Egyéb kategória

A Wordle nevű applikáció segített kiszabadulni egy túszul ejtett nőnek

A 80 éves Danyse Holtot egy 32 éves férfi zárta be saját háza alagsorának fürdőszobájába. A rendőrség 17 órával később szabadította ki.

Letartóztattak az amerikai rendőrök egy 32 éves férfit, mert betört egy idős nő otthonába, és 17 órán keresztül fogságban tartotta őt. A rendőrséget a nő családja hívta fel, mert aggódtak érte: minden reggel elküldi a lányának a Wordle nevű játék megfejtését, a túszejtés napján azonban ez kimaradt.

CBS Chicago beszámolója szerint február 5-én a 80 éves Denyse Holt egyedül aludt a házában, amikor az éjszaka közepén egy véres, meztelen férfi befeküdt mellé az ágyába. A férfi azt mondta neki, hogy maradjon nyugodt, mert nem akarja őt sem bántani, sem pedig molesztálni.

Ezután arra kényszerítette őt, hogy fürödjön meg vele, majd végül berángatta őt az alagsori fürdőszobába, ahová bezárta. A nő elmondása szerint a férfi azért vérzett, mert korábban betörte az ablakát.

A nő 17 órán át volt bezárva az alagsori fürdőszobába. Mint mondta, ez idő alatt amennyire csak tudott, próbált mozogni, hogy ne gémberedjenek el az izmai. Végül a lánya, Meredith Holt-Caldwell értesítette a rendőröket, mert az édesanyja nem küldte el neki az aznapi Wordle-feladvány megoldását.

A rendőrök február 6-án este találták őt meg a lincolnwoodi otthonában, majd elfogták a 32 éves James H. Davist is. Mint kiderült, a férfi mentális betegséggel küzd. A férfit több bűncselekmény elkövetésével is megvádolták.

Forrás: HVG

Friss