Egyéb kategória

A fiatal vér megfiatalította az öreg egereket és növelte az élettartamukat

Kerepesi Csaba, a HUN-REN SZTAKI Informatikai Kutatólaboratóriumának tudományos munkatársa régóta foglalkozik öregedésórák alkalmazásával – ezeket a biológiai életkort meghatározni képes mesterséges intelligencia alapú eszközöket hívta segítségül a „Multi-omic rejuvenation and lifespan extension on exposure to youthful circulation” című tanulmány adatainak elemzéséhez is.

A Nature Agingben megjelent tanulmányban a kutatók fiatal és öreg egerek vérkeringését kötötték össze műtéti úton három hónapra, majd egy újabb műtéttel szétválasztották őket. A parabiózis nevű kísérleti eljárás eredményeképpen a fiatal vérnek kitett öreg állatok kis mértékben megfiatalodtak, és az élettartamuk is meghosszabbodott. A pozitív élettani hatások jóval a szétválasztás után is kitartottak, erre utal az élettartam meghosszabbodása is. Az eredményről a New York Times is beszámolt.

„Főként a biszulfit szekvenálási adatok elemzésében vettem részt”

– mondta Kerepesi Csaba a kutatásban betöltött feladatairól.

„Életkorpredikciós gépi tanulási modelleket, vagyis öregedésórákat alkalmaztam RRBS, azaz reduced representation bisulfite sequencing adatokon, valamint a  statisztikai elemzésekben is segítettem.”

A cikk ide kattintva érhető el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss