Egyéb kategória

Folyamatosan bővül a Vodafone 5G hálózata

Folytatódik a Vodafone 5G hálózatának bővítése: a szolgáltató ügyfelei Budapest, Zalaegerszeg, Siófok, Székesfehérvár és Miskolc után egy újabb nagyvárosban, Balatonfüreden élvezhetik az újgenerációs mobilhálózat nyújtotta előnyöket – közölte a cég.

A szolgáltató előzetes felmérések alapján döntött a lefedettség szigetszerű bővítéséről, így Balatonfüred legnépszerűbb részén – a Tagore-sétányon – érhető el a szupergyors mobilinternet.

A Vodafone Magyarország 2019-ben indította el mindenki számára elérhető kültéri kereskedelmi 5G szolgáltatását Budapest belvárosában a 2016-ban vásárolt 3500MHzes frekvenciakészletének köszönhetően. A vállalat tavaly, egy előre meghatározott stratégia mentén kezdte meg lakossági 5G szolgáltatásának bevezetését Budapest után a Balaton környékén, illetve néhány vidéki nagyvárosban. A tavalyi fejlesztések eredményeképp Siófokon, Székesfehérváron, Miskolcon és számos kisebb településen indult el a Vodafone újgenerációs mobilinternet-szolgáltatása.

A vidéki hálózatfejlesztések 2021 második felében is folytatódnak: a Vodafone a tervek szerint a harmadik negyedév végéig országosan több száz bázisállomáson tervezi felkapcsolni az 5G-t. A szolgáltató részletes 5G lefedettségi térképe itt érhető el.

Forrás: 24.hu

Friss