Gazdaság

Komoly bejelentéseket tett az Exagent szoftverfejlesztő

Az Exagent szoftverfejlesztő cég 2021 júniusában új irodába költözött Budapest belvárosának szívében, így ezen jeles esemény alkalmával a június 24-én tartott irodanyitó est keretein belül két nagy bejelentést is tett az Exagent CEO-ja, Mikó Botond. Az Invex nevű kockázatitőkealap-kezelők számára fejlesztett platformja hamarosan élesben is elérhető lesz azután, hogy már nemzetközi sikereket is elért demo verziója. A másig jelentés bejelentést: meghosszabbítja az egy évre kötött fő szponzori szerződését a Budapest Innovation Grouppal (BIG), ami azt jelenti, hogy a következő egy évben is támogatni fogja a fiatal innovációs közösséget.

De honnan is indult az Exagent? Mikó Botond és Horváth Balázs 16 évesen kezdett el szoftverfejlesztéssel foglalkozni. Nem a pénzkeresés, hanem az alkotás vágya fogta meg őket elsősorban ebben a szakmában. Már akkoriban is olyan alkalmazásokat készítettek, aminek Ázsiában több mint tízezer felhasználója lett és van, valamint olyan platformokat, amin keresztül jelenleg is többmilliárd forintos árforgalom bonyolódik le. Írtak már hardware és szoftver kapcsolatokat, dolgoztak egyedi Apple licence-en, illetve számos európai országából is kaptak már megrendeléseket. Ahogy telt az idő, úgy túlnőttek önmagukon, ezért elkezdtek csapatot építeni és összeszedték azokat a kutató kihívást kereső diákokat, akikkel ugyanolyan elszántsággal tudtak tovább együtt dolgozni. Így 2019-ben megalapították közös szoftverfejlesztő cégüket, az Exagent-et. 2020 augusztusában felvették az első teljes idejű munkavállalójukat, de azóta is bővült a csapat, ugyanis idén már több mint tízen dolgoznak az Exagentnél, valamint egy új, nívós belvárosi irodába költöztek át. Izgalmas éveket tudhatnak maguk mögött az alapítók, de a jövőre nézve még rengeteg tervük van, mind csapatbővítés és hatékonyságnövelés terén egyaránt.

Ezért emelkedik ki a többi szoftverfejlesztő közül az Exagent

Egyszerűbb web vagy mobil applikációkat, háttér rendszereket nagyon sok cég tud írni, viszont a nagyobb kihívást jelentő problémákra már jóval kevesebben tudnak reagálni. Ilyenkor lép közbe az Exagent. Legyen szó hardver és szoftver kapcsolatról, gépi tanulásról, skálázható megoldásokról, az Exagent célja, hogy nemzetközi szintéren is elismert, Magyarországon pedig a legkiemelkedőbb innovatív partner legyen.

Invex: a befektetési alapok platformja

Mikó Botond 2019-ben elkezdett technológia szakértőként is dolgozni, amikor is felfedezte, hogy a magyarországi tőkelapok kizárólag gazdasági döntést hoznak egy befektetéskor, de a technológiai alapokat nem világítják át. Ezért elkezdtek fejleszteni egy olyan platformot, ami a befektetési folyamatot automatizálja. Első partnerük ebben a Vespucci Partners kockázatitőkealap-kezelő volt, és idén januárban megkezdték az Invex fejlesztését, ami hamarosan már élesben is elérhető lesz. Már a demo verzió is sikeres lett a hazai és külföldi piacon is, hiszen több partnert is sikerült behoznia.

Robbanásban a kockázatitőke-piac, ezért szüksége van az automatizációra

Az Invex abban különbözik más hasonló platformoktól, hogy a valódi hétköznapi problémákat automatizálja, majd ezeket a megoldásokat standardizálja azért, hogy minden tőkealap számára használható legyen. Jelenleg a startup és kockázatitőke-piac robbanásban van, növekednek a befektetési összegek, valamint a befektetések száma is. A tőkealapoknak több startupot is precízebben kell átvilágítaniuk és gyorsabban kell menedzselniük, amit kizárólag automatizációval tudnak megvalósítani. A piaci trendekből ítélve ez látszik is, hiszen a következő évben a vc-k nagy része legalább 30%-kal tervezi növelni a szoftverköltségeit. Első körben ezt a trendet szeretné meglovagolni az Invex, főként a közép-kelet-európai piacon.

Tovább támogatják a fiatal startupperek és fejlesztők inkubátorát, a BIG-et

A Budapest Innovation Grouppal (BIG) való együttműködésük pedig egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor a BIG nyitórendezvényén tartott kerekasztal beszélgetésre elhívták Mikó Botondot is, aki teljesen beleszeretett abba, hogy hozzá hasonló, alkotó fiatalok alapítottak egy ilyen közösséget. Ezt követően nem volt kérdés, hogy az Exagent a BIG főszponzorává váljon, így innentől kezdve a BIG már Budapest Innovationn Group powered by Exagent néven futott. Egy év alatt számos sikert tudhat maga mögött a BIG, a legnagyobb hackathonokon vettek részt és mindegyiken legalább egy, de általában több BIG-es csapat is az első három helyen végzett. Ezekből a projektekből mára már három vállalkozás is alakult. Rendezvényeiken átalagosan 50 fő vesz részt, a hackatonokra 4-8 csapatot készítenek fel, valamint elindult a BIG care társadalmi felelősség vállalással foglalkozó projektjük is. Ahogyan azt korábban is említettük, az irodanyitón az Exagent bejelentette, hogy a fő szponzori szerződését idén is meghosszabbítja a BIG-gel.

Friss