Gazdaság
Hiánypótló kezdeményezésként segíti a hazai ökoszisztémát a Startup Hungary
Tudásbázis, érdekképviselet, közösség és tájékozódási pont lesz a hazai startup szektor számára a Startup Hungary, melyet a magyarországi ökoszisztéma ismert és nemzetközi szinten bizonyított szereplői alapítottak.
Most először fogalmazta meg a közös szándékot egyszerre 12 startup alapító valamint a Google Magyarország, az IVSZ és a Design Terminal. A szervezet legfőbb célja, hogy több és jobb, nagyhatású startup jöjjön létre és működjön Magyarországon.
Tizenkét ismert magyar startup alapítója a Google, az IVSZ és a Design Terminal támogatásával hívta életre a Startup Hungary-t annak érdekében, hogy több nemzetközileg is sikeres startup jöjjön létre, működjön és növekedjen Magyarországon. A kezdeményezés hiánypótló: most először fordul elő, hogy olyan alapítók hoznak létre startupok számára érdekképviseleti szervezetet, akik a szektorban szerzett jelentős tapasztalatukkal és a rendelkezésükre álló erőforrásokkal hitelesen tudják képviselni a hosszú távú célt, vagyis az ökoszisztéma fejlesztését. A Startup Hungary-t szorgalmazó tagok abból indultak ki, hogy más ökoszisztémákban is a hasonló, startup alapítók által indított kezdeményezések bírnak a legnagyobb hatással.
Árvai Péter (Prezi), Balogh Péter (ex-NNG, Baconsult), Fehér Gyula (ex-Ustream, Oktogon Ventures), Györkő Zoltán (ex-Balabit), Halácsy Péter (Prezi, BP School), Horváth Dorka (BookrKids), Lakatos Dávid (Formlabs), Orosz Bálint (ex-Distinction, Craft Docs), Ozsvald Eszter (Yoganotch), Pistyur Veronika (Bridge Budapest, Oktogon Ventures), Prekopcsák Zoltán (ex-Radoop, Prezi), Vinnai Balázs (ex-IND, Codecool, W.UP) már bebizonyították, hogy lehet itthonról is a világpiacon sikeres tech cégeket létrehozni, és személyes tapasztalatokkal, szakmai tudással járulnak hozzá a Startup Hungary céljainak megvalósításához. Ezt egészíti ki a startupok iránt szintén elkötelezett alapító partnerek szaktudása és támogatása.
Az alapító partnereket szintén egy közös cél vezette az új szervezet támogatásában. Az IVSZ mint a digitális gazdaság hazai szakmai szövetsége a megalakulása óta törekszik rá, hogy támogassa egy minél szélesebb, nem csak Magyarországon sikeres vállalkozói réteg kialakulását, s ezt a felgyülemlett tudást és képességet a Startup Hungary rendelkezésére fogja bocsátani. A Design Terminal szintén évek óta azon dolgozik, hogy valódi értékteremtés induljon el a startup ökoszisztémában, s ennek érdekében ma már 12 országban szervez inkubációs programokat, valamint 2014 óta ezernél is több startuppal és számos iparág vezető nagyvállalatával dolgozott együtt. Az innovációs ügynökség számára tehát egyértelmű volt, hogy alapító partnerként csatlakoznak a szervezethez. Az alapító partnerek sorát a Google Magyarország zárja, amelynek a 2016 óta működtetett Digital Workshop képzésein eddig 70 ezer fő vett részt. A Startup Hungary támogatásával a Google hazai vezetése ezt a hozzájárulást kívánja új szintre emelni.
A Startup Hungary alapítványként működik, amelynek kuratóriuma az alapítókból és az alapító partnerek képviselőiből áll. Az alapítók a szervezet fő tevékenységeként a közösségépítést, a szemléletformálást és az érdekképviseletet határozták meg. Havi rendszerességgel jelentkező programokkal várják majd a startup közösség tagjait, hogy szakmai eseményeken találkozhassanak, kapcsolatot teremtsenek és tapasztalatot cserélhessenek egymással. A kezdeményezés megálmodói fontosnak tartják, hogy segítsék a tájékozódást, a legjobb nemzetközi módszerek és globális cégépítéshez szükséges készségek elterjedését, ezzel segítve olyan startupok létrejöttét, melyek képesek Magyarországon tartani a tehetséges hazai fiatalokat. Az alapítók ezzel összeillő törekvése, hogy a hazai vállalkozók nem csak a hagyományos részvényesi szemszögből megfogalmazott sikert célozzák meg, hanem a szélesebb társadalmi, etikai nézőpontból való értékteremtést is. A szervezet harmadik fontos tevékenységi területe a fentieket alátámasztó szakpolitikai érdekképviselet lesz, azaz javaslatok megfogalmazása a nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalkozásokat hátráltató szabályozási akadályok lebontásáért és az őket segítő ösztönzők kialakításáért.
Mindhárom célt szolgálni fogja egy minden évben azonos módszertannal, a hazai ökoszisztéma szereplőinek bevonásával elkészített éves jelentés a szektor helyzetéről. Ennek célja nem csupán az adott év startupjainak felkutatása lesz, hanem következtetések és ajánlások megfogalmazása is azzal kapcsolatban, hogyan fejlődik s fejlődhetne itthon az iparág. A jelentés a nemzetközi piac számára is jobban láthatóvá és vonzóbbá kívánja majd tenni a hazai startupokat.
Gazdaság
A Mapei számaiban is megjelent az építőipar nyári fékezése
A Mapei kilenchavi belföldi árbevétele 8,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a harmadik negyedévben azonban megtört az első félév lendülete.
A változás egybeesik a magyar építőipar nyári visszaesésével: júliusban Magyarországon 12,2 százalékkal csökkent az építőipari termelés éves összevetésben, miközben az Európai Unió egészében 1,8 százalékos volt a visszaesés. A vállalat szerint ugyanakkor javítja a kilátásokat az uniós források megérkezése, valamint a tervezett beruházási és lakásépítési programok elindulása, amelyek érdemi piaci hatása várhatóan 2027-től jelentkezhet.
A Mapei belföldi árbevétele 2026 első kilenc hónapjában 31,46 milliárd forintot ért el, szemben az előző év azonos időszakának 29,01 milliárd forintos forgalmával. Ez 8,4 százalékos növekedést jelent. Az exportforgalom szeptember végére 877 millió forintra nőtt, ami 39,4 százalékos bővülést jelent éves összevetésben. A markáns növekedési ütemhez ugyanakkor az alacsony tavalyi bázis is hozzájárult. A vállalat teljes árbevétele az exportforgalommal együtt 32,33 milliárd forint volt, 9,1 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
A kilenchavi növekedés mögött ugyanakkor két eltérő időszak rajzolódik ki. Az első félévben a belföldi árbevétel még 14,6 százalékkal haladta meg a tavalyit. A harmadik negyedévben viszont 10,81 milliárd forintos belföldi forgalmat ért el a vállalat.
„Az első félév után erősebb második félévben bíztunk, a harmadik negyedév számai azonban azt mutatják, hogy a piaci fordulat még várat magára. Saját adatainkban is érzékeljük, hogy a tavaszi lendület a nyári hónapokra megtört”
– mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.
Magyarország leszakadt az európai mezőnytől
Az Eurostat szerint a magyar építőipari termelés júliusban 12,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ez volt a legnagyobb visszaesés azon uniós tagállamok között, miközben az Európai Unió egészében mindössze 1,8 százalékkal csökkent az építőipari termelés.
A havi adatok egyértelmű nyári gyengülést mutatnak Magyarországon. Márciusban még 6,2 százalékkal, áprilisban 3,6 százalékkal, májusban pedig 1,0 százalékkal nőtt az építőipari termelés éves összevetésben. Júniusban már 5,0, júliusban pedig 12,2 százalékos visszaesést mértek.
A várt fordulat még nem érkezett meg
A Mapei nyáron még arra számított, hogy az uniós források megjelenése és a nagyobb beruházások elindulása az év második felében kedvezőbb környezetet teremthet az építőipar számára. A harmadik negyedév adatai azonban azt mutatják, hogy az érdemi fordulat még várat magára, és 2026 utolsó negyedévében sem számíthatunk gyors élénkülésre.
„Nyáron még abban bíztunk, hogy az év második felében megindulhat az élénkülés. A harmadik negyedév alapján ezt a várakozásunkat későbbre kell helyeznünk. Most az a kérdés, mikor jelennek meg ténylegesen azok a beruházások, amelyek új lendületet adhatnak az építőiparnak”
– mondta Markovich Béla.
A Mapei várakozásai szerint 2027 kedvezőbb környezetet hozhat az építőipar számára. Az uniós források megérkezése, az új állami beruházások és fejlesztési programok, valamint az 550 millió eurós Wekerle Lakásépítési Program és más, lakásépítést és -felújítást ösztönző támogatások élénkíthetik a keresletet. A fordulat üteme ugyanakkor attól függ, hogy ezekből mikor lesznek ténylegesen elinduló beruházások.
(1) https://ec.europa.eu/eurostat/en/web/products-euro-indicators/w/4-18092026-ap
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Öt perc alatt telepíthető védelemmel segíti partnereit a Zyxel Networks
A Zyxel Networks célja, hogy egyszerűbbé tegye a biztonsági megoldások értékesítését, telepítését és kezelését a telepítők, valamint a kis- és középvállalkozásokat kiszolgáló viszonteladói partnerek számára.
A széles körű kampány elsősorban azokat a kisebb partnereket támogatja, akik korlátozott szakmai tapasztalattal vagy belső erőforrással rendelkeznek.
A Zyxel Networks, a biztonságos és mesterséges intelligenciával támogatott felhőalapú hálózati megoldások piacának vezetője kiterjedt kampányt indít, melynek célja, hogy minden szektorban működő kisebb IT-partnerek számára lehetővé tegye a kiberbiztonsági megoldások ügyfeleiknek történő kínálását azáltal, hogy megkönnyíti azok értékesítését, konfigurálását és kezelését.
Egyre több vállalkozást érnek kibertámadások
Egyértelmű, hogy minden vállalkozásnak szüksége van a védelemre. Az ESET 2026-os SMB Cyber Readiness Indexe szerint az EMEA-régióban a vállalkozások valamivel több mint négytizede (44%) tapasztalt kiberbiztonsági incidenst az elmúlt 12 hónapban. Az otthoni felhasználók is számíthatnak támadásokra, mivel a bűnözők az okosotthoni eszközök sebezhetőségeit keresik, hogy hozzáférjenek a személyes adatokhoz és a vagyonhoz.
A partnerektől is egyre többet várnak az ügyfelek
A kampány közvetlenül foglalkozik azokkal a kihívásokkal és aggályokkal, amelyekkel sok partner szembesül a digitális védelem nyújtása során – mondja Kevin Drinkall, a Zyxel Networks marketingigazgatója.
„Minden digitális technológiát használó vállalkozásnak és háztartásnak hatékony védelemre van szüksége. A CCTV-rendszereket, okosotthoni megoldásokat és hálózatokat telepítő partnerek élvezik ügyfeleik bizalmát, és egyre inkább elvárják tőlük, hogy ismerjék a kiberbiztonságot, és azt biztosítsák is. Sok ilyen partner azonban habozik bekapcsolódni, mert ezt rendkívül bonyolultnak és kockázatosnak tartja, és nem rendelkezik a biztonsági megoldások konfigurálásához és kezeléséhez szükséges belső szakértelemmel és erőforrásokkal.”
A technikai kihívásból üzleti lehetőség lehet
„Mi leegyszerűsítettük a dolgot. Partnereink kiegészítő, drága képzési vagy karbantartási költségek nélkül tudnak majd átfogó biztonságot nyújtani kisvállalkozói és lakossági ügyfeleiknek. Újra szeretnénk értelmezni a kiberbiztonságot: a technikai kihívásból üzleti növekedési lehetőséget szeretnénk csinálni – olyat, amely minden típusú viszonteladó számára ismétlődő bevételt és szorosabb kapcsolatokat eredményezhet”
-hangsúlyozza Kevin Drinkall.
Gyorsan telepíthető, könnyen kezelhető védelem
„Megoldásaink gyorsan telepíthetők és tervezésüknél fogva erősek, így segítve abban, hogy a kiberbiztonság minden partnerünk kis-, közép- és akár mikro -vállalkozásoknak szóló alapszolgáltatásainak szerves részévé váljon. Meg akarjuk mutatni nekik, hogy a hatékony védelem gyorsan és hatékonyan telepíthető és kezelhető, anélkül, hogy szakértői ismeretekre vagy bonyolult helyszíni konfigurálásra lenne szükség”
– emeli ki a cég szakértője.
Hozzáteszi:
„A viszonteladók – méretüktől függetlenül – egyre nagyobb felelősséggel tartoznak az általuk támogatott ügyfelek védelméért. Mivel az EMEA-régió vállalkozásainak 27%-a tapasztal adathalász támadásokat – amelyek a kiberbiztonsági incidensek leggyakoribb formáját jelentik –, a technológiának ma már képesnek kell lennie mindenféle fenyegetés visszaszorítására. A viszonteladóknak az ügyfeleiket az alapszintű biztonsági megoldásokról át kell állítaniuk a teljes körű, egységes fenyegetéskezelésre és a felügyelt szolgáltatásokra, hogy vállalkozásaik valóban védve legyenek.”
Integrált biztonsági ökoszisztéma a partnereknek
Az USG FLEX H sorozatú egységes fenyegetéskezelő eszközökkel, a Nebula biztonságos felhőalapú felügyeleti platformmal, valamint az összes megoldásába beépített, mesterséges intelligencián alapuló integrált biztonsági rendszerrel a Zyxel Networks minden rendelkezésre áll, amire a partnereknek szükségük van ahhoz, hogy egyszerű, hatékony és robusztus védelmet nyújthassanak ügyfeleiknek.
Távoli telepítés és felhőalapú felügyelet
A Nebula előrekonfigurációs és automatikus telepítési funkcióinak köszönhetően a partnerek a bevezetés előtt beállíthatják az eszközöket, és nem kell személyesen felkeresniük az ügyfél telephelyét a telepítés elvégzéséhez. Ezt követően a Nebula segítségével távolról figyelemmel kísérhetik a tevékenységeket és kezelhetik a beállításokat. Minden Zyxel Networks-eszköz alapfelszereltségként a Nebula alapszintű verziójával rendelkezik, a Pro licenc pedig felár ellenében érhető el.
Öt lépés az új bevételi lehetőségekhez
A kampány bemutatja, hogyan tehetik a partnerek a biztonságot a meglévő kínálatuk egyszerű részévé anélkül, hogy kiberbiztonsági szakértőkké kellene válniuk. Egy egyszerű, öt lépésből álló útmutató segítségével, amelynek felhőalapú felügyeleti platformon történő telepítése mindössze öt percet vesz igénybe, a Zyxel Networks megmutatja a telepítőknek és viszonteladóknak, hogyan védhetnek meg több ügyfelet, miközben új, ismétlődő bevételi lehetőségeket teremtenek.
Elérhető kiberbiztonság minden partner számára
A cél az, hogy a kiberbiztonság minden partner számára elérhetővé váljon, függetlenül a vállalkozás méretétől vagy a technikai szakértelem szintjétől. A biztonsággal hagyományosan társított bonyolultság megszüntetésével a Zyxel Networks arra törekszik, hogy minél több partnernek biztosítsa a szükséges önbizalmat és eszközöket ahhoz, hogy a hatékony védelem természetes részévé váljon az általuk nyújtott szolgáltatásoknak.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Kamarai álláspont a kata átalakításáról és a vagyonadó tervezetéről
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) bizonyos módosítással és a kockázatok átgondolása mellett kedvezőnek tartja a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) átalakítási irányát, a vagyonadó tervezetével kapcsolatban pedig a vállalkozói tőke óvatos kezelését javasolja.
Kata: jó irány, egy fontos módosítással
A Kamara üdvözli, hogy a nyár elején készített kamarai javaslatcsomag több eleme is megjelenik a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott javaslatában. Külön fontos elem, hogy a katás kisvállalkozók újra számlázhatnak vállalkozásoknak és más szervezeteknek. A vállalkozások felé történő számlázás magasabb közterhe segíthet csökkenteni az adóoptimalizálási kockázatokat – a kérdés, hogy eléggé –, a 22 millió forintra emelt bevételi határ pedig szintén kedvező változás.
Az MKIK ugyanakkor látja, hogy sok kisvállalkozó a 2022 előtti kedvező katát várta vissza, ezért számukra a magasabb közteher csalódás lehet. A korábbi rendszer változatlan visszaállítása viszont költségvetési szempontból nehezen lenne fenntartható. A tervezet így kompromisszum: szélesebb kör számára teszi elérhetővé az egyszerű adózást, és nagyobb jövedelemhez nagyobb közteherviselést kapcsol.
A Kamara egy ponton további módosítást tartana indokoltnak. A vállalkozások közötti (B2B) számlázás után fizetendő 15 százalékos többletteher jelenleg nem növeli a társadalombiztosítási-ellátási alapot. Az arányos közteherviselés elve szerint a magasabb befizetéshez magasabb nyugdíj- és pénzbeli egészségbiztosítási jogosultságnak is kellene tartoznia. Ezért az MKIK a társadalmi egyeztetésen azt javasolja, hogy a többletadó meghatározott része növelje a katás vállalkozó társadalombiztosítási-ellátási alapját.
Egyúttal célszerű megvizsgálni, hogy a jelenlegi változat, amely jóval kedvezőbb az egyéni vállalkozók átalányadójánál, milyen elszívó hatással jár, illetve mekkora a veszélye annak, hogy munkavállalók újra katásokká váljanak?
Vagyonadó: a működő vállalkozói tőkét óvatosan kell kezelni
Az MKIK tisztában van azzal a kormányzati céllal, hogy a kiemelkedően vagyonosak nagyobb mértékben járuljanak hozzá a közös kiadásokhoz. A vagyonadó azonban nemzetközi tapasztalatok szerint az egyik legnehezebben jól kialakítható adónem: míg 1990-ben 12 a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó ország alkalmazott általános nettó vagyonadót, 2026-ra csak négy. 2024-ben ezek az adók az OECD- és EU-országok adóbevételének mindössze 0,4 százalékát adták.
Amennyiben a vagyonadó megvalósul, a Kamara álláspontja szerint célszerű világosan szétválasztani a fogyasztási és pénzügyi célú magánvagyont a gazdaságban működő vállalkozói tőkétől. Egy sikeres cég értéke mögött gépek, ingatlanok, technológia és munkahelyek állnak, nem a tulajdonos szabad pénze. Ha a társasági részesedéseket évente vagyonadó terheli, az likviditási gondot okozhat, és forrást vonhat el a beruházásoktól és a munkahelyteremtéstől. A svájci példa sem követhető mechanikusan, mert ott a vagyonadó egy teljesen más tőkejövedelem-adózási környezetbe illeszkedik.
Ezen felül megfontolandó a kis- és középvállalkozások (kkv-szektor) vagyonadóval történő sújtása, különös tekintettel arra, hogy a következő időszakban az Európai Unió bruttó hazai termék (GDP) növekedésének 70 százalékát a kkv-szektortól várják az elemzők. A jelenleg is alultőkésített magyar kkv-szektor még sérülékenyebbé válik. A magyar tulajdonosok hátrányban lesznek a külföldi tulajdonosokkal szemben, ami a cégek külföldi kézbe adását ösztönzi. A régióban a szomszédos országokhoz képest is hátrányba lesznek a magyar vállalkozások.
A Kamara javasolja, hogy legyen szélesebb körű vállalkozói konzultáció, illetve a kormány jelölje ki, hogyan méri az intézkedésnek a gazdaságra gyakorolt hatását. A Kamara ebben szakemberei révén támogatást tud nyújtani.
Mindezeket figyelembe véve, az MKIK ezért a társadalmi egyeztetésen a tényleges magyarországi gazdasági tevékenységet szolgáló vállalkozói vagyon mentességét javasolja. Olyan szabályozást tart célszerűnek, amely nem kényszeríti a tulajdonost arra, hogy pusztán az adófizetés miatt forrást vonjon ki a cégből.
A Kamara szerint a társadalmi igazságosság és a gazdasági növekedés nem ellentétes cél. Amennyiben a nagyobb hozzájárulás a kérés a kiemelkedően vagyonosak felé, akkor az úgy történjen, hogy közben nem gyengül a magyar vállalkozások tőkeereje és versenyképessége.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Milyen jövőt ígérnek a kihívások az építőiparban?
-
Zöld2 hét ago
Az aszály valódi ára csak évekkel később látszik
-
Gazdaság2 hét ago
Megnyílt a MediaMarkt 41. áruháza az Allee-ban
-
Ipar2 hét ago
Lehet izgalmas egy gyereknek a mesterséges intelligencia vagy egy gyártósor?
-
Ipar2 hét ago
A mesterséges intelligencia egyszerre kihívás és megoldás az energiarendszer számára
-
Ipar2 hét ago
Nagyformátumú 3D nyomtatás közvetlenül a gyártásban
-
Egyéb kategória2 hét ago
Egy arany- és három ezüstérmet nyert a magyar csapat a szakmák világbajnokságán
-
Mozgásban2 hét ago
A Honda bemutatja a Prelude Limited Edition modellt






