Gazdaság

1500 milliárd forintnyit fektet globális digitális stratégiájába a KPMG

Melynek során kiterjeszti együttműködését a Microsofttal

A KPMG és a Microsoft szövetség egy erős portfoliót kínál ezen kihívások kezeléséhez, könnyedén és gyorsan lehetséges alkalmazásokat üzleti igények alapján építeni, manuális folyamatokat automatizálni és folyamatában elemezni az információkat, minimalizálva ezzel a hibalehetőségeket és növelve a megalapozott döntésekre való képességet.

„A Microsofttal való szövetségünk egy kritikus komponensévé válik annak, hogy az iparágvezető megoldásainkat és szolgáltatásainkat eljuttathassuk az ügyfeleinkhez. A jelentős, több éves befektetés a továbbiakban is segíti azt az elhatározásunkat, hogy támogatjuk a munkavállalóinkat abban, hogy a lehető leghatékonyabban dolgozzanak, miközben maximálisan kiaknázzák az ember és technológia együttműködésének erejét. A Microsoft intelligens és megbízható felhő megoldásának használatával az a célunk, hogy ügyfeleinket támogassuk a folyamatos változásban és segítsünk nekik felkészülni a digitális jövőre.”

– mondta el Rózsai Rezső, a KPMG Magyarország vezérigazgatója.

A KPMG és a Microsoft egy közösen alapított inkubátoron keresztül együtt fejlesztett ki egy robosztus portfoliót üzleti megoldásokból és menedzselt szolgáltatásokból a felhő alapú üzleti transzformáció, intelligens üzleti alkalmazások és az okos munkahelyi megoldások területén.

Kitűnő példa erre az amerikai KPMG és a Microsoft közös munkája az egészségügyi és gyógyszeripari területen, ahol az Azure segítségével a tanácsadók még ezekben a túlszabályozott szektorokban is képesek a maximális klinikai, működési és pénzügyi teljesítményt kihozni a szervezetekből a könnyen skálázható és rugalmas megoldásokkal, aminek révén nem csak az új eszközök bevezetése gyorsul fel, de a ROI is jelentősen javul és a döntéshozatal is egyre inkább adat-alapúvá válhat.

Hollandiában pedig a KPMG egy olyan kockázatelemzési, compliance és belső audit megoldást fejlesztett ki, amely egy kalap alatt képes e területek folyamatait teljesen digitálissá tenni, olyan területek között harmóniát teremtve a szervezeteken belül, mint a pénzügy, jog és az IT. „A KPMG tervezésével, a Microsoft Azure-ben megépítve” – ez a kombináció akadásmentes, költséghatékony és automatizált folyamatokat jelent, ahol az okos analitika közvetlenül rendelkezésére áll az üzleti és IT területek működtetőinek, így időben tudnak reagálni bármilyen váratlan fordulatra.

Okos könyvvizsgálati platform

A KPMG még 2017-ben indította el okos audit platformját, mellyel a Big 4 cégek közül elsőként vitte át audit folyamatait a felhőbe. A Microsoft Azure-re épülő KPMG Clara egy automatizált, agilis, intelligens és skálázható platform, amely lehetővé teszi a KPMG szakértői számára, hogy jobb adatokkal és elemzői képességekkel dolgozzanak egy egységes felületen, miközben az ügyfelek valós időben reagálhatnak az audit folyamat elemeire.

Friss