Gazdaság

Az iPhone 20%-kal több mobilt szeretne piacra dobni

A globális chipkészlethiány az Apple ellátási láncát továbbra sem érinti.

Egy új Bloomberg jelentés szerint az Apple igyekszik növelni a piaci bemutatás előtt álló 2021-es az iPhone modellek gyártását. Az ellátási láncban résztvevő partnerektől származó részletek alapján a tavalyi indulásnál Cupertinóban 20 százalékkal több mobilt szeretnének majd készleten tudni, ami összesen 90 millió darabot jelent a kezdeti időszakban. A globális chipkészlethiány az Apple ellátási láncát továbbra sem érinti, és a kulcsfontosságú partnerei, például a TSMC már előre betervezték a megrendeléseiket. Az új iPhone-ok megjelenésének időpontja a pletykák szerint szeptemberben lesz.

Az Apple az iPhone 12 tavalyi megjelenésének erős lendületére épít, és továbbra is profitálhat az 5G okostelefon-frissítésekből és az összességében javuló okostelefon-piacból, hogy ezt egy újabb erős megjelenéssel kövesse.

Mégis, a kezdeti gyártási felfutásban várható növekedést torzítja, hogy az iPhone 12 a szokásosnál később jelent meg 2020-ban, míg a következő iPhone várhatóan visszatér a szokásos szeptember végi megjelenési ablakhoz – fejtette ki Matthew Kanterman, a Bloomberg elemzője.

Ami a specifikációkat illeti, a Bloomberg arra számít, hogy az új mobilok közül legalább az egyik (valószínűleg a Pro modellek) LTPO (alacsony hőmérsékletű polikristályos oxid) képernyővel jelennek majd meg. Ezek a kijelzők menet közben képesek beállítani a frissítési frekvenciát, ami javítja az akkumulátor élettartamát. Az új iPhone-ok a korábbi kiszivárgásokban feltételezettek szerint újratervezett, vékonyabb megjelenésűek lesznek majd. Ami a kamerákat illeti, az Apple optikai zoommal bővíti a videó funkciókat. A tavalyi A14-et követő chipset hasonló hatmagos architektúrát kínál majd.

Forrás: Computerworld

Friss