Gazdaság

Újabb menő lehetőség a hazai startupoknak

Budapest egyre meghatározóbb szereplő a startup ökoszisztémában, 2017-ről 2018-ra ugyanis megkétszereződött a magyar piacon a tőkebefektetések száma.

A K&H aktívan részt kíván venni a startup világ további fejlődésében, ezért a Start it @K&H inkubátorprogram ismét várja a lelkes, ötletfázisban levő csapatok jelentkezését, továbbra is iparági korlátok nélkül.

A startupoknál is megfigyelhető az egyéni vállalkozók egyik legfőbb továbblépési nehézsége, hogy ugyanazzal a gondolkodásmóddal próbálnak nekivágni egy cég vezetésének, mint ahogyan addig egyéni vállalkozásukat kezelték. Ahogy azonban nő a vállalkozás vagy a startup, úgy kell egyre több területet átlátni, amelyek mind-mind különböző kompetenciákat igényelnek. Magyarország kiváló háttérország a fejlesztésekhez, rengeteg ötlet vár megvalósításra, mégis kevés startup jut el a hazai, vagy akár a nemzetközi sikerig. Ennek hátterében az áll, hogy önmagában egy jó ötlet és a lelkesedés vagy akár a prototípus megléte még nem elegendő a további fejlődéshez, hiszen ekkortól jönnek az igazán izgalmas lépések, mint például a pénzügyek tervezése, a befektetők megnyerése vagy a piacra lépés. Mindezek a megfelelő szakmai csapat, segítség nélkül – ami mint egy védőháló áll a startup mögött – meglehetősen bonyolult és hosszadalmas folyamatok lehetnek.

Magyarország, azon belül is Budapest egyre meghatározóbb szereplő a startup ökoszisztémában. Ezt mutatja a legutóbbi EY Start-up-Barometer, amely szerint a magyar piacon 2018-ban kétszer annyi startup jutott tőkebefektetéshez, mint egy évvel korábban. Az európai piacon ezzel a tőkebefektetések száma arányaiban Magyarországon nőtt a leginkább tavaly. A Start it @K&H inkubációs program – amely Magyarország vezető nagyvállalati startup inkubátora – aktívan részt kíván venni a hazai startup világ további fejlődésében. Ezt elősegítendő, a K&H újabb jelentkezési hullámot indít, és október 3-ig várják a nagy fejlődési potenciállal rendelkező, jellemzően korai fázisban levő, minimum 2 fős csapatok jelentkezését, továbbra is iparági korlátok nélkül. A Start it @K&H inkubátorprogram jelenleg 25 csapatot mentorál, akik többek között a HR, az FMCG, a fintech és az e-sport területét képviselik. Ennek megfelelően a legkülönbözőbb ágazatokat is tudja segíteni, hiszen mentorcsapata és kapcsolati hálója is igen széles skálán mozog.

A jelentkezés végéig ugyan még van idő, de érdemes már korábban is felvenni a kapcsolatot az inkubátorral: szeptember 24-én ugyanis egy infóest keretében személyesen is meg lehet ismerni a már bent levő csapatokat és az őket támogató mentorokat. Az eseményen emellett hasznos tanácsokat is kaphatnak a vállalkozó kedvű csapatok, hogy mire érdemes figyelni a pályázati anyag összeállításakor.

Jelentkezés és bővebb információ: startitkh.hu

Friss