Egyéb kategória

Tizenhat feltalálót díjazott a Siemens

A Siemens minden évben az Év Feltalálói címmel díjazza és ismeri el kiemelkedő kutatóit és fejlesztőit a következő öt kategóriában: Újonnan Érkezők, Nyílt Innováció, Kiemelkedő Találmány, Életmű, valamint Tervezés és Felhasználói Élmény. Ezek a díjnyertes feltalálók a Siemens 175 évvel ezelőtt elkezdett hagyományát viszik tovább. Találmányaik a társadalom és a gazdaság javát szolgálják azáltal, hogy okosabbá és hatékonyabbá teszik az ipart, fenntarthatóbb utazást tesznek lehetővé az emberek számára, illetve fejlesztik a terápiás módszereket.

„A Siemens ipari, infrastrukturális, közlekedési és egészségügyi ügyfelek technológiaszolgáltatója. És pontosan ezekre a területekre összpontosítjuk kutatási és fejlesztési tevékenységünket”

–mondta a Siemens AG technológiai igazgatója. Peter Körte aláhúzta, a Siemens idén ünnepli fennállásának 175. évfordulóját és a kezdetektől fogva olyan technológiák feltalálásával és kialakításával foglalkozunk, amelyek javítják az emberek életét. Technológiáink lehetővé teszik ügyfeleink számára, hogy a minőség és az erőforrás-hatékonyság javítása révén csökkentsék a kibocsátást és a költségeket, miközben értéket teremtenek a gazdaság és a társadalom számára- jelentette ki.

A 2022-es pénzügyi évben a Siemens alkalmazottai több mint 4 650 találmánnyal rukkoltak elő, amely munkanaponként körülbelül 18 találmányt jelent. Ugyanebben az időszakban a cég mintegy 5,6 milliárd eurót – bevételének 8 százalékát – fordította kutatás-fejlesztésre, amely több mint 14 százalékos növekedés a 2021-es pénzügyi évhez képest. A Siemens közel 47 000 kutatót és fejlesztőt foglalkoztat – mondta Judith Wiese, emberi erőforrásokért és fenntarthatóságért felelő igazgatója, a Siemens AG igazgatótanácsának tagja. Ahhoz, hogy elősegíthessük az innovációt, egy új gondolkodásmódra is összepontosítanunk kell: arra, hogy képesek legyünk a kívülről jövő ötletek befogadására és a folyamatos tanulásra, valamint a kísérletezés és az új dolgok folyamatos kipróbálásának lehetőségére. Ez a növekedésközpontú szemlélet teszi lehetővé számunkra, hogy ösztönözzük az innovációt, és ezáltal megsokszorozzuk technológiáink emberekre és környezetre gyakorolt pozitív hatásait – tette hozzá.

Ennek következtében a kiterjedt ökoszisztémában való együttműködés is kulcseleme a Siemens kutatási tevékenységeinek: a vállalat 16 globális kutatási és innovációs ökoszisztémában működik együtt egyetemekkel, kutatóintézetekkel és induló vállalkozásokkal.

A Siemens AG által idén kitüntetett találmányok között szerepel egy olyan újítás, amely fenntarthatóbbá teszi a metrórendszereket azáltal, hogy a járművek oldalfalába épített bionikus szerkezet révén drasztikusan csökkenti a vasúti járművek tömegét. Egy másik Siemens csapat nagyfokú tervezési szabadságot biztosít az additív gyártás területén (3D nyomtatás) dolgozó mérnökök számára, a tervek CAD-rendszerekben történő megjelenítését óriási mértékben, gigabájtokról kilobájtokra csökkentve. A röntgenképalkotás területén a Siemens feltalálói fotonszámláló technológiával működő CT-szkennerek használatával fejlesztették a minőséget, továbbá csökkentették a sugárzás intenzitását. Az ipari metaverzum felé vezető úton jelentős előrelépés történt a lefuttatható digitális iker technológia, a felhasználóiélmény-tervezés és az empatikus adatfeldolgozás területén, amely egy olyan fejlesztés, ami többek között érzelmekre tanítja a chatbotokat.

A Siemensnél az innováció értékét megsokszorozza a találmány kereskedelmi hasznosítása és annak alkalmazása. A vállalat stratégiája olyan technológiák kifejlesztése, amelyek az emberek javát szolgálják azáltal, hogy magas színvonalú találmányokat és szabadalmakat biztosítanak. A vezérelv ennek megfelelően: „a minőség előnyt élvez a mennyiséggel szemben”. A nagyszámú szabadalom birtoklása önmagában nem költséghatékony és nem is elsődleges cél. Ezért a Siemens AG szabadalmi bejelentéseit olyan találmányokra összpontosítja, amelyek mind saját, mind ügyfelei termékeit és szolgáltatásait fenntarthatóan fejlesztik, ezáltal folyamatosan értéket teremtve a gazdaság és a társadalom számára. Ez kifejezetten vonatkozik a fenntarthatósággal kapcsolatos összes területre is, például az erőforrás-hatékonyságra, a dekarbonizációra és az éghajlatvédelemre.

Az ügyfélérték maximalizálása érdekében a vállalat a Siemens Xcelerator platformot használja arra, hogy a piac vezető szereplőit összefogó nyitott ökoszisztémákra, valamint egy olyan nyílt technológiára összpontosítson, amely a vállalat partnerei és hitelesített harmadik felek számára elérhetővé teszi a Siemens digitális és IoT-kompatibilis ajánlatait. Az ilyen partnerségek létfontosságúak, mivel egyetlen vállalat sem képes egyedül megfelelni a digitális átalakulás kihívásainak.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss