Gazdaság

Okostévéken is használhatjuk a KRÉTA és a Google Tanterem rendszereket

Nagy segítséget jelenthetnek az otthoni televíziók a távoktatásban

Komoly kihívás elé állítja az oktatókat, diákokat és szülőket, hogy a hazánkba is begyűrűző, az egész világon óriási veszélyt jelentő koronavírus elleni intézkedések egyik sarkalatos pontjaként határozatlan időre bezárták az iskolákat, hiszen a hagyományos módszerek helyett hirtelen teljesen új eszközökkel kell tanítaniuk és tanulniuk.

Szinte minden otthonban vannak azonban olyan eszközök, amelyeket könnyen bevonhatunk a folyamatba – ilyen például az okostelevízió is, amely plusz egy digitális eszközként segítheti a családokat. Az LG most összegyűjtött pár hasznos tippet, melyek segítségével az otthoni tévékészülék is fontos szereplőjévé válhat a távoktatásnak.

Online Kréta és Tanterem

Jelenleg nincs egységesen használt rendszer vagy protokoll arra vonatkozóan, hogy milyen alkalmazást kell használni a távoktatáshoz, az Oktatási Hivatal mindenesetre a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszert, vagyis a KRÉTA-t javasolja. A rendszer minden szülő és diák számára ismerős lehet, hiszen eddig elsősorban adminisztrációs felületként alkalmazták az iskolák – az osztályzatok beírása és a tanulók értékelése is ezen a felületen zajlott –, de jól használható az online tanulásban is, hiszen alkalmas a tudásanyag átadására, podcastek letöltésére, valamint a kétoldali kommunikációra.

Emellett minden jel arra utal, hogy az elkövetkező hetekben-hónapokban igen fontos szerepet kaphat a Google Tanterem. Ez egy olyan ingyenes szolgáltatás, amellyel bárki egyszerűen hozhat létre kurzusokat és mapparendszereket, oszthat ki és ellenőrizhet feladatokat vagy kommunikálhat a diákokkal.

A Kréta és Tanterem alkalmazások számos eszközről érhetők el ingyenesen. A leggyakrabban asztali számítógépről vagy laptopról, böngésző segítségével használják a felületeket. Hasonlóan népszerű a mobilra vagy tabletre letöltött alkalmazások használata, hiszen a KRÉTA és a Google Tanterem is kínál applikációt ezekre a digitális eszközökre.

Televízió, mint oktatási eszköz

Az alapvetően kulturális témákra fókuszáló M5 televíziócsatorna március 16. óta minden hétköznap olyan tartalmakat sugároz, amelyek segítik az otthoni tanulást, de nem csak emiatt kaphatnak kiemelt szerepet a tévékészülékek. „A ma kapható LG okostelevíziók gyorsan és egyszerűen csatlakoztathatók a mobileszközökhöz és számítógépekhez, így az online oktatás során használt alkalmazásokat egyszerre többen nézhetik, amellyel egyszerűbbé és kényelmesebbé válhat a tananyag elsajátítása és a családtagok együttműködése” – mondta el Slezsák Dániel, az LG szórakoztatóelektronikai szakértője. Az alábbiakban az ő segítségével mutatjuk be azokat a funkciókat, amelyeknek köszönhetően a tévéket is könnyedén bevonhatjuk az otthoni oktatási gyakorlatba.

  1. Böngésző

Az okostévék szerves részét képezi a webböngésző, így ezt használva csak be kell írni a megfelelő internetes címeket, és máris lehet használni a KRÉTA-t. Fontos megjegyezni, hogy az LG televíziók képesek együttműködni az USB porton keresztül csatlakoztatott billentyűzettel, illetve egérrel, aminek köszönhetően a szövegbevitel és a navigáció is gyors, valamint kényelmes. Ennek köszönhetően a böngésző a tévén gyakorlatilag majdnem úgy használható, mint egy számítógépen.

  1. Képernyőtükrözés

A kompatibilis okostelefonok kijelzője egyszerűen, vezeték nélküli úton tükrözhető a televízió nagyméretű képernyőjére az LG TV Plus nevű ingyenes alkalmazás, a Screen Share/Miracast technológia (a legtöbb mobil ilyenkor a tévé mozgásérzékelős Magic Remote távirányítójával is vezérelhető) vagy Apple készülékek esetén az Airplay szolgáltatás segítségével. Ezt követően nincs más dolga a diákoknak, szülőknek, mint elindítani a KRÉTA vagy Google Tanterem applikációt a mobilon, és máris láthatják annak képét a tévé nagy kijelzőjén.

  1. Számítógépes monitor

A számítógépek is egyszerűen csatlakoztathatók egy okostelevízióhoz, így a feladatokat sokkal kényelmesebben láthatjuk egy nagy képernyőn. Ehhez nem kell mást tenni, mint egy HDMI kábellel összekötni a laptopot vagy asztali gépet a tévével.

Nem mindegy, hogy mit nézünk

A televíziók bevonása az otthoni tanulásba sok szempontból segítheti a családok életét. A szemünk védelme ugyanakkor legalább olyan fontos, mint a tökéletes szín- és képmegjelenítés, ezért nem mindegy, hogy milyen televíziót használunk. A független TÜV Rheinland minősítő intézet vizsgálatai szerint az LG OLED televízióinál a kékfény-kibocsátás mértéke 34 százalék, ami jelentősen kisebb az 50 százalékos egészségügyi határértéknél, valamint lényegesen alacsonyabb, mint amit egyes csúcskategóriás LCD kijelzők produkálnak. Mindez pedig azért fontos, mert a kék komponens túlzott jelenléte káros hatással lehet az agyra, csökkentheti a koncentrációt és álmatlanságot okozhat. A TÜV Rheinland szakemberei emellett azt is megállapították, hogy az LG OLED kijelzői nem villódznak, és hivatalosan is szemkímélőnek nyilvánították őket.

Azoknak, akik szeretnék online oktatásra használni LG okostévéjüket, érdemes ellátogatniuk a https://www.lg.com/hu/lg-magazine/hasznos-tanacsok/a-tavoktatasban-is-segitenek-az-lg-televiziok weboldalra, ahol részletes segítséget kaphatnak a fent említett funkciók beállításához.

Friss