeuta szakvizsgával rendelkező természetgyógyászként tudományos szemlélettel segíti a hozzá fordulókat. Munkájában kiemelt szerepet kap a rendszerszintű gondolkodás, az emésztőrendszer egészsége, a bélmikrobiom támogatása és a női egészség. Hisz abban, hogy a tartós életmódváltás első lépése a saját testünk működésének megértése. A puffadás lehetséges okairól, a tünetek rendszerszintű megközelítéséről, valamint a témában készült részletes útmutatóról további információ Dr. Hámori Lilla weboldalán található.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Egy séf trükkjei a rohanós hétköznapokra

Egy magyar ember háztartásában évente átlagosan 60,7 kilogramm élelmiszerhulladék keletkezik, amelyből 20,8 kilogramm elkerülhető lenne – derül ki a Nébih friss felméréséből.

A szeptemberi rohanásban ezért nemcsak a napirendünket, hanem a konyhai rutinunkat is érdemes újragondolnunk. Az LG Electronics Magyarország (LG) és Tóth Szilárd, Michelin-csillagos séf azt mutatja meg, hogyan tehetjük egyszerűbbé a hétköznapi főzést tudatos tervezéssel és a konyhai technológia okos használatával – úgy, hogy közben kevesebb élelmiszer menjen veszendőbe.

A „mit főzzek ma?” kérdésnél kezdődhet a pazarlás

A Nébih kutatása szerint a magyar háztartásokban legnagyobb mennyiségben a készételek, a friss zöldségek és gyümölcsök, valamint a pékáruk mennek kárba: ez a három kategória adja az összes elkerülhető élelmiszerhulladék több mint háromnegyedét. A leggyakoribb okok között évek óta ugyanazok szerepelnek: a túlvásárlás, a túl nagy adagok és az otthon lévő, korábban beszerzett, de fel nem használt élelmiszerekről való megfeledkezés.

Szeptemberben, a nyaralások után és az iskola kezdetével újra sűrűbbé válnak a hétköznapok. Ilyenkor különösen sokat számíthat, ha nem minden este a nulláról próbáljuk megoldani a vacsorát. Tóth Szilárd szerint érdemes inkább olyan, jól variálható hozzávalókkal készülni, amelyekből a hét során többféle fogás is gyorsan összeállítható.

Augusztus végén ehhez még bőségesen válogathatunk a szezonális zöldségekből. „Egy fárasztó munkanap után mindenképpen egy egyszerű salátát javasolnék frissen sült hússal vagy sajttal. Ha pedig maradt még bennünk egy kis energia, a sütő Air Fry funkcióját kihasználva készíthetünk hozzá ropogós csirkecombfilét, vagy az összevonható főzőzónán akár egyszerre a család több tagjának is piríthatunk spenótot friss fűszerekkel” – mondja Tóth Szilárd, az LG-vel együttműködő séf.

Az LG beépíthető sütőiben elérhető Air Fry funkcióval külön készülék nélkül is készíthetünk ropogós fogásokat, így egy újabb eszköz sem foglal helyet a konyhapulton, a tágas sütőtérben pedig egyszerre nagyobb adag is elkészíthető. Az indukciós főzőlapok összekapcsolható zónái eközben nagyobb felületet biztosítanak például méretesebb edények vagy grill-lap használatához.

Nem kell vasárnap eldönteni, mit eszünk pénteken

A meal prepping lényege nem feltétlenül az, hogy már hétvégén öt doboz készételt sorakoztassunk fel a hűtőben. Szilárd inkább olyan alapokban gondolkodik, amelyekből később, az adott naphoz és a kedvünkhöz igazodva többféle fogás születhet.

„Mindig legyen otthon sokféle zöldség és fűszer” – tanácsolja a séf. Ha ezek mellé néhány húsféléről vagy más, jól kombinálható hozzávalóról is előre gondoskodunk, ugyanaz az alap más körettel, fűszerezéssel vagy zöldséggel egészen új étellé válhat. Így nem kell napokkal korábban eldöntenünk, pontosan mi kerüljön az asztalra, mégsem minden este az üres hűtő előtt állva kezdődik a vacsorakészítés.

A szakember például többféle húst is elkészítene a hétre az LG prémium beépíthető sütőiben megtalálható Air Sous-Vide funkcióval. Az eljárás alacsony hőmérsékletű sütéssel és szabályozott légáramlással járul hozzá az egyenletes eredményhez, hagyományos sous-vide vízfürdő nélkül.

„Ha sous-vide-oljuk a húsokat, azok napokkal később is felhasználhatók, miközben remek marad a minőségük” – mondja Szilárd. Így a hosszabb hőkezelést elvégezhetjük egy nyugodtabb időszakban, a sűrűbb napokon pedig már csak azt kell eldöntenünk, milyen fogás készüljön az előkészített hozzávalókból.

A vasárnapi ebéd már szombat este elkezdődhet

Szilárd egyik kedvenc példája erre az egészben sült sertéstarja. „Ha egész sertéstarját szeretnénk készíteni, 85 Celsius-fokon, 12 óra alatt elkészíthetjük. Ezt akár este is betehetjük a sütőbe, és ha reggelre időzítjük a program végét, mire felkelünk, gyakorlatilag 95 százalékban kész is egy finom vasárnapi sült.”

Az LG prémium beépíthető sütőiben található Air Sous-Vide funkció szabályozott hőmérséklettel és légáramlással dolgozik, egyes beépíthető sütőkön pedig időzített sütés is beállítható. Így a hosszú elkészülési idő nem egyenlő a konyhában töltött idővel.

Reggelre már csak az utolsó lépések maradnak: a séf a tarját kevés fűszerrel vagy visszaredukált jus-vel dörzsölné be, majd 220 Celsius-fokon nagyjából húsz perc alatt sütné készre. Mellé néhány fej gomba és friss gyökérzöldség kerülhet, így viszonylag kevés aktív munkával komplett fogás kerülhet az asztalra.

Ez jól példázza Szilárd meal prephez való hozzáállását is: nem kész menüsorokat kell napokkal korábban legyártani, hanem olyan kiindulópontokat teremteni, amelyekből a megfelelő pillanatban kevés munkával kész étel születhet.

A séf „vésztartaléka” a fagyasztóban lapul

A tudatos tervezés a maradékoknak is új szerepet adhat. Szilárd egyik kedvenc praktikája például a jus, amelyet kis adagokban lefagyaszt, majd akkor vesz elő, amikor egy hosszú nap végén már nincs kedve komolyabb főzésbe kezdeni.

Egy hosszú és fárasztó napot gyakran egy brutál forró levessel zárok. Ehhez nem kell más, mint két-három jus-kocka a fagyasztóból, amit rengetegféleképpen lehet ízesíteni” – meséli.

Forró vízzel, vékonyra vágott friss zöldségekkel és tésztával néhány kéznél lévő összetevőből rövid idő alatt meleg vacsora születhet. A praktika jól illeszkedik ahhoz a szemlélethez, amelyre a Nébih is felhívja a figyelmet: a megfelelő tárolás, a maradékok felhasználása és a tudatosabb bevásárlás egyaránt hozzájárulhat ahhoz, hogy kevesebb étel végezze a szemétben. 1

A gépnek nem kell tudnia, mit szeretnénk vacsorázni

Tóth Szilárd szerint a korszerű konyhai eszközök igazi előnye nem az, hogy átveszik tőlünk a főzést, hanem hogy bizonyos időigényes vagy nagyobb odafigyelést kívánó munkafázisokat egyszerűbbé tehetnek.

„A »mit főzzünk« kérdésben nem segít egy gép, azt nekünk kell eldöntenünk. De a »hogyan«-ban biztosan nagy segítség” – foglalja össze.

Az LG beépíthető prémium sütőiben az Air Fry és az Air Sous-Vide mellett a ProBake légkeverés az egyenletes hőelosztást támogatja, míg az LG ThinQ alkalmazással egyes modelleken távolról is nyomon követhető a hátralévő sütési idő. És mivel egy hosszú nap után a munka nem ér véget azzal, hogy elkészült a vacsora, bizonyos modellek a sütő tisztán tartását is megkönnyítik: az EasyClean™ technológia víz és a sütő speciális belső bevonatának segítségével fellazítja a sütőtérben lévő szennyeződéseket, amelyek ezután könnyebben letörölhetők.

A főzőlapnál Szilárd az összevonható zónákat emeli ki. „Gyorsabban és könnyedén grillezhetek akár több fő részére is egy időben” – mondja. Az LG Flex Zone megoldásával a zónák páronként összekapcsolhatók, így nagyobb főzőfelület alakítható ki, ami például méretesebb edények használatakor ad nagyobb szabadságot.

„Gyakorlatilag rengeteg lehetőség áll a rendelkezésünkre az LG beépíthető konyhai gépei által, így csak a kreativitásunk és az időnk szab határt annak, mi kerül végül az asztalra” – teszi hozzá a séf.

Három szabály, ami megkönnyítheti a szeptemberi hétköznapokat

Tóth Szilárd szerint három egyszerű alapelvvel kevesebb lehet a kapkodás a konyhában. Először is ismerjük meg, mire képesek az otthoni konyhai eszközeink, mert sokszor olyan lehetőségeket sem használunk ki, amelyek éppen a sűrű napokon lennének hasznosak. Másodszor a nyugodtabb időszakokban dolgozzunk a nehezebb napokra: egy adag alaplé, jus vagy néhány előkészített hozzávaló később értékes perceket jelenthet. Harmadszor pedig nem kell mindenáron minden este főzni. Ha előre tudjuk, hogy egy adott napon erre nem lesz időnk vagy energiánk, jobb ehhez igazítani a bevásárlást is, mint olyan élelmiszereket hazavinni, amelyek végül felhasználatlanul maradnak.

A Nébih adatai szerint az elmúlt kilenc évben 37,2 százalékkal mérséklődött a magyar háztartások élelmiszer-pazarlása, vagyis egyre tudatosabban bánunk azzal, ami a kosarunkba kerül. 1 A következő lépéshez pedig nem feltétlenül kell több időt töltenünk a konyhában. Sokszor éppen az jelenthet megoldást, ha előre átgondoljuk, mit mikor érdemes megcsinálnunk – a többit pedig, ahol lehet, rábízzuk a konyhai eszközeinkre.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss