Egyéb kategória

Magyar fiatal a 64. London International Youth Science Forumon (LIYSF)

2023. július 26. és augusztus 9. között került megrendezésre immár 64. alkalommal a London International Youth Science Forum (LIYSF).

A programok helyszínéül az Imperial College szolgált. Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként Kovács János képviselte, aki a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium idén végzett diákja, valamint a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny II. díjasa.

János a fórum Science Bazaar nevű tudományos kiállításán szakértő zsűri és a többi 83 ország delegációja előtt mutatta be MateKIT nevű matematikai oktatóprogramját, amivel nagy elismerést aratott.

A kéthetes esemény alatt a fiatalok számos természettudományos előadáson vehettek részt, melyeket neves tudósok, professzorok tartottak. Meglátogattak nagyhírű tudományos intézményeket, kutatólaboratóriumokat, valamint a híres oxfordi és Cambridge-i egyetemeket. Megismerkedtek a londoni egyetemi rendszerrel és az angliai kutatói munkával is.

A szervezők a tudományos előadásokon túl kiemelt figyelmet fordítottak a kulturális tevékenységekre is, így a programot múzeum- (Science Museum, Natural History Museum) és lehetőség szerint színházlátogatások színesítették. A diákok részt vehettek továbbá híres angliai látványosságokhoz tett fakultatív kirándulásokon, pl. láthatták a Stonehenge-t, London Eye-t és a Buckingham Palace-t.

Több program is lehetővé tette a résztvevő országok diákjai számára a kulturális interakciót. A magyar delegációnak köszönhetően egy este a kalotaszegi táncokba nyerhettek betekintést a fiatalok. Egy másik este pedig moldvai magyar néptáncot tanulhattak a résztvevők.

Összességében a prezentált közel 160 innovációs projekt közül egy volt a magyar fiatalé.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss