Egyéb kategória

Kizárta az ügyfeleket a klímájukból az áramszolgáltató

A villanyszámlából való jóváírásra fogékonyak az ügyfelek, a cserébe időnként felmerülő kényelmetlenségek viselésére már kevésbé FORRÁS: SHUTTERSTOCK

Sokan felháborodtak, hogy nem tudták manuálisan átállítani az okostermosztátot.

Érdemes komolyan venni a szerződési feltételeket, mikor a közüzemi szolgáltatók okoskütyüket próbálnak előfizetéses rendszerben értékesíteni. Augusztus harmincadikán felfűtött hangulatú panaszkodás tört ki a közösségi médiában, miután az amerikai Colorado államban az Xcel Energy áramszolgáltató pár órára átvette az irányítást 22 ezer ügyfél klímájának okostermosztátja felett.

A szolgáltató egyes ügyfeleknél csak feljebb vette az otthonuk hűtését elindító hőmérsékletet, míg másoknál lényegében letiltotta a klímát, így olyan panaszos is akadt, akinek az otthonában emiatt 31 Celsius-fokra szökött fel a hőmérséklet.

Az Xcel szerint az érintett ügyfelek mind az opcionális AC Rewards programjának résztvevői, azaz beleegyeztek, hogy az áramhálózat terhelésének csökkentése céljából a nyári hőhullámok idején a cég távolról megemelje a klímájukat működésbe hozó hőmérsékletet.

Cserébe az ügyfelek az előfizetés megkötésekor 100 dollár azonnali, majd évi 25 dollár jóváírást kapnak az áramszámláikból, a fenti összegek jelenleg olyan 41 ezer és 10 ezer forintoknak felelnek meg. A körülményektől függően a cég lehetővé teheti a központilag beállított hőmérséklet manuális felülbírálását, azonban az augusztus végi közbeavatkozás során ez nem volt opció.

AZ ESEMÉNY SORÁN AZ ÜGYFELEKNEK CSAK TELJESÍTENIÜK KELLETT A MEGÁLLAPODÁS RÁJUK ESŐ RÉSZÉT.

Forrás: ORIGO

Friss