Egyéb kategória

Kiskedvenceink és a technológia

A Samsung Életünk a házi kedvencekkel címmel megjelent tanulmánya bemutatja milyen technológiai preferenciákat részesítenek előnyben azok az európaiak, akik kiskedvenceikkel osztják meg otthonukat.

A téma kapcsán végzett kutatás során a megkérdezettek több mint fele (56%) vélte úgy, hogy a technológia segíthet a háziállatok közérzetének javításában, valamint aktívan tartásában, míg 52%-uk szerint nem csak egészségükre lehet jó hatással, de a szeparációs szorongás csökkentésében is szerepet játszhat.

A felmérés azt mutatja, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik az „állatbarát” technológiák iránt. A megkérdezettek több mint fele (52%) úgy gondolja az állatbarát technológiának is alapvetőnek kell lennie az okosotthonokhoz kapcsolódó eszközök és szolgáltatások esetében.

Az eredmények alapján, az európai háztartásokban ma már több háziállat él, mint gyermek. A felmérésből az is kiderül, csaknem kétharmaduk (63%) szeretett családtagként tekint kiskedvencére. Így nem meglepő, hogy a szülőkhöz és gyerekeikhez hasonlóan a háziállatok is befolyásoló tényezővé váltak az otthoni élet alakításában és a kulcsfontosságú vásárlási döntések befolyásolásában:

  • A válaszadók majdnem fele (47%) elismerte, hogy változtatott otthona kialakításán a háziállatok kényelme érdekében.
  • A megkérdezettek majdnem egyharmada (32%) egyetértett abban, hogy háziállatuk befolyásolta őket egy új háztartási gép megvásárlása során.
  • Az előbbihez hasonló arányban (30%) ismerték el, hogy a háziállat befolyásolta őket a maguknak szánt technológiai eszköz megvásárlása során.

A kutatásból kiderült, hogy a technológia iránt fogékony állattartók számos okból kifolyólag használnák szívesen az állatbarát technológiát, kezdve a háziállatok utáni porszívózástól (53%), az automatizált etetésen át (49%), a nyomonkövetésig (48%). Azok közül, akik már használnak valamilyen technológiát, a legfontosabb szempontként a háziállatok biztonságát (36%), saját nyugalmuk biztosítását (36%) és kényelmük növelését (33%) nevezték meg.

„Az európai háztartásokban több házikedvenc él, mint gyerek. Ez pedig hatással van a vásárlási döntéseinkre is, és alakítja a technológiához való viszonyunkat is. Éppen ezért, nemcsak az embereket tartjuk szem előtt termékeink fejlesztése során. A technológiánk a háziállatoknak is szól. Tudjuk, hogy sok ember szeretett családtagként tekint háziállatára, ezért továbbra is olyan technológiákat fejlesztünk, amelyek optimalizálják otthonainkat a háziállatok számára, hogy boldogabb és egészségesebb életet élhessenek.”

mondta el Benjamin Braun, a Samsung Europe alelnöke.

A háziállatok boldogságának és egészségének megőrzése – bármi áron

Egy olyan időszakban, amikor sok háztartás kezdi meghúzni a nadrágszíjat a növekvő háztartási kiadások miatt, az európai kisállattartók továbbra sem kötnek kompromisszumot, ha kiskedvenceikről van szó. A felmérésben részt vevők 59%-a mondta, hogy nem tervezi a háziállatokra fordított kiadások csökkentését, míg a többség (61%) először más jellegű áldozatokat hozna, mielőtt fontolóra venné a háziállatokra szánt kiadások csökkentését. A megkérdezett állattulajdonosok nagy része előbb csökkentené kiadásait minden mással kapcsolatban, például a közüzemi szolgáltatások (27%) és a társasági események (40%) terén, mintsem az állattársaikra fordított kiadásaikat.

A legtöbb állattartó számára a legnagyobb gondot a magányosság jelenti

Mivel a járvány után sokan visszatértek az irodákba, nagy gondot jelentett az állattartók számára, hogy hosszabb időre hagyják otthon egyedül, magányosan a kisállataikat. A válaszadók csaknem fele (46%) aggódik amiatt, hogy háziállata elmagányosodik, és ez a szám a fiatalabbak körében egyre nő – a 18-34 éves tulajdonosok fele (50%) vallotta be ezt az aggodalmat. Valójában a háziállatok otthonhagyásával kapcsolatban a háziállatok magányosságával és unalmával kapcsolatos aggodalmak felülmúlják az olyan aggodalmakat, mint például a háziállat gondozásának költségeit és a háziállatok által a házban, a bútorokban vagy a kertben okozott károkat. A válaszadók kétötöde (40%) mondta, hogy most, hogy a világjárvány miatt elrendelt korlátozások megszűntek, jobban aggódik háziállatai miatt Úgy tűnik, hogy sok aggódó állattartó a technológiához fordul segítségért: a válaszadók közel fele (48%) kiskedvencünk elmagányosodása ellen technológia megoldást használ.

Otthonaink egyre intelligensebbé és összekapcsoltabbá válnak. Amikor ezeket az összekapcsolt ökoszisztémákat fejlesztjük, az a család minden tagjának szól, legyen szó akár gyerekekről, akár kiskedvencekről. A SmartThings Pet Care optimális környezetet biztosít az állattartók számára. Ha például a háziállat SmartTag-et visel, a gazdája egy térképen láthatja, hogy éppen hol tartózkodik, és akár egy dallamot is lejátszhat neki, hogy visszahívja. A JetBot MI+ porszívónk beépített kamerájával pedig bármikor ellenőrizhetik kiskedvenceiket, amíg otthonuktól távol vannak, sőt, távolról bekapcsolhatják nekik a tévét vagy a világítást is.”

mondta el Benjamin Braun, a Samsung Europe alelnöke.

A technológia jövője a háziállatok számára

Az állattartók optimisták a technológia nyújtotta előnyökkel kapcsolatban. Ez az optimizmus azonban nem nélkülöz bizonyos fokú óvatosságot – ahogyan a saját személyes eszközeik esetében, a tulajdonosok is biztosak akarnak lenni, hogy háziállataik biztonságban vannak a digitális világban is. Ennek ellenére a tanulmányból kiderül, hogy a kisállattartók igényt tartanak a folyamatos innovációra. A válaszadók több mint háromötöde (62%) szerint a háziállatbarát funkciók ugyanolyan fontosak, mint a gyermekbarátok, míg közel fele (49%) azt szeretné, ha a jövőben több háziállatbarát technológiát fejlesztenének ki.

„Ahogy otthonaink egyre intelligensebbé és jobban összekapcsolttá válnak, a háziállatainkról való gondoskodást is forradalmasítani fogják az új intelligens technológiák, amelyek nemcsak a saját mindennapi életünk és rutinjaink köré épülnek, hanem azoknak a háziállatoknak a mindennapjaira is, amelyekkel megosztjuk otthonunkat – mondta el Dr. Ilyena Hirskyj-Douglas, a Glasgow-i Egyetem állat-számítógép interakcióval foglalkozó oktatója, aki közreműködött a 2022 Életünk a házi kedvencekkel című tanulmány elkészítésében is. – Ahogy a fiatalabb generációk egyre inkább elfogadják az okoseszközöket, és ahogy a háziállatokat tartó emberek száma is növekszik, a háziállatokra tervezett intelligens technológia továbbfejlesztése lesz a következő lépés.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss