Gazdaság

5 millió dolláros befektetést kapott a OneSoil

A hazai termőföldek 7 százalékát már a OneSoil applikációjának segítségével menedzselik

A svájci-fehérorosz alapítású OneSoil a mai napon bejelentette, hogy Series A befektetési körben összesen ötmillió dollár kockázati tőkét vont be az Almaz Capital és a hazai PortfoLion Capital Partners részvételével.

A OneSoil rendkívül könnyen használható, digitális eszközöket fejleszt mezőgazdasági termelők számára. Applikációjuknak köszönhetően a gazdák automatikusan kijelölhetik művelt területeik határvonalait, nyomon követhetik azok állapotát és terméshozamaikat. A OneSoil megoldásait hazánkban több mint kétezer mezőgazdasági szakember használja, akik összesen mintegy 300 ezer hektár termőföldet birtokolnak, ez a teljes hazai termőföld terület 7 százalékát teszi ki.

Folytatva régiós cégekből globális sikereket építő stratégiáját, újabb korai fázisú befektetéssel bővítette portfolióját az egyik legnagyobb magyar kockázati- és magántőke táraság. A hazai befektető az összesen 5 millió dollár összegű tranzakcióban vezető befektetőként résztvevő, szilícium-völgyi és európai irodákkal egyaránt rendelkező Almaz Capitalhoz csatlakozik. A mostani körrel 6,7 millió dollárra emelkedik a OneSoil által eddig bevont tőke, amely lehetővé teszi az cég európai és amerikai jelenlétének megerősítését.

A OneSoil olyan ingyenesen hozzáférhető telefonos és webes applikációkat fejleszt, amelyek műholdas felvételek gépi tanulásos technológiákkal történő feldolgozásával teszi lehetővé a gazdák és mezőgazdasági szakemberek számára termőterületeik megfigyelését és azok adatainak elemzését. Az alkalmazásnak köszönhetően lehetővé válik a termények távoli monitorozása, a különféle veteményezési és trágyázási folyamatok pedig idő- és költséghatékonyabbá válnak.

„Az általunk fejlesztett digitális eszközök, globális műholdas képfeldolgozási technológiára épülve fontos és könnyen használható analitikákat nyújtanak felhasználóink számára” – emelte ki Slava Mazai, a OneSoil vezérigazgatója. “Arra törekszünk, hogy a legnagyobb digitális platformmá váljunk a szektorban, amely megkönnyíti a döntéseket a precíziós agrárgazdasági munkák során.”

“A OneSoil applikációt gazdálkodó partnereink rendkívül hasznosnak találták, elméleti és gyakorlati szempontból is” – tette hozzá Papócsi Gábor László, a Szent István Egyetem égisze alatt működő GAK Oktatási, Kutatási és Innovációs Központ képzési csoportvezetője, aki csapatával egy közösségi összefogás keretében elkészítette a OneSoil magyar nyelvű felületéhez szükséges fordításokat.”

A OneSoil megoldásait – alig 2,5 évvel a piacra lépést követően – már világszerte több mint kétszázezer gazdálkodó és mezőgazdasági szakember használja, több mint 180 országban. A OneSoil felhasználói által megművelt területek a világ teljes, mezőgazdasági művelésre alkalmas területeinek 5 százalékát teszik ki, ez közel 80 millió hektárt jelent. A vállalat többek között olyan jelentős mezőgazdasági cégek számára is nyújt analitikai és technológiai szolgáltatásokat, mint a BASF és a Krone.

“A mezőgazdaság fontos fókuszterület számunkra” – hangsúlyozta Pásztor Aurél, a PortfoLion egyik partnere. “A népesség növekedése és a klímaváltozás jelentős nyomást helyez erre a szektorra, amelynek jelentősen fokoznia kell a fenntartható módszerek alkalmazását. Mi éppen olyan csapatokat keresünk, amelyek globális megközelítéssel, szilárd technológiai háttérrel és hozzáértéssel képesek megoldásokat kínálni ezekre a problémákra.”

Friss