Gazdaság

Interaktív múzeum és méhmentés: digitális innovációkat mentorál a MagentaKraft

Nemhogy fékezné, a jelek szerint inkább ösztönzi az fiatal korosztályok kreativitását a járványhelyzet. 

Ezt jelzi, hogy sokkal több idén a komoly, kiérlelt innováció a Magyar Telekom Z és Y generációs újítók számára meghirdetett MagentaKraft ötletfejlesztő pályázatán. A legtöbben alkalmazás-ötletekkel pályáztak, de a digitalizáció szinte valamennyi színtere képviselteti magát a pályaművek között, az ipar 4.0-tól a fenntarthatóságig és az egészségmegőrzésig.

Egy, a Z-generáció körében végzett felmérés tapasztalatai szerint a megkérdezett tizenévesek 77%-a úgy véli, hogy a járványhelyzet negatívan befolyásolta mentális egészségüket, 88%-uk szerint a kreatív kifejezésmódok hatékonyan oldják a szorongást. Az érintett korosztály számára a társadalmi távolságtartás is mást jelent, hiszen ők már a közösségi média bennszülöttjei: lehetséges, hogy fizikailag nem tudnak találkozni, de megosztják egymással a kérdéseiket, az azokra adott válaszokat, és a hasonló érdeklődés mentén könnyen szerveződnek virtuális közösségekbe. A válaszadók többsége negatív kifejezésekkel írta le a bizonytalan helyzetben tapasztalt lelkiállapotát – beleértve a szorongást (28%), a stresszt (18%), az aggodalmat (17%) és a félelmet (13%), ugyanakkor a döntő többségük jelezte, hogy mindennek ellensúlyozására a kreatív tevékenységek felé fordul, a digitális világban és a való életben, közben pedig a közösségi aktivitásuk és tudatosságuk is fokozódik.

Többek közt ennek tudható be, hogy kiugróan sok komoly pályamű érkezett idén a MagentaKraft digitális innovációkat mentoráló pályázatára. A fiatal tehetségeket az ötlettől a megvalósulásig és akár a piacra lépésig elkalauzoló, a kidolgozáshoz sokoldalú szakértői segítséget nyújtó innovációs program most a következő fázisba lép: a szakmai zsűri kiválasztotta azokat a projekteket, amelyeket a Telekom szakértőinek segítségével piacérett termékké, vagy épp társadalmi vállalkozássá fejlesztenek a következő hónapokban.

Az először a tavalyi évben meghirdetett MagentaKraft alapgondolata, hogy rengeteg jó ötlet vész el a kidolgozáshoz szükséges szakértelem vagy networking nélkül – ezt a professzionális hátteret biztosítja a Telekom az első szűrőn túljutott újítók és projektjeik számára. Tavaly, amikor a MagentaKraft indult, már 100 felett volt a jelentkezők száma, ugyanakkor valamivel kisebb arányban érkeztek olyan magas színvonalú és kiforrott pályázatok, mint idén. Az idei évre a MagentaKraft megtalálta az autentikus közönségét, ráadásul a jelek szerint a járványhelyzetben az igény is megnőtt az önkifejezés, a visszacsatolás, és a (jelen körülmények között természetesen virtuális) kreatív közösségépítés iránt. Ezt jelzi, hogy az idén beadott 104 pályázat többsége alapos, érett pályamunka volt, komoly feladvány elé állítva a zsűrit.

A jelentkezések mintegy 40-40 százaléka érkezett a fővárosból és kisebb vidéki településekről, egyötödnyien pedig megyeszékhelyekről pályáztak. A jelentkezők többsége a Z generációhoz tartozik – a legtöbben a 25 év körüliek vannak közöttük; a legfiatalabb 14, a legidősebb 31 éves; 20 és 30 éves kor között viszonylag egyenletes a koreloszlás. Ami az innovációk mezőnyét illeti, összesen 24 alkalmazás (egyebek mellett társkereső, karriermenedzsment, egészség, sport témakörben), 8 weboldal, 7 termékötlet, 5 vlog-elképzelés, 4 játékötlet és 4 podcast-terv került a zsűri elé.

A MagentaKraft programban – ahogyan tavaly, úgy idén is – a KraftRoad kétféle útvonal-lehetőséget kínál: a Longwalk 3 hónap alatt visz el a befektetőkből álló zsűri előtti megméretésig, a Shortcut pedig a már kifejlettebb, de elakadt projektötletek továbblendítéséhez ad szakmai hátteret. Az idei pályázaton a Longwalk menetbe az elvben a világ összes múzeumát a kiterjesztett valóság segítségével hozzáférhetővé tevő MYMI (Make Your Museum Interactive), egy műanyaghulladék-gyűjtő és -hasznosító megoldást nyújtó projekt a Plastic plan, egy okostelefonon játszható társasjátékokat fejlesztő projekt a Lamba games és egy, a méhészek, illetve a termőföld-tulajdonosok közötti kommunikációt, a méhmérgezések megelőzését segítő alkalmazás szállhat be. A Shortcut kategóriában a kortárs kultúra szereplői és a főzés között kapcsolatot teremtő digitális celebrecept-gyűjtemény a KultúRecept, egy MI-alapú hírgyűjtő és -kategorizáló megoldás a Hírflip, egy intelligens, érintésmentes ipari auditálási eljárás a Nextgenaudit és a Fitminutes munkahelyi egészségfejlesztő program ötlete fejleszthető tovább a MagentaKraft által biztosított tréningek és mentorálás révén.

„Rendkívül inspiráló az a rengeteg digitális innováció, amelyet a pályázók elküldtek hozzánk. Örömmel látjuk, hogy a MagentaKraft immár gyakran megjelenik a Z generáció újítóinak térképén, és hogy a programmal hozzájárulhatunk a járvány időszakában felgyűlt kreatív energiák hasznosításához. Bízunk benne, hogy a most pályázók projektjei a Telekom szakértői segítségével eljutnak a megvalósításig, és a MagentaKraftban átadott tudás nem csupán az ifjú innovátorok fejlődését, személyes sikereit szolgálja hatékonyan, hanem a fejlett digitalizációs megoldások révén mindannyiunk életét gazdagabbá teszi”

– nyilatkozta Szabó Béla Attila, a Telekom márka és kommunikációs igazgatója.

Friss