Egyéb kategória

Játékos programon adta át rászoruló gyerekeknek első iskolakezdési adománycsomagjait az Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON

A stratégiai partnerek a hátrányos helyzetű gyerekek digitális felzárkózását segítő programjuk folytatását is bejelentették.

Idén is meghirdette Iskolakezdés együtt! segélyakcióját az Ökumenikus Segélyszervezet. A szeptember 1-jéig tartó pénzadománygyűjtéssel 2000 olyan hazai rászoruló gyermeket szeretnének támogatni, akiknek már az első becsengetés előtt rosszabbak lennének az esélyeik társaiknál, mert családjuk nem tudja biztosítani számukra a szükséges iskolaszereket. Sok család várja tele aggodalmakkal az őszt, az Ökumenikus Segélyszervezet mégis hisz abban, hogy az összefogás erejével idén is segíteni tudja azokat a gyermekeket, akik a legnehezebb helyzetben vannak. A 1353-as adományvonalon (500 forint/hívás) és a www.iskolakezdesegyutt.hu weboldalon érkező adományokból személyre szabott, minőségi tanszercsomagokat szeretnének átadni rászoruló gyerekeknek a tanévkezdésig.

Az első tanszercsomagok már célba is értek

Az egy hete kezdődött adománygyűjtéshez az E.ON Hungária Csoport idén is csatlakozott, így az első tanszercsomagokat a két szervezet képviselői együtt adták át egy osztálynyi rászoruló somogyfajszi gyermeknek. Az augusztus 22-i eseményen a gyerekeket egyúttal egy különleges élménynapon is vendégül látta az E.ON Hungária Csoport és az Ökumenikus Segélyszervezet a budapesti Campona bevásárlóközpontban található Kockaparkban. Az energiavállalat jóvoltából a gyerekeket a megtöltött iskolatáskák mellett nekik készített meglepetés is várta, mindannyian egy-egy doboz robotos Legót vihettek haza. A vidám gyermekprogramba és az adományok átadásába bekapcsolódott Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese és Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója is. A Kockapark által térítésmentesen rendelkezésre bocsájtott rendezvényhelyszín interaktív foglalkozásain részt vevő gyerekek számára külön öröm volt, hogy olyan hírességtől vehették át a tanszereket, mint Wolf Kati, aki az Iskolakezdés együtt! kampány arca.

Fekete Dániel

Egész évben zajlanak a digitális felzárkóztató programok

Az Ökumenikus Segélyszervezet és stratégiai partnere – az Iskolakezdés együtt! segélyakciót tizenkettedik éve támogató – E.ON Hungária Csoport ezen a sajtónyilvános eseményen jelentette be a rászoruló gyermekek digitális felzárkózását segítő, 2020-ban indult Kapaszkodó 2.0 program folytatását is. A mai információterhelt világban elengedhetetlen, hogy a gyermekek tisztában legyenek a digitális térben rájuk leselkedő veszélyekkel, hatékonyan használják a Google alkalmazásait, vagy képesek legyenek megírni egy e-mailt például a jövőbeli munkaadójuknak. A mindennapi élethez szükséges digitális tudás mellett a program segít nekik többek között a természettudomány, technológia és matematika kompetenciák elsajátításában is, miközben játékosan fejleszti kreativitásukat, szociális, problémamegoldó és kommunikációs képességeiket. Az E.ON támogatásának köszönhetően a Segélyszervezet digitális eszközparkja olyan informatikai eszközökkel bővült, mint a 3D nyomtató, a Lego robotok, Beebotok, drónok, vagy a mostanság népszerű VR technológia. A tanulóműhelyekben a program indulása óta összesen hét helyszínen (Boldogkőújfalu, Olaszliszka, Vizsoly, Lakócsa, Kastélyosdombó, Kürtöspuszta, Somogyfajsz) fejlesztették a gyerekek tudását, a digitális ismeretek oktatása pedig egyszerre 18 helyszínen folyik. A Kapaszkodó 2.0 program az indulása óta összesen mintegy 900 hátrányos helyzetű gyermeket készített fel a jövő kihívásaira. A folytatásban új helyszínként Kaposváron is elindul a fejlesztő tevékenység, melybe a tervek szerint 2024 nyaráig további 300 gyermeket vonnak be.

Jamniczky Zsolt a vállalatcsoport gyermekekért végzett tevékenységéről elmondta, mára nagykorúak lettek azok a gyerekek, akik 12 évvel ezelőtt az E.ON támogatásával a legelső tanszercsomagokat megkapták. Az évek alatt csaknem 20 ezer gyereknek tudtak segíteni az iskola- és óvodakezdés meghatározó pillanataiban. Ahogy a meglepetéseket rejtő tanszercsomagok és az óvodakezdést támogató ajándékok, úgy a Kapaszkodó 2.0 programban kínált élményalapú tudásátadás is egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy a programokba bevont gyerekek sikerrel járják végig képességeik kibontakoztatásának útját. Az E.ON-nál a közös célok, a hosszútávú partnerség és a csapatmunka kiemelt fontosságú, ezért kapcsolódik az energiavállalat hosszú évek óta több szálon is stratégiai partnerként az Ökumenikus Segélyszervezet gyermekeket támogató és fejlesztő programjaihoz.

Gáncs Kristóf kifejtette, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet beiskolázási segélyakciója a legszegényebb családoknak szeretne segíteni, annak érdekében, hogy az iskolakezdés számukra se az eladósodásról, hanem a felzárkózás esélyéről szóljon. Tapasztalataik szerint egyes nehéz helyzetű családok az élelmiszeren, mások a rezsiköltségen spórolnak tanévkezdéskor, vannak, akik a hitelük törlesztő részletét nem fizetik be ilyenkor időben. A kommunikációs igazgató köszönetet mondott az E.ON Hungária Csoport elkötelezett támogatásáért, akik a tanév elején meghirdetett Iskolakezdés együtt! segélyakció mellett annak indulása óta, 12 éve, az óvodakezdési program mellett ugyancsak a kezdetektől 7 éve, a rászoruló gyerekek digitális felzárkózását célul kitűző Kapaszkodó 2.0 program mellett pedig immár negyedik éve, ahhoz elsőként csatlakozva állnak támogatóként.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss