Gazdaság

AHA! brainstore 2.0 startup program: beszállt a hiventures

Stratégiai partnerséget kötött a műsorterjesztési és telekommunikációs szektor meghatározó szereplője, az Antenna Hungária és az MFB Csoport tagja, a Hiventures

Az együttműködés célja, hogy az AHA! Brainstore startup program segítségével közösen adjanak útmutatást az induló és növekedési fázisban lévő, prototípussal rendelkező vállalkozásoknak.

A kiválasztott startupok akár 60 milliós tőkebevonási lehetőséget és MENTORÁLÁST kaphatnak.

A megállapodást Dr. Mándi Gábor az Antenna Hungária vezérigazgató-helyettese, valamint Katona Bence, a Hiventures vezérigazgató-helyettese jelentette be a SMART Konferencián, 2019. április 2-án. Budapesten. A program stratégiai partnere továbbá a Drukka Startups, valamint az Intellitext Hardware Akcelerátor is.

A második alkalommal megrendezésre kerülő AHa! BrainStore olyan induló és növekedési fázisban lévő, prototípussal rendelkező startupok jelentkezését várja, akik elsősorban drón technológiával, streaming vagy internetes tartalom szolgálatással, IoT-vel, IT biztonsággal, mesterséges intelligenciával vagy esporttal foglalkoznak. Emellett még az egyéb műsorgyártáshoz és műsorszóráshoz kapcsolódó, multimédia és felhő szolgálatások területeivel foglalkozó startupok is lehetőséget kaphatnak. A jelentkezés határideje április 30., amelyet az AHa! Brainstore weboldalán lehet megtenni: https://www.ahabrainstore.hu/

2017-es indulásunk óta közel 200 innovatív startup fejlődését tudtuk elősegíteni, több mint 15 milliárd forintnyi tőke kihelyezésével. A fókuszban lévő szektorokat egyre meghatározóbbnak érezzük a piacon, ezért is szeretnénk elősegíteni az induló és növekedési fázisban lévő startupok fejlődését az Antenna Hungáriával, az Intellitext Kft-vel és a Drukka Startup Studioval karöltve. Bízunk benne, hogy a startégiai partnerség által minél több vállalkozásnak adhatunk támogatást a továbbiakhoz.”

– mondta el Katona Bence, a Hiventures vezérigazgató-helyettese.

A következő fordulóba kerülő csapatok személyes interjúra kapnak lehetőséget május 27-29 között. Ezt követően az üzleti tervet kell elkészíteniük június közepéig, amelyhez nagy segítséget nyújt a program. A szerencsés továbbjutók egy bootcampen tudhatnak meg még többet a sikeres vállalkozásokról és arról, hogy hogyan kaphatnak tőkebefektetést, akár 60 millió forint értékben. A bootcampre június végén kerül sor.

A befektetés mellett közös tesztelési és fejlesztési lehetőségeket, az AH teljes infrastruktúrájának és szakembergárdájának bevonását, hozzáférést az AH ügyfélköréhez, partneri hálózatához és értékesítési csatornáihoz, valamint erős üzleti kompetenciát és projektmenedzseri tapasztalatot kapnak a mentorálásra kiválasztott startupok.

„Az Antenna Hungária kiemelten kezeli az innovációt, hisz a média, IT  és telekommunikációs szektorban szükség van a folyamatos megújulásra, friss ötletekre a versenyképesség fenntartásához. Ennek egyik legkézenfekvőbb formája az új és innovatív megoldásokat szállító startupokkal történő együttműködés. Nagyon örülünk, hogy a startupok felkutatásában és finanszírozásában olyan professzionális partnerekkel dolgozhatunk együtt, mint a Hiventures és a Drukka, így biztosítva a kiemelkedő eredményt.”  

– emelte ki Dr. Mándi Gábor, az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Az AH 2018 tavaszán indította el az AHa! Brainstore néven futó startup programot, amelyre az első évben közel 140 jelentkező pályázott. Az előző év befutói között szerepelt az I-LO NET okosparkolást fejlesztő csapata és a DronHive drónos navigáció és piactér platform is.

Friss