Gazdaság

Piacot kutat és platformot fejleszt a Codecool és a Corvinus

Közös kutatás-fejlesztési projekten dolgozik a Codecool Programozóiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem az elkövetkező négy évben.

A projekt fő célkitűzése, hogy felmérjék a digitalizáció jelenlegi és jövőbeni munkaerőpiaci igényeit, az ennek kielégítését leghatékonyabban szolgáló toborzási és kiválasztási módszereket, és nem utolsósorban a munkaerő utánpótlását biztosító oktatási programok kínálatát. A projekt során egyúttal kifejlesztenek egy olyan információs platformot is, mely összeköti a tanulni vágyókat a foglalkoztatókkal, eközben a szükséges kompetenciákat felkínálva és annak elsajátítását is igazolva. A felhőalapú munkaerőképző és -közvetítő rendszer elsősorban uniós vevőket céloz, de idővel globális piacon is megjelenhet.

Ma már közhely, hogy hazánkban tízezres, uniós szinten pedig milliós nagyságrendben hiányoznak informatikusok a gazdaságból. Digitális készségek tekintetében még nagyobb a becsült lemaradás. További probléma az is, hogy egyre nehezebben írható körül, hogy valójában milyen iparágak, milyen szakmáiban, milyen részfeladatokra kiterjedően, milyen digitális készségekre van most – és lesz a jövőben – igény. Nem utolsó sorban az is kérdés, hogy erre milyen úton-módon képezhetők leghatékonyabban az emberek.

Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására és megoldására indította el a Codecool Programozóiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem közös K+F projektjét. A konzorcium sikerrel pályázott projektjük támogatására az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál: a négy éves kutatás-fejlesztésre évi 200 millió forintot nyertek el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból.

Ennek során a Corvinus irányításával először felmérik a munkaadói oldalon várható trendeket, az oktatási szereplők várakozásait, és a tanulói igényeket. Ezen szempontok közös halmazára épül az a fejlesztési folyamat, immár a Codecool vezetésével, amelynek célja egy olyan platform kifejlesztése, ahol a digitális transzformáción áteső munkaerőpiac triumvirátusa – tanuló, oktató, munkaadó – lelhet egymásra, mindannyian megtalálva számításukat. A tervek szerint ez a fejlesztés piacképes munkaerőközvetítési platform lesz, kielégítve ezzel egy olyan űrt, mely jelenleg létezik az intézményi szereplők és a gazdasági aktorok között.

Az integrált platformon a képzési információktól a jelentkezésen, a kiválasztáson, az online/offline tanuláson át egészen a kívánt állás megtalálásáig, majd a hasonló képzettségű emberekkel történő kapcsolattartásig minden egy helyen, de mégis személyre szabottan elérhető lesz a felhasználók számára. A munkaadói oldal eközben folyamatosan adhatna előrejelzéseket várható igényeiről, visszajelzéseket a felé közvetített munkaerőről. Ezeket elemezvén a képzési szektorból érkezők tudnák finomhangolni oktatási programjaikat, az igényekhez igazítva azokat mind minőség, mind pedig mennyiség tekintetében.

Friss