Gazdaság

Jelentős fejlődés küszöbén a hazai K+F a TUNGSRAM-ILEX Innovációs Piactér révén

Ünnepel a Piactér! címmel, a TUNGSRAM-ILEX Innovációs Piactér Powered By Corvinus-BIK üzleti reggeli keretében mutatta be az év eleji indulása óta elért eredményeit csütörtök délelőtt a Tungsram központi épületében.

Az Innovációs Piactér egy olyan, Magyarországon egyedülálló szolgáltatás-csomag, amely hazai vállalkozásokat segít felkészíteni arra, hogy kiemelkedő K+F tevékenységükkel új hazai és nemzetközi piacot teremtsenek termékeiknek a jövő innováció-vezérelt gazdaságában.

“Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a februárban indult platformhoz a koronavírus-járvánnyal terhelt időszakban is több mint ötven kis- és középvállalat, valamint tíznél több innováció-fejlesztési szolgáltató csatlakozott – mondta dr. Ritter Marianna, az iLex Group vezérigazgatója, aki hozzátette: az első tapasztalatok szerint a kkv-k cégenként több szabadalmi igénnyel kapcsolatban veszik igénybe a digitális felület szolgáltatásait. Így az első hat hónap során már meghaladja a százat a Piactéren keresztül benyújtott innováció-menedzsmenti és iparjogvédelmi igények száma. Az ezzel kapcsolatos pályázatoké pedig már húsz fölött jár.”

Ez az adat annak tükrében még jelentősebbé válik, ha megnézzük, hol állnak ma a magyar gazdaság szereplői a szellemi tulajdonuk védelmében. Bár Magyarország az EU-ban az előkelő hetedik helyen áll a kutatás-fejlesztési és innovációs potenciál terén, innovációs aktivitásban csak három tagországot előz meg.

“Hazánkban évente mindössze 400-450 szabadalmi bejelentés érkezik az SZTNH-hoz, ami ugyan javulást jelent az elmúlt évek lejtmenetéhez képest, de fontos felhívni a vállalkozások figyelmét arra, hogy a különböző oltalmakkal további előnyökhöz – adókedvezmények, pályázati források – juthatnak a cégek, és ami talán fontosabb, a tőkepiacon is magasabb lehet az értékük”, – hangsúlyozta Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke. “A hatósági tevékenység, valamint a kutatás-fejlesztési és innovációs minősítések mellett az SZTNH kiemelt célja a szellemi tulajdonnal kapcsolatos szemléletformálás, amelynek kiváló gyakorlati megvalósítása az Innovációs Piactér is. Ezért a teljes iparjogvédelmi szakmát képviselve állt a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a kezdeményezés mellé.”

A Tungsram, amely történelmileg is egy innováció fókuszú, a kkv szektort számos módon támogató nagyvállalat, a szektorból elsőként ismerte fel a Piactér jelentőségét.

“Társaságunk az elmúlt százhúsz évben jelentős tapasztalatra tett szert a hazai és külföldi piacokon egyaránt. Világpiaci viszonylatban is jelentős exportőr vagyunk, ezáltal a laboratóriumi kapacitások rendelkezésre bocsátásától kezdve, a bérgyártáson át a rendelkezésünkre álló nemzetközi értéklánccal is segíteni tudjuk a valós innovációs képeségekkel rendelkező hazai startup-okat és a kkv szektort”

– mondta Pongrácz Ferenc, a Tungsram innovációért felelős ügyvezetője.

A megújulás alatt álló Budapesti Corvinus Egyetem fontos célkitűzése, hogy 2030-ra a közép-kelet-európai régió legjobb egyetemévé váljon. Ennek a folyamatnak az egyik fontos eleme, hogy szorosabb együttműködésre van szükség az egyetemi és az üzleti szféra között. Stukovszky Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem vállalati és intézményi kapcsolatokért felelős alelnöke szerint a kkv-szektor, a nagyvállalatok és az akadémiai szféra számára egyaránt nyertes együttműködést valósít meg az Innovációs Piactér, ezért örömmel vesznek részt benne az egyetem Beszállító- és Iparfejlesztési Kutatóközpontja révén.

 “Az Innovációs Piactér keretén belül a Budapesti Corvinus Egyetem széleskörű szakmai tudását biztosítva támogatja a vállalati és intézményi partnerek projektjeinek sikerességét”

– mondta Stukovszky Tamás.

Friss