Egészség
Egy szokás, amire az ünnepek alatt is érdemes odafigyelni
Az év utolsó napjai a lelassulásról és a pihenésről szólnak. Az ünnepek lehetőséget teremtenek a régen látott rokonokkal, családtagokkal és barátokkal való találkozásra. Az otthon töltött napokat azonban célszerű egy pohár vízzel indítani.
A karácsony és a szilveszter idején sokaknak lehetősége nyílik a hosszabb és pihentetőbb alvásokra. Így 7-9 óra alvásidő is elérhető. Ez bár pihentető a szervezetnek, megköveteli, hogy a reggelt egy pohár vízzel indítsuk. Ez ugyanis már olyan időtartam, ami idő alatt a szervezet dehidratálttá válhat.
„Egy pohár víz segíthet pótolni az éjszaka elvesztett folyadékot, beindítja az anyagcserét, támogatja az emésztést és javítja a hangulatot” – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt, a LAICA PR vezetője.
Mindezt egy 2020-ban publikált kutatás is alátámasztja1. A kísérletben résztvevők mintegy 12 órányi dehidratáció után fogyasztottak vizet. Egyes alanyokat viszont arra kértek, hogy ne igyanak folyadékot ébredés után. Ennek következtében később fáradtnak és rosszkedvűnek érezték magukat. „A kutatás rávilágított, hogy a megfelelő hidratáció javítja az agyi funkciókat, ezért frissebbnek, energikusabbnak érezhetjük magunkat, ezáltal pedig jobban tudunk koncentrálni” – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt.
Kortól függetlenül tehát fontos odafigyelni a dehidratáltság elkerülésére, ezáltal pedig az elegendő folyadékfogyasztásra. Ez felnőttek esetén napi 2-3 liter is lehet. A legjobb megoldás a víz, hiszen az emberi test jelentős része is éppen vízből áll. Sokan ugyanakkor nem kedvelik a csapvíz klóros izét, illetve fenntartásaik lehetnek annak nemkívánatos összetevőjével szemben, ezért jelentősen megnövekedett a palackozott víz fogyasztása az utóbbi évtizedekben. Ugyanakkor az ezzel járó PET-palackok szállítása, visszaforgatása egyre nagyobb karbonlábnyom lenyomattal jár, éppen ezért a tudatosabb fogyasztók részéről kiváló választás lehet egy LAICA vízszűrő beszerzése.
„A csapvíz íze leginkább a megfelelő szűrő kiválasztásával, rendszeres karbantartással és egyszerű ízesítési trükkökkel javítható. Ezek közé tartozik a magnézium‑aktív szűrő használata, de akár egy kígyóuborka szelet hozzáadása is feldobhatja a csapvizet” – emelte ki a szakember.
A tartós ízélmény biztosítása érdekében javasolt rendszeresen átöblíteni a kancsót, valamint kerülni, hogy a víz hosszabb ideig álljon benne. Kiemelt figyelmet kell fordítani továbbá a szűrőbetét előírás szerinti cseréjére, melynek gyakorisága típustól függően eltérhet; ezért célszerű követni a LAICA által meghatározott csereidőszakot. Az ünnepi időszakban is, egyetlen reggeli rutin alkalmazásával hozzájárulhatunk a fáradtságérzet mérsékléséhez, valamint a koncentráció és a hangulat javításához.
1 – Forrás: https://www.mdpi.com/1660-4601/17/21/7792
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!