Gazdaság

Az LG bemutatta, hogyan képzeli el a jövőt a közösségi távolságtartás korában

Az LG technológiai igazgatója a vállalat nyílt innovációs stratégiájáról és arról beszélt, miért fontos együttműködni egy közös cél érdekében

Dr. I.P. Park, az LG Electronics (LG) elnöke és technológiai igazgatója a teljesen digitális formában megrendezett CES® 2021 virtuális színpadán osztotta meg a kiállítás közönségével a vállalat inspiráló jövőképét a nyílt innovációkról a közösségi távolságtartás korában. Az LG Future Talk házigazdájaként Dr. Park ismertette és bemutatta, hogyan épülnek a vállalat legújabb technológiai áttörései a nyílt innovációk alapelvére.

A példátlan változások évében az LG szilárdan kitartott célkitűzése mellett, hogy jobbá tegye a fogyasztók életét, csakúgy, mint amellett, hogy mindig kiszolgálja az emberek változó igényeit. Ennek bizonyítására Dr. Park olyan úttörő termékekről beszélt, mint az LG PuriCare viselhető légtisztító vagy az LG okos hőkamera, melyek erőfeszítés nélkül segítik elő a fogyasztók egészségének és biztonságának megőrzését. Az LG CLOi robotjait is a különféle környezetekhez és feladatokhoz alakítja — a forgalmas köz- és kereskedelmi területek fertőtlenítésétől kezdve, az ajtótól-ajtóig házhozszállításon át, az éttermi kiszolgálásig — hogy elősegítse a higiénét, valamint minimalizálja a munkavállalók és a vendégek egészségügyi kockázatát.

Az előadás középpontjában a nyílt innováció állt. Dr. Parkhoz csatlakozott Gary Shapiro, a Consumer Technology Association (Fogyasztói Technológiai Szövetség) elnök-vezérigazgatója, aki arról beszélt, hogy a fogyasztók számára leginkább megfelelő termékek fejlesztéséhez egyre fontosabbá válik a szakterületeken és iparágakon átívelő együttműködés. Az LG Innovációs Tanácsa jól mutatja az LG közös együttműködést célzó kezdeményezéseinek erejét, mivel a technológiai szektor számos szereplőjét hozza össze a tanulás, közös munka, új lehetőségek felfedezése és az emberek életét jobbá tevő újítások kidolgozása érdekében.

Az, hogy a különféle technológiák és szakterületek így összeérnek, lehetővé tesz egy sor digitális innovációt az MI-t, az 5G mobilkapcsolatot, az IoT-t, a felhőt, szenzorokat, navigációt, új akkumulátortechnológiákat és ezzel teljesen átalakítják a mobilitást, ami életünk meghatározó része” — mondta Shapiro. Annyi más területen látunk ilyen változásokat: a közlekedésben, logisztikában, mezőgazdaságban, egészségügyben, még az élelmiszerek terén is.”

Ez a fajta nyílt innovációs hozzáállás a sarokköve mindannak, amiért az LG dolgozik, különösen az LG ThinQ, a vállalat MI és IoT-kompatibilis eszközeinek ernyőmárkája alatt. Dr. Park ismertette az LG izgalmas terveit: olyan ökoszisztémát építenek, amelyben összeköthetik a különböző kategóriákban versenyző termékeiket és szolgáltatásaikat, ezáltal nagyszerű felhasználói élményt és páratlan kényelmet kínálva vásárlóiknak.

Nem csupán egy-egy mesterséges intelligenciával felruházott háztartási gépről, mobileszközről beszélünk, hanem egy olyan ökoszisztémáról, amelyben partnereinkkel közösen dolgozunk azon, hogy többet, jobbat és jobb élményt biztosítva szolgálhassuk vevőinket”

— mondta Dr. Park.

A virtuális színpadon ezután David Rabie, a Tovala vezérigazgatója csatlakozott a vezetőhöz. A vállalat sütésre kész, otthon elkészíthető fogásai hamarosan megrendelhetők lesznek az LG ThinQ Store-ból. Dr. Park elmondta, hogyan képzeli el a ThinQ alkalmazás továbbfejlesztett változatát, amely nem csupán irányító és monitoring funkciókat lát el, hanem teljes digitális életmód-platformmá válik. Sokszínű partnerkapcsolatai és az olyan új funkciók által, mint a „Szkennelj és Főzd meg” („Scan-to-Cook”), amely egyes előkészített ételek csomagolásán elhelyezett vonalkód leolvasásával azonnal a megfelelő beállításokat alkalmazza a sütőn, az LG egyszerűbbé teszi a háztartási feladatokat, hogy a vásárlók olyan dolgokkal foglalkozhassanak, amelyek fontosak számukra.

Ismét csatlakozott Dr. Parkhoz Jean-François Gagné, az Element AI vezérigazgatója, aki tavaly is jelen volt, amikor Dr. Park a CES 2020 kiállításon bejelentette a Mesterséges Intelligencia Szintjei keretrendszert. A két vállalat partnercégeikkel együtt egy új innovatív platform, az AIX Exchange fejlesztésén dolgozik, amely lehetővé teszi majd, hogy az iparági vezetők, a kutatók, a törvényhozók és a vásárlók közvetlen párbeszédet indíthassanak arról, hogyan lehet mindannyiuk számára a legelőnyösebb formában megvalósítani a mesterséges intelligenciát. Dr. Park bemutatott néhány intelligens technológiát, amelyeken az LG a közelmúltban dolgozott, köztük a Vision Pack-et, amivel kiegészítik a vállalat ThinQ hűtőszekrényei és okostükrei MI képességeit.

Az előadás egy másik kulcseleme az LG jövőképére összpontosított: az egységes, hálózatba kapcsolt felhasználói élményre, amely a fogyasztók életének minden területét behálózza. Dr. Park Dmitry Loschininnel, a DXC Technology alelnökével és a Luxoft elnök-vezérigazgatójával közösen bejelentette az LG és a DXC Luxoft új vegyes vállalatát, az Alluto-t, amelyet a gépjárművekben töltött idő újragondolására hoztak létre. Az együttműködés az LG webOS Auto megoldására épülve köti össze az autókat otthonunkkal és munkahelyünkkel. A webOS-ben rejlő potenciál demonstrálására Dr. Park bemutatott egy új okos utasfülke-koncepciót, amely izgalmas interaktív élményt kínál az utasok számára, valamint felvillantja egy felhőalapú mobilitási ökoszisztéma lehetőségét, amely számos kereskedelmi és közéleti felhasználásra alkalmas, például intelligens flottakezelésre a jövő okosvárosaiban.

Visszatértünk az iparágakon átívelő együttműködés fontosságához, mivel egy ilyen ökoszisztéma felépítése és kiszélesítése multidiszciplináris erőfeszítést kíván” — hangsúlyozta Dr. Park. A legfontosabb a csapatmunka, az együttműködés és a partneri viszony, ezek elengedhetetlenek egy jobb életet kínáló innovációhoz a digitális transzformáció korában.”

Az LG Future Talk című előadása és az LG legújabb innovációi a vállalat virtuális CES 2021 kiállításán tekinthetők meg.

Friss