Gazdaság

Jövőt formáló hallgatói ötletek versengtek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

A 24 órás ötletversenyen, a ,,Jövő egyeteme hackathonon” az egyetemi közösségi terek, valamint az egyetemen belüli információcsere fejlesztése témakörében dolgoztak ki innovatív megoldásokat az egyetem hallgatói.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Design Terminal szervezésében november 13-14-én megrendezett esemény a közös gondolkodást és problémamegoldást ösztönözte, hogy a jövőben különböző területeken közszolgálati feladatokat ellátó hallgatók már az egyetemi évek alatt sikeresen dolgozzanak együtt.

,,Hallgatóink katonatisztként, rendőrtisztként, rendészeti, államigazgatási és vízügyi szakemberként egy évtized múlva olyan korban néznek majd szembe életük legnagyobb feladataival, amelyre a ma tankönyvei nem adhatnak válaszokat. Új kezdeményezésünkkel már most erősítjük a kreatív gondolkodást és a hallgatók közötti együttműködést, ami elengedhetetlen a jövő közszolgálati kihívásainak megoldásához.”

– mondta az esemény kapcsán Dr. Koltay András, az egyetem rektora.

Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal vezetője hozzátette:

,,A tanulás világa akkor is átalakul, ha az egyetemek többsége nem vesz róla tudomást. Közös eseményünkkel a Ludovika elébe megy a változásnak, és hallgatóival közösen dolgozik a jövőn. Ezzel más intézményeknek is jó példát mutat.”

Az ötletversenyen az egyetem hallgatói innovatív ötletüket fejlesztették 24 órán át mentorok közreműködésével. A rendezvényen 15 csapat vett részt, akik 13 mentorral dolgozhattak az NKE szakértői és a Design Terminal üzleti mentorai közül. A hackathonra a csapatok olyan újításokkal jelentkezhettek, amelyek a „jövő egyetemének” építését indítják el a közösségen belül. Az újítás lehetett a campus tereinek jobb közösségi kihasználásához, valamint az egyetemen belüli információcseréhez kapcsolódó szervezeti megoldás, technológiai fejlesztés vagy más újszerű projektjavaslat.

A hallgatói ötletek között új egyetemi közösségi terek kialakítása, egyetemi információs platform és mobilapplikáció fejlesztése is szerepelt. A verseny végén tartott prezentációk alapján a zsűri a verseny győztesének a Parkland elnevezésű, 4 fős csapatot választotta, akik egy olyan új közösségi teret álmodtak meg a campusra, amit a hallgatók működtetnének, közelebb hozva az egyetem hallgatóit egymáshoz és erősítve a diákok közötti együttműködést.

Friss