Gazdaság

1,7 millió euro értékű befektetést kapott a Budapesti székhelyű SignAll a második befektetési körben

Három évvel ezelőtt, az első befektetési kör folyósítását követően, a SignAll megalkotta az első, amerikai siket jelnyelvet automatikusan fordító rendszert.

Az elmúlt időszak csúcspontja volt az első kihelyezett állomás a Gallaudet Egyetem fogadóközpontjának ügyfélszolgálatára, amelyet követően több rendszert is üzembe helyezett a cég az USA-ban.

A vállalat számos rangos elismerést kapott, mint például a las vegasi CES Accessibility Award-ot, a Gartner a világ 5 legkiemelkedőbb mesterséges intelligenciával foglalkozó cége közé sorolta, emellett felvételt nyertek a londoni impakt tőzsdére (SSX) és számos nemzetközi sajtóorgánum, például a Forbes.com is bemutatta, mint a természetes nyelvfeldolgozás egyik rendkívüli alkalmazása.

A vállalat vezérigazgatója, Robotka Zsolt így nyilatkozott a jövőbeni tervekről:

„Ez a befektetés finanszírozza a piacra lépésünket és tevékenységünk kiterjesztését. A Washington DC-ben, legutóbb Houstonban és Salt Lake Cityben sikeresen kitelepített próbaverziók után készen állunk arra, hogy a következő szintre lépjünk. Az elkövetkezendő két évben több projektet tervezünk az Egyesült Államokban, amely igazolja a technológiánk skálázhatóságát és rugalmasságát a felhasználói igényekhez mérten. Elsődleges célunk az amerikai piac meghódítása, de tovább alakítjuk szoros kapcsolatunkat a siketek és halláskárosultak magyar közösségével is.”

Egy nemrégiben elfogadott rendelet előírja az állami szereplők pozitív fellépését a fogyatékkal élőkkel szemben, amely várhatóan megkönnyíti a fogyatékkal élő emberek munkához jutását az Egyesült Államokban. A kezdeményezés előnyös lehet a siket és nagyothalló közösségek számára. A SignAll megfelelő technológiával rendelkezik ahhoz, hogy megkönnyítse a munkahelyre történő zökkenőmentes bejutásukat.

„Küldetésünk, hogy támogassuk a hosszútávú társadalmi és pénzügyi hatással bíró projekteket az ENSZ által kihirdetett fenntarthatósági célok mentén. A SignAll-ban láttuk az elkötelezettséget és azt az innovatív megoldást, amely lehetővé teszi a közvetlen kommunikációt a siket és nagyothalló emberek számára. Örülünk, hogy a tőkebevonás által támogathatjuk a vállalkozás céljait és további fejlődését

Katona Bence, vezérigazgató-helyettes, Hiventures.

„Több mint 3 éve vagyunk a SignAll partnerei, amelynek során végig kísérhettük, hogy a vállalat egy K+F projektből valódi termékké fejlődik, amely lehetővé teszi a siketek és nagyothallók számára a kommunikációt. Örömünkre szolgál, hogy továbbra is támogathatjuk a projektet új céljában, hogy megoldását elérhetővé tegye az egész amerikai piacon és azon túl.”

Andres Kiska, Credo Ventures tagja.

Friss