Gazdaság

Ha felhőről van szó, csakis a legjobbat érdemes választani

A Zyxel ma bejelentette, hogy a ZyWALL biztonsági tűzfala megkapta a népszerű felhő szolgáltató, a Microsoft Azure hitelesítését.

A kiemelt felhő platform szolgáltató által hitelesített hálózati biztonsági eszközök segítségével a KKV-k tovább javíthatják és bővíthetik hibrid felhő infrastruktúrájukat.

Kőkemény bírálati folyamat

Az Azure tanúsítvány megszerzéséhez komoly teszteken kell átmennie az eszközöknek. A ZyWALL amellett, hogy kitűnő bizonyítványt szerzett, az Azure csapat elismerését is kivívta.

Minden technikai akadályt rendben vett, és a ZyWALL ATP200 által létrehozott kapcsolat is napokig rendkívül stabil volt”

– mondta el Treso Tamás, a Zyxel Magyarország vezetője.

„A terméket emellett nagyon könnyen telepíthető a csatlakoztatás pillanatától kezdve. Teljesen új szintet jelent a piacon”

– tette hozzá.

A működés szempontjából kritikus szolgáltatások egyre nagyobb mértékben támaszkodnak az olyan felhő alapú platformokra, mint az Azure, így a vállalkozások VPN választása – az a portál, amelyen keresztül a felhasználók biztonságosan kapcsolódhatnak a felhőhöz – soha nem volt még ilyen fontos. A ZyWALL termékcsalád, ami USG, ATP és VPN szériákból áll, számos olyan termékopciót kínál, ami bármilyen hálózati igénynek megfelel. Minden eszközt úgy terveztek, hogy egy valódi „egy dobozos” megoldást jelentsen, így a vállalkozások gyorsan és költséghatékonyan optimalizálhatják felhő szolgáltatásaikat anélkül, hogy további hardver telepítések miatt kellene aggódniuk. Ami azonban a ZyWALL-t igazán megkülönbözteti a többi Azure tanúsítvánnyal rendelkező terméktől, az a BGP (Border Gateway Patrol) és VTI (Virtual Tunnel Interface) támogatása.

Áttörés a rugalmasságban és a méretezhetőségben

Mindkét funkció áttörést jelent a rugalmasság és a méretezhetőség tekintetében, ami kiemelt fontossággal bír a KKV-k esetében, ha előnyre kívánnak szert tenni versenytársaikkal szemben.

„Manapság a vállalkozásoknak ahhoz, hogy versenyképesek és hosszú távon is sikeresek maradhassanak, muszáj minél változatosabb megoldásokat alkalmazniuk”

– mondta Treso Tamás, a Zyxel Magyarország vezetője. Hozzátette:

„Ez az egyik fő ok, hogy a Microsoft Azure-hoz hasonló rugalmas, felhő-alapú megoldások miért lettek ilyen népszerűek az elmúlt években. Mindig is hittünk abban, hogy a ZyWALL termékcsaládunk a lehető legjobb termékeket nyújtja a felhő erejének kiaknázására, így egy valódi megtiszteltetést jelent számunkra, hogy elnyertük az Azure bizalmát.”

A Microsoft Azure integrációja a BGP-n és VTI-n keresztül már elérhető a következő ZyWALL biztonsági tűzfal eszközök számára, amelyek ZLD v4.32 vagy ennél magasabb verziójú firmware-t futtatnak.

Az Azure telepítéséhez és beállításához a következő Zyxel közösségi fórumokon találhat további instrukciókat:

Friss