Gazdaság

Az egyik legnagyobb ománi cégcsoporttal működik együtt a QUADRON

Exkluzív stratégiai partnerségi megállapodást kötött a magyar QUADRON Kibervédelmi Kft. az egyik legnagyobb ománi cégcsoporttal, a Zubair Corporationnel.

A megállapodás keretében a Zubair a QUADRON kizárólagos ománi partnereként értékesíti majd a magyar vállalkozás kibervédelmi szolgáltatásait Ománban.

A felek a megállapodástól a következő egy év során közel 300 millió forint (egymillió dollár) értékű üzleti potenciál felderítését várják.

Exkluzív stratégiai partnerségi megállapodást kötött a magyar QUADRON Kibervédelmi Kft. a Zubair Corporationnel, az egyik legnagyobb ománi cégcsoporttal, illetve vállalatcsoport kötelékébe tartozó IT vállalattal, az OCS Infotech-hel. Az együttműködés keretében a cégcsoport kizárólagos partnerként értékesítheti Ománban a QUADRON szolgáltatásait harmadik feleknek, illetve saját vállalatai körében egyaránt. A megállapodástól a felek a következő egy év során közel 300 millió forint értékű szolgáltatásexport közös felderítését várják.

„A QUADRON élvonalbeli szakembergárdája, friss szakmai tudása és széleskörű tapasztalata révén Ománt és az egész közel-keleti régiót tekintve jelentős versenyelőnnyel és értékteremtő potenciállal bír a kiberbiztonsági piacon”

hívta fel a figyelmet Gulyás Péter, a QUADRON Kibervédelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

A Zubair Corporation Omán egyik legnagyobb cégcsoportja, 1967-es alapítása óta foglalkozik hazai és nemzetközi vagyonkezeléssel olyan szektorokban, mint az autó- és energiaipar, a technológiai vagy éppen az ingatlanpiac. A cégcsoport 1981-ben alapította meg OCS Infotech nevű IT vállalatát, amely immár közel három évtizede az ománi IT szektor meghatározó szereplője, mind állami, mind piaci ügyfeleket kiszolgálva. A megállapodás aláírását megelőzően a vállalat munkatársai egyhetes szakmai oktatáson és stratégiai tervezésen vettek részt Budapesten, a QUADRON irodájában.

Már közel 5 éve a Közel-Keleten

A QUADRON nem új szereplő a közel-keleti piacon: a tavalyi évben összesen közel 100 millió forint értékben nyújtott kiberbiztonsági szolgáltatásokat Kuvaitban, ahol a magyar cég 2016 óta a legnagyobb helyi internetszolgáltató, a Qualitynet partnere. A magyar vállalat Kuvait és Omán mellett Bahreinben és az Egyesült Arab Emírségekben is aktív.

Immár közel 5 éve vagyunk jelen a közel-keleti térségben, és büszkén állíthatom, hogy évről évre jobban teljesítünk. A tavalyi év óta már helyi szakembereket is alkalmazunk, akik a helyszínen, az anyanyelvükön tudják megoldani a napi feladatokat, ami nagyban segít leküzdeni az esetleges kulturális akadályokat. Az új megállapodás – amelynek létrejöttét egyéves előkészítő munka és közös piackutatás előzte meg – ismét hatalmas áttörést jelent, hiszen Omán egyik legmeghatározóbb cégcsoportjának segítségével újabb jelentős növekedési célokat valósíthatunk meg”

– mondta el Gulyás Péter.

Az együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásán a cégcsoport vezérigazgatója, C. S. Badrinath mellett a helyi magyar nagykövet is részt vett. Dr. Szatmári Tibor az aláírás kapcsán elmondta:

Örömmel támogattam az aláírást, hiszen a két ország közötti együttműködést és a szolgáltatásexport mértékét új szintre emeli ez a kooperáció. Büszkék lehetünk arra, hogy a hazai IT tudás ilyen értékes az arab piacon, abban pedig biztos vagyok, hogy a megállapodás új ajtókat fog megnyitni a Közel-Keleten további magyar vállalkozások számára is”.

Friss