Gazdaság

Még több lány választhatja az informatikai szakmát

Az egész országból jelentkezhetnek az érdeklődő diáklányok a Morgan Stanley és a NATE matematikai és programozási foglalkozásaira

A Morgan Stanley budapesti IT és elemző központja évek óta számos olyan programot támogat és szervez, amelyek célja, hogy még vonzóbbá tegyék az informatikai, műszaki és természettudományos (STEM) pályákat a női érdeklődők számára is. A járványhelyzet még inkább felértékelte az IT tudást és várhatóan a digitalizáció további teret hódít majd az összes szakmában, így a pénzügyi világban is. Egyre több szakemberre lesz szükség, ezért fontos megmutatni, hogy az IT és a természettudományos pályák ígéretes karrierlehetőségeket kínálnak a nők számára is. A Smartiz célja a lányok korai bevonásával a nők arányának növelése ezeken a területeken. A program jelentkezési határideje 2020. szeptember 24.

A Morgan Stanley budapesti irodája és a Nők a Tudományban Egyesület (NATE) immár harmadszor hirdeti meg középiskolás lányok számára indított oktatási programját, amelynek során a résztvevők elmélyíthetik matematikai tudásukat, és elsajátíthatják a kódolás rejtelmeit egy alapszintű programozási nyelvben. Az előző tanévben 20 lány vett részt a Smartiz foglalkozásain – kezdetben személyesen, tavasszal pedig a járványügyi korlátozások következtében távoktatás keretében. Idén ősszel a COVID-19 kapcsán továbbra is fennálló kockázatok miatt már eleve virtuálisan indul útjára a Smartiz. Ez a változás azonban lehetőséget ad a program kibővítésére is: míg eddig elsősorban budapesti és főváros- környéki diáklányok vehettek részt a programban, most Magyarország teljes területéről lehet jelentkezni.

Izgalmas, hosszú távú pálya mindkét nem számára

„A nők főszerepet játszottak a számítástechnika korai történetének alakításában, beleértve a női programozók kulcsfontosságú eredményeit is. Ma sajnos mégis az a tévhit él a köztudatban, hogy ez inkább férfias szakma – mondta el Mátyás-Kollár Gabriella, a Morgan Stanley budapesti informatikai divíziójának operációs igazgatója. – Az első számítógépes algoritmust Ada Lovelace tervezte, míg Grace Hopper először alkotott magasabb rendű programnyelvről gépi kódra fordító alkalmazást. A programozáshoz szükséges készségek – szabályfelismerés és -alkotás, következetesség, alaposság és team-munka – pedig nemektől függetlenek. A Smartiz program egyik célja, hogy minél több középiskolás lánynak mutathassuk meg az informatika világát, amely hosszú távú, a folyamatos fejlődés lehetőségét nyújtó, változatos, izgalmas karrierutat ígér.”

Még inkább felértékelődött hiányszakma az informatika

Szakmai becslések alapján már az utóbbi években is több tízezer informatikus hiányzott a magyar gazdaságból, azóta pedig a digitális szolgáltatások felfutásával még tovább nőtt az igény. A Morgan Stanley is folyamatosan keresi az új munkatársakat budapesti irodájába, ahol a dolgozók többsége a globális pénzintézet működéséhez szükséges applikáció- és infrastruktúrafejlesztéssel, pénzügyi és matematikai modellezéssel, kockázatmenedzsmenttel foglalkozik.

„Az informatikában a nők jelentik az egyik legnagyobb munkaerő-tartalékot, mivel arányuk még mindig elenyésző ezen a pályán – tette hozzá Mátyás-Kollár Gabriella. – Büszkék vagyunk rá, hogy a Morgan Stanley budapesti központjában gyorsan növekszik az IT területen dolgozó nők aránya, és hogy a Nők az Informatikában nevű belső hálózatunk célzott képzésekkel és változatos programokkal segítheti ezt a folyamatot. Sok munkatársunk mentorként a Smartiz programban is részt vesz, bizonyítva, hogy lehetséges nőként sikeres karriert befutni akár a világ egyik vezető pénzintézeténél is ezen a pályán.”

Egyedülálló pedagógiai program

A Smartiz tananyaga teljesen egyedülálló, sehol máshol nem találkozhatnak vele: pedagógusok, oktatáskutatók és társadalomkutatók bevonásával alkották meg, hogy fokozatosan vezethessék rá a résztvevőket, hogyan hasznosítható a matematika és az informatika a hétköznapokban. Nincsenek megkötések, mindig az adott csoport visszajelzéseire alapozva alakítják a menetrendet. „Gyorsan tudjuk alakítani a tananyagot és a témákat, így bármibe szabadon belevághatunk, és a tanulók érdeklődéséből kiindulva kísérhetjük őket az úton. Ez nekünk nagyon inspiráló, nekik pedig megmutatja az egyik legfontosabbat: hogy hogyan alakíthatják a világot” – mondta el Sáray Szilvia, a Smartiz program egyik tananyagfejlesztője és a matematika foglalkozások vezetője.

Virtuális tér: nem kényszer, hanem lehetőség

A Smartiz ingyenes fejlesztő, oktató program, amely 10. évfolyamos lányoknak szól, és elsősorban a matematika valamint a digitális készségek, programozási alaptudás fejlesztését célozza korszerű pedagógiai módszerekkel. A heti rendszerességű, szakkör jellegű foglalkozássorozat a teljes tanéven átível. A résztvevők egyéni és csoportos pályaorientációs mentorálásban, csapatépítő és személyiségfejlesztő programokban is részt vesznek. Az idén újdonság, hogy az első félév után a résztvevők választhatnak, hogy a matematika vagy az informatika területén szeretnék jobban elmélyíteni tudásukat. Az órák idén online zajlanak majd, ami egyben a ma már nélkülözhetetlen online együttműködési és prezentációs készségek fejlesztését is szolgálja, támogató környezetben.

„Tavasszal bebizonyosodott, hogy virtuálisan is hatékony a Smartiz program, ezért magabiztosan készülünk az idei tanévre is. A digitális oktatásra lehetőségként tekintünk, hiszen idén először az egész országból, akár a fővárostól távol eső, kisebb településekről is jelentkezhetnek a tehetséges diáklányok. Másrészt azt is megtapasztalhatják, hogy milyen az interneten keresztül előadni, megbeszélni, virtuális csapatban együttműködni, ami felkészíti őket a munkahelyeken, különösen a nemzetközi környezetben egyre inkább jellemző online munkavégzésre” – mondta el Mátyás-Kollár Gabriella.

A programra 2020. szeptember 24-ig lehet jelentkezni itt: http://nokatud.hu/smartizgirls/

Friss