Gazdaság

A Visa síkra száll a nők szerepvállalásának erősítéséért az új évtizedben is

A nemzetközi nőnap közeledtével a Visa bemutatja a Hand in Hand International és az IFundWomen szervezetekkel együttműködésben indított támogatási programját

A Női Történeti Hónap indulásával egyidőben a Visa (NYSE:V) bejelentette, hogy két új partnerséggel erősíti tovább a vállalat elkötelezettségét a nők gazdasági szerepvállalása iránt. A Hand In Hand International és az IFundWomen csatlakozik a Visához, hogy oktatási erőforrásokkal és finanszírozással segítsék a női vállalkozókat üzleti vállalkozásuk elindítása és fejlesztése során szerte a világon. A női vállalkozók globális aránya gyorsabban növekszik, mint a férfi vállalkozóké – világszerte több mint 250 millió nő kezdett vállakozásba.

“A nők tevékenyen járulnak hozzá a gazdaság növekedéséhez szerte a világon és mozgatórugói az új vállalkozások létrehozásának”

– mondta Al Kelly, a Visa vezérigazgatója és elnöke.

„A Visa elkötelezett amellett, hogy hálózata, márkája és a pénzügyi forrásai teljes erejét kihasználva rávilágítson erre a növekvő gazdasági erőre és segítse a női vállalkozókat álmaik megvalósításában.”

A partnerségekről:

  • IFundWomen: Az IFundWomen egy finanszírozási és oktatási platform, amely támogatásokkal és közösségi finanszírozással, szakértői üzleti tanácsadással, illetve női vállalkozók hálózatával biztosítja a tőkéhez való hozzáférést. A Visa új, az IFundWomen szervezettel közös globális partnerségét kifejezetten úgy tervezték, hogy segítse a vállalkozóknak biztosítani a szükséges finanszírozást különböző pályázatok útján. További információkat és a támogatásra való jelentkezési lehetőséget a vállalkozók itt találnak: com/Visa
  • Hand in Hand International: Összhangban a vállalat azon küldetésével, amely az egyének, vállalkozások és gazdaságok fejlődését tűzte ki célul, a Visa 2,4 millió dollár értékű hároméves partnerséget indít az afrikai, dél-ázsiai és közel-keleti fejlődő gazdaságokra koncentráló globális nonprofit Hand in Hand International szervezettel. A Visa és a Hand in Hand International közötti partnerség célja 10 ezer kenyai mikrovállalkozás – amelyeknek legalább 75%-a női tulajdonban van – számára az üzleti oktatás és a szélesebb körű pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása. A partnerség hozzájárul a nők gazdasági szerepvállalásának erősödéséhez, amelynek multiplikátorhatása van3 – serkenti a gazdasági növekedést és kiemelkedőbb fejlődési eredményeket hoz magával.

A partnerséggel összefüggésben a Visa egyben nyilvánosságra hozta a második éves „A női vállalkozások helyzete” (State of Female Entrepreneurship) jelentés4 főbb megállapításait is. Az évenként közölt tanulmány célja, hogy feltárja korunk női vállalkozóinak céljait, törekvéseit és az eléjük kerülő kihívásokat. A legfontosabb megállapítások között szerepelt, hogy a finanszírozás továbbra is a legnagyobb kihívás: az Egyesült Államokban a női vállalkozók 79%-a erősebbnek érzi gazdasági szerepét, mint öt évvel ezelőtt, ugyanakkor 66%-uk nehézségekről számol be a szükséges finanszírozás megszerzése kapcsán.

“A felgyorsult digitalizáció világában a vállalkozásoknak folyamatosan alkalmazkodniuk kell a változó fogyasztói preferenciákhoz. Különösen a kisvállalkozások számára sokszor komoly kihívást jelent lépést tartani ezekkel a változásokkal. Azok a női vállalkozók, akikkel találkoztam, mind arról számoltak be, hogy nagyobb tőkére lenne szükségük vállalkozásuk finanszírozásához, működtetéséhez és bővítéséhez”

– mondta Suzan Kereere, a Visa globális kereskedelmi és értékesítési vezetője.

„Örülünk, hogy idén az eszközökhöz és támogatásokhoz való hozzáférés biztosítása révén hozzájárulhatunk az egyenlőbb versenyfeltételek megteremtéséhez, valamint tovább támogathatjuk a nőket az élet minden területén – egy befogadó digitális társadalom eléréséért.”

A Visa régóta elkötelezett amellett, hogy partnerségek, programok és szponzorációk révén segítse a női szerepvállalást. A társaság legújabb törekvései a következők:

  • Nők az üzleti életben:
    • Female Founder Collective: A Visa Rebeca Minkoff Female Founder Collective hálózatával kötött partnersége már a második évébe lépett. A Female Founders Day alkalmából a Visa workshopot rendez, ahol hitelezési és digitális fizetési szakértők megvitatják azokat a stratégiákat, amelyeket a kisvállalkozások tőke és kölcsönök megszerzésére használhatnak.
    • Women’s World Banking: 2017-ben, a Visa Alapítvány 20 millió dolláros induló támogatást nyújtott a Nők Világbankjának, hogy segítse a nők által vezetett mikro- és kisvállalkozásokat tőkéhez jutni és bővülni. A program jó úton halad, és az év végére eléri az egymillió női vállalkozót.
    • She’s Next, Empowered by Visa: 2019-ben a Visa elindította a nők tulajdonában lévő kisvállalkozásokra vonatkozó, She’s Next, Empowered by Visa elnevezésű kezdeményezését, amelynek keretében workshopokat rendeztek New Yorkban, Atlantában, Torontóban és a Fokvárosban a Dél-afrikai Világgazdasági Fórumon. A She’s Next a Visa márkáját és hálózatát használja annak érdekében, hogy eszközöket biztosítson a női vállalkozóknak vállalkozásuk felépítéséhez – dominóhatást eredményezve az érintett nők közösségeiben.
  • Nők a sportban:
    • SheBelieves Cup: A Visa, mint a SheBelieves Kupa szponzora, átadja az első MVP) -trófeát (Most Valuable Player) a versenysorozat leginspirálóbb és legmotiválóbb sportolójának, akit a korábbi női labdarúgók bizottsága választott ki. A Visa ezen kívül egy gyakorlati pénzügyi készégfejlesztő workshopot is rendez a SheBelieves Summit-on, amely a pénzügyi ismeretek fontosságát húzza alá és rávilágít arra, hogyan lehet előre megtervezni a pénzügyi sikert.
    • The Second Half: A Visa női UEFA-val, illetve a FIFA női világbajnoksággal létrehozott úttörő partnersége nyomán a Visa nemrég bejelentette a Második Félidő indulását, ami egy karrierfejlesztési program az európai női labdarúgók támogatására, túllépve a futballpálya keretein.
    • Olimpiai és Paralimpiai játékok: A Visa által szponzorált olimpiai és paralimpiai reménységi programját, a Team Visát több mint 50%-ban női sportolók adják, már a program indulásától kezdve. A 2020-as Tokiói Olimpiai készülésben a Visa több mint 50 női olimpiai és paralimpiai reménységet támogat világszerte. Ezen kívül a Pekingi 2022-es Téli olimpiai játékok közeledtével a Visa és a China Women’s Development Foundation, illetve a Pekingi Sport Egyetem bejelentett egy olyan programot, amelynek célja a nők jogainak érvényesítése kisvállalkozásuk fejlesztésére, valamint a helyi társadalmi-gazdasági fejlődéshez és a fenntartható növekedéshez való hozzájárulásra.

Friss