Egészség
Új magyar applikáció támogatja a munkavállalók mentális jóllétét
A munkahelyi mentális egészség kérdése egyre nagyobb kihívást jelent a vállalatok számára, hiszen miközben az alapvetően meghatározza a szervezet teljesítményét, a munkaerőpiacon mind nagyobb súllyal jelenlévő Z generáció már komoly elvárásokkal fordul a cégek felé ezen a téren is.
A stressz mindennapos jelenség a hazai dolgozók kétharmadánál, amely gyakran még a pihenőnapokon sem csillapodik, emellett világszerte az alkalmazottak nagyjából 50%-a küzd a rohamosan terjedő kiégéssel, ami szélesebb értelemben vett egészségügyi tüneteket is okozhat. A probléma társadalmi jelentőségét felismerve három hazai cég fogott össze, hogy megalkossa a Health check
Az Európai Unióban átlagosan 136 milliárd euró, Magyarországon pedig nagyságrendileg 440 milliárd forint veszteség keletkezik évente a nem, vagy nem megfelelően kezelt munkahelyi stressz miatt, amely a kieső munkanapok mintegy 50-60%-áért felelős. Eközben a munkavállalók is egyre jelentősebbnek érzik a problémát, ráadásul többnyire magukra hagyva küzdenek vele: 10-ből 4 dolgozó úgy véli, hogy a fokozott stresszel járó pszichoszociális kockázatokat az adott szervezeten belül nem képesek hatékonyan orvosolni. Erre a kihívásra ad innovatív választ a Health check
„Ma már nem kérdés, hogy a munkavállalók mentális állapota milyen jelentős mértékben támogatja vagy éppen akadályozza a cégek hétköznapjait, a feladatellátás minőségét vagy konkrétan a termelékenységet. A digitális világban olyan eszközöket kell a cégek kezébe adni, melyek segítségével hatékonyabban felismerhetik és kezelhetik a dolgozóik mentális egészségéhez kapcsolódó problémákat”
– mondta el Logemann-Molnár Zsófia a MINDER alapító szakpszichológusa.
Az alkalmazás anonim visszajelzéseken alapuló „hőtérképet” készít a szervezetről, így a cégvezetők és HR-szakemberek gyorsan felismerhetik, hol van szükség beavatkozásra. Az eredmények alapján újratervezhetők a munkahelyi folyamatok és a célzott egészségmegőrző programok is – ezek pedig közvetlen konkrét üzleti előnyként járulnak hozzá a munkavállalói elköteleződés növeléséhez és a fluktuáció legyőzéséhez is.
Kölcsönös érdek a mentális egészség minden munkahelyen
A hazai munkavállalók egyébként a túlzott munkaterhelés (43%), a tisztelet és igazságosság hiánya (32%), valamint a túl magas elvárások (26%) miatt szenvednek leginkább, és 46%-uk úgy gondolja, hogy már olyan fizikális egészségügyi problémája is van, melyet az ebből fakadó stressz váltott ki. A Health check
“CHEQ rendszeren belül mostantól elérhető a mentális és fizikai egészség felmérése digitálisan, azonnal és adatvezérelten. Ez nemcsak a munkavállalók jólétét támogatja, hanem közvetlenül hozzájárul a cégek hatékonyságához és hosszú távú versenyképességéhez. A modern vállalatok számára a digitalizáció már nem lehetőség, hanem stratégiai eszköz az emberi erőforrás fejlesztésében.”
– emelte ki Deliága Ákos a CHEQ-et fejlesztő Talk-A-Bot Zrt. alapító-vezérigazgatója.
A Health check
„Az sem szabad elfelejteni, hogy a hatályos jogszabályok hazánkban is tartalmaznak a mentális egészségre vonatkozó előírásokat, melyek szerint a munkáltatóknak kötelessége a pszichoszociális kockázatok (konfliktusok, munkaszervezés, stressz stb.) rendszeres felmérése és szükség esetén azok csökkentése. A megoldás hatékonyan támogatja a vállalatokat a törvényi megfelelésben, ráadásul több legyet is üthetnek egy csapásra, hiszen közben a munkavállalói elkötelezettséget és lojalitást is növelhetik. Az eddigi tapasztalatok abszolút pozitívak: a Health check
bevezetésével könnyebb valóban működő egészségprogramokat tervezni és a CHEQ felhasználással mérhetően javult a belső kommunikáció minősége is”
– részletezte Dr. Horváth Zsófia, a Pro Health Consulting Group vezető partnere.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!